A Half-Life története szerint egy balul elsült kísérlet egyik túlélőjeként az a dolgunk, hogy kijussunk a szupertitkos Black Mesa kutatóállomásról, ahol interdimenzionális technológiákkal kísérleteznek – ennek eredménye egy masszív idegen megszállás, amit csak ront a kormány reakciója, miszerint nem elég, hogy le kell gyűrni a megnyitott portálon át özönlő idegeneket, de az összes túlélőt is el kell hallgattatni, méghozzá örökre.

A Half-Life játékmenete a maga idején valódi forradalomnak számított, elvégre elsőként mutatott be olyan, ma már jól ismert megoldásokat, mint hogy a főszereplő nem szól egy szót sem, vagy hogy árvezető animációk helyett minden esemény valós időben történik a szemünk előtt. Számtalan fegyvert és egyéb kütyüt használhatunk egyszemélyes hadjáratunkon, melyet egyébként nemcsak brutálisan felszerelt idegenek, hanem roppant okos mesterséges intelligencia is nehezít.

Noha a Half-Life már nem mai játék, még most, a 20xx-es években is bőven ajánlott, mert nagyon jól öregszik, és a grafikáját leszámítva most is üde, friss érzés játszani vele.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!