
]{redenc - 2012-01-26 22:38:41
Witcher 2: kibővítve, nemcsak konzolra!
Örülhetnek az Xbox 360 tulajdonosok, hiszen nemcsak az derült ki, hogy a Witcher 2 konzolos portját hamarosan kipróbálhatják, de az is, hogy új tartalmakat is kapnak – ám a PC-sek is, hiszen utóbbiakból ők sem maradnak ki.
A srácok persze alaposan átírták a kódot, hogy természetesen fusson a játék konzolon, és teljesen áttervezték a felhasználói felületet is a minél jobb irányítás kedvéért; a sajtóközlemény szerint „az új célzási, kamerakezelési és irányítási rendszer teljes kontrollt ad a játékosnak a witcher felett, ami a dinamikus és taktikai harcjeleneteknél a legfontosabb”.
Ezen túlmenően a játékmenetet új küldetések és helyszínek egészítik ki, az így is szövevényes történet még komplexebbé vált pár új, jelentős szerephez jutó karakter beépítésével, akik „még tovább mélyítik a hatalomért folytatott harcokat az Északi Királyságokban”. Jó hír a PC-tulajoknak, hogy a plusz tartalmat ők is letölthetik majd, ráadásul a CD Projekt jó szokásához híven ingyen és bérmentve. Ugyanez visszafelé is igaz: az Xbox 360 verzió tartalmazza a személyi számítógépekre megjelent összes korábbi letölthető tartalmat és frissítést (beleértve az Aréna módot és az új oktatómódot is).
A játék már előrendelhető a buy.thewitcher.com weboldalon, kétféle formában: a sima „Enhanced Edition” a 2 DVD-s játék mellett OST-t, térképet, kézikönyvet és útmutatót tartalmaz, míg a „Dark Edition” mindezeken túl „Így készült” DVD-t, matricákat, medált és művészeti albumot rejt, mindezt igényes, fekete dobozban. Az előrendelők különféle bónuszokban (avatar, póló, képregény, medál) részesülnek, ez országonként és terjesztőként változik.
Szerintem ne azt az 1-2 videót nézd meg! Játsz a játékkal! Nyilván, ha egy játékban (szinkron, nem szinkron, teljesen mindegy) akad 1-2 hiba, akkor elsősorban arrol készítenek videót! Ha lenne a hibákrol 30-40 videó, akkor igazad lenne... |
|
|
Lice - 2012-01-31 15:45:53 (#31) |
Nem akartam senkinek a lelkébe taposni ezzel, számomra az marad meg am agyar szinkronbol amikor megkért egy őr hogy öljem meg a "halott izéket" és ezt valami olyan magyar szinkronal tette mintha a büfében kérne 1 csokit.Én tényleg képtelen voltam végigjátszani magyarul (és azért a l gjobb magyar szinkronos játék mert alig van más) |
|
|
Flemeth - 2012-01-31 15:01:02 (#30) |
Igazad lehet. De ezek apróságok... Az összkép szerintem közel tökéletes... |
|
|
Lice - 2012-01-31 12:35:48 (#29) |
Lice, szerintem a "Ki volt Leó? Öld meg a rémsáskát!" típusú hibákra gondoltak, amikor a szinkront szidták. |
|
|
dragon83 - 2012-01-31 12:00:16 (#28) |
nekem se volt bajom a magyar szinkronnal és nem az angol tudásom miatt... igaz voltak benne érdekes és kicsit rosszul átfogalmazott szövegek de ettől függetlenül korrekt volt. nem volt olyan mintha felolvasnák a szöveget. nem ugy mint egy két élőszereplős magyar sorozatban amiből már a 3000. részt csinálják. de nekem az angol szövegével sem volt bajom az is jó lett. |
|
|
schuby - 2012-01-30 14:32:15 (#27) |
Kedves Flemeth. Még mindig nem említetted, hogy miért nem szereted a Witcher szinkronját... |
|
|
Lice - 2012-01-30 10:21:33 (#26) |
Lice-lehet én vagyok túl kritikus de m agyar szinkront az első 5 percben tartottam viccesnek utána már viszolyogtam, komment elött gyorsan rákerestem youtoubon őjra hogy biztos anyira rosz e amenyire emlékszem és igen, nem tudom hogy lehetett szeretni (kivéve ha nagyon nem tudsz angolul de szeritnem még a felirat is jobb). |
|
|
Flemeth - 2012-01-30 09:12:29 (#25) |
Flemeth: |
|
|
Lice - 2012-01-29 23:44:22 (#24) |
@Flemeth: valóban van az első rész szinkronjában pár nevetséges és gyenge fordítás( pl hellózás mint köszönési forma eléggé nem odavaló, meg a klasszikus 'halottizék'), de a magyar hangok fényévekkel jobban illeszkednek a szereplők jelleméhez. Csík Csaba Krisztián orgánumánál semmi sem passzol jobban Geralthoz. |
|
|
Geralt-again - 2012-01-29 18:07:27 (#23) |
Lice- isten ments a szikrontól, te játszottad a Witcher 1-et szinkronal?Én nem birtam végig játszani magyarul. |
|
|
Flemeth - 2012-01-29 15:56:39 (#22) |
melhiorx : Miért lenne hülyeség konzolra? |
|
|
DeStRoYeRx0819 - 2012-01-29 11:59:15 (#21) |
Ezért is szeretjük a CD Project-et! |
|
|
Lice - 2012-01-28 22:31:19 (#20) |
Ritka pillanat, hogy eredetileg pc-s játék készül el konzolra. |
|
|
anubys - 2012-01-28 16:36:11 (#19) |
szerintem hülyeség konzolra |
|
|
melhiorx - 2012-01-28 14:01:19 (#18) |
@Zdolik: az ubersamplinges beállítás legfeljebb a NASA számítógépein fut rendesen |
|
|
Geralt-again - 2012-01-27 19:58:17 (#17) |
nekem fut ultrán csak ki kell kapcsolnom a legjobb mintavételt |
|
|
Zdolik - 2012-01-27 17:28:55 (#16) |
|
Az 576-ba a játékhoz ajándékba még a Vaják könyvet is adják |
|
Akosvagyok - 2012-01-27 15:23:59 (#15) |
Valaki látta ezt? |
|
|
Geralt-again - 2012-01-27 15:11:27 (#14) |
Hihetetlen ez a trailer! Na ők megérdemlik a pénzem. |
|
|
fighter27 - 2012-01-27 14:29:52 (#13) |
Igen az optimalizáltságon lehetne javítani, de szerintem az enhanced edition-ben meglesz oldva a dolog. |
|
|
blue21 - 2012-01-27 13:49:00 (#12) |
The Witcher 2: Assassins of Kings
RPG >>
PC:
2011. május 17.
Xbox 360: 2012. április 17.
CD Projekt RED
kiadó:CD Projekt
platform:PC, XBOX 360
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
kérlek, válassz az alábbiak közül!
az alábbiak közül!
Witcher 2 videoteszt
| LEGFRISSEBB HÍREINK |
|---|
| Nem lőtték le az InSane-t |
| 1,2 millióan töltötték le a Tribes: Ascendet |
| Ghost Recon: Future Soldier Launch Party |
| Késik a konzolos DiRT Showdown |
| Megjelent az első Max Payne 3 DLC |
| LEGFRISSEBB LETÖLTÉSEINK |
|---|
| Wargame: European Escalation - videoteszt |
| Sine Mora - videoteszt |
| 2112 - bemutatkozó trailer |
| Insane 2 - videoteszt |
| Crysis 3 - Announcement Trailer |
| MAI TOP JÁTÉKOK |
|---|
| Diablo 3 |
| Max Payne 3 |
| The Elder Scrolls V: Skyrim |
| Grand Theft Auto V |
| Call of Duty: Modern Warfare 3 |






