
]{redenc - 2009-06-06 14:12:18
Majesty 2: kérdezz-felelek
A hosszas felvezetőt átugorhatjuk, hiszen áradoztam már eleget a Majestyről, írtam előzetest a második részről, az E3 kapcsán is megemlítettem. Ám még mindig van meglepetés a kiadó tarsolyában.
A játék pár száz évvel az első rész után játszódik. Ardaniában viszonylagos béke uralkodott, királyok jöttek és mentek, ám a legújabb uralkodó, Leonard kicsit elbaltázta a dolgokat: megidézett egy démont, aki átvette a hatalmat a birodalom felett, így a mi dolgunk lesz, hogy aprólékos munkával, tartományról tartományra visszafoglaljuk azt, és a kampánysor végén megmérkőzzünk magával a főgonosszal, mindezt a szokásos módon: hősöket felbérelve. A bétában már minden küldetés készen állt és a helyén volt, így aztán valóban elmondható, hogy a játék egyre közelebb kerül a megjelenéshez.
Remek dolog, hogy az egyes missziók végén valamely hősünket (nyilván a legvitézebbet) lovaggá üthetjük, azaz megkaphatja a Lord titulust. Miután megépítjük a „Lordok csarnokát”, ezeket a kiemelt komákat bármikor visszahívhatjuk, ha képességeikre szükségünk van. És van még egy hasonló elem: a játékban több istenség is szerepel, mindnek építhetünk templomot, egy hőst pedig kinevezhetünk az adott isten lovagjává; például ha felhúzzuk Dauros templomát, valamely hérosznak a „Deuros paladinja” címet adományozhatjuk. Egyébként ugyancsak e szent épületekre van szükségünk ahhoz, hogy hőseinket fejlesszük, a kószákból mesteríjászokat, a harcosokból kardmestereket készíthessünk. Mindez tehát azt jelenti, hogy sokkal jobban kötődni fognak hozzánk ezek a karakterek, figyelnünk kell rájuk, törődni velük, amelyhez több eszközt is kapunk: a „védelem” zászlót rájuk tűzve a többi „talpas” hős testőrként vigyáz rájuk, ám ha megtörténne a baj, fel is támaszthatjuk őket a temetőben, vagy egy ehhez értő mágus segítségével. Apropó, bűbájok: a mágikus helyek (máguscéhek és -tornyok) megépítéséhez immár nincs szükségünk parasztokra, pusztán (nem meglepő módon) mágiára. És apropó, pórok: az adórendszert is érte változás: beállíthatjuk, hogy adószedőink mennyi pénzt gyűjtsenek be szokásos körútjukon, így kevésbé (vagy épp jobban) sanyargatva népünket.
Külön érdekesség, hogy a játékba bekerült (a legújabb trendek alapján, lásd például Dragon Age) a fajgyűlölet: az eltérő rasszba tartozó hősök utálják egymást (például az elfek a törpéket és viszont), sőt egymásnak is eshetnek, ráadásul egymás ellen speciális képességeket is bevethetnek, így aztán erre is oda kell figyelnünk, ami újabb réteget ad hozzá a stratégiai-taktikai játékhoz. Ez annál is fontosabb, hiszen immár négy hőst egy egységgé is összevonhatunk, hogy közösen kalandozzanak, és ugye nem szerencsés, amikor négy harcos egymást csépeli a leölendő földelementál vagy patkányember helyett...
Amit már tudtunk többé-kevésbé, de nem ért megismételni: a multi négy fős lesz, bajnokságok, online rangsorok várnak ránk, a kreatívoknak pedig jó hír, hogy a megjelenés után nem sokkal, letölthető expanzió formájában kapunk egy modkitet (ezt a srácok jelenleg Adventure Maker néven emlegetik), amellyel új pályákat, de akár új egységeket is beépíthetünk a játékba.
Íme tehát a két részre vágott videointerjú:
...és a végén bónuszként az intró, melyet ugyan már a rajongók bizonyára kívülről fújnak, de azért talán nem bánjátok, ha beidézem, hiszen remek hangulatú, ráadásul hallhatjátok benne a kiváló szinkronszínész, George Ledoux hangját, aki az első részben is narrátorunk volt; nagy szerencse, hogy elvállalta a folytatást is, hiszen hangja nagyban hozzájárult a felejthetetlen atmoszférához.
én patchelni akartam a gamet de azt írja ki hogy nincs feltelepítve mi lehet a gond lécc írjatok valami tanácsot. |
|
|
PANZER007 - 2010-07-07 19:23:10 (#9) |
bármiféle magyarításról tud akárki, akármit? |
|
|
sotz - 2009-09-20 12:56:49 (#8) |
De szerettem ennek az első részét |
|
|
Edem-X - 2009-06-07 22:19:45 (#7) |
Nagyon jó game lesz!!! |
|
|
Revolutioner - 2009-06-07 18:37:04 (#6) |
Hát gratula! |
|
|
NightBagoly - 2009-06-06 22:07:38 (#5) |
Teljesen más élményt nyújt ez, mint az általad említett játékok. A kameranézet ne tévesszen meg, a játékmenet alig hasonlít az indirekt irányítás miatt. |
|
|
kandras - 2009-06-06 20:54:35 (#4) |
Eddig még nem hallottam erről a játékról,de nem tetszett meg,szívesebben játszok akkor már inkább StarCraft-ot vagy AoE III:-at,ha RTS-ről van szó. |
|
|
iginho - 2009-06-06 20:24:07 (#3) |
|
Már egyre jobban várom!!! |
|
nagyi5 - 2009-06-06 18:04:37 (#2) |
Köszönet a maréknyi magyar Majesty rajongó nevében, hogy lefordítottad a lényeges dolgokat |
|
|
kandras - 2009-06-06 15:58:03 (#1) |
Majesty 2 - The Fantasy Kingdom Sim
Stratégia >>
PC:
2009. szeptember 18.
1C:Ino-Co
kiadó:Paradox Interactive
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
kérlek, válassz az alábbiak közül!
- » Játékképek
- » Koncepciók
az alábbiak közül!
Majesty 2 - The Fantasy Kingdom Sim
| MAI TOP JÁTÉKOK |
|---|
| StarCraft II: Wings of Liberty |
| Mafia 2 |
| Mass Effect |
| Grand Theft Auto IV |
| Battlefield 3 |









