Hardver és dizájn

Az Xbox One egyszerűen ronda. Pont. Kár kertelni, az egész úgy fest, mint egy ’80-as évek végén gyártott videomagnó, és a külön felszerelendő Kinect is csak ront az összképen. Ráadásul a hatalmas mérete látszólag nem indokolt, mert a táp így is a gépen kívül helyezkedik el. Minden valószínűség szerint tehát a kellő szellőzés miatt néz ki úgy az Xbox One, ahogy -- a Microsoft egyszer már piacra dobott egy égetőkemencét, szóval érthető, hogy szeretnék elkerülni a hibát. Alkatrészek terén elég sovány információink vannak: 8-magos x64-es CPU, 8 GB RAM, 500 GB HDD, amit nem lehet bővíteni, Blu-ray-meghajtó, USB 3.0 és HDMI csatlakozók. Mondjuk pletyka nagyon sok van a gépben rejlő alkatrészekről, ezekkel már mi is foglalkoztunk, így nem térünk ki rájuk újra.

Az viszont már most elég valószínű, hogy az Xbox One, ha elenyésző mértékben is, de elmarad a PlayStation 4 nyers erejétől. A Sony konzolja szintén nyolc processzormaggal és 8 GB RAM-mal dolgozik, utóbbi viszont GDDR5-ös szabványú, ami kicsit távolabb áll a PC-s architektúrától. Elviekben sokkal gyorsabb kommunikációt tesz lehetővé a videochip és a CPU között, mint bármi más -- persze többet nem tudunk, részletek terén csak az állítólagos kiszivárgott anyagokra támaszkodhatunk. Továbbá a hajszálnyi hardveres erőfölény most sem valószínű, hogy látványos különbségeket hoz majd. A PS3 is erősebb az Xbox 360-nál, de ez maximum egyes exkluzív címek kinézetén látható. Sokkal fontosabb volt a két gép tervezésekor, hogy könnyen programozhatók legyenek. Ha azonban a PS4 erősebb is az Xbox One-nál, akkor sem biztos, hogy szebb. A gépet eddig még nem láttuk, csak egy rövidke teaser videót mutatott róla a Sony. Persze tény, hogy a japánok eddig is a finomabb, hi-tech jellegű dizájnt pártolták, így sokan most is elegáns külalakra számítanak.

Perifériák terén a Kinect ezúttal is az Xbox One felé löki a mérleg nyelvét: a mozgásérzékelő periféria Full HD felbontást, gyors adatátvitelt és minden korábbinál részletesebb mozdulatfelismerést ígér, szemben a PS4 Eye kamerájával, melyről eddig csak azt tudjuk, hogy felismeri az arcunkat, és bepozícionálja a PS4 kontrollereinek térbeli helyzetét. Ugyan ezen funkciók sikeres kihasználása programozás függvénye is, azért a PS3 Move és az első Kinect között sem nehéz eldönteni, melyik hálásabb kiegészítő. Mindenesetre a hardverek terén mindkét gép azonos mennyiségű pozitívummal és negatívummal rendelkezhet, szóval most, az E3 előtt döntetlen az állás.

Játékkínálat, használt játék, DRM

Na, ezen a fronton egyelőre a Sonyé a korona: InFamous, KillZone, Gran Turismo, új Naughty Dog- és Quantic Dream-projektek… Impozáns felhozatal, nemde? Mark Cerny fejlesztést vezető mérnök szerint minden idők legerősebb startcím felhozatala várható a PlayStation 4-en, és a bemutató láttán ezt hajlamosak vagyunk elhinni neki. A Microsoft ezzel szemben mutatott egy izzadtságszagú Forza Motorsport 5 trailert, leleplezte a Remedy-féle Quantum Breaket, tudjuk, hogy lesz Halo 5 és 6, és… ennyi? Igen, sajnos ennyi, az MS nem vitte túlzásba a játékkínálatot. Annyit árultak csak el, hogy az Xbox One első évében 15 új játék fog megjelenni, és ebből 8 új szellemi termék -- kérdés, hogy ebből hány számít kinectes gyerekjátéknak. Mivel pedig sem a PS4, sem a One nem lesz visszafelé kompatibilis a korábbi konzolokkal, ezért sajnos a premierkor csak a saját játékaikkal lehet majd szórakozni. Bízzunk benne, hogy az E3-on mutat valamit a Microsoft is, mert ez így egyelőre nagyon-nagyon kevés.

Ami a DRM-védelmet és a használt játékok politikáját illeti, nem épp tiszta, mit várhatunk a két konzoltól. A PlayStation 4 elvileg nem követel folytonos internetkapcsolatot, és a használt játékok kereskedelme előtt is szabad a pálya, bár egyes források szerint a Sony fejesei majdnem naponta váltanak álláspontot ez ügyben. Az Xbox One ezzel szemben, mint már fent emlegettük, 24 óránként aktív internetkapcsolatot követel, a használt játékok pedig… nos, először azt mondták, hogy nem mennek, később azt, hogy igen, de nagyon sokat kell fizetni az aktiválásukért, most pedig úgy áll a helyzet, hogy Major Nelson szerint mindent rosszul tudunk, a Polygonnál pedig ingyenes aktiválásról cikkeznek. Mindenesetre nem túl biztató, hogy a játékosprofilunk az Xbox One esetében is a géphez van kötve (a PS4 e téren még rejtély). Egyelőre tehát a PlayStation 4 tűnik barátságosabb megoldásnak.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!