Miközben az XCOM 2-t elcsúsztatták jövő évre, addig valami készülődik az előző rész, a 2012-es XCOM: Enemy Unknown háza táján. Történt ugyanis, hogy a nemzetközi korhatár-besoroló bizottság, az ESRB M (mature), azaz felnőtt besorolást adott egy PS Vita változatra. Mint ismeretes, a játék eddig csak PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra jött ki.

Az ESRB a vér, a gore, az erős nyelvezet és az erőszak miatt döntött az M besorolás mellett. Mindezt azzal indokolta, hogy a játék a jelenkori Földön játszódik, sok esetben közelről és realisztikusan mutatja be az idegenek és emberek elpusztulását. Láthatunk halálra verést, csonkolást, mutálódást, emberek felrobbanását, emellett „a dialógusokban elhangzanak a f**k, a “sh*t, és az a*shole szavak.”

A 2K-tól még nem érkezett hivatalos bejelentés, de ha már az ESRB foglalkozik vele, akkor akár mérget is vehetünk az XCOM: Enemy Unknown PS Vitás megjelenésére.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!