A Hitman: Absolutiont (adatlapunkon) imádták a játékosok és a kritikusok is. Márciusig 3,6 millió példány kelt el belőle, ennek ellenére bukás volt, mert a Square fejesei a Metacritic-szereplésből és valami megfejthetetlen logikából kiindulva 4,5-5 millió példány eladására számítottak (a Tomb Raider ugyanígy járt).

Ennek ellenére lesz új Hitman játék, de ennek nagy ára van: az IO Interactive dolgozóinak felét elbocsátják, tudhattuk meg a Square közleményéből. Ennek oka egyszerű: Macuda Joszuke és álomcsapata megszűntette az IO összes olyan projektjét, aminek nincs köze a Hitmanhoz, ezzel feleslegessé váltak az ezeken dolgozó alkalmazottak.

„A stúdió a Hitman-franchise jövőjére fókuszál, és már előkészítő fázisban van egy új, AAA-kategóriás Hitman” – mondta Hannes Seifert stúdióigazgató. – „Mindazonáltal meghoztuk a nehéz döntést és töröltük a többi futó projektet és tervet az IO-nál, és leredukáltuk a dolgozók számát, ami az alkalmazottak majdnem felét érinti.”

Persze sajnálatukat fejezték ki az elbocsátott dolgozóknak, és megígérték, hogy ha valamelyik stúdiójuknál megüresedne egy poszt, akkor elsőként közülük vesznek fel valakit. Ám ez valószínűleg kevés vigasz a kirúgottaknak, mint ahogy kissé elhomályosítja az új Hitman játék bejelentésének örömét is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!