Új javítás érhető el a Watch Dogshoz, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy barátaikat hackertámadással is abajgathassák. Persze nem ez az egyetlen újdonság a patch által szállított változások terén -- finomhangolások, kisebb hibák kijavítása és a rosszalkodók bűntetése is terítékre került.

Az egyszemélyes kampány egyebek kapott egy resetelési lehetőséget, ennek folyamán a sztori teljesítése után lenullázhatjuk a Gang Hideout és a Convoy missziókat. Finomítottak az ivós játékon, kiirtásra került a pókerasztalnál marasztaló bug, valamint örülhetnek a portugálok, az eltűnt személyek küldetése alatt már az ő nyelvükön sem fog a játék rossz szöveget kiírni. Ezek mellett kisebb finomhangoláson is átesett a Watch Dogs.

Ami a többjátékos módot illeti, mint fent írva vagyon, a hackelős minijátékok alatt immár barátainkat is kikereshetjük. Ha egy ctOS-es mobilos játékossal megszakad a kapcsolat, nem lesz vége a küldetésnek, a PC-s és konzolos játékok befejezhetik azt. A multiból gyakorta kilépkedők is megkapják a magukét, mostantól a játék hozzájuk hasonló mentalitású játékosokkal rakja össze őket, boldogítsák csak egymást, ráadásul a meccsből kiugró semmit sem kap, míg a játékban bennmaradó a győztesnek kijáró jutalmakban részesül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!