Az új szám megjelent!

Rendőrszimulátornak indult, aztán egy okos designer-i döntés végett (hál' Istennek!) "tolvajszimulátor" lett mégiscsak. A GTA 1-2- London részekben még felünézetből, 2D-ben járhattuk a (London kivéltelével) kitalált városokat (Liberty City, San Andreas, Vice City), szabadon csinálhattunk, amit akartunk, az autólopástól kezdve a verekdésen át az agyatlan, de kellemes lövöldözésig. Ezt az élményt hivatott 3D-síteni a GTA 3 2002-ben, majd kicsit kibővítve és épkézláb hőssel, valamint sztorival megfejelve a GTA: Vice City, majd 2004-2005-ben (PS2-n előbb jelent meg) az egész GTA-sorozatot összegezte és végleg a fellegekbe emelte a GTA: San Andreas.

A történet kivételesen izgalmasra és fordulatosra sikeredett a GTA-játékok történetében, s a GTA első része óta először szállhattunk harcba "mindenki ellen" egy afroamerikai szerepében, akit Carl "CJ" Johnson néven ismerhetünk meg. Egykoron Los Santos város bandájának feje volt, akik a várost uralták, minden az ölében hevert. Azonban egy nap el kellett tűnnie a városból, afféle "jó útra térés", s Liberty City-ben élt sokáig. Egy nap viszont megérkezett a rossz hír: anyja meghalt, testvérei pedig majdnem az egész város feletti kontrollt elveszítették, a banda, a Groove Street Family, pedig romokban hever... Ráadásul szegény CJ érkezésekor még a nyakába is varr két korrupt zsaru egy gyilkosságot is.

A játék, mint már az elején említettem, mindent tökéletesített, amit csak a GTA-részekben eddig láthattunk, illetve számos új funkciót rakott bele. Természetesen motorozhatunk, kocsikázhatunk, hajózhatunk, repülhetünk, sőt, immáron biciklizhetünk is, de ezt még csiszoltabb módon, mint eddig (pl.: a repülésen rengeteget javítottak). Mindenből kb. 3X annyi került be a játékba, s a vezetési modell is kicsit valóságközelibb lett. Autónkat akár tuningolhatjuk, festhetjük is (ala NFS: Underground). Kerültek egészen "egzotikus" járművek is a játékba, melyek nemcsak jópofák (pl.: traktor, kombájn), hanem igen hasznosak is és könnyítik például a rejtett csomagok gyűjtögetését (ilyen a "jetpack" ).
A játéktér is körülbelül 3X nagyobb lett. Ezúttal 3 várost plusz a körülötte levő vidéki falvakat, kisvárosokat járhatjuk be. Lévén, hogy San Andreas egy nagy állam, tulajdonképpen. A nagyvárosok szinte kiköpött másai Los Angeles-nek (Los Santos; a Terminator 2 híres sikátorát láthatjuk majd pl.), Las Vegas-nak (Las Venturas; a Con Air-ből megismert, repülőszántotta sétányt is láthatjuk benne), illetve San Francisco-nak (San Fierro, az eredeti város híres hídján is járhatunk, u. n. Gant-bridge néven). Tehát a kifele utalás, mint az eddigi részekben, itt is megvan. (Megjegyzés: a játéktér nagyságát jól mutatja, hogy kb. 1 játéknap alatt, azaz 24 perc alatt lehet bejárni kocsival.)
A lövöldözős-verekedős részek is javítva lettek, illetve átdolgozva. Amolyan Manhunt-féle módszerrel, vagyis külön gombbal kell célozni és lőni is. Közelharcban az egyes klubokban különféle technikákat sajátíthatunk el (név szerint 3-at: box, kung-fu, utcaharc).
A városokban rengeteg ingatlan, szórakozóhely, fegyverbolt, miegyéb van, melyek nagyon élővé teszik az egész világot, amibe csöppenünk (pl.: kaszinók, éttermek, kocsmák). Ezekben különböző minijátékokat jászahtunk majd, melyek a játékos tulajdonságaira is kihatnak. Ugyanis a játékba egy egyszerű fejlődésrendszert raktak, melynek során  CJ külseje is alakul (ha túl sokat zabál, elhízik, mint a disznó, ha viszont rendszeresen látogatja a konditermet, akár Mike Tyson méreteit is porba gyalázhatja), illetve vezetési, repülési, vagy akár biciklizési képességei is fejlődnek. Utóbbiakra nem is kell nagy gondot fordítani, hiszen autókázni, motorozni vagy bármilyen járművel ügyeskedni úgyis fogunk. Továbbá a céllövöldébe járva fejleszthetjük egyes fegyvernemekben való jártasságunkat is.
CJ külsejét ruházat és hajviselet terén is alakíthatjuk, vagy tetováltathatjuk is, ahogy az egy menő "ganxta"-hoz illik.



1 magos
1000 MHz
256 Mb Shader Model 1.4 - DirectX 8.1 / 64 Mb 3,6 GB
1 magos
2000 MHz
384 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 / 128 Mb
-
-
- --

Regisztrált és bejelentkezett látogatóink számára a profiljukban megadott konfiguráció automatikusan összehasonlításra kerül a hivatalos gépigénnyel!


Hasonló játékok:

A kategória legjobbjai a PGO adatbázisából:

Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



12 3 4 >>>

hogy lehet letölteni?????

 

micka - 2010-03-04 16:04:58 (#20)

Jó kis game, de én inkább SP-n nyomtam nem Multin.

 

Powerrr - 2010-02-02 20:31:18 (#19)

hogyan lehet tesztelni a játékot?

 

Chelios - 2009-12-22 09:51:41 (#18)

vargaevelin95: Szerintem ezt nem ide kellet volna beírnod

 

Norbi9712 - 2009-11-06 22:29:51 (#17)

Ezt már sokan elmondták:VEDD MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

doralacika - 2009-11-01 19:44:16 (#16)

Kitiltva

huh ez a játék tök jó hol tom letölteni??

 

vargaevelin95 - 2009-10-30 16:43:35 (#15)

Nem rossz de nem is a legjobb.

 

Csali970 - 2009-10-19 19:11:47 (#14)

én most ezel játszok !!!

 

jonigod - 2009-09-18 15:03:19 (#13)

Kösz iziboy a térképet .

 

bvfhdggg - 2009-09-09 22:13:04 (#12)

Örök kedvencem ez a játék!!!
Egyszerüen imádom!

 

Adrian95 - 2009-09-03 20:13:12 (#11)

Kitiltva

iziboy:Nekem is volt már ilyen gond.
Az volt hogy hibás a mod.
Eredetibe van meg?

 

danyboy - 2009-08-31 15:59:52 (#10)

Lehet

 

doralacika - 2009-08-30 14:30:38 (#9)

Doralacika te vagy eltévedve mert az előző kommentre válaszolt xD Bár sztem nincs igaza

 

senzi - 2009-08-27 12:54:19 (#8)

Ha berakok új autókat a játékba, a töltésnél mindig kilép! . Hogyan lehetne ezt megoldani?
(A játék eredeti)

 

iziboy - 2009-08-24 16:29:26 (#7)

bvfhdgg: ezen a térképen nézd meg:
http://hem.bredband.net/708145/weap.html

 

iziboy - 2009-08-23 08:59:51 (#6)

Wirti: Szerintem el vagy tévedve mert ez a san andreas

 

doralacika - 2009-08-19 14:13:30 (#5)

Kitiltva

Igen az a pisztoly.Egyet találtam már Bayside-ban de ha valaki tud egy másik helyet akkor mondja meg.Csak azért érdekel még egy mert Los Santos-ból kicsit sok idő elmenni oda és aztán vissza.

 

bvfhdgg - 2009-08-11 21:47:50 (#4)

Kitiltva

bvfhdgg: desert eagle? az a pisztoly ami nagyobbat sebez mint a sima kp?

 

danyboy - 2009-08-10 20:08:58 (#3)

Kitiltva

Valaki nem tudja hogy hol van a játékban desert eagle?

 

bvfhdgg - 2009-08-07 18:33:56 (#2)

marhaság. -.-

 

lestat2000 - 2009-08-05 20:36:56 (#1)

12 3 4 >>>

Grand Theft Auto: San Andreas

Akció >>

megjelenés:

PC:  2005. június 10.

fejlesztő:

Rockstar Studios

kiadó:

Take 2

Web Fórum Teszt Végigj. Cheat
Magyarítás Galéria Patch
 
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
A játékhoz több cheat is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Grand Theft Auto: San Andreas

Tovább az adatlaphoz...

Kapcsolódó fórumok


Kapcsolódó galériák


Kapcsolódó letöltések


Kapcsolódó hírek


Kapcsolódó végigjátszások


Kapcsolódó játéktesztek


Legutóbb keresett kifejezések: ad-ware vérfarkas heroes of might and magic command.and.conquer.generals.z wolfenstein magyaritas ingyenes pc jatekok luxor vampire the maskenade bloodlin favágó szimulátor cool.hu rico dragonball sourse password kod a jatekba lego inana jones warhammer.mark.of.chaos mrdal of honor witcher enhanched edition crazy machines hun the.settlers.vi.rise.of.an.emp heroes of the pacific gépigény h.a.w.x directx the suffering - prison is hell puzzle quest magyarositas the suffering - prison is hell jaws unleashed vegigjatszas etherlords cs hacks tom cclianly commander europe at war keygen mx vs atv instalacios kod xbox-ra kodok undercover darths admin hack hacker batman arkhilam asilum haegemonia kodok mafia pc game torrent x-fire fff wow bc heck medal of honor allied asult haegemonia kodok schi gazdasági szimulator dawn of war ii. serial xbox xfire magyar letöltés ingyen lófasz a seggedbe lost viadomus call of duty word at war a caesar iv lego indiane jonhs call of duty word at war mortalkombatjatek test drive ultimited

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed Need for Speed: Carbon Call of Duty: World at War (CoD 5) World of WarCraft Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator Medal of Honor: Airborne Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Far Cry 2 Fallout 3 Call of Duty: Modern Warfare 2 Star Wars: Knights of the Force Need for Speed: Undercover Star Wars: The Force Unleashed Assassin's Creed 2 StarCraft II: Wings of Liberty Unreal Tournament 3 Clive Barker's Jericho Grand Theft Auto 2 Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Sims 3 Command & Conquer 3: Tiberium Wars FIFA 07 Gears of War Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 09 Crysis Warhead Colin McRae DIRT Pro Evolution Soccer 2008 Medieval II: Total War Spore Silkroad Online Hellgate: London S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Test Drive Unlimited Company of Heroes Far Cry Battlefield 2142 BMW M3 Challenge The Elder Scrolls IV: Oblivion Mafia 2 Diablo 3 Alarm für Cobra 11 - Nitro Fable 2 Team Fortress 2 Prince of Persia (2008) Harry Potter és a Főnix Rendje Need for Speed SHIFT Guitar Hero III: Legends of Rock Heroes of Might and Magic V Command & Conquer: Red Alert 3 Race Driver: GRID Diablo 2 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead Transformers: The Game Half-Life 2 Tomb Raider: Anniversary Grand Theft Auto F.E.A.R. 2: Project Origin World in Conflict LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Devil May Cry 4 18 Wheels of Steel: American Long Haul Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Lost: Via Domus The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Battlefield 2 Star Wars: Knights of the Old Republic Tomb Raider: Underworld Dragon Age: Origins Prince of Persia: The Sands of Time World of WarCraft: The Burning Crusade Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Mount & Blade Enemy Territory: Quake Wars Batman: Arkham Asylum Archlord Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción The Sims 2 Wolfenstein
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation