Az új szám megjelent!

Obo - 2010-02-08 19:29:51

Késik az Alpha Protocol (megint)

Ismét késik az Alpha Protocol. Az eddig az év elejére várt játék most már úgy néz ki, hogy nyáron fog megjelenni.

Az Obsidian kém kalandjátékának valamikor 2009 elején kellett volna megjelennie, de mint azt láthattuk ez nem történt meg. A játék megjelenését előbb 2009 végére, majd 2010 elejére tolták, ma pedig kiderült, hogy még többet kell várnunk rá.

A SEGA által kitűzött új megjelenési dátum 2010 nyara, az újbóli halasztásra pedig rögtön két okot is adtak. Az egyik a jobb piaci pozíció megszerzése, hiszen a nyári uborkaszezonban nagyobb esély van arra, hogy megvegyék a cuccot, a második ok pedig, hogy még finomítani kellett ezt-azt, hogy a boltokba kerüléskor olyan játékot kapjunk, amilyet a fejlesztők megálmodtak.

A kiadó elmondása szerint az eltelt idő alatt a srácok javítottak a fény-árnyék effekteken, és az eszköztárak összehasonlító képernyőjén, hogy jobban átlátható legyen a vásárlás során, valamint számos apróságot is kipofoztak.
Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



Kifejezetten szeretem az Obsidian játékait, így fájdalmas látni, mi van az első saját projectjük körül. Remélhetőleg a New Vegas fejlesztése nem megy az AP kárára.

 

anubys - 2010-02-12 18:13:19 (#19)

dragon83: Igen, de az alap dolgok már mindkettőben adottak voltak. Mindkettő említett játékkal játszottam (BioWare fanként ez természetes), és azt meg kell hagyni, hogy a Neverwinter Nights 2 tényleg jobb volt az első résznél. De akkor sem mondhatjuk, hogy egy új címet hoztak létre és hogy egy nagyon erős RPG címmel állunk szemben.

Ezt még tovább erősíti, hogy a KotOR 2 csak egy "nagyobb, hosszabb és szebb" kiadásnak mondható. Ezekben erősítették a címet, viszont a sztori és a játékhibák lecsökkentették a szintet a "semmi erős újítás" fokára. Hozták a kötelezőt a már tökéletes alapra. Új felvonás.

Ráadásul mindkét címnél a BioWare által elkészített Aurora Engine volt a háttérben ami szintén tökéletes alap (még a közelmúltbeli The Witcher-nek is, még ha tupíroztak is rajta).

 

NY124 - 2010-02-10 22:24:37 (#18)

Ezt a játékot azota várom hogy a PCGurut olvasom és már megint késik.

 

Migmir - 2010-02-10 15:17:56 (#17)

hmmm ez nem jelent semmi jót... ajjajjajj... rémképeket látok lelki szemeim előt.... igazából mind1 nekem csak ne rontsák el a fejlesztések meg egyébként jól hangzanak... csak tényleg olyan játék legyen amilyet akartak (és jót akarjanak)

 

blue21 - 2010-02-09 22:05:59 (#16)

NY124, a Neverwinter Nights első része a multis részt, és a közösségi tartalmakat leszámítva egy meglehetősen középszerű RPG volt. A sztori és a hangulat hozta a Bioware minőséget, de mint hardcore RPG, nem volt valami nagy szám. A kiegészítők már jobbak voltak, de azok közül is kiemelkedett az, amit az Obsidian csinált. A NWN 2 sztorija talán gyengébb volt a vártnál, de az RPG elemek sokkal kidolgozottabbak voltak, a kiegészítők pedig csak rátettek egy lapáttal. Még azt sem lehet mondani, hogy az Obsidiannak könnyű dolga volt, mert nagyon sok mindent megváltoztattak az első rész óta. A Kotor 2-ben is voltak olyan elemek, amiket sokkal jobban valósítottak meg, mint az 1-ben, a játéknak az lett a "veszte", hogy a rövid fejlesztési idő miatt nem tudták rendesen befejezni.

 

dragon83 - 2010-02-09 16:53:55 (#15)

Persian_Warrior eddig 1 értékelés jott az AvP-rol ha nem számitjuk bele a Gameinformer szánalmas tesztjét....
és az az 1 értékelés az UK Official Xbox Magazin-tol jott és 8/10-re értékelték!
ezt a játékot meg várom kiváncsi vagyok milyen lesz!

 

simon7108 - 2010-02-09 15:11:00 (#14)

Jah és még azt hozzátenném, hogy azzal kompenzálták a sci-fi Mass Effect popularitását, hogy megjelentették a két rész között a hardcore stílushoz közelebb álló Dragon Age fantasyt (ami legalább annyira keménymagos RPG mint a KotOR vagy az Oblivion, ha nem jobban az).

 

NY124 - 2010-02-09 14:37:10 (#13)

Leon121: Szerintem meg nem, a Neverwinter Nights 2 kb. olyan jó lett mint az első rész, a KotOR 2 pedig gyakorlatilag csak a menükezelésben lett jobb az előzőnél. Semmit nem újított, ugyanaz szinte minden (csak zöldben ) és a sztori is gyengébb picit. Szerintem. Ami nem gond, mert az első rész zseniális volt, tehát a második is hozta ugyanazt, de semmi több a nehezét a BioWare elvégezte a nehezét előttük.

Viszont az, hogy te berágtál a BioWare-re amiatt, hogy akció-RPG-ket és populárisabbá váltak a Mass Effect-tel (amit ki is fejtettél a blogodban) már a saját véleményed. Szerintem még mindig ők az RPG istenei.

 

NY124 - 2010-02-09 14:35:21 (#12)

http://ipremii.com/index.php?r=Sm4A

 

dj.nandi - 2010-02-09 14:13:38 (#11)

Én eddig is úgy tudtam, hogy nyáron jelenik majd meg... biztos, hogy új hír ez?

NY124: Idáig minden Obsidian-folytatás simán felülmúlta a Bioware-es első részt. Jelenleg ők a legjobb szerepjáték-fejlesztők a piacon - akik tényleg szerepjátékot fejlesztenek.

 

Leon121 - 2010-02-09 08:30:53 (#10)

Csak nehogy pár hét múlva kapjunk hírt, hogy a csúsztatások annyi manit emésztettek fel, hogy a végén jobban megérte anyagilag lefújni az egészet.

Remélem az Obsidian mostantól egyedit alkot és nem csak a BioWare által bejáratott címeket tudja remek minőséggel újraalkotni. Amivel természetesen nem volt gond, csak éppenséggel eddig csak BioWare stílusban feloldott "hozza a kötelezőt" kategóriát kaptunk.

 

NY124 - 2010-02-08 22:45:37 (#9)

Ilyen játékoknál nem lenne könnyebb, ha akkor szólnának, amikor már tényleg mehet a boltokba?

 

DarkEmperror - 2010-02-08 22:20:02 (#8)

Igen, Persian_Warrior, mert a kiadótól függ, hogy milyen lesz a játék, nem a fejlesztőktől.

 

dragon83 - 2010-02-08 21:25:57 (#7)

Na, a SEGA... hát ez is egy minőségi játék lesz, mint az új AvP a 60%-os értékeléseivel... én már nem is várom.

 

Persian_Warrior - 2010-02-08 21:18:56 (#6)

Az ő szempontjukból nézve valóban jobb ötlet nyáron kiadni,addig meg simán ki lehet bírni.Mindenesetre nekem nagy elvárásaim vannak a játékkal szemben,remélem beváltja

 

Blake11 - 2010-02-08 20:43:00 (#5)

Cinkes , mindent halasztgatnak. De most már majdcsak rá szánják magukat a kiadásra (nyáron).

 

Yoshimithu - 2010-02-08 20:40:21 (#4)

Nagyon bízok ebben a játékban, remélem minden hibát kijavítanak benne, és egy igazi RPG-t raknak össze.

 

dragon83 - 2010-02-08 20:33:41 (#3)

Hát, sok mindent nem tudok hozzá fűzni...

Olyan sokat azért nem késik, ki lehet azt várni, el leszünk látva elég játékkal nyárig. Remélem viszont, hogy ez volt az utolsó késés.

 

jedimaster - 2010-02-08 20:26:49 (#2)

ez a játék nekem annyira vicces az Obsidian bevallottan azért kezdte el ezt a játékot, hogy megmutassa tud különbet a BioWare-nél, erre sikerült megtalálni azt a stílust, amibe a (bejelentés környékén) Mass Effect tört be
ettől függetlenül kíváncsi vagyok, mert kifejezetten rossz játékot még nem dobtak össze, szóval ha ez is hozza legalább ezt a szintet, akkor jó

 

ferdzso - 2010-02-08 20:18:35 (#1)

Alpha Protocol

Akció/RPG >>

megjelenés:

PC:  2010. május 28.
PS3: 2010. május 28.
Xbox 360: 2010. május 28.

fejlesztő:

Obsidian Entertainment

kiadó:

SEGA

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3

Web Fórum
Galéria Videó
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó teszt:
Alpha Protocol

Tovább az adatlaphoz...


LEGFRISSEBB HÍREINK
PlayStation Move infóbomba
Monkey Island 2: Special Edition
Júniusban indul az OnLive, 15 dollár a havidíj
Újabb NFS: SHIFT DLC
Battlestar Galactica MMOG érkezik
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Colin McRae DIRT 2 1.1 patch
Just Cause 2 demó
Silent Hunter 5 1.1 patch
Heavy Rain videoteszt
Assassin's Creed II 1.01 patch
MAI TOP JÁTÉKOK
Assassin's Creed 2
Grand Theft Auto IV
Call of Duty 4: Modern Warfare
The Witcher
Call of Duty: Modern Warfare 2
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
Crysis 2: Íme az első játékképek
Igazán jó társaság!
Globális PS3 halál!
Assassin’s Creed II: bazinagy DRM-balhé és hackertámadás
Transformers: War for Cybertron bemutató
Bajban az Infinity Ward
Új fejlesztők a Call of Duty élén
BLUR bétateszt
Legutóbb keresett kifejezések: fear perseus mondate rome total war crack letoltes mirror magic savage kod vamire story ddo richard burns rally full daek sector patch movie label army men rts gta san and reas demo anevilforce wolfenstein multiplayer lego transformers the ghotfhater fear cd kulcs truck games resistance: retribution review no-cd crack the god father gates of andaron gepigeny aion megjelen s gta underground magyarositás gran ages rome magyarositasa unreal tournament voice chat unreal tournament voice chat star wras jedi acadimy vista sidebar xp-re alarm two worlds game of the year ed halo rapala fishing pro venetica crack no one madagascatransformers netforspeed the history channel: great bat john carmac games for windows live opeation flashpoint dark sector - downpour gta vice city millenium crack lada racing simulator demo california gold rush star wars force unleashed pvc roman liga letoltese assassins creed magyaritas featofthesoldier heroes - the video game vegigjatszas knights of honor transformers gépigény virtual dj free download

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed Need for Speed: Carbon Call of Duty: World at War (CoD 5) World of WarCraft Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator Medal of Honor: Airborne Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Far Cry 2 Fallout 3 Call of Duty: Modern Warfare 2 Star Wars: Knights of the Force Need for Speed: Undercover Star Wars: The Force Unleashed Assassin's Creed 2 StarCraft II: Wings of Liberty Unreal Tournament 3 Clive Barker's Jericho Grand Theft Auto 2 Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Sims 3 Command & Conquer 3: Tiberium Wars FIFA 07 Gears of War Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 09 Crysis Warhead Colin McRae DIRT Pro Evolution Soccer 2008 Medieval II: Total War Spore Silkroad Online Hellgate: London S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Test Drive Unlimited Company of Heroes Far Cry Battlefield 2142 BMW M3 Challenge The Elder Scrolls IV: Oblivion Mafia 2 Diablo 3 Alarm für Cobra 11 - Nitro Fable 2 Team Fortress 2 Prince of Persia (2008) Harry Potter és a Főnix Rendje Need for Speed SHIFT Guitar Hero III: Legends of Rock Heroes of Might and Magic V Command & Conquer: Red Alert 3 Race Driver: GRID Diablo 2 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead Transformers: The Game Half-Life 2 Tomb Raider: Anniversary Grand Theft Auto F.E.A.R. 2: Project Origin World in Conflict LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Devil May Cry 4 18 Wheels of Steel: American Long Haul Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Lost: Via Domus The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Battlefield 2 Star Wars: Knights of the Old Republic Tomb Raider: Underworld Dragon Age: Origins Prince of Persia: The Sands of Time World of WarCraft: The Burning Crusade Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Mount & Blade Enemy Territory: Quake Wars Batman: Arkham Asylum Archlord Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción The Sims 2 Wolfenstein
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation