
BadSector - 2010-03-09 16:58:25
Nem tervezik a WoW-ot konzolokra
Bár a Blizzardnak semmi baja a konzolokkal, sőt, még fejleszt is konzolra, azonban a World of Warcraft valószínűleg nem készül el konzolra.
J Allen Brack producer szerint azért nem erőlteti ezt a cég, mert túl sok technikai probléma merülne fel a portolásnál. Egyrészt a játék jelenlegi 15 GB-os méretét, illetve az állandó patch-elést nehezen lehetne konzolon megvalósítani, lévén a Microsoft, a Sony és a Nintendo ellenőrzik saját hálózatukat. Másrészt a WoW irányítása alapvetően billentyű és egér segítségével történik, és a különféle varázslatok, illetve a kamera kezelése is ezekhez kötődik. Gamepadra ugyanezt átírni szerinte borzasztóan nehéz lenne.
Brack éppen ezért nem túl optimista a WoW esetleges konzolos megjelenését illetően. „Szerintem nem valószínű, hogy elkészülne konzolra a játék. Sokat beszélünk róla, de nem jutunk egyről a kettőre, és biztos vagyok benne, hogy ha valaki kitalálja, hogyan lehetne normálisan megoldani, hogy az MMOG-k működjenek konzolon, az hatalmasat kaszál majd a játékkal.”
Még szép, annyi gomb nem is volna elég az irányításhoz és amúgy is felesleges lenne. Én konzolos vagyok és sosem vonzott a WOW. |
|
|
norbucso - 2010-03-17 12:43:53 (#36) |
|
Minek megcsinálni konzolra WoW-ot? |
|
bombajofej8 - 2010-03-14 18:45:04 (#35) |
Van épp elég konzol-exkluzív cím. Legalább van olyan műfaj is, ami a pc sajátja. |
|
|
anubys - 2010-03-13 21:52:17 (#34) |
Szerintem nagyon ételmetlen lenne kiadni. Miért? Azt már leírtákk alattam többen is. |
|
|
ttjunior - 2010-03-13 13:58:01 (#33) |
Nekem az eszembe se jutott hogy a wow-ot valaha kiadják konzolra is.Én nem látam túl sok értelmét és úgylátszik a fejlesztők se. |
|
|
eusipio. - 2010-03-11 16:50:07 (#32) |
|
KirisuteGomen: erről a mágnes dologról most Hancu cikke jutott az eszembe |
|
daswalker - 2010-03-10 16:41:06 (#31) |
Van billentyűzet és egér konzolokhoz.. Legalábbis egy linuxosított PS3hoz van.. |
|
|
Szefmester - 2010-03-10 16:20:10 (#30) |
Nem tudom ki mennyire vette észre, de egy-egy wow-os hír mágnesként vonzza az olyanokat, akik elvből, hallásból, látatlanban leszólják a terméket. Természetesen ők is véleményt nyilvánítanak, de századjára is kötelező leírni, hogy "aki ezzel játszik annak nincs élete", "ez pénzbe kerül". Igen valóban vannak olyanok akik naponta 10-16 órát is játszanak vele, de ez alapján akkor mindenkire illik ráhúzni a skatulyát, mert ugye csak ezzel játszanak az ilyenek, másol elő sem fordul. Nem egy olyan embert ismerek akik a mai napig játszanak vele, és emellett nem ez az életük fő értelme, sőt még másra is jut idejük. Hát igen, hagyok időt feldolgozni. |
|
|
KirisuteGomen - 2010-03-10 16:13:50 (#29) |
|
"Bár a Blizzardnak semmi baja a KONZOLOKKAL, sőt, még fejleszt is KONZOLRA, azonban a World of Warcraft valószínűleg nem készül el KONZOLRA" |
|
Chun_Li - 2010-03-10 12:17:05 (#28) |
Konzolos átiratIrányítás ? Mellékel a játék mellé Billt meg egeret DX azt csókolom |
|
|
jok666 - 2010-03-10 11:28:56 (#27) |
Szerintem meg oly mind1 hogy lessz e konzolon vagy nem... Ha lessz ugyis játszik vele az aki akar.. Mos emiatt nem érdemes remegni.. (Nemhiszem hogy a blizzt meghatná azoknak a véleménye akik nem akarják a wowot konzolra.) |
|
|
lolpoll - 2010-03-10 11:10:08 (#26) |
daswalker:Ez mind igaz persze.Én is mondtam már neki,hogy a WoW az WoW és az pc-n ment eddig is és ott is fog.(sztem)Igen nem kell a WoW-nak nagy gép....de ezt magyarázd meg egy olyannak aki majdnem hogy kontrollerrel a kezében kött a világra... |
|
|
GryfftR - 2010-03-10 07:33:21 (#25) |
Hát jól teszik |
|
|
DarknessXxX - 2010-03-09 22:33:42 (#24) |
|
GryfftR: nem nagyon értem az ilyet (mármint a haverodat). |
|
daswalker - 2010-03-09 22:13:35 (#23) |
A legkézenfekvőbb persze az ha csinálnának egy Billentyűzet+egér variánst a konzolokhoz és akkor meg lenne oldva az irányítás része.(Akkor jobb is lenne játszani egy RTS-sel is...bár én konzolon még nem játszottam ilyesmivel)De az biztos h azért kellene egy jó kis egyességet kötnie akkor a Blizzardnak a Cégekkel(Microsoft,Sony,Nintendo)...Viszont a plusz vevőréteg is nagyobb lenne mert azért sokan akik a konzolok hívei(mint pl:Haverom aki azért nem WoW-ozik mert ahhoz PC kell)azok is megvennék és az megint csak bevétel a Blizzardnak.... |
|
|
GryfftR - 2010-03-09 21:54:42 (#22) |
Amugy részben idevág hogy a BGS-en az egyik versenyző azt mondta magáról hogy X-box-on WOW-zik. Anak elkéne küldeni ezt a hírt mail-ban. |
|
|
Migmir - 2010-03-09 21:18:40 (#21) |
Konzolhoz is adjanak ki billentyűzetet és egeret |
|
|
Pisti49 - 2010-03-09 21:00:13 (#20) |
Szerintem maradjon csak PC-n a WoW. |
|
|
darkone - 2010-03-09 20:56:13 (#19) |
|
hát ja némiképp megértem és örülök is nem akarok ennyi kockát még xbox-ra is jesszus belegondolni is rossz. |
|
kaminem - 2010-03-09 20:54:51 (#18) |
Chance, szerinted mégis mi a francért csinálják az ÖSSZES játékot, ha nem pénzért??? Keresztényi szeretetből??? |
|
|
BadSector - 2010-03-09 20:25:49 (#17) |
World of Warcraft: Cataclysm
MMOG >> MMORPG >>
PC:
2010
Blizzard
kiadó:Activision-Blizzard
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
kérlek, válassz az alábbiak közül!
World of Warcraft: Cataclysm
| MAI TOP JÁTÉKOK |
|---|
| StarCraft II: Wings of Liberty |
| Mafia 2 |
| Mass Effect |
| Battlefield 3 |
| Grand Theft Auto IV |






ii-re nem épp leányálom megoldani...






