Az új szám megjelent!

BadSector - 2010-02-08 15:37:15

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Splinter Cell: Conviction: április 13-t kőbe vésték!

Eddig ötször halasztotta el a Ubisoft a Splinter Cell: Conviction évek óta húzódó megjelenését. Mindezidáig…

2006-ban hallottunk először a Splinter Cell: Convictionről, amelynek 2007 októberében kellett volna megjelennie. A fejlesztést azonban hirtelen leállították 2007 júliusában és 2008 májusára tolták. Aztán eljött 2008. május, de a Splinter Cell: Conviction meg sehol, sőt, a játék úgy eltűnt a nagyközönség szeme elől, hogy azt még maga Sam Fisher sem hajthatta volna végre profibban.

A lassan Duke Nukem Foreverre emlékeztető huzavona 2009-ben folytatódott tovább: az alaposan átdolgozott játékot év végére tolták, ám azt sem sikerült betartani. Aztán kaptunk egy „2010 első negyedéve” határozatlan megjelenést, majd a Ubisoft marketingesei beígértek egy február 23-at, amiből – gondolom kitaláltátok – szintén nem lett semmi.

Most a megjelenési dátumot a cég - a szó legszorosabb értelmében - kőbe véste: a sajtónak olyan kődarabokat küldött szét, amelybe bele van vésve a játék megjelenési dátuma.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



Marketingfogásnak kiváló, de nem lepődnék meg, ha végül még tovább csúsztatnák. Legfeljebb annyit mondanának később, hogy bocs, mégis elhalasztjuk.

 

anubys - 2010-02-12 13:33:22 (#19)

1. figy.

Én örülök, mint majom a farkának, csak érdekelne. az osztályomba van egy gyerek aki mindnet megkérdez, biztos rossz hatásall van rám

 

mono28 - 2010-02-09 21:26:06 (#18)

ja persze...kivancsi leszek ra hogy megjeleni e...pedig maar megvolt ra a kess csak hat felmentem netre elorendelni es ott volt hogy megse jelenik meg februarban pedig maar a double agent ota varok ra
aki nem ismeri az nezzen rola videot a neten
kihagyhatatlan jatek lessz

 

Slater1992 - 2010-02-09 15:51:54 (#17)

Remélem jó lesz

 

Gorn - 2010-02-09 15:29:06 (#16)

Háááát. Nem olyan biztos az. De felőlem csúsztathatják amíg akarják, majd megjelenik. Rosszabb nem lesz tőle, csak jobb.

 

BenJoe00 - 2010-02-09 12:58:47 (#15)

Csak meg ne csússzon az a véső munka közben... Az ilyen "kőbe vésett" infók a legképlékenyebbek...

 

Rabbit - 2010-02-09 10:34:06 (#14)

@mono28 : örülj neki hogy egyáltalán kikerül!
Már régóta tudom én is, de már remélem több halasztás nem lesz, mert akkor egy vásárlóval kevesebb! Ha kibírtam nélküle 2 (sőt több) évet, akkor kibírom örökké! Vagy nem...

 

szkot - 2010-02-08 22:41:44 (#13)

Bocsi a kettőért...

mono28: Akkor nem értem minek olvasod és kommentálod.... Ha tudod, akkor okos gyerek vagy, ne a pgo-t oltsad, mert te már 1 hete tudod...

 

matte - 2010-02-08 22:37:47 (#12)

Végre... Remélem így is marad most már tényleg! Nálam tuti nyerő a játék, ugyan úgy mint az előzők is voltak

 

matte - 2010-02-08 22:32:41 (#11)

Legalább ez már " biztos", ha lehet ezt mondani...
Várom már!

 

uhrindam - 2010-02-08 21:05:33 (#10)

1. figy.

Már nem azért, de ezt az infót már lassan 1 hete tudom, erre az oldalra miért "fél év" késéssel kerül ki minden??????

 

mono28 - 2010-02-08 20:43:58 (#9)

Remélem azért most már tényleg megjelenik Nem is aggódom emiatt, azért az utóbbi időben már leszűrődött a videókból/hírekből, hogy elég jó állapotban van a játék.

 

jedimaster - 2010-02-08 20:20:43 (#8)

1. figy. 2. figy.

Csak nehogy a GT5 legyen a következő

 

mzoli28 - 2010-02-08 19:46:52 (#7)

Akkor jöttem össze bnőmmel : DDDDD Rózsa helyett jó lesz

 

damien4080 - 2010-02-08 19:44:45 (#6)

hehe jó poén ez a kőbe vésett dolog... na kiváncsi vagyok nagyon a játékra.

 

blue21 - 2010-02-08 19:25:53 (#5)

Sosem hittem,hogy a Duke sorsára fog jutni,ebbe szinte biztos voltam.Türelmem pedig elég sok van.
De ez a sok huza vona biztos meghozza a gyümölcsét.

 

Blake11 - 2010-02-08 19:24:36 (#4)

vééégre csak döcögjön el valahogy a gépemen

 

donlajesz - 2010-02-08 19:04:14 (#3)

Kitiltva

Egy ilyen kaliberű játékhoz idő kell, főleg ha át kell dolgozni közben. DNF remélhetőleg nem lessz belőle.

 

Raptor22 - 2010-02-08 19:00:22 (#2)

Kitiltva

na hála a jó istennek, köszönjük ubisoft!!!!!!

 

ezio82 - 2010-02-08 19:00:00 (#1)

Tom Clancy's Splinter Cell: Conviction

Akció >> TPS >>

megjelenés:

PC:  2010. április 30.
Xbox 360: 2010. április 16.

fejlesztő:

Ubisoft Montreal

kiadó:

Ubisoft

platform:

PC,  XBOX 360

Web Fórum Teszt
Galéria Videó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videoteszt:
Splinter Cell Conviction videoteszt

Tovább az adatlaphoz...


LEGFRISSEBB HÍREINK
Újabb rés a PlayStation 3 pajzsán
CoD: Black Ops multiplayer bemutató
Nemsokára jöhet a Resident Evil 6?
Batman: Arkham City -- az első játékképek
Három meglepetés a Valve-tól
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Mass Effect 2 Lair of the Shadow Broker DLC trailer
Call of Duty: Black Ops - Wager Match montázs
James Bond 007: Blood Stone - Pályatervező interjú
Call of Duty: Black Ops - Team Deathmatch montázs
Brink - Endless Horizon fejlesztői napló
MAI TOP JÁTÉKOK
Grand Theft Auto IV
Mafia 2
The Witcher
StarCraft II: Wings of Liberty
Mass Effect 2
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
FPS GTA IV
Három meglepetés a Valve-tól
Batman: Arkham City -- az első játékképek
Nincs többé ATI
Még idén jönne a Far Cry 3?
Nemsokára jöhet a Resident Evil 6?
Jövő héten jön a második Mafia II DLC
Megújul az Xbox 360 kontrollere
Legutóbb keresett kifejezések: harry potter crack postal iii demo rain simulator dungeonhero of murder magyar nyelv ironman savegame gta san andreas online mod pro command and conquer renegade p panzereliteaction-duneofwa moscova bully: scholarship edition pat gta san andreas star wars mod duke nukem magyar rainbow six las vegas gépigény gears od wars snooker ingyenes letoltes bolt hitman kodok pentium iii dragon of age origins fabule the lost chapters hour of ictory sas secure tomorrow cheat necronomicon: the dawning of diablo nude patch onlin filmek letoltese empires of steel psp-re jatek kodok liberty cit mirror edge cd key birds of pray magyar kd crysis warhead patch stalker cd-key battlestrike: shadows of stali warcraft iii hero arena maps jurassic park operation gen ma volt the game war for cyberton nyulak és disznók háborúja mozila firefox canada hunt gearsofwarcrack régebbi szám megrendelése call of dfuty multiplayer shareware empire total war warpath dj max black square kaos studios counter strike map harh truck herkules játék letöltése telje

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Need For Speed ProStreet Mass Effect The Witcher FIFA 08 Assassin's Creed 2 BioShock Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Grand Theft Auto: San Andreas Call of Duty: Modern Warfare 2 Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force StarCraft II: Wings of Liberty Star Wars: The Force Unleashed Grand Theft Auto 2 Need for Speed: Undercover The Sims 3 Mafia 2 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gears of War FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mass Effect 2 Medieval II: Total War Spore Colin McRae DIRT The Elder Scrolls IV: Oblivion Pro Evolution Soccer 2008 Test Drive Unlimited Hellgate: London Team Fortress 2 Alarm für Cobra 11 - Nitro Company of Heroes Silkroad Online Battlefield 2142 S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry Need for Speed SHIFT Diablo 3 Fable 2 BMW M3 Challenge Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Prince of Persia (2008) Diablo 2 Guitar Hero III: Legends of Rock Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Dragon Age: Origins Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Age of Conan: Hyborian Adventures Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Battlefield 2 Devil May Cry 4 Resident Evil 5 Star Wars: Knights of the Old Republic World in Conflict Sacred 2: Fallen Angel The Settlers: Rise of an Empire The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Prince of Persia: The Sands of Time Mount & Blade Lost: Via Domus Battlefield: Bad Company 2 Tomb Raider: Underworld Batman: Arkham Asylum Crysis 2 Colin McRae: DiRT 2 Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade