Tévedés azt hinni, hogy a diktátorszimulátorok a modern játékipar termékei. 1989-ben, amikor megkaptam legelső számítógépemet, egy Enterprise 128-at, már létezett egy Diktátor című, szövegalapú játék, melyre a mai napig nosztalgiával gondolok vissza. Leghosszabb uralkodásom majdnem két évig tartott, mely „a gerillák lázadnak!” képernyővel ért véget…

Az első Tropico játék ennél jóval később, 2001-ben jelent meg, és jól keverte az egészséges humort az olyan kérdésekkel, mint a totalitarizmus, vagy a választások illegális befolyásolása. Mindezt a hidegháború időszakában, egy karib-térségi banánköztársaságba helyezve. A sorozat ötödik része nem olyan régen jelent meg (Thaiföldön betiltották), és a kiadó tervei szerint a program még idén novemberben kijött volna PS4-re is. Nos, ebből már nem lesz semmi, ugyanis a Kalypso Media bejelentette, hogy a játék 2015 elején érkezik, de a kiadó sem pontos dátumot nem adott, sem magyarázatot a késésre. Xbox 360-ra azonban a Tropico 5 megérkezik a menetrend szerint még idén, november 11-én, sőt, a Steamen péntek óta Macre és Linuxra is elérhető, teljes kontroller és Big Picture integrációval, és cross-platform multiplayer támogatással a SteamPlay rendszerén keresztül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!