Az új esély

---

...akár ez is lehetett volna a címe a negyedik résznek, hiszen négy hosszú év kihagyás után, 2001-ben kapott még egy esélyt a sorozat. Az Új Rémálom néven futó negyedik rész végül sikeresen teljesítette a rá mért feladatot, és kellő újdonságot hozva, modern külsőbe csomagolva, méltó Alone-játékként került a krónikákba. A széria igazi kálváriája – a valódi Új Rémálom – ekkor, a játékok elkészülte után indult, történt ugyanis, hogy egy Uwe Boll nevű humanoid kaparintotta meg a legenda megfilmesítési jogait (érzékenyebb olvasóinknak már ekkor kinyílt a bicska a zsebében), és 2005-ben elkövetett egy akkora emberiség ellenes vétket, aminek sokkhatását még a csodálatos Tara "amerikaipite" Reid sem tudta csillapítani. A PC Guru csapata – elkötelezett anti-Boll hívőként – elhatározta, hogy szerény lehetőségeihez mérten megpróbálja feledtetni a traumát (nem, sajnos bérgyilkos nem áll rendelkezésünkre), és enyhítendő a sorozat rajongóinak közel egy éve egekbe szökött vérnyomását, teljes játékként műsorra tűzi az utolsó elkészült játékrészt (a „miért pont most és mi történt a Beyond Divinityvel” prózaibb okairól olvassátok el Sasa bevezetőjét).

A korábbi részek múlt század elején játszódó cselekménye immár a múlté, a negyedik rész napjainkban játszódik, ennek ellenére nem fogjuk nélkülözni a megszokott környezetet, hiszen időnk jelentős részében ódon várkastélyok rejtélyeit fogjuk fejtegetni. Jelentősebb változás, hogy bár Edward Carnby is visszatér, ezúttal két főhős közül választhatunk. Női karakterünk Aline Cedrac névre hallgat, és teljesen más játékstílust képvisel (ő áll közelebb a korábbi részek kalandozós, ügyességi játékstílusához, míg Ed sokkal inkább a keményvonalas akcióhősöket idézi). De nemcsak a stílusuk, hanem az átélt kalandok is teljesen mások, így voltaképp két történetet, két különálló feladatsort kapunk.


Félelmetesebb, mint valaha

---

A hangulat zseniális, az első rész hátborzongató kalandjait idézi. A baljós helyszínek, a gyönyörű környezet, hozzá a remek hangeffektek, a váratlan szituációk igazi para-hangulatot generálnak. A játék már a 21. század terméke, ennek következtében a grafikája messze a legszebb az összes rész közül. Gyönyörű hátterek és finom animáció jellemzi. A készítők hagyománykövetésének egyik kevésbé szerencsés következménye, hogy az irányítást csak a nosztalgikus hangulatban lévő játékosok fogják igazán értékelni, mivel a bőven DOS-os időket idézve, kizárólag billentyűzetről történik, az egeret nem igazán használja. Ugyanakkor lehetőség van kontrollerről is vezérelni karaktereinket, ami viszont éppen a másik véglet, kellően modern és egyszerű irányítási forma – mi leginkább ezt ajánljuk.

A játék lényege maradt a régi, vagyis egy okkult rejtély kapcsán különféle misztikus szörnyeket kell halomba kaszabolni, amit néha-néha nem túl nehéz logikai feladványok színesítenek. Konkrétabban Ed régi kollégájának és barátjának, Charles Fisk halálának nyomán vizsgálgatjuk majd az Abkani indián törzs titkait az Árnyék-szigeten, ahová repülővel érkezünk – a viharos időjárásnak köszönhetően –, illetve pontosabban ejtőernyővel. Az utolsó pillanatban végrehajtott ugrás következtében hőseink a sziget két ellentétes pontján érnek földet (ekkor választhatunk, melyiküket akarjuk irányítani). A továbbiakban átvezető jelenetek, és – ami újdonság – walkie-talkie segítségével továbbra is kapcsolatban maradnak, hogy mégse érezzük magunkat teljesen egyedül a sötétben. A bármikor lenyomható adó-vevőn keresztül értesülhetünk, társunk mikor merre jár, mit csinál, éppen milyen feladatot oldott meg, vagy hogy mivel került szembe. Aki kellő gyakorisággal használja, a teljes történetről képet kaphat már az első végigjátszás során is.


Másfél epizód

---

Bár időnk nagy részében teljesen külön utakon járnak majd hőseink, néhány alkalommal ugyanazon területen haladnak át, csak éppen különböző időben. Viszont csodás megoldás látni társunk korábbi tevékenysége nyomán a változásokat, amit okozott, illetve a nyomokat, információkat, amiket nekünk hagyott hátra. A kettős játékmenet és a korrekt grafika és animáció mellett a fény-kezelés érdemel még külön figyelmet. Zseblámpánk fénye mellett tökéletesen navigálhatunk – persze csak ha nem találunk villanykapcsolót – ráadásul a fényérzékeny szörnyetegeket is meghátrálásra kényszeríthetjük vele. Az ilyen játékoknál megszokott, elakadásoknál jelentkező, időnként elkerülhetetlen mindent végigpróbálgató, mindent megnyomkodó részek is jelentősen csökkennek, hiszen bizonyos tárgyak a különféle irányokból rávetülő fények hatására egészen másként festenek, felfedve ezzel használhatóságukat.

Az Alone in the Dark negyedik része a sorozat legendává avanzsált első epizódját leszámítva a legjobb darab a szériában, úgyhogy nincs is más hátra, mint kellemes borzongást kívánni a kalandokhoz.