A játék főhőse, Altair elismert mestere volt "szakmájának", ám legutolsó küldetése kudarccal ért véget: nem sikerült likvidálnia a templomosok vezetőjét. Robert de Sablét, és megszerezni a lovagrend legendás kincsét. Emiatt legalacsonyabb rangúvá (uninitiated, "be nem avatott", magyarul zöldfülű) fokozták le. Az Assassinok vezetője, Al Mualim azonban ad neki egy esélyt: el kell mennie a Szentföldre, és megölni kilenc embert, akik a harmadik keresztes hadjárat által keltett ellenséges érzületet mélyítik el, és használják ki saját céljaikra. Ha a feladat elvégeztetik, a régió visszanyerheti stabilitását és békéjét.

1191-ben járunk. A játék kezdetekor Oroszlánszívű Richárd éppen visszafoglalta Akka városát a szaracénoktól, és amint a kikötővárosban stabilizálták jelenlétüket, a keresztesek délnek indulnak, Jeruzsálem felé, hogy visszahódítsák azt az egyháznak. A szent várost Saladin uralja, és esze ágában sincs még egy vereséget elszenvedni, így Arsuf erődjének romjainál áll lesben, hogy hátba támadja Richárd király erőit.

Miközben a két uralkodó és seregeik egymással vannak elfoglalva, a Szentföld a despoták játszóterévé vált, akik, elfoglalva a kulcspozíciókat, zsarnokoskodnak és ármánykodnak. Ebbe a kaotikus helyzetbe érkezik hősünk, hogy a legmegátalkodottabb önkényurakat eltávolítsa. A feladat végrehajtásakor azonban rájön, hogy a kilenc komát nemcsak személyes érdekek motiválják: valamiféle titkos társaság tagjai, egy olyan társaságé, melyet az assassinok jól ismernek. Céljuk nem az anyagi haszonszerzés - ám hogy mi, és azt hogyan akarják megvalósítani, minderre már neked kell fényt derítened a játékban.

Ugyan a sztori nem mentes a sablonoktól - bár hozzá kell tennünk, ezt a sci-fi szál (lásd lent a vonatkozó hírt) picit megkavarhatja -, ami különlegessé teszi a játékot, az a külcsín és belbecs olyan egysége és szimbiózisa, melyre még nemigen volt példa, és ami miatt sokan az Alan Wake és a Bioshock mellett ezt a címet tekintik igazán következő generációsnak. A külcsín elintézése egyszerű: a Ubisoft új, teljesen saját fejlesztésű next-gen erőműve, a Scimitar olyan látványvilágot tár elénk, amelytől mindenki első látásra beleszerelmesedett az AC-be.

A belbecs pedig még izgalmasabb. A fejlesztők teljesen új szintre emelik a szabadságfokot, amelyet az olyan játékokban, mint a GTA, az Oblivion, vagy a Shadow of the Colossus, már megszokhattunk. A korhűen felépített három nagyváros, Akka, Jeruzsálem és Damaszkusz, valamint a Szentföld vidéke tökéletesen interaktív, a játékos minden "öt centinél jobban kiálló objektumot" megragadhat, így aztán valóban háromdimenziós a játéktér, felmászhatunk a háztetőkre, erkélyekre is, célunk eléréséhez tehát bármilyen útvonalat választhatunk. Illetve... Itt jön be a másik meglepetés, az M.I. és a "social stealth" rendszer: a városok népe ugyanis éli a maga életét, és lereagálja környezete történéseit. Ha valakit arrébb lökünk, ő lehet, hogy visszalök, vagy odébbáll. Ha feldöntjük, ne adj isten, bántjuk, a körben állók odagyűlnek, és ha előttük mászunk fel a falra, ugyanígy reagálják le az eseményt, ami nem kíván módon hívhatja fel az őrök figyelmét karakterünkre. Ha nyíltszíni kivégzést hajtunk végre, a tömeg pánikba esik, és bár ilyenkor könnyű elvegyülni köztük, fel is öklelhetnek, ami üldözőink malmára hajthatja a vizet.

Fellökés, bántás? Nos igen, jön az újabb nóvum: Altair irányítása kissé a marionett bábok kezelésére hajaz. A PS3 kontrolleren a bal analóg kar a mozgást, a jobb a kamerát kezeli, eddig semmi extra. No de! Az X a lábakat mozgatja, a kör a karokat fegyvertelenül (fogás, egyebek), a négyzet a karokat fegyverrel a kézben (harc), míg a háromszög a fejhez tartozik (mentális vonatkozású akciók), az R2 billentyű pedig az intenzitás kapcsolója. Ha valaki előtted áll, a körgombot használva Altair félrelöki őt, lenyomva a ravaszt viszont csak finoman arrébb tolja. A bal kart előre tolva futsz, az R2 segítségével sétálsz. Ha előtted egy alacsony objektum van, és futás közben a lábak gombját nyomod meg, átugrasz rajta, míg ha a fegyvertelen karokét, átvetődsz. Falból kiálló gerendákon ugyanígy tudsz végigugrálni, vagy függeszkedve egyikről a másikra lendülni. Amikor a tömegben valami beszédet hallasz arabul, és megnyomod a háromszöget, egyből lefordítva hallod a dialógust, hiszen hősünk mindenféle nyelvek tudója, és szintén a fejhez tartozik a fókusz, amikor célpontod felragyog, míg a környezete elmosódik. (Egyelőre a PC-s irányítást még nem ismerjük, de nyilván ehhez hasonlóra számíthatunk, bár az is kézenfekvő, hogy a Prince of Persia-címekhez hasonlóan itt is jól szolgál majd egy jobbfajta gamepad.)

A harc ugyanilyen szisztémán alapul, azaz nem a "heves gombnyomogatásra csépelés" metódust fogjuk követni, hanem a karok megfelelő mozgatásával támadunk és blokkolunk. Ha eltalálják hősünket, veszít az állóképességéből (stamina), emiatt kevésbé tudja a következő csapást védeni, és végül ellenfele képes lesz halálos találatot bevinni. Mindez taktikát és türelmet igényel, no meg körültekintést, hiszen kevéssé egészséges, ha egyszerre több ellenség támad ránk. A fegyverek közül egyébként négyet ismerünk: kard, egy kisebb, egyoldalú penge, féltucat dobókés, és egy mechanikus tőr a bal csukló alatt, mely a felszerelésekor ünnepélyesen levágott gyűrűsujj helyén bukkan ki gombnyomásra...

Az Assassin's Creed sajátos és izgalmas elegye a kiadó olyan sikersorozatainak, mint a Splinter Cell és a Prince of Persia, ráadásul elképesztő tálalásban és körítéssel, teljesen újszerű játékmechanizmussal.