Az új szám megjelent!

Chocho - 2010-01-26 10:15:33

Feltörték a Playstation 3-at

Amikor a Playstation 3 megjelent, a Sony olyan büszke volt a hozzá fejlesztett védelmi rendszerre, hogy még egy pályázatot is kihirdetett, hogy akinek sikerül feltörnie a masinát, az egy ingyen PS3-hoz jut (mindez akkoriban, a 600 dollárt kóstáló kezdőár idején igen komoly jutalomnak tűnt).

Ugyan az ajánlat nem tegnap volt, a gép három évig legyőzhetetlen maradt. Mindez azonban most megdőlt annak a George Hotznak köszönhetően, aki először 2007-ben okozott pár álmatlan éjszakát az amerikai iPhone tulajdonosoknak azzal, hogy feltörte a mobiljaikat a telefontársasághoz kötő hálózatot.

A 19 éves Hotz most bejelentette, hogy öt hét intenzív munka után sikerült feltörnie a Playstation 3-at, mely cél eléréséhez nem csak szoftveres, de hardveres módosításokkal is élt. A sikere egyelőre nem teljes, ugyanis pár helyre nem jutott még be (pl. a rendszermemóriába), de arra már rá tudta venni a gépet, hogy lejátssza a másolt játékokat, sőt, a PS2 programok kompatibilitását blokkoló rutint is feloldotta. Hotz azt ígérte, hogy amint végez, közzéteszi eredményeit az interneten, ezáltal elszabadítva a kalózkodást a PS3-on is.

Mindez nagy veszély a Sony számára, hisz eddig az ő konzoljuk volt az utolsó, amin nem volt épkézláb warez. Most ez megváltozhat, noha a japán cég elintézte a dolgot annyival, hogy vizsgálatot fognak indítanak. Hotz hozzáfűzte, hogy az általa kihasznált biztonsági rés megtalálása és befoltozása a gép architektúrájának hála nagyon nehéz lesz. Akárhogy is legyen, ez a három esztendő nagyon komoly eredmény, főleg a többi kortárs gép viszonylagosan korai elvérzése miatt.

(A képek a PS3 nagy várományosából, a Gran Turismo 5-ből származnak.)
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.
Játékprogram az Árukeresőn »

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



12 3 4 > >>
Kitiltva

susulyka anyjukat!

 

krokodiI - 2011-08-31 10:48:55 (#78)

Amennyiben a hír nem hoax, akkor nem lesz gond a netkapcsolat lassúsága, a drága Blu-ray író, illetve a többi felsorolt érv. Lesznek erre szakosodott emberkék, akiktől rendkívül olcsón lehet majd megrendelni a másolt játékokat, ahogy az xbox360 esetében is történt, így nem kell bajlódni semmivel. Más kérdés, hogy a Sony a Microsofthoz hasonlóan képes lesz-e felismerni a feltört konzolokat és letiltani az online játékmódot.

 

Despota - 2010-08-20 08:05:06 (#77)

na jó vicc volt.. az is másolható.. de pl a holografikus kártya még nem? igaz az meg nem olcsó..

Am norbucso ezt a tört modern warfare 2ről van valami linked is? mert nem emlékszem ilyesmire.. ill igen, de az pc-s volt, itt meg ps3ról van szó.. az hogy a neten már nem egy ps3as játékot lehet letölteni az meg mindegy..

 

Szefmester - 2010-01-28 20:13:38 (#76)

vagy visszatérne a kártyás rendszer.. a flash memória már úgyis viszonylag olcsó, megfelelő védelemmel el lehet látni, utána meg másold le

 

Szefmester - 2010-01-28 20:12:05 (#75)

A legjobb másolásvédelem egy külön lemezformátum lenne, amihez nem adnak ki írót, így másolni sem lehetne. Ha jól tudom volt már olyan konzol ami ilyesmivel próbálkozott, de most meg nem mondom melyik.

 

vlad90 - 2010-01-28 17:16:36 (#74)

Nem értem, azt hogy feltörték, hiszen a Modern Warfare 2 már hackelt volt PS3-on szinte a megjelenés után 1 hónappal. Ranglisták, öröklőszer, ultragyors mozgás. Mi ez, ha nem feltörés. Vagy csak betörés?

 

norbucso - 2010-01-28 13:07:59 (#73)

Hát nem ártana a srácot tanuvédelmi programba tenni XDXDXDXD mert csak úgy nem fogják hagyni

 

Atis28 - 2010-01-27 21:00:00 (#72)

marton: Hát dehogynem

 

CPU002 - 2010-01-27 20:23:11 (#71)

hát biztos vannak akiknek a pénz az elsődleges, de a hackerek többsége inkább büszkeségből csinálja.. leginkább azt lehet mondani hogy a szabadság a mindenük.. ha megszereznek egy infót, akkor az nem csak az övé, hanem megosztja a világgal..

 

Szefmester - 2010-01-27 18:52:47 (#70)

''nem a pénzért csinálta''-CPU002, ez igaz, de te rengeteg pénzért nem mennél bele egy ilyen üzletbe?

 

nemeth_marton - 2010-01-27 17:37:52 (#69)

Szerintem úgyis kiadja. Nem a pénzért csinálta.

 

CPU002 - 2010-01-27 16:35:56 (#68)

Nem rossz azért az az ember se lehet semmi akinek ez sikerült. Bár most azt mondja a Sonynak hogy 300 milliót átutaltok és nem adom ki a technikát.

 

domigery23 - 2010-01-27 15:58:54 (#67)

Bali222: Ezek a loaderek leginkább arra lennének hogy PC-n futtass Bluray PS3 játékot csak hát ez a megoldás eléggé költséges és nehezen kivitelezhető.

 

CPU002 - 2010-01-27 15:50:46 (#66)

Nem működnek, mert eddig nem lehetett homebrew programot futtatni PS 3-on. Ahhoz már fel kellett volna törni előbb. Nézz körbe a torrent oldalakon, PS 3-as játékot alig találsz, és nem véletlenül

 

Bali222 - 2010-01-27 14:09:39 (#65)

Bali222: PS3 iso loaderrel tele van a net. Nézz körül 10 perc alatt 3 at is le tudsz szedni. Az hogy működnek-e nem tudom mert nincs PS3 am.

 

CPU002 - 2010-01-27 11:16:35 (#64)

Chocho:
Tudom,hogy chippelni kellett a korábbi generációkat is, viszont arról nem szól a fáma, milyen mértékű módosításokat kellett eszközölni, könnyen lehet, hogy nem egy-két ezresért megoldhatóak ezek a változtatások.
Úgyhogy szerintem még egy pár évig nem fog elterjedni rá a kalózkodás.
Már az első pillanattól lehetett tudni, hogy idővel úgyis feltörik, a kérdés inkább az volt, hogy ez mikor következik be.

 

anubys - 2010-01-27 10:59:31 (#63)

"Most ez megváltozhat, noha a japán cég elintézte a dolgot annyival, hogy vizsgálatot fognak indítanak." itt az utolsó szó gondolom "indítani" akart lenni, amit nem kötekedésként írok most le, csak a szerkesztő így tudja javítani a magyartalan mondatot.
hogy ne csak off legyek:
hát azért szép dolog , hogy a PS3 3 évig ellenállt a wareznak.
A Sony helyében én megkeresném ezt az embert és munkát ajánlanék neki, a következő PS biztonsági rendszerének megépítésében, hogy még biztonságosabb legyen.

 

EHyde - 2010-01-27 10:11:33 (#62)

a képek baromira nem a várva várt
GT5-ből vannak, hanem a 3 éves GT5 Prologue-ból

 

roze - 2010-01-27 09:59:35 (#61)

Szerintem a Sony elhallgattatja valamivel, nem lenne jó neki, ha "mindenki" elkezdene warez-olni

 

venom111 - 2010-01-27 06:48:54 (#60)

Az sem kizárt, h jutalom helyett jól beperelik majd a srácot, mert nyíltan felvállalta, h neki igenis sikerült......vagy egy jó kis summa üti majd a markát.

 

Anyaszomorito - 2010-01-27 03:57:42 (#59)

12 3 4 > >>

Gran Turismo 5

Szimulátor >> Versenyszim >>

megjelenés:

PS3: 2010. november 24.

fejlesztő:

Polyphony Digital

kiadó:

SCEE

platform:

PS3

Web Fórum Teszt
Galéria Videó
 
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó teszt:
Gran Turismo 5


LEGFRISSEBB HÍREINK
Nem lőtték le az InSane-t
1,2 millióan töltötték le a Tribes: Ascendet
Ghost Recon: Future Soldier Launch Party
Késik a konzolos DiRT Showdown
Megjelent az első Max Payne 3 DLC
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Wargame: European Escalation - videoteszt
Sine Mora - videoteszt
2112 - bemutatkozó trailer
Insane 2 - videoteszt
Crysis 3 - Announcement Trailer
MAI TOP JÁTÉKOK
Diablo 3
Max Payne 3
The Elder Scrolls V: Skyrim
Grand Theft Auto V
Call of Duty: Modern Warfare 3
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
A Call of Duty megfojtja az egyedi FPS-ötleteket
Májusi teljes játék: Nail'd
The Elder Scrolls Online: Trailer, képek, részletek
Black Ops II hivatalos bejelentés és premier trailer
Májusban is 116 oldalas Guru!
S.T.A.L.K.E.R.: Northern Passage könyvkritika
Probléma a Diablo 3 letöltőkliensével
Ez történt... (2012. - 18. hét)



Legutóbb keresett kifejezések: black hawk down screen shots star wars the old republic grand theft auto iv backyard baseball magyar bajnokság letöltése ing koma-mail nhl hungarian patch cabelas adventures fishing and all point buletin jericho crack megadeth hajótörött krónikák letöltés fifa ingyen teljes verzio amateur-xvideos.blogspot.com spider man vegigjatszas prince of persia the two trone scarface magyaritas my sims vegigjatszas ingyenes biztons vire licenc kulcs scarface magyaritas letöltés amateur-xvideos.blogspot.com hltc team bus driver kódok camp.poltava.ua prince of persia the two trone the hunter magyarosítás great secretcs da vinci lost planet colonien command conquest széria szám war for sybertron pozandr egy l kombányos játék letöltése ingy ultimate spiderman cheat stalker call of mega trainer shank video catalyst control harci repulo szimulatorok spore vegigjatszas leírás magic diáplo játék shrek the third magyarul american mcgee s grimm knights of the force crack ati driver grid deer driver patch mega.pinball nitforszpid wörd játék budapest nyáron sokkal szabada euro truck telepítő kód fable: lost chapters

Legnépszerűbb kifejezések: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Mass Effect The Witcher Need For Speed ProStreet Assassin's Creed 2 Grand Theft Auto: San Andreas Call of Duty: World at War (CoD 5) FIFA 08 Call of Duty: Modern Warfare 2 Need for Speed: Carbon Euro Truck Simulator BioShock Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Assassin's Creed World of WarCraft Mass Effect 2 Medal of Honor: Airborne StarCraft II: Wings of Liberty Fallout 3 Far Cry 2 Star Wars: The Force Unleashed Star Wars: Knights of the Force Crysis 2 Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Mafia 2 Diablo 3 Need for Speed: Undercover Unreal Tournament 3 Call of Duty: Black Ops Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Elder Scrolls IV: Oblivion World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gothic 3 FIFA 07 Crysis Warhead Gears of War Clive Barker's Jericho Medieval II: Total War Grand Theft Auto Battlefield 3 Dragon Age: Origins Team Fortress 2 Spore Command & Conquer 3: Tiberium Wars Heroes of Might and Magic V FIFA 09 Duke Nukem Forever Company of Heroes Diablo 2 Battlefield: Bad Company 2 Fable 2 Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Hellgate: London Race Driver: GRID Test Drive Unlimited Need for Speed SHIFT Colin McRae DIRT Call of Duty: Modern Warfare 3 Harry Potter és a Főnix Rendje Command & Conquer: Red Alert 3 Battlefield 2142 Alarm für Cobra 11 - Nitro S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Battlefield 2 Prince of Persia (2008) Guitar Hero III: Legends of Rock Far Cry Mirror's Edge LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Pro Evolution Soccer 2008 BMW M3 Challenge Half-Life 2 Silkroad Online Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mass Effect 3 Star Wars: Knights of the Old Republic Left 4 Dead Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Witcher 2: Assassins of Kings Age of Conan: Unchained F.E.A.R. 2: Project Origin Alarm für Cobra 11 - Crash Time Medal of Honor (2010) Tomb Raider: Anniversary Batman: Arkham City Mount & Blade Transformers: The Game Batman: Arkham Asylum Colin McRae: DiRT 2 18 Wheels of Steel: American Long Haul World in Conflict The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Devil May Cry 4 The Settlers: Rise of an Empire