• Új részleteket kaptunk a Dontnod (Life is Strange, Remember Me) új játékáról
  • A Vampyr a 20. századi Londonba visz
  • A főszereplőnk egy orvos, aki vámpírrá változott
  • Sokat fogunk harcolni a többi rémséggel és az ellenünk küldött emberekkel,
  • Lesz sok nyomozás és sok beszélgetés
  • Folyamatosan csillapítani kell a szomjunkat, de igyekeznünk kell, hogy olyanokat öljünk meg, akik bűnösek
  • A döntéseink kihatással lesznek a történetre és a játékmenetre is
  • Megjelenés: még nem tudni
  • Platformok: PC, PS4, Xbox One

Októberben lezárult a Dontnod Entertainment szép sikereket elért sorozata, a Life is Strange, így most már a csapat minden figyelmét a következő projektjüknek szentelheti. Erről az év elején szereztük először tudomást, nyáron pedig néhány részletet is kaptunk, a csapat azonban most kitárulkozott, és lelepleztek mindent, amit jelen pillanatban megmutathatnak a Vampyr névre keresztelt szerepjátékukról.

London, te csodás

Elsőként a helyszínről érdemes beszélni, amely a 20. századi London lesz, egészen pontosan 1918. Az évszámot nem hasraütésszerűen találták ki a kreatívok, ennek igenis nagy jelentősége van, ugyanis az első világháborúnak éppen vége lett, a lábadozó Londonon pedig a Spanyolnátha söpört végig -- a betegség világszerte ezresével szedte az áldozatokat, egyes becslések szerint pedig akár 50 millióan is életüket veszthették a kórságban. Így aztán nem csoda, hogy a korabeli beszámolók szerint álságos állapotok, pánik és rettegés uralkodott az utcákon, és habár a tudományos fejlődés már kezdte kiszorítani a hiedelmeket, az őrült pusztulás mindennapos látványa marasztalta a legendákat, a sötétben bujkáló rémképeket és a rontásokat.

Mindez, bármennyire is morbid legyen, tökéletes alapot jelent a Vampyr számára, hiszen a vámpírok mítoszához a baljóslatú sötétség, a dögszagot árasztó utcák és az emberekre rátelepedett, általános félelem társul, nem pedig a manapság bevett csillogás vagy szerelmes gondok közötti tépődés. Így aztán nem kell attól félni, hogy a Stephenie Meyer által kitaposott utat fogják követni a Dontnod fejlesztői, hanem inkább a Bram Stokeri hagyományok mellett állnak ki, ahogy az a kiadott koncepciórajzokon is tetten érhető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Jonathan Reid, a jó doktor

A nem éppen szívderítő londoni kalandjaink főszereplője Jonathan Reid lesz, egy sebész, aki megjárta a nagy háborút, a sebesült katonák életét mentve meg az akkor újszerű eljárással, a vérátömlesztéssel. A hősünk a tudomány embere, tehát mereven elzárkózik minden népi hiedelemtől és legendától, a felmerülő problémákra logikus, józanésszel felfogható magyarázatokat keres, így a sors különös fintora, hogy pont belőle lett egy mitikus alak, a rémmesék mumusa, egy vámpír, ráadásul pont a vér a specialitása, ami csak még ironikusabbá teszi az egészet.

Azt még nem tudjuk, hogy a doktor hogyan változott vérszívóvá, de azt igen, hogy az transzformáció után is megmaradt a természete, vagyis azon van, hogy tudományos módszerekkel megtalálja a gyógymódot a betegségére, a kutatás során azonban egy rejtett, a maga módján vezetett világot talán, és hamar egyértelművé válik, hogy nem csak Reid szomjazik vérre a városban.

Rajtad múlik, mennyire lesz véres a kezed

A Dontnod nagy szabadságot ígér a játékában, ám egyelőre csak nagyvonalakban beszéltek arról, hogy mire számíthatunk. Azt tudjuk, hogy egy szerepjátékkal állunk szemben, amihez egy feszes harcrendszert, nyomozásokat, rengeteg beszélgetést és tárgykészítési lehetőséget is csomagoltak, számos helyzetben pedig döntenünk kell.

A játékmenet során a nagy dilemmának az ígérkezik, hogy kit hagyunk élve, és kivel csillapítjuk a szomjunkat, az ugyanis konstans, hogy élelmet kell találnunk.

A csapat azt ígéri, hogy minden gyilkosságnak súlya lesz, ami nem csak az utca népének kedélyállapotára (és így a játékmenetre), hanem a történetre is kihatással lesz, vagy rövid távú, azonnali eredménnyel, vagy olyan hatással, amit csak később érzünk meg a bőrünkön. A helyes döntés meghozásában a nyomozásaink és a kiépített kapcsolataink segítenek majd, ami egyértelműen azt sejteti, hogy London gazembereiből táplálkozunk majd, amolyan vámpír Dexter módjára. A kérdés persze az, hogy vajon sikerül-e mindig helyes döntést hozni.

Eme vámpíros kaland a Dontnod következő nagy dobása, ami legalább akkora projekt, mint a Remember Me volt, reméljük azonban, hogy annál jobban sikerül és melegebb fogadtatásban részesül, a potenciál ugyanis megvan. A Vampyr megjelenési dátumot még nem kapott, de az tudjuk, hogy PC-re, Xbox One-ra és PS4-re készül.