Az új szám megjelent!

Miguel - 2009-08-20 19:50:40

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

GamesCom 2009, második nap -- Miguel jelenti

GamesCom, második nap, három játék, háromféle stílusból -- három rövidebb-hosszabb beszámoló.

A new beginning

A New Beginning egy tradícionális point & click kalandjáték, kézzel festett hátterekkel, fejtörőkkel és minden egyébbel, ami stílus alapját jelenti immár évtizedek óta. Amiért talán mégis megéri többet foglalkozni a Koch Media ezen címével, az a történet: a távoli jövőben járunk, a Föld immár hivatalosan és végérvényesen az univerzum legelcseszettebb helye, az emberiség (meg úgy minden egyéb élőlény) a kihalás szélén áll. Fajunk legokosabbjai összeülnek és kitalálják, hogy az egyetlen megoldás, ha egy csapatot visszaküldenek az időben azzal a megbízással, hogy nemes egyszerűséggel vegyék elejét annak, hogy a klímakatasztrófa kialakulhasson. Sajnos hiba csúszik a számításokba, és az első ugrás végén a csapat 2050-ben landol, márpedig akkor már nem lehet semmit sem tenni a világ megmentése érdekében. A csapat létszáma szépen lassan csökken, míg végül ketten maradnak, a női főszereplő és egy férfi, Salvador — természetesen ők nem egészen értenek egyet a használható módszerek terén, így hiába jutnak el egy újabb időugrás segítségével napjainkba, immár nem együtt dolgoznak a cél megvalósításán. Szerencsére a lány megtalálja a megoldást, egy ma élő tudós találmányát, ami nem csak ingyen, de ráadásul mindenféle szennyezés nélkül termeli az energiát — az egyetlen probléma, hogy a jelen nagy iparosai (akik nyilván inkább a megmaradt olaj utolsó cseppjének minél nagyobb haszonnal történő értékesítésén fáradoznak, mint az ingyen energia mindenkinek projekt sikerre vitelén) ott tesznek nekünk keresztbe, ahol csak tudnak.

A helyszínek közt olyan érdekességeket láthatunk majd, mint az apokaliptikus jövő, a 2050-es fejlettségi szintű Föld, de napjaink dzsungeleiben is bóklászunk majd, és meglátogathatunk egy tengeri olajfúróplatformot is (s ha már ott vagyunk, miért ne robbantanánk fel, nem igaz?).

A New BeginningA New BeginningA New Beginning

Risen

A Gothic ex-fejlesztőcsapata egy fél órás bemutató keretein belül igyekezett kedvet csinálni a lassacskán révbe érő Risenhez. A sok csicsás csoda után kicsit szoknunk kellett a pasztelles színárnyalatokkal és a kivetítőn darabosnak tűnő grafikával operáló RPG-t, sőt, a prezentáció egy pontján még azt is papírra vetettem, hogy "ez csúnya", de aztán revideáltam nézeteimet. A Risen ugyanis szép, hogy mást ne mondjak, sokkal szebb, mint a Dragon Age ugyanilyen közeli nézetből. A grafikus motor leginkább a környezet megjelenítésében brillírozik, és bár néhány karaktermodell kicsit furcsán festett, azért a Risen bőven megugorja a 2009-2010-es lécet.

A történet a német akcentusnak és a mikrofonba dörmögésnek hála kicsit ködös maradt, annyit mindenesetre sikerült kihámoznom, hogy nagy zsánerbeli törésre és forradalomra nem kell számítanunk: mi leszünk a hős, aki a végén legyőzi a gonoszt, aki ezúttal egy vulkán gyomrában ütött tanyát. A Risen amúgy minden szempontból a PC-s RPG-k legjobb hagyományait viszi tovább, lesznek fegyverek és varázslatok dögivel (nagy kedvencem a jetpack-szerűen használható levitálás), de oda kell figyelnünk, kit mivel kínálunk meg: az NPC-k ugyanis megjegyzik, hogy mi böki őket oldalba; viszonylag kevés eséllyel fogad minket barátként az a szereplő, akit egyszer már megpróbáltunk kinyírni.

A fejlesztők fontosnak tartották megemlíteni, hogy a játék lényege a felfedezés lesz, hiszen már rögtön az első pillanattól kezdve oda megyünk, ahová csak akarunk. Elmondták, hogy a szigetnyi világ nem véletlenszerűen épül fel, az első fától az utolsó ládáig mindent a fejlesztők tettek oda — ízlésbeli kérdés, ki hogy értékeli ezt, én speciel sajnálom, hogy mindent ugyanott fogok találni mondjuk a harmadik végigjátszáskor is. Ettől függetlenül a Risen jó játék lesz, igazi ínyencfalat a szerepjátékosok táborának.









Risen JátékképekRisen JátékképekRisen Játékképek

R.U.S.E

A Ubisoft standján végre volt alkalmunk kipróbálni azt a játékot, amit az első videó óta mindenki a Microsoft blöffjének, de minimum a Surface nevű interaktív dohányzóasztal vírusmarketingjének gondolt. A R.U.S.E. valós idejű stratégia, ahol a játékmenet a megtévesztésre és a kémkedésre épít, és jelentem, működik — személyesen álltam ellen a fejlesztőnek, amikor kontrollert akart nyomni a kezembe annak ellenére, hogy választhattam a billentyűzet-egér párost is.

A kipróbálható pályán gyorsan megismertük az alapokat: a térképen elfoglalt utánpótlásraktárak adják a pénzt, a pénzből egységek lesznek, és ahogy telik az idő, egyre több és több Ruse-kártyát játszhatunk ki. Ezek mindegyike területre ható előnyt ad, ami lehet egy kis sebességbeli bónusz az adott szektorban, de le is hallgathatjuk vele az ellenfelet (a gép bemondja, hogy a másik milyen parancsot adott ki). Szintén ezen kártyák egyikével indíthatunk elterelő hadműveleket is — ilyenkor papírmasé tankok indulnak meg az ellenfél felé, aki egész addig komoly támadásként éli meg a dolgot, míg a fantomegységek közvetlen közelébe nem kerül; ekkor azonban már, ha minden jól megy, késő minden kapkodás: a másik irányból érkező igazi hadsereg mindenkit belegyalul a földbe.

Természetesen a játékban mindez korántsem ilyen egyszerű, pár percig csak kattintgattam ide-oda, de amint felfedeztem a rendszert az ikonokban, neki is láttam egy egyszerű stratégia kidolgozásának. Azt terveztem, hogy két oldalról hamis támadással megtévesztem alkalmi játékostársamat, a játék egyik fejlesztőjét, és mikor már kellőképpen összezavarodott a látszólagos számbeli fölényemen, tankjaimmal a felőrlöm az egységeit. Hatalmas mákom volt, ő ugyanezt tervezte, így a páncélos- és gyalogosezredek középen találkoztak. A csatát végül az a légvédelmi üteg döntötte el, amit még a próba legelején, merő bénázásból gyártottam le — gond nélkül leszedte az ellenség bombázóit, az enyémek viszont érintetlenül maradtak, és zavartalanul szabadultak meg halálos terhüktől.

Bevallom, hogy nagyon élveztem a Ruse-t, és ebben nem kis szerepet játszott a grafikai megvalósítás, a három magasságból szemlélhető pálya (a legfölső a taktikai nézet, mint egy körökre osztott stratégiában, a középső az RTS-szerű, a legközelebbivel pedig szinte a katonáink vállára ülhetünk) nagyon jó hangulatot kölcsönöz, ráadásul minden igényt kielégítő irányítást biztosít. Arra a kérdésemre, miszerint milyen igényei lesznek a PC-s változatnak, pontos választ nem kaptam — a kiállított változat reccenésmentes gyönyörűsége pedig nem mérvadó: a Sajátgépre kattintva kiderült, hogy az Intel legújabb Core i7-es sorozatának egy képviselője dohog odabent...




A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



A R.U.S.E nagyon megihletett! Imádom a jó taktikai játékokat! Várós!

 

h_mate - 2009-08-21 22:06:53 (#10)

Jaj, a Risenről milyen kevés videó van.

 

Matthawk - 2009-08-21 09:58:21 (#9)

A R.U.S.E. nagyon jónak látszik így a videók alapján,én már kértem béta kulcsot a zárt bétára

 

Nrobesz97 - 2009-08-21 05:57:28 (#8)

Az A new beginning teljesen újdonság a számomra, de nagyon jónak tűnik. Egy kis népnevelés soha nem árt!
A karakterek ugyan nem nagyon tetszenek, de ha ez lesz a legnagyobb gond, akkor rendben is leszünk.

 

anubys - 2009-08-21 00:44:25 (#7)

Kitiltva

Ezek közül azt hiszem egyik se lesz a kedvencem

 

Lupous - 2009-08-20 22:55:54 (#6)

Hát, ezek engem sem nagyon érdekelnek.

 

csga - 2009-08-20 21:54:39 (#5)

Hát ezek sajna túlságosan nem hatnak meg.

 

domigery23 - 2009-08-20 21:38:04 (#4)

1. figy.

Megvan innen a két kiszemeltem: Risen, R.U.S.E. Remélem jók lesznek és majd egy kellemeset csalódók majd bennük.

 

Ezio - 2009-08-20 20:57:09 (#3)

Hm, ez a New Beginning szépnek néz ki és tetszik a sztori is. Ezen rajta tartom a szemem.

A Rise és a R.U.S.E., főleg az utóbbi, pedig továbbra is érdekel, biztos jók lesznek.

 

Necros - 2009-08-20 20:45:46 (#2)

"A csatát végül az a légvédelmi üteg döntötte el, amit még a próba legelején, merő bénázásból gyártottam le — gond nélkül leszedte az ellenség bombázóit, az enyémek viszont érintetlenül maradtak, és zavartalanul szabadultak meg halálos terhüktől. "
Ezen jót mosolyogtam, ismerős jelenet!

 

SnowMen - 2009-08-20 20:25:37 (#1)

Risen

RPG >>

megjelenés:

PC:  2009. október 02.
Xbox 360: 2009. október 02.

fejlesztő:

Piranha Bytes

kiadó:

Deep Silver

platform:

PC,  XBOX 360

Web Fórum Cheat
Galéria Videó Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Risen PC Csalások
Kapcsolódó teszt:
Risen

Tovább az adatlaphoz...


LEGFRISSEBB HÍREINK
Battlefield 3 bétakulcs a Medal of Honor LE mellé
Kínában jövedelmező lenne a fizetős CoD
Resistance 3 bejelentés közeleg?
Megjelent a Plants vs. Zombies ,,Év játéka’’ kiadás
Még egy Dragon Age: Origins DLC
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Sam & Max: The Devil's Playhouse: Beyond the Alley of the Dolls demó
Kane & Linch 2: Dog Days demó
Dungeon Siege 3: bemutatkozó trailer
Star Wars The Force Unleashed 2: Boba Fett trailer
Lara Croft and the Guardian of Light: Harc trailer
MAI TOP JÁTÉKOK
StarCraft II: Wings of Liberty
Mafia 2
Mass Effect
Grand Theft Auto IV
Battlefield 3
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
Battlefield 3 bétakulcs a Medal of Honor LE mellé
Megjelent a Plants vs. Zombies ,,Év játéka’’ kiadás
Kínában jövedelmező lenne a fizetős CoD
Rekorder a StarCraft 2 Wings of Liberty
BC2: Itt a VIP Map Pack 5!
Öt franchise, ami inkább Star Wars, mint a Call of Duty
Resistance 3 bejelentés közeleg?
Egy kellemes videó a StarCraft 2 launch partyjáról
Legutóbb keresett kifejezések: piratevay spiderman web of shadows patch driver game stubbs the zombie - in rebel w sillente hill mass effect magyar patch gay porn of the pees: sasa fos alone in the dark serial ageofmytoloogy launch conflict vietnam magyar naruto unlimated ninja iro hide the game demo projec origin codename: panzers phase one ja launch conflict vietnam magyar resurrection of evil international playboy cuccok launch conflict vietnam magyar mortal kombat dc minimum gepig the sims historias de la vida pekingi olimpia postal singleplayer download euro tuck simulator winter mod beijin assassins creed magyaritas launch conflict vietnam magyar bestmed.co.cc thethingpatch wheelman teszt dark.sector- tulo lara croft: tomb raider grand raid make-money-with-facebook-fan-p the leder scrolls end wa football manager product code metal rage roncsderbi pc-re dirt serial kodok dirt serial kodok dirt serial kodok il patch legendary the box serial key dfx crack star trek microsoft steering wheel for v volt star wars episode transformers: war for cybertro

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade