• Xbox One konzolra is megjelenik a World of Tanks
  • Valamikor 2015-ben lesz a premier
  • A játékosoknak egyetlen profil kell a két konzolos átirathoz
  • Lesz cross-platform multiplayer Xbox 360 és Xbox One között
  • A tartalomfrissítések is egyszerre érkeznek majd
  • World of Tanks: Xbox 360 Edition teszt

A Wargaming.net ma jelentette be, hogy a nagysikerű World of Tanks még idén Xbox One konzolra is meg fog jelenni. A játék 2010-ben először Oroszországban, majd egy évvel később Európában indult, kizárólag PC-n, tavaly óta pedig Xbox 360 konzolon is elérhető, amin 150 országból több mint 5 millió letöltést számláltak.

Az átirat megtart mindent az Xbox 360-as változatból, ebbe beleértve az elért egyéni eredményeket is, tehát, ha átnyergelünk Xbox One-ra, a profilunkon felhalmozott értékek nem vesznek el, de akár váltogathatunk is, hol szórakozunk, minden megmarad és tovább gyarapítható, ha ugyanazt a hozzáférést használjuk. A közösség így nem oszlik meg, ráadásul van cross-platform multiplayer, vagyis az Xbox 360-at és az Xbox One-t használó tankparancsnokok ugyanazon a harctéren lőhetik egymást, illetve a jövőben érkező tartalomfrissítések egyszerre futnak be, hogy ezen a téren se legyen különbség.

A Wargaming.net azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mikor fog megjelenni a World of Tanks Xbox One konzolra, de azt ígérték, hogy hamarosan további részleteket árulnak el.