A Beyond Good & Evil egyike azon kevés játéknak, ami nagyjából mindenki szeret, de hogy is lehetne ez másképpen, mikor Michael Ancel csapata egy érdekes, egyedi és legfőképpen szerethető játékot tett le az asztalra. A Beyond Good & Evil ma már klasszikusnak számít, amit együtt emlegetünk az ipar legjobbjaival, s éppen ezért csak fogjuk a fejünket, hogy még mindig, ennyi év elteltével sem készült el az a fránya folytatás; mindig csak az ígérgetést hallhatjuk a kiadótól, s érthető módon már a remény is fogytán, hogy valaha is megjelenjen a Beyond Good & Evil 2.

A körülmények áldozata

Mielőtt belekezdenénk a második rész fejlesztésének rögös históriájába, ki kell térni arra, hogy miért alakulhatott mindez ilyen cudarul. A Beyond Good & Evil ugyanis egy jó, bár nem tökéletes játék volt, amit a szakma egyöntetűen szeretett, pozitív értékelésekkel halmozva el, ám ez nem mutatkozott meg az eladásokban -- a BGE anyagi bukta lett. Ez azzal okolható, hogy egy olyan időszakban jelent meg, amikor telis-tele voltak a polcok már bejáratott, ismert címekkel: a Prince of Persia: The Sands of Time, a Star Wars: Knights of the Old Republic, a Max Payne 2: The Fall of Max Payne és a Silent Hill 3 is ekkor jelent meg, világos tehát, hogy egy kifejezetten nehéz mezőnyben szállt ringbe szegény Jade, s bármennyire is volt a kritikusok kis kedvence a Ubisoft Montpellier alkotása, a papírforma érvényesült.

„Nagyon hamar világossá vált, hogy ez nem lesz így jó, miután két E3-on is ott voltunk, s emlékszem, hogy az egyiken senki sem tapsolt és a demó után sem jöttek oda beszélgetni. Volt ott sok ember, de senki sem beszélt erről. Arra gondoltunk, hogy valamit rosszul csinálunk, de mindenkit a nagy címek érdekeltek, megszállottjaivá váltak a bejáratott sorozatoknak és a bemutatott technológiáknak, ami egyébként nem rossz dolog, de egy olyan játék számára, amiben egy nő a főszereplő egy kamerával, s rögtön nem is világos, hogy mit kell tenni, na, akkor már rossz dolog. Ekkor értettük meg, hogy időre lesz szükség, hogy a Beyond Good & Evilt értékelni tudják az emberek.” -- emlékezett vissza Ancel egy 2011-es interjúban.

A Beyond Good & Evil tehát erős szembeszélben találta magát, hiszen nem csak a pénztáraknál, de még a bemutatók során sem tudta kellőképpen felkelteni a játékosok érdeklődését -- ez a rossz széljárás pedig később is megmaradt, mikor a második rész volt terítéken.

Van egy álmom

Michael Ancel trilógiának képzelte el a Beyond Good & Evilt, aminek első része csak egy betekintés, vagy ha úgy tetszik, ízelítő lett volna egy jóval nagyobb és gazdagabb univerzumból. A folytatásokról szőtt álmokat azonban komolyan veszélyeztette az első játék anyagi bukása, egy kiadót ugyanis legfőképpen az érdekel, hogy a befektetése megtérüljön -- ilyen az üzleti világ, ezen sajnos nem lehet változtatni, de szerencsére van helye a bizalomnak és a jóindulatnak. Így esett tehát az, hogy a kockázatok ellenére a Ubisoft zöld lámpát adott a folytatásnak, bízva abban, hogy második nekifutásra Ancel, akinek a neve mellett ekkor már volt egy sikeres sorozat, tényleg el tud készíteni egy olyan játékot, ami nem csak a kritikusok kezei között, hanem a pénztáraknál is remekelni tud.

A Beyond Good & Evil 2 fejlesztése 2007 magasságában kezdődött meg, a hivatalos bejelentésre azonban több mint egy évet kellett várni, amire a mára már megszűnt Ubidays konferencián került sor. A nézők egy videót kaptak, amit a játék grafikusmotorjával készítettek el a fejlesztők, s elsősorban azt volt hivatott bemutatni, hogy, akkori szemmel nézve, milyen csodálatosan szép is lesz a játék, ám más egyéb nem derült ki, sem egy megjelenés dátum, sem egyéb részletek -- ez később is nagyjából így maradt, bár az évek során azért csurrant-cseppent néhány infó.

Röviddel a bemutató után megtudtuk, hogy a másfél éves előkészületi munka előzte meg a bemutatót, a fejlesztőcsapat pedig teljes kreatív szabadságot kapott, ami ritka dolog, s ez is csak azt erősítette a rajongókban, hogy megérte várni öt évet a folytatásra, nem tudva, hogy a háttérben igazából nem sok minden történt.

A Beyond Good & Evil 2 munkálata 2009-től lett követhetetlen és burkolózott titkolózásba a fejlesztőcsapat, az ég egy adta világon semmit sem mondva el a programról, csak a kiadó emberei nyilatkozgattak, hol azt, hogy a fejlesztés még megy, hol pedig azt, hogy szüneteltetik a projektet. A Gamescom során például a kiadó szóvivője azt mondta, hogy leállították a munkálatot, de ezt gyorsan cáfolták, majd egy nagyon furcsa közlemény jött a brit közösségi koordinátortól, aki szerint a játékot hivatalosan soha nem is jelentették be, így nem is lehet eltolni a megjelenését. Finoman szólva fejetlenség volt a PR terén, amit jól mutat az is, hogy a 2009 májusában kiszivárgott videót csak júliusban ismerte el a kiadó, s további két évet kellett várni arra, hogy maga Ancel is megtegye ugyanezt.

Ezután a Ubisoft rendezte a sorait, már ami a hivatalos bejelentéseket illeti, a mantra pedig az lett, hogy a Beyond Good & Evil 2 még mindig fejlesztés alatt áll, amit el is mondtak minden nagyobb találkozón vagy interjú során -- a kavarás azonban nem szűnt meg teljesen. A francia Wootgaming portál 2010-ben azt a hírt hozta le, hogy Michel Ancel otthagyja a Ubisoft Montpelliert a szóban forgó játék fejlesztése körüli nézeteltérések miatt, ezt azonban később mind a fejlesztő, mind pedig a csapat cáfolta, visszatérve a sablonszöveghez, annyival kiegészítve, hogy egy egészen kis team dolgozik a játékon, ezzel megőrizve a művészi jelleget, s elkerülve az iparosmunka-érzést, majd 2012-ben (!) érkezett a hír, egyenesen Anceltől, hogy a Beyond Good & Evil 2 végre aktív fejlesztésbe lépett, s kifejezetten a nextgen konzolokat, vagyis az Xbox One-t és a PS4-et célozzák. Ugyanebben az évben még előkerült pár kép és egy videó, illetve 2013-ban volt még egy „Michel Ancel távozik” kacsa.

Fekete fellegek

Ezzel elérkeztünk napjainkhoz, ma ugyanis kiderült, hogy a játék vezető tervezője és kreatív mozgatóereje, Michel Ancel egy másik, független csapat élén vállalt munkát, miközben tovább folytatja azt, amit eddig a Ubisoft Montpellier-ben csinált. A hír az én olvasatomban nagyon rossz a játék jövőjére nézve, hiszen a tervezőnek egyszerűen nem lesz annyi ideje, mint amennyi eddig volt, s azt a forgatókönyvet sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az indie-szféra által jelentett szabadság, a nagyvállalati béklyóktól való megszabadulás annyira megtetszik a művészlélek Ancelnek, hogy inkább a kisebb, de több érdekességet tartogató Wild Sheeppel dogozzon, minthogy visszamenjen a Ubisofthoz, ahol egy, lássuk be, félhalott játékon kellene dolgozni, s időnkén odaböffenteni a rajongóknak: nyugi, még készül, pedig nem, vagy legalábbis semmi jelét nem mutatja annak, hogy ez így lenne.

Itt tartunk tehát, hét évvel a munkálatok megkezdése után van két videónk, egy-két képünk és egy rakás ígéret arra, hogy a játék el fog készülni, nehéz azonban hinni ezeknek a szavaknak, s személy szerint úgy gondolom, hogy a Beyond Good & Evil 2 bizony más sosem fog elkészülni -- persze, ne legyen igazam…