• Videók és képek szivárogtak ki a Gears of War: Ultimate Editionből
  • Nagyon jól néz ki a játék, és 60 fps-sel fog futni
  • Várhatón az E3-on jelenti be a Microsoft

Eddig is szinte biztos volt az, hogy meg fog jelenni a Gears of War felújított változatban, most azonban már bizonyítékunk is van, előkerült ugyanis pár, még februárban készült videó és néhány kép az Xbox One konzolra megjelenő programból.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A változás drámai, sokkal élesebb textúrák, jobb világítás, valamint a füst és a vér is életszerűbb (ilyen volt 2006-ban a játék), mindennek tetejébe pedig állítólag 60 fps-sel zakatol majd a játék, még ha ez a videókon nem is látszik, mivel azok 30 fps-re vannak korlátozva.

A felvételek eredetileg az egyik bétatesztelő profiljára kerültek fel, ahonnan persze már el is távolították ezeket, de nem elég gyorsan. Egy harmadik, kamerával felvett anyag még elérhető a YouTube-on, de ki tudja, még meddig.

A játék egyébként a Gears of War: Ultimate Edition névre hallgat, és a hét elején már beszámoltunk ennek létezéséről, miután a brazil korhatár-besorolással foglalkozó hivatal oldalán feltűnt. Most már biztosnak látszik, hogy a régebben pletykált trilógia helyett most csak az első részt kapjuk meg. Az E3-on várható a hivatalos bejelentés.