A Witchert nem először próbálják megfilmesíteni, de talán most először lesz az alapmű jobb, mint egy kisebb természeti katasztrófa. Mert akár így is leírhatjuk a 2001-es Hexert (eredeti címén Wiedźmin), ami egy tizenhárom részes sorozat kétórás összevágása volt. Az ugyanezen a címen végül 2002-ben megjelent széria sem volt jobb, szóval erről ennyit.

Most azonban talán esélyünk van egy jobb filmre, ugyanis a projekt élére Tomasz Baginski állt. Ugyan nem olyan populáris a neve, mint mondjuk Peter Jacksonnak, hiszen a lengyel rendező távolról sem nemzetközi híresség, sőt, hazájában is csak rövidfilmekkel rukkolt elő eddig, viszont Székesegyház (Katedra) című kisfilmjét 2003-ban Oscar-díjra jelölték.

Amit még biztosan tudni a Witcher filmről, hogy benne van a Baginski vezette Platige Image stúdió, amelynek a The Witcher és a The Witcher 2: Assassins of Kings előre renderelt videóit, valamint a Witcher 3: Wild Hunt és a Cyberpunk 2077 CGI trailerét is köszönhetjük. De dolgoztak a 2009-es Antikrisztus (Antichrist) és a 2010-es Ölelésre ítélve (Essential Killing) című filmeken is.