A sc-fi játékok népszerűsége a mai napig töretlen, éppen ezért voltam gondban, amikor ezt a listát összeállítottam. A saját Steam fiókomban is rengeteg ilyen játék van, így erősen gondolkodtam, hogy mely címeket hagyjak ki. Végül úgy döntöttem, ahogy azokat a programokat teszem fel erre a TOP 5 listára, melyek ilyen-olyan okból valamiért megfogtak. 

5. Advent Rising

Az Orson Scott Card sztoriján alapuló Advent Rising először 2007-ben került a kezeim közé és két nap alatt végigjátszottam. Bár szintiszta akciójáték, mégis inkább egy interaktív film benyomását keltette számomra a Majesco programja, hiszen a folyamatos akció a legváratlanabb pillanatokban váltott át moziba, hogy percekkel később folytatódjon a kaland. Az Auréliánok, az emberek és az ellenség, a sáskaszerű Seekerek közt zajló háború tétje a játék alatt végig érezhető volt, melyhez a fantasztikus, 70 fős zenekarral felvett muzsika nagyszerűen asszisztált. Igaz, nem volt tökéletes program az Advent Rising, és ez az értékeléseken is meglátszott: sok bug maradt a játékban és a Flick targeting rendszer egyértelműen baklövés volt. Érdekessége az Advent Risingnak, hogy a Majesco kiírt egy egymillió dolláros versenyt, melyet sajnos vissza kellett vonnia, az Xbox Live eltérő szinkronizációs ideje miatt, hiszen a különböző időzónák versenyelőnyhöz juttatták a játékosokat.  Sajnos az eladások sem alakultak jól az erőteljes promóció ellenére. Ennek lett a következménye, hogy a hogy a trilógiának tervezett sorozat második-harmadik részét elkaszálták, pedig a történetben lett volna potenciál, ráadásul az Advent Rising vége már beharangozta a folytatást, ami sajnos soha nem készült el. Kár érte.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

4. Half-life 2

A 2004-ben megjelent Half-life 2 bár a Földön játszódik, mégis rá lehet húzni a sci-fi műfaji jelzőt. Gordon Freeman második nagy kalandja már a Combine megszállás után vette kezdetét, City 17 megfélemlített embereinek pedig nem sok reményük maradt. Ebben a diktatórikus világban kellett rendet tenni a néma fizikus bőrébe bújva, mely gyakran nem volt egyszerű feladat. Bár mai szemmel nézve a játékmenet és a történet is faék egyszerűségű volt, a fizikán alapuló fejtörőkkel azért néha lehetett szenvedni. A két megjelent epizód jól vitte tovább a történetet, mely sajnos a mai napig nem lett befejezve. Ennek ellenére a Half-life 2 igazi mestermű, mely a mai napig nem veszített csillogásából. Időtálló játék, mely semmi mást kíván, csak egy folytatást, amely lezárja a történetet, és választ ad minden meg nem válaszolt kérdésre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

3. Star Wars: Knights of the Old Republic

A Star Wars játékok évtizedes történelme során megjelent néhány csúfos bukás és néhány kiemelkedő minőségű program is, és ezek közé mindenképpen belesorolhatjuk a Star Wars: Knights of the Old Republic című játékot is. A Bioware által megalkotott program nemcsak nagyszerű történetével tűnt ki a 2003-as év játékai közül, de azzal is, hogy rengeteg díjat megnyert, köztük az Interactive Achievement Awards „Best Story” és „Best Character Development” elismerését is. Az a kreatív döntés, hogy a történetet 4000 évvel az eredeti trilógia eseményei elé helyezte a Bioware, nagyszerű lehetőséget adott a fejlesztő cég kezébe, hiszen így szabadon alakíthatta azt az univerzumot, melyért az 1970-es évek vége óta milliók rajonganak. Ennek eredménye lett a KotOR, melyben a fő történetszál mellett rengeteg, kisebb-nagyobb mellékküldetés helyt kapott, melyet meg lehetett oldani igazi jedihez méltóan, vagy éppen erőszakosan. A jó-rossz közötti egyensúlyozás soha nem volt ilyen szórakoztató. A KotOR rengeteg rajongót szerzett magának, nem véletlenül. Igaz, a második rész nem ért fel az eredeti játékhoz, de az Obsidian tavaly úgy nyilatkozott, hogy szívesen elkészítené a harmadik részt, melynek itt a szerkesztőségben is nagyon sokan örülnénk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

2. Starcraft

Egy ilyen listán természetesen egy Starcraftnak kötelező szerepelnie, hiszen a Blizzard által alkotott program a mai napig az egyik legismertebb/legjobb sc-fi stratégia, mely csak megjelent az idők folyamán. Bár az egyszemélyes kampány is nagyszerű volt, az igazi ereje a mai napig megunhatatlan multiplayer, mely Dél-Koreában az évek alatt nemzeti sporttá vált. A Starcraft grafikája azonban már a megjelenésekor elavult volt, de ez senkit nem érdekelt, hiszen a játékélmény - a három eltérő, önálló kampánnyal rendelkező faj története - még a legszőrösszívübb kritikusokat is elvarázsolta. De nemcsak őket, hanem a játékosokat is, hiszen 2009 végéig 11 millió példányban vásárolták meg a Starcraftot, azóta pedig ez a szám csak növekedhetett, annak ellenére, hogy a második rész már öt éve megjelent. Valószínűleg nincs olyan PC-s játékos, aki nem próbálta ki ezt a remekművet, mely egyételműen a játéktörténelem része, és az is marad még nagyon hosszú ideig. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

1. System Shock 2

Számomra ez A sci-fi játék. Nemcsak azért, mert legelső játékaim egyike volt, de azért is, mert olyan kihívást adott, melyre a mai napig jól emlékszem. Ken Levine és az Irrational Games játéka ma is fantasztikus hangulatú program. Emlékszem, a Von Braunon való kalandozás közben egyszer hónapokra elakadtam, és a feladat megoldását véletlenül fedeztem fel. Ez persze nem volt baj, mert a játéktér központi színhelyéül szolgáló űrhajó olyan hatalmas, labirintusszerű kialakítást kapott, melyben el lehetett veszni. Az üres, néptelen folyosók, terek klausztrofób hangulatot adtak, és bizony ez még nem csőjáték volt, amely a mai fejlesztések nagy részére jellemző. Öszzetett küldetéseivel a System Shock 2 nemcsak kihívásban gazdag játék volt, de felejthetetlen élményt is nyújtott. Nagyszerűen ötvözte a szerepjátékos-akció és sci-fi elemeket, a Shodan nevű mesterséges intelligencia, mely a főellenség szerepét töltötte be, a mai napig ikonikus, akinek a visszatérésére a mai napig várok, sajnos hiába.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Neked melyik a kedvenc sci-fi játékod ? Oszd meg kommentben!

*A lista a szerző és nem a szerkesztőség egyöntetű véleményét tükrözi.