Az augusztus 20-án megjelenő Shadowrun: Hong Kong után a Harebrained Schemes egy, a klasszikusok körébe sorolható sorozat feltámasztásának lát neki: a csapat tegnap esete jelentette be, hogy a következő projektjük a BattleTech lesz.

A BattleTech 1984-ben, egy asztali táblajáték formájában tűnt fel, amiből az évek során több játékadaptáció is készült, egészen a 90-es évek közepéig, azóta vegetál. Közel 20 évvel az utolsó játék megjelenése után most újra belecsöppenhetünk a BattleTech politikai intrikában és persze mechás csatározásokban gazdag világába, amit a Harebrained Schemes modern, körökre osztott játékmenettel, nyílt végű történettel és szerepjátékos elemekkel tesz teljessé. Mindez természetesen hű marad majd az alapanyaghoz és az elődökhöz, a játékon ugyanis az a Jordan Weisman dolgozik, aki a táblajátékot is kitalálta.

A játékkal kapcsolatban más részleteink egyelőre nincsenek, azon kívül, hogy a fejlesztőcsapat ismét a közösség segítségét kéri ahhoz, hogy elkészülhessen a program. Ősszel indul a Kickstarter gyűjtés.

battletech.png