Valamivel több, mint két hete számoltunk be arról, hogy az Assassin’s Creed című mozifilm ordas nagyot bukott az Egyesült Államokban, és ez sajnos semmit sem változott. Az akkori 22,4 milliót szerény 50,8 millióra növelte, ami a 125 milliós költségvetéshez képest nudli. Ugyanakkor a filmet – sok más mozihoz hasonlóan – még megmenthet a világ többi része.

A szerintünk nem is olyan rossz Assassin’s Creedet ugyanis rengeteg helyen még csak idén mutatták be, olyan nagyobb piacokon, mint Olaszország vagy az Egyesült Királyság. A film jelenleg 104 milliót szedett össze, vagyis az összbevétel eddig 154 millió. Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy túl van a veszélyen Michael Fassbender orgyilkos mozija. Bár a külföldi bevételek magasak, érdemes tudni, hogy a gyártók ebből a pénzből hatványozottan kevesebbet látnak, mint abból, ami az Egyesült Államokban folyik be, ugyanis a külföldi forgalmazók is leveszik a bevételből a maguk részét, és az bizony nem csekély összeg. Világszinten nagyjából 200-250 milliót kéne hoznia ahhoz, hogy a gyártó stúdiók hátra dőljenek, és azt mondják, a film nem csak visszahozta az árát, de kerestek is rajta. Erre viszont megvan az esély.

assassins-creed-michael-fassbender-ariane-labed.jpg