Az új szám megjelent!

A mélyen tisztelt Codemasters népszerű Race Driver sorozata jövőre egy igazán nagyot szeretne villantani. A 100%-osan újgenerációs Race Driver: GRID számtalan látványos elemet tartogat majd számunkra. Előszőr is az eredetileg Race Driver One című alkotás nyílvánvalóan már nem érvényes, így született meg a GRID elnevezés - valami hasonló lehet, mint a Colin McRae Rallynál a "DIRT". Az eddigi információk alapján minden bizonyal a legnagyobb újításnak az számít majd a következő résznél, melyel végre valahára elhagyhatjuk a versenypályák monotonitását, s az utcán is kipróbálhatjuk vezetői képességeinket. A helyszínek tekintetében sem lesz okunk a panaszra, többek között Detroitban, San Franciscoban vagy Washington D.C.-ben élvezhetjük a sebességet, de akár Japánba is elutazhatunk egy drift erejéig. A fejlesztőcsapat elmondása alapján kijelenthetjük, hogy ezúttal nagyobb hangsúly lesz a konkrét versenyeken, s háttérbe szorul majd a járgányok tuningolása, gyűjtögetése és a külcsíny alakítása. A játékélményt célozzák meg a srácok, illetve az aszfalton zajló eseményeket. A játék grafikai mámoráért a Neon motor továbbfejlesztett változata felel majd, melynek már most nagy bizalmat szavaztunk.


Regisztrált és bejelentkezett látogatóink számára a profiljukban megadott konfiguráció automatikusan összehasonlításra kerül a hivatalos gépigénnyel!


Hasonló játékok:

A kategória legjobbjai a PGO adatbázisából:

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



Nagyon sirály a grafika!!! Nekem is tetszik az amikor kiteszem a Nissan hátulját és elkezd szépen füstölni a kerék..

 

pproo - 2010-06-15 13:37:13 (#20)

A driftet naon bírtam benne sőt mitöbb lehet újra felteszem

 

Janimester - 2010-05-07 23:13:20 (#19)

Meg lehet szokni habár nekem nehezen ment.De mire belejöttem arra már meglett a kormányom

 

Blake11 - 2010-05-02 14:24:41 (#18)

Én is billentyűzettel játszok és nálam is nagyon irányíthatatlan.

 

scythe1996 - 2010-04-25 11:11:59 (#17)

Én még csak a demoval játszottam , nekem simán ment az irányitás 1-2 kör után

 

Skunk666 - 2010-04-16 21:08:40 (#16)

üdv.
én billentyűzettel játszom, lehet én vagyok a balf***sz, de iszonyatosan szar irányítani
hozzáérek és egyből 90fokot fordul a kocsi, próbálkoztam minden féle beállítással, de egyiknél sem éreztem változást
valakinek valami tipp beállításra?
köszi előre is

 

forearms - 2010-04-15 17:12:59 (#15)

Próbál ki és utána csipogj!!Nekem jobban tetszik mint ez. Mellesleg sokan össze hasonlítsák NFS Shift-el is ami szintén nem hasonlít rá. És nem értem mi TELJESEN MÁS

 

Souls19 - 2009-12-16 17:47:18 (#14)

Kitiltva

Souls19 te egy ködben vagy úgy látszik mert a GT5 teljesen más és nem hinném hogy jobb a Gridnél. mellesleg csak PS3 tolták ki.

 

kaminem - 2009-12-09 17:52:49 (#13)

A Gran Turismo 5 az a király ez meg próbál a nyomába érni

 

Souls19 - 2009-11-28 12:10:12 (#12)

Nagyon szép a grafikája, a pályák részletesen vannak kidolgozva, a kocsik a nézők, az effektek meg minden!
Az irányítás lehetne jobb de meglehet szokni ezt is. A játékélmény nekem nagyon tetszik, főleg a karrier mód.
Mindenkinek ajánlom ezt a játékot, Shiftet agyon veri majdnem mindenben. Ráadásul a Shift sokat koppintott erről a gameről.

Hát a gépigénye sajnos elég nagy de ez érthető. Bár én majdnem fullon tudok vele játszani de azért gondolhattak volna a gyengébb gépesekre is.

 

Bsmarcona - 2009-11-16 09:21:30 (#11)

Igen szép játék, de egy valamiről elfeledkeztetek. Azért szerintem van egy ellenfele grafika terén, és az nem más mint a Test Drive Unlimited. A grafikája fantasztikus, a látvány ön magáért beszél, a sziget(Hawaii) egyszerűen gyönyörű. Az irányítása is jó szerintem. Az autók állati jók, csak a zsaruk egy kicsit kitartóbbak, mint bármely más játékban. Szerintem a Test Drive Unlimited a másik játék a GRID mellett, ami veri az NFS legutóbbi játékait. Itt az Undorcover-t, a Carbon-t és a Pro Street-et értem, mert azért ismerjük be a Most Wanted, az Underground-ok, és a Shift azért jó, nagyon jó.

 

Arkagyin - 2009-10-31 15:44:22 (#10)

Épp ezért szeretik egypáran jobban a gridet

 

Blake11 - 2009-10-17 23:29:04 (#9)

pff
Annyira bírom hogy mindenki szidja az nfs-t közben grafikailag simán kenterbe veri ezt .Egyébként meg az nfs-ben épp az a szép hogy tökig nyomod a gázt és szégulodozhatsz.

 

anakyn92 - 2009-10-15 20:33:08 (#8)

Hát igazán odaver

 

uhrindam - 2009-10-07 15:48:10 (#7)

Szerintem bőven veri a shiftet.

 

barnabas0611 - 2009-09-19 11:10:18 (#6)

A grid jobb mint a shift, ez a legjobb autós játék amivel játszottam(az u2 vel együtt)

 

zoli_brazil89 - 2009-09-19 08:49:39 (#5)

Kitiltva

Ez jobb mint az NFS-ek az utobbi időben .
Mert sztem a Most wanted ota forradalmi NFS nem volt.

 

kaminem - 2009-08-31 19:11:18 (#4)

Ki mondja,hogy kaki?
Szentem inkább az irányítással nincsenek kibékülve.
A graf.gyönyörödtető a gépigény elfogadható ezen a szinten...

 

Blake11 - 2009-08-26 15:36:35 (#3)

jónak.tűnik.de.akkor.miért.mondja.mindenki.h.szar?

 

lopokus - 2009-08-23 13:48:51 (#2)

Kitiltva

Ez a játék nagyon ott van azért.
Grafika, irányítás, játékélmény ezek mind első osztályúak

 

Fernandito - 2009-08-11 15:19:35 (#1)

Race Driver: GRID

Szimulátor >> Versenyszim >>

megjelenés:

PC:  2008. május 30.
PS3: 2008. május 30.
Xbox 360: 2008. május 30.

fejlesztő:

Codemasters

kiadó:

Codemasters

Web Fórum Teszt Cheat
Galéria Videó Demó Patch
 
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Race Driver: GRID
A játékhoz több teszt is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!

Tovább az adatlaphoz...

Kapcsolódó fórumok


Kapcsolódó galériák


Kapcsolódó letöltések


Kapcsolódó hírek


Kapcsolódó játéktesztek


Legutóbb keresett kifejezések: world of warcraft the black te klanhaboru. hu kodok bia earned in blood magyar szi vampire masqurade favágó szimulátor san andreas multiplayer kodok buszdemo cd-k vilag haburus xp-re teljes téma south park rally teljes verzio xp-re teljes téma hitman blood. money battle for middle earth telepi magyar csapat pes pc nfs most wanted pack xp-re teljes téma xp-re teljes téma combat mission demo poló simcity letoltes xp-re teljes téma ingyenes kombájnos játék lelszavak xp-re teljes téma al pacino atari racing collection kamion euro truck social club tv sims life stories battleknight csalasok army ot two sword of toledo cal of duty setup evilislands monitor statisztika horn of the abyss demigod the besot games of pc kamion euro truck háttér civilization revolution gold white tomb raider legenda dead code kamion euro truck ballad of gatyon kepkviz mysteriouscodex nedforspide starcraft cd key king of the road patch

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation