Nem is olyan régen az egyik korábbi képregény-bemutatónkban már volt róla szó, hogy nem csak populáris rajzolt történetek jelennek meg itthon, hanem olyan munkák is, amelyek sokkal inkább közelítenek a művészethez, mintsem a „szimpla” szórakoztatáshoz. Az említett kiadvány (A fiú, akit Zsuzsinak hívtak) egy magyar szerző, Felvidéki Miklós munkája volt, és most örömmel jelenthetem, hogy ismét egy olyan kötet kerül terítékre, amely egy honfitársunk keze (és esze) munkáját dicséri, mégpedig a már említett, nehezen beskatulyázható, már-már megfoghatatlan művészi vonalon belül.

A szerző Csordás Dániel, aki Nocturne című munkájával 2003-ban elnyerte a Konkrét Könyvek irodalmi pályázatának első díját képregény kategóriában. Öt év telt el azóta, s most jött el az idő: a Nyitott Könyvműhelynek hála az Art Comix sorozat keretén belül mi is a kezünkbe vehetjük ezt a nem mindennapi képregényt. Nem mindennapi, hiszen mind történetében, mind rajztechnikájában zseniális alkotásról van szó, olyan rajzolt történetről, amely első körben libabőrt csal az olvasó végtagjaira, majd kérlelhetetlenül magába szippantja a kötet forgatóját.

A Nocturne első oldalain egy férfival találkozunk, aki gyermekkori emlékeit felelevenítve alászáll egy toronyház mélyébe, ahol egy nagyon furcsa utazás veszi kezdetét. Utazik a főhős és utazik az olvasó is, hiszen ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik minden egyre szürreálisabbá, furcsa tájakra jutunk, és értelmét veszti mind az idő, mind a tér, sodródunk a történettel, amely szinte oldalról-oldalra váltogatja az álom és az ébrenlét, az élet és a halál pillanatait, ezzel folyamatos bizonytalanságban, kérdések közt hagyva az olvasót. A képregény nem csak a valóságon túllépő cselekményével, de szövegvilágával is elbűvöl, lévén olyan, mintha egy hosszú költemény peregne a szemünk előtt. Félreértés ne essék, egyáltalán nem egy illusztrált verseskötet élménye köszön vissza, a Nocturne ízig-vérig képregény, csupán van benne egy olyan mélység, ami a magas irodalom körébe tartozó munkákhoz teszi hasonlatossá. A tartalom tehát színjeles, s mindemellé olyan külcsín párosul, amitől helyenként valóban tátva marad az ember szája.

Már a nyitó oldal lakótornya (?) is egészen lenyűgöző, pedig a lényeg csak ezután következik. Csordás Dániel olyan mesterien játszik a fekete-fehér világgal, hogy túlzás nélkül állíthatom, egynémely oldalát még Frank Miller is megirigyelhetné (még akkor is, ha ő egészen más stílusban készíti a képregényeit). A szerző kockái néhol egész egyszerűek (ámbár tökéletesen illenek az egészbe), néhol pedig olyan zavarbaejtőek, hogy az ember percekig bámul egy oldalt, annyira az elé táruló képek hatása alá kerül. A rajzok néhol lenyűgözően részletesek, néhol pedig – a történet „nyomásának” engedve – egész szürreálisak, az ember tényleg belelibabőrözik a tartalom és a forma elképesztő összhangjába. De Csordás nem csak a rajzok kidolgozásában jeleskedik, panelmegoldásaival tovább fokozza a kötet hangulatát, ha kell egész oldalas, monumentális rajzokat használ, olykor hagyományos szerkezettel ábrázolja tökéletesen a mozgást vagy épp az idő múlását, a lift emelkedésének egyetlen képben történő ábrázolása pedig egész egyszerűen zseniális. A grafikai megoldások olyan minőséget képviselnek, hogy akkor is elő fogjuk venni ezt a kötetet, ha a szöveges részt már kívülről fújjuk.

Mert elő fogjuk venni sokszor, az szinte biztos! A Nocturne nem egy olvasatra született, a második, az ötödik és a tizedik alkalomra is mutat valami újat, szimbolikája, története, belső varázsa minden egyes átolvasás után új rétegeket nyit meg, új gondolatokat ébreszt. Igazi kuriózum ez az alkotás, olyan képregény, ami valóban nyomot hagy az emberben.

A Nocturne először a 4. Magyar Képregény Fesztiválon lesz megvásárolható, ezt követően megtalálható lesz minden nagyobb könyvesboltban. A recenziós példányt a Nyitott Könyvműhely bocsátotta rendelkezésünkre.