Az új szám megjelent!

Bate - 2012-01-16 13:39:22

Januárban is PC Guru!

Januárban sem maradtok PC Guru magazin nélkül, hiszen 18-tól mindenki számára beszerezhető a legújabb szám, amelyben ezúttal is exkluzív anyagokkal találkozhattok, továbbá a DVD-mellékleten olyan nyalánkságok várnak titeket, mint a 4 teljes játékot rejtő Oddboxx, vagy éppen a teljes 2011-es PC Guru évfolyam kiváló PDF minőségben. Ráadásul a januári szám mellé is csomagoltunk egy közel A2-es méretű posztert, amin a The Darkness II démoni erőkkel felruházott főhőse kapott helyet.

Hiába volt tele ünnepekkel a december, hiába volt lassú a játékvilág januári "ébredése", ennek ellenére is sikerült a legújabb PC Guruba olyan írásokat összehozni, ami remélhetőleg felkelti majd az érdeklődéseteket. A címlapon a The Darkness II kapott helyet, a játék, ami az elődjeivel ellentétben már PC-re is elérhető lesz, nekünk pedig volt olyan szerencsénk, hogy több órán keresztül játszhattunk a program egy korai verziójával, és az így szerzett tapasztalatainkat egy hosszabb cikkben össze is foglaltuk nektek.

De nem csak a démoni FPS akadt a horgunkra januárban, megszereztük a legújabb Resident Evil, az Operation Raccoon City előzetes verzióját is, így már ezen játékról is konkrét tényekkel tudunk szolgálni nektek. Emellett összegyűjtöttünk száz olyan játékot 2012-ből, amire érdemes lesz majd odafigyelni, illetve kimerítő elemzést is olvashattok az indie-játékfejlesztésről, természetesen ]{redenc tollából.

Tesztek terén sincs miért panaszkodni, hiszen összesen 13 játékot értékelünk a legújabb számban, többek között a Bioware MMOG-jét, a Star Wars: The Old Republicot, aztán itt az indie-világsiker, a Minecraft, és nem feledkeztünk meg az olyan csemegékről sem, mint a Trine 2, a BF3: Back to Karkand, az Anno 2070 vagy éppen a Serious Sam 3. Ezen felül pedig pótoltunk néhány olyan lemaradást is, amire az őszi játékzuhatagban nem volt időnk -- ha kíváncsi vagy a teljes listára, ITT  átböngészheted.

GURU Extra PC Guru 2012/02 - kedvcsinálóGURU Extra PC Guru 2012/02 - kedvcsinálóGURU Extra PC GURU Címlapok PC GURU - 2012

A DVD-mellékleten ezúttal az Oddworld: The Oddboxx kapott helyet teljes játékként, ami azt jelenti, hogy nem egy, de rögtön négy (Abe's Oddysee, Abe's Exodduss, Munch's Oddysee, Stranger's Wrath) teljes játékkal lehettek gazdagabbak. Emellett négy videoteszt (LEGO Harry Potter Years 5-7, Rayman Origins, Star Wars: The Old Republic, Trine 2) illetve a teljes 2011-es PC Guru évfolyam vár benneteket, ha behelyezitek a DVD-t a meghajtóba.

A magazin mellé januárban is jár posztermelléklet, a méret a szokásos (közel A2-es), a "főszereplő" pedig a The Darkness II központi karaktere, plusz néhány démoni csáp. Természetesen ezúttal sem feledkeztünk meg a retro Gururól (2005/12), illetve most is találhattok védelmet biztosító ESET kódot a magazin megfelelő oldalán.



PC GURU MAGAZINT A WEBSHOPBÓL!


Kényelmes típus vagy, esetleg a te lakhelyeden nem kapható a friss PC Guru? Itt a megoldás, hiszen már a PC Guru Webshopból is megrendelheted a kedvenc magazinodat. Csak pár kattintás (átutalásos vagy bankkártyás fizetés), és 2-3 nap múlva már ott is van a postaládádban a legújabb (vagy valamelyik korábbi) PC Guru. Jelenleg a 2012/01-es és a legújabb, 2012/02-es számunkat rendelheted meg az interneten keresztül.

4 teljes játék 1 lemezen!

A január 18-án (figyelem, már szerdán!) megjelenő PC Guru teljes játéka az Oddworld: The Oddboxx nevű játékcsomag, amelyben négy platformjáték kapott helyet. A csomagról külön cikket is összeraktunk, amit IDE KATTINTVA el is olvashatsz!

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.
Játékprogram az Árukeresőn »

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



12 3 > >>

coffy: elhiszem én hogy nehéz megérteni, de nem a pc guru a forgalmazó, ők csak csinálják a magazint.

 

warnjAH - 2012-02-02 20:55:46 (#52)

@coffy33: Sima magazint nem lehet csekkel "vásárolni", csak bankkártyás fizetéssel vagy banki átutalással. De a kommentedből úgy sejtem, hogy számodra ez sem opció.

 

Bate - 2012-01-23 11:32:14 (#51)

Szerintem így is eleget vártam nem,+két hetet.

 

coffy33 - 2012-01-23 10:48:53 (#50)

Idézet a webshopból.:"Figyelem! A postai csekkes befizetés átfutási ideje nagyjából két hét, a megrendelt terméket csak akkor áll módunkban postázni, ha az ön befizetése megérkezett a kiadó számlájára!"
Hát én előre én nem fizetek.
Utánvétel meg nincs.Ez nekem nem buli.
Újságosnál ma sem volt.
De így meg nem is kell.

 

coffy33 - 2012-01-23 10:46:16 (#49)

Tartalmas. Kár hogy nem 116 oldalon (3oldal Levrovval) "landolt a postaládába".
Annyi a baj, hogy a 100 játék a világvége előtt cikknél sötétre sikerültek a játék címek, nehezen olvashatók. De gondolom én ez már csak nyomatásban szúrt szemet. Vagyis, pont hogy nem szúrt!

Az értékelő boxhoz annyit, hogy szerintem kaphatna egy enyhe háttér színt, esetleg egy erősebb keretet, illetve visszatérhetne a régen használt hasonló -vagy azon játék előző részeinek- százalékos bemutatása maximum 3 db játék címen.

 

mozerka2 - 2012-01-22 00:13:48 (#48)

Akkor ez egy tök jó "akció"
De azért csak jobb előfizetőnek lenni

 

mnorbi - 2012-01-20 23:58:56 (#47)

@mnorbi: Annyit kell fizetni, amennyi fel van tüntetve (akárcsak a többi terméknél), magyarán nincs plusz postaköltség.

 

Bate - 2012-01-20 21:35:36 (#46)

A webshopnál írtátok, hogy az ára 1995, de egy valami lemaradt, postával együtt, vagy azt még külön kell fizetni?

 

mnorbi - 2012-01-20 20:28:57 (#45)

Köszönöm a segítséget.

 

Nemkrirsz - 2012-01-20 14:41:11 (#44)

@Nemkrirsz: Erre a kérdésre a kollegáink tudják majd megadni a választ, ha írsz az elofizetes(kukac)skorpioprint.hu címre. Írd meg a problémát és az adataidat, ez alapján be tudnak majd azonosítani és kiderül, hogy merre "akadt el" az újság.

 

Bate - 2012-01-20 14:34:33 (#43)

Előfizető vagyok, eddig mindig időben megérkezett az újság, de most nem hozták
A postást jól ismerem, azt mondta nem volt nála. A postán akadhatott el, vagy pedig a terjesztésnél?

 

Nemkrirsz - 2012-01-20 14:27:07 (#42)

@coffy33: Ahogy a korábbi kommentemben már utaltam rá, sem a PC Guru szerkesztősége, sem a kiadó nincs hatással arra, hogy melyik településre jut el a magazin, mert a lap terjesztését a Lapker nevű különálló cég végzi, és sajnálatos módon nem engednek beleszólni abba, hogy hová kerüljön a lap, és hova ne.

Ennek a kissé fura helyzetnek a kezelésére vezettük be a PC Guru Webshopot, ahonnan most már megrendelheted a magazint, így akkor is hozzájutsz, ha a te lakhelyedre nem terjesztettek belőle.

Íme:

PC Guru 2012/02 megrendelése.

 

Bate - 2012-01-20 12:29:20 (#41)

Ma már az újságos mellet a postára is elmentem,de ma sem érkezett PC guru sehova,de a gamestar ma jelent meg és már van nálunk is.Ez érdekes a konkurencia el tudja juttatni a lapot,ti már nem?Eddig mindig sikerült csak sikerül 2012-ben is.
Az oldalra se tudtam belépni ma tegnap még jó volt a jelszó ma már nem.
Kértem újat,de ha kilépek és vissza mát nem fogadja el a jelszót mi van ki is lettem tiltva?
Remélem nem,mert szeretem a magazint és titeket is,gondolom ez csak véletlen.
Üdv :coffy33.

 

coffy33 - 2012-01-20 11:18:00 (#40)

@eusipio.: Sajnos az történt, hogy a játék tesztverziója csak a mostani hét elején érkezett meg hozzánk, így nem tudtuk betenni a friss számba, de a következőben már 100%, hogy benne lesz.

 

Bate - 2012-01-19 20:21:21 (#39)

Fura dolog történt velem a mi nap.Olvasgatom a gurut de az előző lapszám végén, hatalmas betűkel beígért Kingdoms of Amalur: Reckoning teszt sehol.Megnézem az e havi guru végét és ismét ott a beígért tesztek között, csak most nem a legnagyobb,csak egy kisebb hírként.Pedig már nagyon vártam

MI TÖRTÉNIK ITT??

 

eusipio. - 2012-01-19 20:09:00 (#38)

Nagyon jó az új magazin de az engem érdekelne hogy verekedős játékokat mért nem teszteltek ? Persze 1-2 őt igen de azért nem csak annyi van. Sokaknak pl: A naruto ultimate ninja storm 2 is a kedvence. Meg most jön egy folytatása Generation. Ez csak egy ártatlan kérdés volt, ettől még nagyon szeretem a pc guru magazint ennyi.
És tudom hogy a verekedős játékok nagyon nagy része csak konzolra jelent meg, de ti a gears of war 3-t is teszteltétek ami csakugyan konzolra jött csak ki.

 

danteocsi123 - 2012-01-19 12:15:23 (#37)

Katt a nevemre és meglátod.Bevásárlóközpontban is havonta 1x járok.az meg már meg volt 10.-én.Sajna ez van várok,de kiírtátok megjelent kerestem,de nem volt,mit tehetek várok,ez van várok mint mindenhol.Eddig legalább a magazinom biztos volt,már az sem.

 

coffy33 - 2012-01-19 11:49:32 (#36)

@coffy33: Hol laksz? Sajnos a magazin terjesztését a Lapker nevű (Magyarországon monopol helyzetben lévő) cég végzi, és nekünk nincs ráhatásunk arra, hogy hova szállítanak újságot és hova nem. Nem tudom, hogy a közeledben van-e nagyobb bevásárlóközpont (Tesco, Auchan, stb.), de ott biztos találsz az újságos részlegen.

 

Bate - 2012-01-19 11:37:42 (#35)

Megyek az újságoshoz és azt mondja nincs,sajna nem azért,mert elfogyott még meg sem érkezett.Mikor ér ide? És ne gyertek az előfizetéssel az sajna nem megy,de mióta van veszem a Gurut,de ha nem jön akkor nehéz.

 

coffy33 - 2012-01-19 11:30:08 (#34)

Eddig sejtettem, hogy nem kell a SW Tor meggyőztetek Jó az a videóteszt ilyen ronda Sith-et még nem láttam Az újság hát még soha nem volt rossz most is a lehető legjobb a nagy címek utáni pangásban

 

T-Master - 2012-01-18 20:31:18 (#33)

12 3 > >>

Oddworld The Oddboxx

Platformjáték >>

megjelenés:

PC:  2010. december 20.

fejlesztő:

Oddworld Inhabitants

kiadó:

Oddworld Inhabitants

Web Fórum
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Oddworld The Oddboxx


LEGFRISSEBB HÍREINK
Nem lőtték le az InSane-t
1,2 millióan töltötték le a Tribes: Ascendet
Ghost Recon: Future Soldier Launch Party
Késik a konzolos DiRT Showdown
Megjelent az első Max Payne 3 DLC
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Wargame: European Escalation - videoteszt
Sine Mora - videoteszt
2112 - bemutatkozó trailer
Insane 2 - videoteszt
Crysis 3 - Announcement Trailer
MAI TOP JÁTÉKOK
Diablo 3
Max Payne 3
The Elder Scrolls V: Skyrim
Grand Theft Auto V
Call of Duty: Modern Warfare 3
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
A Call of Duty megfojtja az egyedi FPS-ötleteket
Májusi teljes játék: Nail'd
The Elder Scrolls Online: Trailer, képek, részletek
Black Ops II hivatalos bejelentés és premier trailer
Májusban is 116 oldalas Guru!
S.T.A.L.K.E.R.: Northern Passage könyvkritika
Probléma a Diablo 3 letöltőkliensével
Ez történt... (2012. - 18. hét)



Legutóbb keresett kifejezések: repülös pc játékok naruto shippuden: shinobi rumb lada serial key pirates of the caribian teljes naruto pc re mysteries of cleopatra my-digital-source.ca mx vs atv unleashed cd key star wars rogue squadron patch gta san andrease bus kódok mulder in the abbey amerika sötét titkai mtxvsatvcdkulcs mortimer beckett and the vegi the st megfejtés starwars battlefront telepítő the witcher csalás kodok pankrációs játékok letöltése star wars rogue squadron patch dungeon keeper crack hazcontactos.es euro truck magyar map order of war gepigeny euro truck magyar map monopoly magyaritas mmo ingyen prototype magyaritas letöltés gta liberty city storieds the guild patch fable csalas kodok mirrors edge patch the wesr hack star wars rogue squadron patch mind jack urban-rivals might and magic iv májusi eset kód filam.dyndns-wiki.com mercantile mechwarrior men of courage gepigeny melbourne cup challenge euro truck magyar map megjelent a pc guru megacity empire new york motor szim medieval magyar patch world war one magyaritas medieval magyar nyelv state of war:warmonger medal of honor teaser

Legnépszerűbb kifejezések: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Mass Effect The Witcher Need For Speed ProStreet Assassin's Creed 2 Grand Theft Auto: San Andreas Call of Duty: World at War (CoD 5) FIFA 08 Call of Duty: Modern Warfare 2 Need for Speed: Carbon Euro Truck Simulator BioShock Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Assassin's Creed World of WarCraft Mass Effect 2 Medal of Honor: Airborne StarCraft II: Wings of Liberty Fallout 3 Far Cry 2 Star Wars: The Force Unleashed Star Wars: Knights of the Force Crysis 2 Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Mafia 2 Diablo 3 Need for Speed: Undercover Unreal Tournament 3 Call of Duty: Black Ops Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Elder Scrolls IV: Oblivion World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gothic 3 FIFA 07 Crysis Warhead Gears of War Clive Barker's Jericho Medieval II: Total War Grand Theft Auto Battlefield 3 Dragon Age: Origins Team Fortress 2 Spore Command & Conquer 3: Tiberium Wars Heroes of Might and Magic V FIFA 09 Duke Nukem Forever Company of Heroes Diablo 2 Battlefield: Bad Company 2 Fable 2 Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Hellgate: London Race Driver: GRID Test Drive Unlimited Need for Speed SHIFT Call of Duty: Modern Warfare 3 Colin McRae DIRT Harry Potter és a Főnix Rendje Command & Conquer: Red Alert 3 Battlefield 2142 Alarm für Cobra 11 - Nitro S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Battlefield 2 Prince of Persia (2008) Guitar Hero III: Legends of Rock Far Cry Mirror's Edge LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Pro Evolution Soccer 2008 BMW M3 Challenge Half-Life 2 Silkroad Online Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mass Effect 3 Star Wars: Knights of the Old Republic Left 4 Dead Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Witcher 2: Assassins of Kings Age of Conan: Unchained F.E.A.R. 2: Project Origin Alarm für Cobra 11 - Crash Time Medal of Honor (2010) Tomb Raider: Anniversary Batman: Arkham City Mount & Blade Transformers: The Game Batman: Arkham Asylum Colin McRae: DiRT 2 18 Wheels of Steel: American Long Haul World in Conflict The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Devil May Cry 4 The Settlers: Rise of an Empire