Az új szám megjelent!

NightBagoly - 2009-06-05 22:59:18

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

...hol nem volt, a Gothic 4!

Már nincs Piranha Bytes, már nincs igaz Gothic 4 felirat, mégis úgy tűnik, méltó folytatás születik az Arcania: A Gothic Tale képében. Csak győzzük kivárni!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy névtelen hős, akit királya, bármiféle konkrét elképzelés nélkül bedobott egy börtönszigetre, mondván, oldja meg, élje túl. A fiú, bár érezte, hogy az irányítása nem az igazi, sőt, a szeme sem szokta a kissé korához képest is elnyűtt környezetet, vállat vont, majd elhatározva magát valamelyik kolónia mellett nem csak hogy túlélt, de megmentette az Alvótól az egész világot, felébresztve ezzel a sárkányokat. Alig pár pillanattal később a névtelen hős rádöbbent, hogy az ősöreg gyíkokat nem volt bölcs döntés a világra szabadítani, ezért király ide, király oda, miután kiszabadult a börtönből, úgy döntött, ismét megmenti a világot, ezúttal a Szmognál is agresszívabb tűzokádóktól, még akkor is, ha ezzel nem térhet haza. Amikor munkáját elvégezte és végre otthonába hajózott, el kellett fogadnia a tényt: az egykor nyugodt földeket orkok dúlják, s a király, aki annak idején bebörtönözte, most csapdába esett. Fogta hát régi kardját, és...

...a valódi folytatást soha nem tudjuk meg, de a Spellbound jó munkásemberei szerint (akik a Gothic 4. részét kalapálják) jól felhúzta magát azon, hogy Black Rhobar király hagyta elveszni az anyaországot, legyőzte a vezetőt, és maga ült a trónra. Ebbe a helyzetbe csöppenünk tehát a Arcania: A Gothic Tale-ben: a névtelen hős a rossz fiú, és nem mellesleg király is, mi pedig — névtelenül, ha-ha! — eldönthetjük, hogy neki segítünk-e (ezzel igazodva a Gothic-vonalhoz), vagy éppenséggel az elnyomottaknak, kibelezve a trilógia hősét, de megmentve (soha nem tanulnak hibáikból ezek a hősök!) az EGÉSZ VILÁGOT. Ez bunkó, ez bunkó és az ész-ész-ész...

Bevallom, a Gothic 3 után csak szkeptikus voltam a folytatással kapcsolatban, a bizonyítással (amely a Forsaken Gods volt, és a kiadó így próbált minket meggyőzni arról, hogy vásároljuk meg a majdani negyedik felvonást is) a tarsolyomban pedig már egyenesen cinikus, most azonban úgy tűnik, a videók és a fejlesztők lelkessége legyőzi az előítéleteket. Az Arcania: A Gothic Tale úgy tűnik, egy huszárvágással elfeledteti velünk (a foltokkal már amúgy remekül játszható, de amúgy is igen csak jó...) harmadik részt, és visszatér a gyökerekhez, legalábbis ez derült ki az E3-as bemutatóból, amelyet a hír végén ajándékba belinkelünk nektek.



Miután a termék PC mellett új generációs konzolokra is készül, lesz úgynevezett automatikus célzás, ekkor, akár nyíllal, akár varázslatokkal operálunk, a sebzés 50%-át visszük be, cserébe viszont nem kell vesződni az analóg karok tologatásával. Bárhogyan is támadunk, lehetőségünk lesz folyamatosan nyomva tartani az "üss oda" gombot, amelynek segedelmével — legyen szó közelharcról vagy éppen mágiáról — nagyobb erőbefektetéssel nagyobb sebzést adhatunk le. Természetesen képességfa is bekerül, cselekedeteinkért tapasztalati pontot kapunk, amelyekből meghatározott időközönként szinteket léphetünk.

Hogy ne csak a "belsőről" essen szó, pár vázlat a külcsínről: a szigetek összességén különböző éghajlati öveket járhatunk be; vihar esetén a leeső víz nyomot hagy és tócsákba áll, amelyek csak bizonyos idő után száradnak fel, ha elmúlt az égiháború. Havazás után bokáig gázolhatunk a hóban, szélviharban pedig bármilyen csapadék elviselhetetlenné válik, ilyenkor ajánlott behúzódni egy-egy zárt területre, vagy tábort verni (!). Meglovagolhatjuk a különböző szörnyeket, ezzel haladva gyorsabban akár városok, akár a szigetek között, sőt, ha még ez sem volna elég, mágusként komplett év- és napszakváltásokat vezényelhetünk: a meleg légkörhöz szokott lények hóviharban megzavarodnak. Megjelenés még mindig ismeretlen, de mi már hiszünk...







A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



12 >

....a fene ebbe a sok lopótökbe...(lopótök=f.*.sz)

 

bosshunterman - 2010-02-26 19:34:43 (#36)

.....szóval ha beírom, hogy lopótöka akkor átalakítja lopótökös-re . Pedig a lopótöka szerintrem nem olyan csúnya szó....(fáték=játék)

 

bosshunterman - 2010-02-26 19:32:50 (#35)

Alig várom! Már az előző rész is (a sok bug ellenére) lenyűgözött az atmoszférájával! lopótökösfáték lesz szerintem!

 

bosshunterman - 2010-02-26 19:28:56 (#34)

A képeket elnézve tetszeni fog.

 

sámánkirály57 - 2009-07-17 15:48:53 (#33)

Nagyon jól néz ki! A 3-től csak jobb lehet...

 

D34DLY. - 2009-06-10 22:17:37 (#32)

miért ne eshetne az eső??? és a villámlás?

 

Revolutioner - 2009-06-10 18:36:58 (#31)

Elárulná nekem valaki hogy fényes nappal hogy villámlik és esik is az eső????

 

Sol_Thax - 2009-06-10 18:16:12 (#30)

A képek nagyon jól néznek ki, A trailer is tetszik, már csak az a kérdés mibe fog ez kerülni(mármint gépigényben)?

 

tavaszym - 2009-06-08 20:46:47 (#29)

Godfather07-nek igaza van!!!

SZVSZ nem kellet volna ien korán bemutatni ezt a vidit!!!
Tudja valaki kb. mekkora lesz a gépigénye???

 

Revolutioner - 2009-06-07 09:54:11 (#28)

Ez az auto-aim számomra nagyon illúzióromboló, még akkor is, ha van következménye.
Jobbára azt szeretem,ha komplexebbé teszik a játékmenetet, nem azt, ha egyre jobban leegyszerűsítik.

 

anubys - 2009-06-07 08:43:31 (#27)

Én megpróbáltam történetként összeszedni egy olyan folytatást, amiben benne vannak a Gothic 3 karakterei, de egy kis programozási csavarral bármelyik befejezésből tovább lehet vinni a sztorit.
Csak annyi a trükkje, hogy kezdetnél meg kell kérdezni a játékos, hogy melyik befejezést választotta.
Ha érdekel (és ha van időd) az aláírásomban levő linkre feltettem a történetet, mint egy vázlatos végigjátszást.

 

blarskerin - 2009-06-06 19:32:25 (#26)

Szimplán 20-30 évvel később kellene játszódnia, mint a Gothic 3-nak, és ezzel programozás nélkül is meg lenne oldva a dolog. Persze bele kell erőltetni a régi karaktereket (címnél már nem voltak ilyen finnyásak, ugye), szóval marad a kényszerű "valamelyiket megfogjuk" megoldás sajnos...

 

NightBagoly - 2009-06-06 19:21:49 (#25)

Egynek azért jó lesz, ha nem is igazi Gothic, az élmény majd játék közben lesz igazán értékelhető.
A környezet kivitelezése tetszik, de jó lenne egy minimap ki/be kapcsolás opció.

OFF
A Gothic 2 kiegjét érdemes beszerezni? Mert az kimaradt eddig, talán még van valahol a használt cuccok piacán...
ON

 

zapo - 2009-06-06 19:21:33 (#24)

Köszi a segítséget!
Így, elmagyarázva jobban értem, mint ha valaki simán félreérti, amit leírtam, vagy igyekszik átlépni.
Bár én azt is leírtam, hogy csak erről a két videóról mondtam véleményt (a magyarázó szöveg értése nélkül).
Egy Gothicban számomra teljesen magától értetődő, hogy az NPC-k reagálnak mindenre, ami körülöttük történik.
Az ellenfelek feletti csíkok engem nem zavartak annyira. Minden Gothicban érdemes a beláthatatlan területen kézben tartott íjjal haladni, mert akkor (esetenként hasonló életcsíkokkal) jelzi a rejtett ellenfeleket.
A másik, ami engem nagyon zavar, az a NightBagoly által is említett minimap.

És még valami zavar. Tudom, maximalista vagyok, de ha jól értettem, megint elkövetik azt a történet-szövési hibát, mint a Forsaken Gods-nál. A három féle, eltérő befejezéshez úgy készül folytatás, hogy csak egy befejezést vesznek figyelembe.
Nem értek a programozáshoz, de szerintem ma már meg lehetne csinálni, hogy akármelyik befejezéshez illeszkedjen a folytatás.
Persze tudom, hogy elképzelni könnyebb, mint programként megalkotni.

 

blarskerin - 2009-06-06 19:19:30 (#23)

blaskerkin: ha nem beszélsz angolul, legalább ne mélyedj bele egy vitába. A videóban elmondják, hogy a "magasról esés" a játékban TERMÉSZETESEN (kihangsúlyozva) sebzést fog okozni, csak a demóban kikapcsolták, hogy pergősebbre vegyék a tempót.

Az AI kód apróságai (lánculatok) jó eséllyel a végén kerülnek be - addig magát az algoritmust csiszolgatják, jó eséllyel a bemutatott változat alatt nem is volt. Az ellenfelek feletti csíkok és az összes ellenség láthatósága, a leeső "lootbag", mind és mind ideiglenesen vannak benne a bemutatóban.

A végleges játéknál nem ezek miatt kell aggódni, amelyek biztos, hogy változni fognak. Sokkal inkább érdekes boncolgatni, hogy mikor jelenik meg - elvégre, még a fele a bemutatott cuccoknak csak afféle szemkibökő -, menyi idejük lesz tesztelésre, illetve a Piranha mit értett az alatt, hogy "besegít", hiszen erről azóta is kuss van...

 

NightBagoly - 2009-06-06 18:51:53 (#22)

Kitiltva

blars, alkalmazza, és meg is említi, a végleges változatban ez már meg fog ölni. A bemutatót hivatott megkönnyíteni, ennyi.

 

Chun_Li - 2009-06-06 18:50:44 (#21)

Pár perces videó, ez igaz. De nem árt megnézni, mielőtt az ember véleményt mond róla.
Az első videóban kb. háromszor ugrik lefelé egy-egy emeletnyit a bemutató játékban a karakter, ami arra utal, hogy a kezelő számára ez teljesen megszokott, természetes mozgás. Nem leesik, hanem leugrik, ahogyan a terepen is legalább kétszer hajt végre nyolc-tíz méteres távolságú ugrásokat.
Én nem vagyok olyan zseni, hogy minden játékstílust tökéletesen ismerjek, de tudtommal az arcade játékokban megszokott a szintek közti ugrálás.
Elhiszem, hogy ki fogják javítani, de a bemutatón a karaktert irányító személy teljesen hozzászokott, gondolkodás nélkül, természetesen alkalmazza.

Én nem azt írtam, hogy a Gothic attól Gothic, hogy az NPC-k segíthetnek a harcban.
Azt írtam, hogy a Gothic világában a vadállatok és az NPC-k egymásra szoktak támadni bizonyos helyzetekben. És az őrök vagy beavatkoznak a harcunkba, vagy a fegyverünk elrakására szólítanak fel. Vagyis a felvételen békésen álló "őrök"-kel, vagy kikkel, és az erdőben is békésen várakozó idegenekkel ellentétben élnek, önállóan cselekszenek.
Ettől lesz Gothic, a Gothic. Hogy él a világa. Enélkül csak egy a sok kalandjáték közül, akármilyen jól sikerül is.

 

blarskerin - 2009-06-06 18:17:29 (#20)

Ehhhh...tényleg nagyon okos dolog egy pár perces videó alapján szidni. Mégis honnét veszitek, h ennek semmi köze az előző részekhez, amikor láttatok egy mocsaras területet és egy kis harcot?

blaskerin: attól még egy játék sem lett arcade, h a karakterrel nagyot lehet esni (ráadásul amin még úgy is javítanak) Mellesleg neked attól Gothic egy Gothic mert az NPC-k segíthetnek a harcokban? Ez kb minden hasonló rpg-ben jelen van, nem egy Gothic-féle egyediség és fogadni mernék h ebbe is benne lesz...csak hát hol van még a megjelenés...

revolutioner: szerintem olyanba nem menjünk bele mint Witcher vs Gothic...a kettő kb ég és föld, hiába szerepjátékok...ugyan hol vannak a Witcher "szűk" térképei egy ilyen kaliberű sandbox cucc világától? (félre ne értsd, nem a witchert szidom)

Preda: az auto célzáson szvsz felesleges finomítani, úgyis nagyrészt csak a konzolosok fogják használni...le merném fogadni, h aki egérrel fog nyomulni, messze el fogja kerülni ezt a funkciót...

Am szvsz mint játék istenkirály lesz, már csak abból kiindulva amit a hapsi beszél, egy olyan rpg amire már rég várok. Hogy Gothic folytatásnak milyen lesz az más kérdés...egy próbát nálam majd mindenképp megér...

 

Godfather07 - 2009-06-06 17:14:13 (#19)

Az tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy a két NPC, akik valami őröknek tűntek, csak állt ott, amíg a karakter pár lépésre tőlük hadakozik?
Vagy már senki sem emlékszik annyira a Gothicokra, hogy a túl erős szörnyeket oda lehetett csalogatni az őrökhöz, akik le is mészárolták helyettünk? Vagy ha nem látták értelmét a harcnak, akkor felszólítottak, hogy gyorsan tegyük el a fegyvert!
Nem kekeckedni akarok, főleg, mert nem tudok angolul, tehát nem értem a videók szövegét. De ez a momentum, valamint az az apróság, hogy amikor az erdőben a piros feliratos ellenfelekkel harcol a karakter, akkor a zöld feliratos NPC-k szépen nyugodtan várakoznak a közelben. Hol maradnak a Gothicokat élővé tevő összecsapások, melyeket akár végignézhetünk, akár be is avatkozhatunk?
Vagy ennyire béta, hogy még teljes átalakítás előtt áll a harcrendszer, a világ és az interakciók is?

A minimap, amit NightBagoly említ, csak hab a tortán. A Fable-ban sem szerettem, de egy Gothic-hoz végképpen nem passzol.

 

blarskerin - 2009-06-06 16:46:02 (#18)

Lesz autó-célzás, de, mint azt le is írtam, egyrészt nem kötelező (nevezzük inkább target-rendszernek), másrészt ilyenkor a sebzés 50%-át viheted be. Ergó már most ki van balanszírozva, ha saját magad oldod meg ("szenvedsz"), akkor többet sebzel.

A kiírások (és az úgynevezett lootbag is, csoda, hogy még ebbe nem kötött bele senki) "placeholderek", el fognak tűnni a végső játékból.

Engem összvissz két dolog zavar: a minimap, meg a quest marker. ://

 

NightBagoly - 2009-06-06 15:22:34 (#17)

12 >

ArcaniA: Gothic 4

RPG >>

megjelenés:

PC:  2010. október 19.
Xbox 360: 2010. október 19.

fejlesztő:

Spellbound Studios

kiadó:

JoWooD

platform:

PC,  XBOX 360

Web Fórum
Galéria Videó
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Arcania játékmenet videó [E3 2009]
Kapcsolódó teszt:
ArcaniA: Gothic 4

Tovább az adatlaphoz...


LEGFRISSEBB HÍREINK
Battlefield 3 bétakulcs a Medal of Honor LE mellé
Kínában jövedelmező lenne a fizetős CoD
Resistance 3 bejelentés közeleg?
Megjelent a Plants vs. Zombies ,,Év játéka’’ kiadás
Még egy Dragon Age: Origins DLC
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Sam & Max: The Devil's Playhouse: Beyond the Alley of the Dolls demó
Kane & Linch 2: Dog Days demó
Dungeon Siege 3: bemutatkozó trailer
Star Wars The Force Unleashed 2: Boba Fett trailer
Lara Croft and the Guardian of Light: Harc trailer
MAI TOP JÁTÉKOK
StarCraft II: Wings of Liberty
Mafia 2
Mass Effect
Battlefield 3
Mass Effect 2
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
Battlefield 3 bétakulcs a Medal of Honor LE mellé
Megjelent a Plants vs. Zombies ,,Év játéka’’ kiadás
Kínában jövedelmező lenne a fizetős CoD
Rekorder a StarCraft 2 Wings of Liberty
BC2: Itt a VIP Map Pack 5!
Öt franchise, ami inkább Star Wars, mint a Call of Duty
Resistance 3 bejelentés közeleg?
Egy kellemes videó a StarCraft 2 launch partyjáról
Legutóbb keresett kifejezések: sniper of victory lara shado crash.time bloodlines folt first decade gyorsabb net borderlands-reloaded patch so blonde magyar portable console miért deadspacetrainer super mario forever jatek naruto pc game hitman contracts végigjátszása spore full version crack sniper elite coop decemberi dvd melléklet gyorsabb net warcraft iii frozen throne end roller coaster tycoon monkey funky sins of a solar empire stargat alien arena cheat devil majcri red alert cd kulcs ds card rail simulator postmor geneis rising cd kulcs loki pc games grand theft auto portable console gta iv letoltes pc-re classic_car_racing szkubidu online játék crime life-gang wars ds card knights of americhans panzer elite action dune of wa games for liv bard fable - the lost chapter conguer online private server two worlds magyaritas scarface lego star wars ii vegigjatszas spec ops the line pacific assalult javitas tony montana kurzor sacred ufo afterlight dowload dragon age teszt

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade