Az új szám megjelent!

Obo - 2010-02-13 10:50:44

Videón a Fable 3

A X10-en a Lionhead feje, Peter Molyneux bemutatta az első játékmenet-videót a Fable 3-ból és elárulta, miért kellene idegesnek lennünk.

Pár hete a Molyneux jelezte, hogy a februári X10 nevű játékostalálkozón olyan bejelentést fog tenni, ami sokak agyvizét felforralja, ám a várt hatás elmaradt, ugyanis csupán arról van szó, hogy egy teljesen steril képernyőt kapunk, sem az életerő csík, sem a tapasztalatpontjaink helyzetét nem látjuk. Ezek helyette az életerőnkről amolyan CoD stílusban a képernyő elvörösödése ad visszajelzést, míg a szintünkről a követőink száma tanúskodik, a ruha- és fegyvercsere pedig a játékon belül egy minimális menü segítségével valósul meg.

Persze nem csak ez az egyetlen „forradalmi” húzás a Lionhead részéről, hiszen az X10-en is elbüszkélkedtek a játék három nagy újdonságával. Ezek az érintés, mellyel befolyásolhatjuk a nem játszható karaktereket egyaránt jó és rossz irányba, a játékstílusunk függvényében változó karakterünk, és fegyvereink és az egész birodalomra hatással lévő döntéseik, melyeket királyként hozunk meg. (Ezekről bővebben a kapcsolódó hírben.)



A Fable 3 az év végén fog megjelenni, kizárólag Xbox 360-ra.
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.
Játékprogram az Árukeresőn »

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



Várható volt, hogy valami ilyesmi, "felháborító" dolgot fognak művelni.
Sebaj, már megszokhattuk, hogy Molyneux felhajtást kell, hogy csináljon maga körül.

Viszont tényleg ideje lenne a második rész pc-re való átültetésének.

 

anubys - 2010-02-16 15:06:13 (#19)

A második rész nagyon tetszett,remélem ezt sem rontják el.

 

Seashine - 2010-02-15 20:00:36 (#18)

Hát ez azért annyira nem idegesítő dolog.
Az annál inkább, hogy nincs PC-re.

 

Borza2 - 2010-02-15 18:49:14 (#17)

Kedvelem a Fable-t nem mondanám,hogy túlzottam de nagyon is bánom,hogy nem jön pc-re,és most azt sem mondanám,hogy Így is vmi gagyi konzolos átirat lenne,mert annak is örülnék esetében
De xbox-ot még ezért nem veszek

 

Blake11 - 2010-02-15 15:26:42 (#16)

1. figy.

Kár hogy ez se jön PC-re . Pedig biztos jó játék lesz...

 

matte - 2010-02-15 13:25:45 (#15)

Tommy14-pedig vettél dobozt ,egy jó sok áramot zabáló dobozt (pc)!

 

robisilvi - 2010-02-15 11:53:52 (#14)

1. figy.

Szerintem jól néz ki. Az első résszel nem sokat nyomultam a 2. meg még annál is kevesebbet, pedig alapvetően tetszik ez a fajta játék, meg ez a Fable világ. Egy próbát majd mindenféleképpen megér

 

Ricco - 2010-02-14 22:38:06 (#13)

nemááár, most ezt miért kellet közölni? csak még jobban fog fájni a szívem utána :l dobozt meg én se veszek csak 1 játékért akármi legyen az...

 

Tommy14 - 2010-02-14 21:18:09 (#12)

kicsit prince of persia feelingem van

 

mazsi19 - 2010-02-14 20:15:33 (#11)

Jó kedvcsináló videó.Mutatnak is a játékbol egy kicsit,de csak annyit, hogy elkezdj érdeklődni.Örömmel várjuk a több információmorzsákat

 

eusipio. - 2010-02-14 20:12:09 (#10)

v8506: szerintem nem nagyon lesznek ps3-mas letöltések mert az túl költséges lenne egy pár cucc amivel meg lehetne oldani (nemaztmondom hogy nem lesz de nem olyan sok mint a Pc és az Xbox)

 

Atis28 - 2010-02-14 19:47:17 (#9)

a Fable 2 is a kedvenceim közé tartozik de ez már nem biztos hogy oda fog tartozni legfeljebb a grafika miatt mert a története most nem győzőtt meg!!!!

 

gergo0924 - 2010-02-14 15:25:01 (#8)

Mi lenne? Marad konzolon.
A "Fable 2" után, ez már csak jobb lehet.

 

Chance - 2010-02-14 15:16:47 (#7)

És mi van a PC-s Fable 2-vel?

 

Migmir - 2010-02-14 15:14:51 (#6)

1. figy.

Raptor22 : de legalább nem veszteséges

 

Doomsday - 2010-02-14 14:10:36 (#5)

Nagyon jónak tűnik,de Én először a Fable 2-t szeretném PC-ken is látni....

 

ardes - 2010-02-14 13:53:34 (#4)

Azért az a durva, h a lionhead mindig is az egyszerű kezelhetőségre törekedett, és hogy ne legyen túlbonyolítva az irányítás, menürendszer, stb. De nem TÚL egyszerű ez már?

 

eClipse - 2010-02-14 12:56:20 (#3)

Kitiltva

Akkor se veszek Xbox-ot ha már csak arra fognak kiadni játékot. Már a Fable se érdekel, remélem végre rájönnek, hogy boxra is van warez, nem csak Pc-re.

 

Raptor22 - 2010-02-14 12:51:39 (#2)

Úgy néz ki, hogy a Jézuskától idén X360-at fogok kérni..

 

nkA - 2010-02-13 11:08:46 (#1)

Fable 3

Akció/RPG >>

megjelenés:

PC:  2011. május 17.
Xbox 360: 2010. október 29.

fejlesztő:

Lionhead Studios

kiadó:

Microsoft Game Studios

platform:

PC,  XBOX 360

Web Fórum Teszt
Galéria Videó
 
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó teszt:
Fable 3

Kapcsolódó hírek




LEGFRISSEBB HÍREINK
Nem lőtték le az InSane-t
1,2 millióan töltötték le a Tribes: Ascendet
Ghost Recon: Future Soldier Launch Party
Késik a konzolos DiRT Showdown
Megjelent az első Max Payne 3 DLC
LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK
Wargame: European Escalation - videoteszt
Sine Mora - videoteszt
2112 - bemutatkozó trailer
Insane 2 - videoteszt
Crysis 3 - Announcement Trailer
MAI TOP JÁTÉKOK
Diablo 3
Max Payne 3
The Elder Scrolls V: Skyrim
Grand Theft Auto V
Call of Duty: Modern Warfare 3
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB HÍREI
A Call of Duty megfojtja az egyedi FPS-ötleteket
Májusi teljes játék: Nail'd
The Elder Scrolls Online: Trailer, képek, részletek
Black Ops II hivatalos bejelentés és premier trailer
Májusban is 116 oldalas Guru!
S.T.A.L.K.E.R.: Northern Passage könyvkritika
Probléma a Diablo 3 letöltőkliensével
Ez történt... (2012. - 18. hét)



Legutóbb keresett kifejezések: scoob doo bet on soldier: black-out saig need for speed undergrunt x-men origins: wolverine végig autos jatek need for speed prosteet cd key assassin creed trükkök gta san andreas full játék need for speed prost cal of juarez armies of exigo hun spore mentések camroulette.alt.com need fo medieval ii magyar nass repülös pc játékok naruto shippuden: shinobi rumb lada serial key pirates of the caribian teljes naruto pc re mysteries of cleopatra my-digital-source.ca mx vs atv unleashed cd key star wars rogue squadron patch gta san andrease bus kódok mulder in the abbey amerika sötét titkai mtxvsatvcdkulcs mortimer beckett and the vegi the st megfejtés starwars battlefront telepítő the witcher csalás kodok pankrációs játékok letöltése star wars rogue squadron patch dungeon keeper crack hazcontactos.es euro truck magyar map order of war gepigeny euro truck magyar map monopoly magyaritas mmo ingyen prototype magyaritas letöltés gta liberty city storieds the guild patch fable csalas kodok mirrors edge patch the wesr hack star wars rogue squadron patch mind jack

Legnépszerűbb kifejezések: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Mass Effect The Witcher Need For Speed ProStreet Assassin's Creed 2 Grand Theft Auto: San Andreas Call of Duty: World at War (CoD 5) FIFA 08 Call of Duty: Modern Warfare 2 Need for Speed: Carbon Euro Truck Simulator BioShock Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Assassin's Creed World of WarCraft Mass Effect 2 Medal of Honor: Airborne StarCraft II: Wings of Liberty Fallout 3 Far Cry 2 Star Wars: The Force Unleashed Star Wars: Knights of the Force Crysis 2 Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Mafia 2 Diablo 3 Need for Speed: Undercover Unreal Tournament 3 Call of Duty: Black Ops Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Elder Scrolls IV: Oblivion World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gothic 3 FIFA 07 Crysis Warhead Gears of War Clive Barker's Jericho Medieval II: Total War Grand Theft Auto Battlefield 3 Dragon Age: Origins Team Fortress 2 Spore Command & Conquer 3: Tiberium Wars Heroes of Might and Magic V FIFA 09 Duke Nukem Forever Company of Heroes Diablo 2 Battlefield: Bad Company 2 Fable 2 Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Hellgate: London Race Driver: GRID Test Drive Unlimited Need for Speed SHIFT Call of Duty: Modern Warfare 3 Colin McRae DIRT Harry Potter és a Főnix Rendje Command & Conquer: Red Alert 3 Battlefield 2142 Alarm für Cobra 11 - Nitro S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Battlefield 2 Prince of Persia (2008) Guitar Hero III: Legends of Rock Far Cry Mirror's Edge LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Pro Evolution Soccer 2008 BMW M3 Challenge Half-Life 2 Silkroad Online Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mass Effect 3 Star Wars: Knights of the Old Republic Left 4 Dead Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Witcher 2: Assassins of Kings Age of Conan: Unchained F.E.A.R. 2: Project Origin Alarm für Cobra 11 - Crash Time Medal of Honor (2010) Tomb Raider: Anniversary Batman: Arkham City Mount & Blade Transformers: The Game Batman: Arkham Asylum Colin McRae: DiRT 2 18 Wheels of Steel: American Long Haul World in Conflict The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Devil May Cry 4 The Settlers: Rise of an Empire