• Sony Computer Entertainment alapítása: 1993
  • Sony Network Entertainment alapítása: 2010
  • A két cég egyesül
  • Új név alatt folytatják a munkát

A Sony Computer Entertainment több, mint húsz éves története alatt a Sony konzolok kutatás-fejlesztését, gyártását, és egyben eladását végezte, de a videójáték-ipar más területein is aktívan tevékenykedett. A cég, aminek központja eddig Minato, Tokióban volt, átköltözik Kaliforniába, és a Sony Network Entertainmenttel egyesülve új név alatt, Sony Interactive Entertainmentként folytatja munkáját.

"Integrálva a PlayStation hardver, szoftver, tartalom és hálózat-építő erősségeit, a Sony Interactive Entertainment egy erősebb cég lesz, aminek az lesz a feladata, hogy a PlayStation üzletágat még inkább pörgesse. Az üzleti partnereinkkel továbbra is olyan szolgáltatásokat és termékeket fogunk fejleszteni, amik megmozgatják vásárlóink képzelőerejét, és egyben piacvezetők is lesznek." -- közölte Andrew House.

Az új cég április elsején kezdi meg működését. Ez a dátum a japán cégek üzleti évének első napja. A Sony Entertainment Network, amit 2010-ben hozott létre a Sony, megszűnik önálló entitásként létezni, csakúgy, mint a Sony Computer Entertainment. A vállalati érték maximalizálása azonban továbbra is fontos lesz, ezt pedig továbbra is Tokión, Londonon és San Mateon keresztül végzi majd a cég, felhasználva a helyi szakértelmet.

ps4-konzol.png