Konklúziók

Visszaolvasva úgy tűnik, hogy az Xbox One és a PlayStation 4 két-két pontban is élen jár, egyben pedig döntetlen az állás. Innen nézve tehát az E3 előtt képtelenség bármely gép javára győzelmet jósolni. Ugyanakkor szubjektív szempontok szerint mégis a PlayStation 4 irányába billen a mérleg: a Sony megoldásai eddig is szimpatikusabbak voltak a kifejezetten játékok iránt érdeklődő vásárlók számára, így most, két héttel az E3 előtt mi a PlayStation 4-re tesszük a voksunkat. A Xbox One szolgáltatásai és kiváló internetes interfésze ugyanis jórészt az Egyesült Államok piacát célozza, és bár ez nem feltétlenül baj, Magyarország játékosközössége nem sokat profitálhat a konzol beszerzéséből. Természetes persze, hogy a Los Angeles-i show-t követően változnak majd az erőviszonyok, mind a Sony, mind a Microsoft számára jelentős bemutatók várhatók.

Nintendo Wii U

Csakhogy nem két nextgen konzol létezik, hanem három. Ráadásul a Nintendo Wii U már tavaly november óta elérhető, azaz már egyéves lesz, amikor megérkeznek a konkurensek. Ennek ellenére a nagy N láthatóan nem izgatja magát: az E3-on nem lesz sajtótájékoztatója a japán gyártónak, de pár játékot tuti bemutatnak -- jórészt saját készítésű, exkluzív címeket, mint a várva várt 3D-s Mariót, vagy az új, minden eddiginél nagyobbnak ígérkező Zeldát. Az MS és a Sony vitájába ez a cég már nem szól bele, a saját útjukat járják, mint a roninok, és ha valami az érdeküket szolgálja, hát belevágnak. Nem kell azonban a Wii-éhez hasonló gyors lefolyású sikersztorira számítani-- az a hajó már régen elúszott.

Ez persze csak a mi véleményünk, de a tiétekre is kíváncsiak vagyunk. A lenti szavazásban állást foglalhattok a konzolháborút illetően, a kommentek között pedig várjuk megjegyzéseiteket, észrevételeiteket!

Xbox One, PlayStation 4, Wii U, vagy egyik sem?
A kérdés adott: melyik nextgen konzol érdemli meg leginkább, hogy beruházzunk rá?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!