A Final Fantasy Distant Worlds koncertsorozat legutóbbi, pittsburghi állomásán a karmester, Arnie Roth egy váratlan bejelentést tett, miszerint a Final Fantasy 12 felújított formában újra meg fog jelenni.

A Square eddig erről sehol sem beszélt, bár nem volna teljességgel elképzelhetetlen, hogy az Európában 2007-ben megjelent játék, mely jelen állapotban csak PS2-re érhető el, a közeljövőben modern konzolokra és esetleg PC-re is elkészüljön. Felmerül azonban a kérdés, hogy pontosan milyen kezelést kap a program.

Roth remake-ként hivatkozik rá, ami azt sejteti, hogy a Final Fantasy 7-hez hasonló módon minden porcikáját felújítják a viharos körülmények mellett, akkoriban rekordot elérő ötéves fejlesztés során elkészült programnak, ám sokkal inkább az tűnik valószínűnek, hogy a meglévő terméket csinosítják, amennyire csak lehet. Emellett szól az is, hogy a játék eredeti tervezője már nem dolgozik a Square kötelékében.

A Square Enix még nem reagált semmit az üggyel kapcsolatban, de a héten Gamescom, így lehetséges egy bejelentés.