
Obo - 2010-03-11 18:11:27
PlayStation Move infóbomba
Tegnap a 2010-es Game Developers Conference eddigi legizgalmasabb sajtókonferenciájának lehettünk tanúi, melyet a Sony rendezett, és szinte az egész az új mozgásérzékelő kütyüről szólt.
A Sony eddig sem nagyon tagadhatta volna, hogy a Move ötlete a Nintendo Wii láttán pattant ki a fejükből, ezen feltételezésre pedig újabb bizonyítékként szolgál a Move nunchukja, a vezeték nélküli PlayStation Move Sub-Controller (bal oldali kép), mellyel a tradicionális módon, vagyis analóg karral és gombokkal irányíthatjuk az alap mozgásokat -- ám ezzel a Wiimote és a Move közötti hasonlóságok véget is érnek. A két szerkezet ugyanis különböző technológiai alapokon nyugszik és a célközönség is más, hiszen a Sony nem elsősorban a casual rétegre koncentrál.
Az első bemutatott játék a Wii Sports mintájára készült Sports Champion, mely különböző sport minijátékokat tartalmaz a kardozástól az íjászaton át a pingpongig. Továbbá bemutattak egy bokszjátékot (Motion Fighter), egy bowling szimulátort (Brunswick Pro Bowling), egy arcade FPS-t (The Shoot), valamint egy a PlayStation Eye képességeit is kihasználó minijáték kollekciót (Move Party). Ami pedig a hardcore réteget illeti, nekik ott van a nemrég bejelentett SOCOM 4: U.S. Navy SEALS, ami kihasználja a Move adta lehetőségeket, csakúgy mint a Tiger Woods PGA Tour 11, de a régebben megjelent, LittleBigPlanet is tud mit kezdeni a mozgásérzékelővel. Arról nem is beszélve, hogy eddig 36 cég, köztük olyan nagy nevek mint az Activision, a Capcom, a WB Games, a Namco Bandai, a Square Enix, a Ubisoft, az EA, a Disney, a Konami, a Sega és a Tecmo Koei jelezte, hogy a jövőben támogatni fogják az új perifériát. A konkurencia tehát felkötheti a gatyáját.
|
A bemutató darabjai. A Residdent Evil sztem nem casual |
|
mzoli28 - 2010-03-14 11:49:03 (#22) |
Ahhoz képest,hogy hangoztatják, hogy nem a casual játékos réteg a fő célközönség, a címek nagyrésze nekem alkalmi játéknak tűnik. |
|
|
anubys - 2010-03-13 22:08:50 (#21) |
Hát én se látok benne nagy fantáziát, vagyis hát ez a szórakozásnak 1 teljesen új iránya. Én meg vagyok nélküle, elég nekem 1 joy! |
|
|
xcsigax - 2010-03-13 19:14:28 (#20) |
A natalból kilőtték már a rasszizmust? |
|
|
Szefmester - 2010-03-13 17:22:26 (#19) |
|
Bocs,de a Wii technológia LEGYŐZHETETLEN!!! |
|
bombajofej8 - 2010-03-12 20:46:00 (#18) |
Nem mintha ha majd annyira hiányozna |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 20:14:34 (#17) |
ezért is hagyom ki a Natal-t a játék bevásárlási listámról |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 18:59:59 (#16) |
|
Komolyabb, mint a Wii. |
|
WhiteNigga - 2010-03-12 16:57:09 (#15) |
|
Natalról és erről is vannak videók... Ott pedig az 5 éves is észreveszi h a natal bizonytalan.De ettől még az sokkal érdekesebb lehet 7 év múlva vagy 5 ha már tökéletes és ki is tudják használni. Én biztos megveszem (csak nemtom lesz-e eye nélküli kiszerelés |
|
mzoli28 - 2010-03-12 15:30:53 (#14) |
hát a Natal már kipróbálható volt valamikor tavaly csak már nem tudom mikor amúgy meg én egyiket se fogok költeni mert nekem elég a sima xbox 360 |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 15:21:40 (#13) |
|
Amúgy honnan veszitek, hogy iszonyú pontatlan a Natal, ez meg olyan igen pontos? Csak kíváncsi vagyok, mert egyiket se tudtátok kipróbálni így eléggé hihetetlen számomra, hogy ti ezt így tudjátok! (ettől függetlenül lehet, hogy igaz) |
|
kacsurka - 2010-03-12 14:38:10 (#12) |
hát egy Natal-os FPS egy láthatatlan fegyverrel amit a kezedben fogsz |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 14:05:48 (#11) |
Az ár valóban meggyőző,de minden a Nintendo kezei közül kerül ki?! |
|
|
Blake11 - 2010-03-12 13:52:43 (#10) |
|
Keyoo: És nem is lesz fps fegyver nélkül |
|
mzoli28 - 2010-03-12 13:16:57 (#9) |
előző hsz-emhez még annyit tennék a végére hogy minőségi munkát. |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 12:00:07 (#8) |
Juhú, itt a fekete Wii... Öööö |
|
|
Bate - 2010-03-12 11:07:01 (#7) |
jaja én is remélem hogy azért jön ki később mint ez a MOVE mert ki akarják hozni belőle a maximumot! |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 07:57:05 (#6) |
És sokkal forradalmibb is lesz a Natal mint ez.(remélem) |
|
|
Pengn1234 - 2010-03-12 07:31:49 (#5) |
ne tessék aggódni ha boxotok van akkor az MS is kifogja adni a Natal-t szintén az év vége felé és annak is barátságos ára lesz és szintén jönnek hozzá játékok |
|
|
Keyoo - 2010-03-12 07:06:39 (#4) |
Tényleg nagyon meggyőző!Sajna nekem sincs PS3-am! |
|
|
Nomad2020 - 2010-03-11 22:05:50 (#3) |
| MAI TOP JÁTÉKOK |
|---|
| StarCraft II: Wings of Liberty |
| Mafia 2 |
| Mass Effect |
| Grand Theft Auto IV |
| Battlefield 3 |









