Nyomozós thrillert faragni a Half-Life 2-ből nem lehetett egyszerű, pár amatőr játékkészítőnek viszont úgy néz ki, mégis sikerült. Ennek a munkának az eredménye az Underhell című mod, mely egy Jake Hawkfield nevű deszantosról szól, aki egy nap tragikus körülmények között elveszíti szeretett feleségét. Bár minden öngyilkosságra utal, Jake nem hiszi el a mesét, és inkább nyomozni kezd a saját szakállára.

Az Underhell struktúrája sem épp szokványos. Három részre bontható a játékmenet: Jake háza afféle bázis, ami rengeteg titkot rejt, s melynek elzárt szobái a fejezetek folyamán sorban nyílnak meg, egyre több kérdést válaszolva meg; a házat elhagyva küldetéseket csinálunk, melyek tulajdonképpen a lövöldözős szakaszoknak felelnek meg; éjjelente peig Jake rémálmaiban bolyongunk, egyre különösebb dolgokat tapasztalva meg. A ház ráadásul folyamatosan változik, átalakul, mintha élne, bolondját járatva szegény Jake-kel.

Egyelőre csak az Underhell első fejezete érhető el. A munka lassú és időigényes, a srácok pedig pénzszűkében vannak, szóval türelemmel kell lennünk. Ugyanakkor, ha érdekel a program, nyomás a hivatalos MODDB-oldal! Alant pedig megtekintheted az első trailert, mely legalább annyira ködös, mint maga a mod.