Tegnap számba vettük a Gamescom 2014 top 5 jó hírét, ma azonban fekete péntek van: egy perc némasággal emlékezzünk meg arról az öt kellemetlen dologról, amik miatt nem lehettünk teljesen elégedettek az idei show-val, s melyek joggal korbácsolták fel a kedélyeket.

A lista természetesen ezúttal is szubjektív, szóval, ha nem értetek egyet, tessék szépen a kommentek között emlegetni engem és a felmenőim! Ugyanakkor nem hiszem, hogy a sorrenden kívül sok gondotok lehet majd, mert akárki akármit mondjon, ez a csúf ötös mosoly helyett maximum fintort kenhet a képünkre.

5.: Shadow Realms bejelentés

Oké, egy játék bejelentése még önmagában nem rossz hír, hisz az csak egy program a sok közül, bármi kisülhet belőle, még az is lehet, hogy egy nap meglepett arccal osztjuk ki neki a PC Guru „Év játéka” díját. A gond inkább a körítéssel és a trendek látványos, s kissé nevetséges meglovaglásával van. A BioWare hetek óta húzza előttünk a mézesmadzagot mindenféle klassz videókkal, aztán mikor végre eljön a Gamescom 2014-es bemutató, bejelenti... ezt.

A Shadow Realms egy követhetetlen műfaji katyvasz: kooperatív MMO-akció-szerepjáték, ami egyszerre szcenárió- és sztoriorientált, és epizodikus formában adják ki. Hogy ez mind miként áll össze, elképzelni sem tudom, de tekintve, hogy a látvány szinte egy az egyben World of Darkness, és hogy a játékmenet, miszerint négy bajtárs harcol közösen egy ötödik játékos ellen, tiszta Evolve, egy sebtében összedobált divatjátékot sejtet, ami legalább akkora bukta lesz, mint a Star Wars: The Old Republic volt.

Nem is az a rossz hír elsősorban tehát, hogy a Shadow Realms az, ami. Hanem hogy az egykor magasztos, aranytojást tojó tyúkként kezelt BioWare-től már egyszerűen nem telik több. Szerintem Casey Hudson is csak azért mondott fel ilyen hirtelen, mert nem akart kapitányost játszani a süllyedő hajón, ugyanis a mai BioWare már csak árnyéka önmagának, mely egy lépésre van az évente kiadásra kerülő Mass Effectek áradatától.

4.: Döglődik az Xbox One

A negyedik helyre nem egy hírt teszek, hanem egy egész bemutatót, ugyanis a Gamescom 2014 Microsoft konferencia összességében gyenge volt, talán a leggyengébb az egész GC-n. Megint csak azt láthattuk, amit már az E3 2014-en is: a Microsoftnak fogalma sincs róla, hogyan kell újra megragadni a hardcore játékosokat, ezért össze-vissza kapkod, és olyan projektekbe öli a pénzét, amik egyszerűen nem érdekesek.

Ott van mindjárt a Quantum Break, ami tavaly még az Xbox One nagy reménysége volt, a mostani gameplay-videó tanúsága szerint azonban nem több egy grafikailag felturbózott Alan Wake-nél, csak épp a főszereplő csávó lecserélte az elemlámpát valami időmanipulálós képességre. Aztán ugye az ID@Xbox sem tűnik valami nagy számnak: oké, sok független fejlesztésű játék jön, de jó lenne már észrevenni, hogy nem mind arany, ami indie. A Forza Horizon 2 és a Halo-játékok pedig, bár biztos remekül fognak sikerülni, ugyanazt hozzák, amit már ezerszer láttunk. Hol a kreativitás, kedves Microsoft?

Szomorú látni, hogy az a cég, ami az Xbox 360-nal gyakorlatilag elejétől a végéig meghatározta az előző konzolgenerációt, közel egy évvel az Xbox One kiadása után sem tud talpra állni, és a legnagyobb erénye az, hogy hosszú hónapok folyamatos harca után végre feladta a Kinect perifériába vetett reményt. Ez azonban jövőre már nagyon kevés lesz.

3.: R.I.P. Battlefield-sorozat

A Gamescom 2014 EA konferencia mélypontja egyértelműen a show-t lezáró Battlefield: Hardline single-player demó volt: a szebb napokat megért Visceral Games (amelynek a kiváló Dead Space-eket köszönhetjük) egy viszonylag jól kinéző FPS-t készített, ami egyszerre akar Far Cry 3, Wolfenstein és 24 lenni. A játékmenet még elmenne szódával, de a sztori nevetségesen komolyan veszi magát -- legalábbis a Gamescom 2014-en levetített videó tanúsága szerint ez a helyzet.

Persze a Battefield: Hardline még lehet szórakoztató FPS, főleg úgy, hogy az EA is látta, hogy ez nem ebben a formában még lesz jó, és eltolta a megjelenést jövő tavaszra, több időt hagyva a Visceralnak a program kipofozására. A sorozatért viszont komolyan aggódhatunk: a rendőrös-üldözős koncepció még csak-csak lenyelhető, de az évente érkező BF-ek rémképe egy minden fantáziát, sőt, egyéniséget elhagyó franchise-t vetít elénk, amit pár év múlva még a CoD-nál is többen fognak fikázni. És ha jobban belegondolunk, ez már nincs is olyan messze.

2.: Se GTA 5, se Last Guardian…

A Gamescom 2014-től sokan vártak egy újabb lélegzetelállító GTA 5 gameplay-bemutatót, mert ugye a Rockstar tavalyi remekműve (tényleg az, Bate GTA 5 tesztje a bizonyíték rá) még csak küszöbén áll a PC-s megjelenésnek (ja, igen, kijön PS4-re és Xbox One-ra is, hurrá), de sajnos nem láttunk a játékból semmit. A The Last Guardianra már nem számítottak olyan sokan, viszont az, hogy még a TGS-en sem lesz kint, elég kiábrándító információ volt.

És ez még csak a jéghegy csúcsa: nem volt Division sem, legalábbis az a három kép, ami ugyanazt a fránya pályát ábrázolja, amit már két éve mutogat a Ubisoft, nem nagyon vehető gamescomos szereplésnek. Hiányzott a Batman: Arkham Knight, pedig az E3-on már megcsodálhattuk. És sajnos a No Man’s Sky sem kapott újabb videót, pedig hogy örültünk volna neki. De nem volt Final Fantasy XV sem! Áh, fene, inkább nem is mondok semmit…

1.: Xbox-exkluzív a Rise of the Tomb Raider

Szerintem azok, akik követték a Gamescom 2014 alakulását, sejtették, hogy a Rise of the Tomb Raider Xbox-exkluzivitása első helyre fog kerülni. A Microsoft Gamescom 2014 konferenciája során Xbox One-exkluzívként beharangozott játékról később kiderült, hogy Xbox 360-ra is kijön, majd megtudtuk, hogy a nagy felháborodást keltő exkluzivitás szerencsére csak ideiglenes, később más platformokra is megjelenhet a Rise of the Tomb Raider.

Persze ne legyünk naivak: első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a multiplatform címekből élő Square Enix hülye lenne örökre az MS szekerén hagyni a legkedvesebb fejőstehenet. De ettől még zavarba ejtő, hogy a Microsoft le tudott perkálni annyi lét, hogy a japán tulajdonú kiadó fejet hajtson, és ideig-óráig abba a hitbe ringassa az embereket, hogy Lara Croft mostantól csak a redmondiak kincseire kíváncsi.

És ez az a pont, ahol vissza kell kanyarodnunk a Microsoft kétballábas üzletpolitikájához: az Xbox One-nal csak apró sikereket elérő gyártó egy olyan korszakhoz nyúlt vissza, amelyik a büdös életben nem tér már vissza. A harmadik személynek számító kiadók egy platform előtt sem fekszenek le többé, legfeljebb fél- egyéves időtartamra, és van egy olyan sejtésünk, hogy a Square Enix bitenként kért több ezer dollárt ezért a rövid exkluzivitásért. Na, de sebaj. Mi, PC-sek majd játsszuk a feljavított Definitive Editiont.

És nektek mi nem tetszett a Gamescom 2014-ről? Nosza, osszátok meg velünk véleményeteket a kommentek között!