Óriási negativitás övezte az Xbox One konzolt, elsősorban a komoly korlátok miatt. A tervek úgy szóltak, hogy gépet naponta egyszer a világhálóra kell kapcsolni, s nem is tudunk kedvünkre játékokat cserélni vagy eladni. Ezek tükrében, valamint figyelembe véve az 500 eurós árat, sokaknál egyértelmű befutóvá vált a PlayStation 4, jóval barátságosabb rendszerével és olcsóbb vételárával.

A Microsoft a bejelentés óta minden nyilatkozatában igyekezett megvédeni a döntését, hangoztatva, hogy komoly értéket adnak az Xbox One-nal, s addig nem kellene szidni a rendszert, ameddig élesben ki nem próbálták. Idővel azonban a cég vezetőségéhez is eljutott a leendő vásárlók elégedetlensége, így nagy örömünkre szolgál az, hogy közölhetjük: szinte minden korábban bevezetett korlátozást megszüntetett a Microsoft!

Az Xbox One már nem követeli meg azt, hogy naponta egyszer az internetre csatlakozzunk, elég egyetlen egyszer, a gép beüzemelésekor megtenni ezt a beállítások miatt, s onnantól kezdve akár össze is törhetjük a modemünket, nem kell az internet. Ezen felül a játékainkat szabadon adhatjuk, vehetjük, cserélgethetjük és elajándékozhatjuk, semmilyen megkötés nem korlátozza a szabadságunkat, sőt régiózár sem lesz.  

A Microsoft ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a korábban említett lehetőségek egy részét mindez érinteni fogja, például a játékaink megosztásáról immár manuálisan kell gondoskodnunk, tehát odaadva a lemezt valaki másnak, illetve a letöltött játékokat nem lehet majd megosztani vagy továbbadni (ezt eddig sem lehetett), a lemezes programok esetében pedig a korongnak mindig az olvasóban kell lennie.

Az Xbox One ára marad 500 euró, ez nem változik, ugyanis a Kinect fontos alappillére a platformnak, ez pedig megnyomja az árat.

xo-kin.jpg