Tegnap szinte felrobbant az internet, amikor kiderült, hogy a Microsoft a nyáron érkező Windows 10-et ingyenessé teszi, azaz azok is frissíthetnek rá az első évben, akiknek kalózváltozatú Windows 7 vagy 8 fut a PC-jükön. Bár eredetileg úgy tűnt, hogy az MS hiteles licenccel látja el a lopott szoftvereket, mára kiderült, hogy ez nem igaz.

A Microsoft annyiban helyesbítette a túlságosan is lelkes szóvivők nyilatkozatait, hogy bár a Windows 10 tényleg lecsorog majd minden érintett számítógépre, azért annyi csavar van a történetben, hogy a helytelen vagy nem jogtiszta licenc a frissítést követően is abban a státuszban marad, amiben előtte volt. Hogy ennek a gyakorlatban milyen következményei lesznek, nem tudjuk, de arra tippelünk, hogy a Windows 10 egy jó kis trial verzióra cseréli a feltört rendszereket.

Sad cat