Az új szám megjelent!

The Elder Scrolls IV: Oblivion

Az Elder Scrolls sorozat nagy múltra tekint vissza: Arena, Daggerfall, majd a bombasiker Morrowind (mely egyértelműen a szélesebb kör felé nyitott). Elsősorban korlátlan szabadságával és kiváló fejlődésrendszerével írta be magát a sorozat a játéktörténelembe, de sokan azért is szerették, mert igazi hardcore RPG tudott lenni rendkívüli összetettségével, és a Világ mélységével (pl.: több ezer oldalnyi elolvasható könyv). Egyértelmű volt a Morrowind két, szintén sikeres kiegészítője után, hogy a sorozatban van potenciál, és persze pénzösszeg, így folytatni kell azt. Így 2006 márciusában végre meg is érkezett a sorozat negyedik része, az Oblivion.

Ezúttal egy kisebb provinciában járunk (ami elvielg nagyobb, mint Morrowind, de azért még gyalog is gyorsabban bejárható, mint a hatalmas kontinens az előző részből), Cyrodill-ban. Egy senki börtöntöltelékként kezdünk (mint általában minden eddigi részben), ám egy dark elf inzultálása után nem sokkal maga Uriel Septim, a császár jön el a cellánkba. Persze nem hozzánk jön, hanem a titkos ajtóhoz, mely a cellánkban van, de rövidesen megtudjuk, hogy nekünk is nagy szerepünk lesz a további eseményekben. A sztori tehát a császár vérvonalán fog alapulni, illetve az ennek kapcsán megnyíló Oblivion-kapuk bezárásán. (Oblivion itt a helyi "Pokol".)

Minthogy a történet elég sablonos, és rövid, ráadásul nem éppen a legizgalmasabb dolgok közé tartozik ezen Oblivion-kapuk bezárása, nem is ez a játék legnagyobb erénye (amint eddig sem ez volt). Itt a korlátlan szabadság, a bejárható terület, a kombinációk végtelensége lesz a lényeg. Végre viszonylag normális szimulációt láthatunk: a városokban az élőlények élik mindennapjaikat, beszélgetnek (ha néha sablonosan is), alszanak, esznek, isznak, sőt, még néha egy-egy konfliktust is elcsíphetünk. A Radiant AI-nek köszönhetően tehát sokkal élőbb entitásokat kapunk (a Morrowind kirakati babái után mindenképp valószerűbbek).
Emellett a városok is kicsit más színt kaptak, ezúttal jóval összerakottabb városokat láthatunk. Amit viszont hiányol a játékos, az a változatosság. Míg az előző részben rengeteg stílusú várost láthattunk, itt nagyjából mindegyik a gótikus sémára épül, amit a fantasy játékokban eddig megszokhattunk.

A karakterfejlődés hasonló maradt, viszont egyszerűsödött. Ezúttal is választanunk kell "fő skill"-eket, azonban ebből 7-et, s a "minor skill"-ek elmaradnak. Az említett maior-ok alapján fogunk szintet lépni, tehát érdemes úgy kiválasztani, ha nem előre legyártott osztályt választunk (mert ilyenek is vannak megadva - elsősorban kezdő játékosoknak). Példának okáért: armorer (kovács), blade (kardok, tőrök használata), blunt (tompa fegyverek - kalapács, balta - használata) stb. A többi, ki nem választott skill is meghatározza a fejlődést, de karakterunk leghatékonyabban a maior skill-ek alapján fog fejlődni.
Ezúttal is sok faj közül választhatunk, de sajnos újat nem kapunk. Maradtak a Morrowind-ben megszokottak (pl.: Orc, Nord, Breton, Dark Elf, Kajith stb.) A különbség ezúttal az, hogy a Sims 2-höz hasonlóan teljesen testre szabhatjuk őket (akár magunkat is megalkothatjuk a játékban). A fajoknak a kinézeten kívül skill-beli szerepük is van. Vannak harcra, egyes fegyvernemekre jobban specializált fajok (pl.: Nord +10 blunt skill-hez). Persze nem kötelező, hiszen a játék rendkívül rugalmas, de aki szeretne tényleg ütős karaktert létrehozni, annak mindenképp javasolt a megfontoltág e téren is (pl.: akkor Breton-nal nem érdemes Blunt-ra gyúrni, vagy ha valaki orvgyilkost akar, az inkább a Kajith fajnál próbálkozzon).
Csillagjegyeket is választhatunk (pl.: The Warrior, The Lady, The Lord stb.), melyek bónuszokat adnak majd karakterünknek.

Egyszerűsödtek a fegyvernemek, és a páncélok, egyéb cuccok is. Megszűnt a medium armor, illetve a spear, staff, dagger, axe osztályok is, ezek össze lettek vonva valamivel (pl.: axe + warhammer + mace = blunt). Egyesek ennek örülnek (az új játékosok mindenképp), mások inkább csak húzzák a szájukat rá (a hardcore Elder Scrolls- fanok), de mindenképp jót tettek a játéknak, átláthatóbb lett az egész.
Másik ilyen "visszalépés" a térkép, ami ezúttal jóval kötöttebb lett, nem mindig látjuk, hogy melyik területen jártunk már, nem tudjuk eldönteni, melyik hegyvidékes rész, illetve az autotravel sokak szerint egy szentségtörés lett.
Újdonság a lovak szerepe, melyek az utazást könnyítik meg (az autotravel mellett).

A játékban a frakciók száma is csökkent, ezúttal sajnos nem csatlakozhatunk annyihoz, amennyihez a Morrowind-ben tehettük (pl.: az Imperial Legion teljesen el lett zárva a vándorok elől). Az alapjátékban maradt a Fighter's Guild, a Thieves Guild, Mages Guild,  és új frakcióként bejött a Dark Brotherhood (ami  a Morrowind Tribunal kiegészítőjében egyfajta főellenségünk volt). A legérdekesebb küldetéseket mindenképp a Tolvajok és a Dark Brotherhood adják, a Harcosok inkább csak sablonokkal operálnak, a mágusok viszont szintén tartogatnak meglepetéseket.

A zenéről ezúttal is Jeremy Soule gondoskodik, s ezúttal talán még ütősebb munkát végzett, mint a Morrowind esetében.
Ha már a hangoknál tartunk: külön öröm, hogy végre nem csak szöveget olvashatunk a legtöbb NPC-nél, hanem halljuk is, amit mond. Igaz, ugyanaz a szinkron szólaltatja meg a legtöbbet, de legalább már nem csak Néma Leventékkel van dolgunk.



1 magos
2000 MHz
512 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 / 128 Mb 4,6 GB
1 magos
3000 MHz
2048 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 / 256 Mb
-
-
- --

Regisztrált és bejelentkezett látogatóink számára a profiljukban megadott konfiguráció automatikusan összehasonlításra kerül a hivatalos gépigénnyel!


Kapcsolódó kiegészítők:

Hasonló játékok:

A kategória legjobbjai a PGO adatbázisából:

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



1
Kitiltva

inmur, ha télleg indul nálad az AC2 akkor nem kell aggódnod hogy el indul-e

 

Levente550 - 2010-07-20 21:44:31 (#18)

Hali mindenkinek!
A játék elindul, de az intro után kihozza, hogy a lemezterületen nem végezhető el a "read", pedig van 2,3 GB szabadhely. Nem tudja valaki, mi a baj?
Előre is kösz!

 

kiskap2 - 2010-07-18 22:53:45 (#17)

Imádom, nagyon kell...a faterom fogja elhozni nekem amire már rég várok ámbár azt modnta gyenge hozzá a gépem mégis reménykedem!

 

inmur - 2010-04-22 16:05:03 (#16)

Nekem nagyon bejön. A sztori nem annyira jó mint pl. a morrowindben, viszont számtalan küldetés van, a harcrendszer számomra tökéletes, rengeteg lehetőség, jól megoldott fejlődési rendszer, rendkívüli jó, mókás modolhatóság. Tetszik, hogy az igazán jó cuccokért és fegyverekért alaposan meg kell dolgozni, és a küldetések is rendkívül hagulatosak, változatosak. Most már nincs két egyforma küldi, és ezt mondom úgy, hogy több száz, sőt lehet hogy annál is több van. A grafika még ma is megállná a helyét, meg úgy az egész játék. Egyedül az nem tetszik, hogy a szintünkhöz vannak igazítva a szörnyek, cuccok, és küldetések felbukkanásai, a morrowindben pedig még simán akadt olyan szörny vagy küldetés, ahonnan alacsonyabb szinten igencsak gyorsan kellett elrohannom, ha nem akarom hogy feldaraboljanak, viszont ez a hiba is kiküszöbölhető a modokkal. Most, hogy magyarul játszhatom, meg kell rá adnom a 90%-ot, bár ha sok modot telepítek, ez könyen megugorhat 98-ra.

 

uborka1 - 2010-04-06 14:39:39 (#15)

Hát nem is tudoml. Nekem nem volt az igazi.Kevés az igazán jó fegyver.A végjáték az komoly volt meg a céhes küldik de amúgy nekem 60%.

 

Drako - 2010-04-01 09:16:10 (#14)

Ideges vagyok nem működik a magyarítás a amúgy jó csak így angolul rontja a játékélményt

 

nightsong - 2010-01-06 17:54:26 (#13)

Ez az a játék ami még ma is megállja a helyét... grafikailag is, nagyon bejött ez a játék... FPS/RPG... és a story sem annyira rossz

 

blue21 - 2009-09-30 14:55:15 (#12)

Tida: Minimumon nálad elmegy röccenés nélkül

Nekem a régi gépem pont olyan volt mint az Ajánlott konfig és csak minimumon ment el szaggatás nélkül úgyhogy nem szabad ezekben megbízni 100% osan ^^

 

ImmortalBlader - 2009-08-29 07:30:17 (#11)

ez tényleg jó lett!

 

shaolin3219 - 2009-08-09 13:48:30 (#10)

Én nagyon sok játékkal játszottam már de 1-k sem volt olyan jó mint ez

 

Tida - 2009-07-30 16:54:15 (#9)

szerintetek 1,6 GHz-es procival 1 giga rammal és 256 mb-s videókártyával röccenés nélkül elmegy?

 

Leva - 2009-06-21 21:33:14 (#8)

Kitiltva

Elmegy 1 nek

 

Marcian - 2009-03-10 14:58:31 (#7)

magyarosítás???? van hozzá magyarosítás????? ezt nem hiszem el (szar az angoltudásom ezért a végigjátszást néztem meg de sajan általában többször a kelleteéneé
am király a játék(nemúgy mint a fallout 3

 

Macir - 2009-02-01 15:40:25 (#6)

Én nem játszottam magyarul, de a világ legjobb RPG-je! Imádom, imádom és imádom!

 

Matthawk - 2009-01-29 17:11:25 (#5)

Nagyon jo játék!!!!A magyarositás sokat fog dobni a játékon!

 

viharmadar - 2008-12-05 22:00:34 (#4)

A napokban tervezem beszerezni PS3-ra is. Kellemes órákat fogok vele eltölteni konzolon is, úgy érzem.

 

Darth Razor - 2008-11-16 17:07:54 (#3)

Nagyon jól mondod!

 

zohan20080123 - 2008-09-26 14:07:54 (#2)

Eszméletlen jó játék

 

ardes - 2008-08-27 10:32:15 (#1)

1

The Elder Scrolls IV: Oblivion

RPG >>

megjelenés:

PC:  2006. március 24.
PS3: 2006. március 24.
Xbox 360: 2007. április 27.

fejlesztő:

Bethesda Softworks

kiadó:

Bethesda Softworks


Ajánlott oldalak:

The Elder Scrolls IV Oblivion Collectors Edition -
most csak 8990 Ft
Vedd meg most!

Web Fórum Teszt Végigj.
Galéria Patch
 
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
The Elder Scrolls IV: Oblivion

Tovább az adatlaphoz...

Kapcsolódó fórumok


Kapcsolódó galériák


Kapcsolódó letöltések


Kapcsolódó hírek


Kapcsolódó végigjátszások


Kapcsolódó játéktesztek


Legutóbb keresett kifejezések: helicopter.strike haza bard painkiller battle out of hell railroads magyaritas games for liv crime life-gang wars co.op hős születik játék horgasz jatek windows xp freedom ii overspeed kod fifa ingyen teljes verzio locas lara croft tomb raider game ironma hős születik logan spellforce shadow of the phoen need for sped shift demo uefa euro cd kulcs no f.e.a.r. naruto sims richard burns rally lada mods rajzok nfs onlyne re faction guearilla designer-replicas-handbags.com gombfoci maas efect mx vs. atv reflex elven.legacy.magic- haegemonia cd key superantispyware free hun chrome: specforce magyarositas crysis msn skin wheels of steel haulin crack star wars battle uefa euro cd kulcs dbz gt mess efect ghost recon: desert siege rise of sparta no-cd crack boiling point cd key vigoinw.com darths shaiya cheat naruto risk of ninja return to mysterius darlkes of days

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation