Az új szám megjelent!

Alone in the Dark

Tesztplatform: PC

Írta: Sasa

Az első  részt imádtam, a második nagyon tetszett, a western környezetbe helyezett harmadik epizód már egyáltalán nem jött be, a negyedik részt pedig egészen egyszerűen utáltam. Az előzetes videók  és az E3-as prezentáció után hittem, hogy a széria a legújabb epizóddal a régi fényében ragyog majd, de ismét bebizonyosodott, hogy félkész termékkel nem lehet a piacon érvényesülni.


Egy dolgot már az elején érdemes leszögeznünk: a játék megjelenési idõpontjában felbukkanó netes pletykákkal ellentétben az új Alone in the Dark sötét atmoszférával bíró, helyenként igenis félelmetes program.

DE

Nem lehet tagadni a program érdemeit: rengeteg jó ötlettel és hangulati elemmel felvértezett kalandjátékról beszélünk, olyan folytatásról, amilyenre a rajongók vártak, de… És itt jön a nagy de. A játék végigjátszása közben ugyanis sokkal több idő jut a bosszankodásra, mint a program valódi élvezetére. A bugok és a félkész videók azokba a pillanatokba is képesek belerondítani, amik amúgy nagyon jól lettek felépítve, elkészítve, amiktől ez az Alone lehetett volna az egyik legjobb, ha nem a legjobb… De nem lett, és erről csak a fejlesztőcsapat, illetve a kiadó tehet – hiszen valamilyen okból kifolyólag ragaszkodtak a kora nyári megjelenéshez.

Alone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) Játékképek

Ami jó…

Érdemes a pozitív oldallal kezdeni, aztán majd rátérünk a feketelevesre is. Az Alone in the Dark okosan építkezik a kaland- és a hangulati elemekbõl. Szépen lassan adagolja  a fizikára alapuló feladatokat, és hál’istennek nem nagyon erőlteti a harcot – ennek tényleg illik örülni, ugyanis ez a leggyengébb láncszem a játékban. A videók alapján úgy tűnt, az Alone in the Dark egy Silent Hill klónná válik, de a végső verzió telepítését követően kiderült: ebben a játékban a kaland és a platform elemek sokkal dominánsabbak, mint a fentebb emlegetett szériában. A készítők alapvetõ elhivatottságát jól jellemzi, hogy olyan újszerű elemekkel próbálkoztak, mint például karakterünk pislogása, amire külön gomb van, így, ha valami a szemünkbe fröccsen, elhomályosul a látásunk, s mindez nem is javul egészen addig a pillanatig, amíg ki nem pislogjuk a mérgező szert. Ugyancsak újító megoldásnak tekinthetõ a sérüléseink modellezése és ellátása. A nagyobb sebeknél pólyával kell megakadályozni az elvérzést (ekkor FPS nézetben lényegében saját szemünkkel vizslatjuk testünket), míg a kisebb sérüléseknél elég, ha egyszerűen lefújjuk a készletünkben található sebsprayjel.


Alone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) Játékképek

Kombinálj!

Ha a kaland és logikai elemeket nézzük akkor az Alone a fizikán és a környezet rombolhatóságán alapuló feladatok részesíti előnyben, s ahogy az előre sejthető volt, a fejlesztők a tűzzel való játékra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. A pályákon található járművek benzintankja kiszúrható, a kiszivárgott üzemanyag belobbantható, a bekövetkezõ, nagy robbanással járó láncreakció végeztével pedig általában azonnal szabad lesz elõttünk az út. Minden éghető dolgot meggyújthatunk (és erre gyakran szükségünk is lesz), a földön heverő tárgyak nagy részét pedig kombinálhatjuk egymással. A sebeink ellátását szolgáló spray öngyújtó hozzáadásával lángszóróként üzemel, a flakonba tömött géz segítségével Molotov-koktélt fabrikálhatunk, s ha ezt még ragtapasszal is megtoldjuk, akkor máris van egy öntapadós bombánk, sőt, ha a fegyvert is a kezünkbe vesszük, akkor az eldobást követően a levegőben is felrobbanthatjuk pirotechnikai tákolmányunkat.  A gyúlékony folyadékokat a pisztolyunkban lévő töltényekkel is párosíthatjuk, így jóval nagyobb tűzerővel ruházhatjuk fel a mordájunkat.

Nagykabát, kis hellyel

A lehetőségek számával tehát nincs baj, a sokak által kifogásolt, szintén elég sajátos inventory rendszer pedig kifejezetten bejött nekem (lásd még erről külön magyarázó képeinket). A használható tárgyainkat a hős széttárt kabátjából vehetjük elő, és itt kombinálhatjuk azokat. A kedvenc receptjeinket gyorsbillentyűre is rakhatjuk, így pillanatok alatt előállíthatjuk a szükséges egyveleget. Az egyetlen problémám a kabát szűkös méretéből fakadt: az első óra után ugyanis teljesen teletömtem a zsebeimet, így az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy igyekeztem ésszerűen elrendezni a dolgaimat. A tárgypakolgatáshoz kapcsolható egy másik idegesítõ megoldás is: a szekrényekben talált holmikat kizárólag egymás után vehetjük fel, azaz ha nekem csak a kötszer kell, akkor fel kell vennem minden mást is, amit a program a pólya elé rangsorol, majd amire nincs szükségem, azt azonnal el is dobálhatom. Bosszantó apróságok ezek, de ettől függetlenül a játék ezen részével nagyszerűen elboldogultam.

Alone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) Játékképek

…és ami nem jó!

Van valami, amit mindenkinek tudnia kell: az Alone in the Dark egészen egyszerűen nincs kész. Ez a verzió jó esetben is csak egy végső béta, nem pedig egy nyomásra kész mesterlemez tartalma. Minden egyes animációban van valami hiba, ha a képek összeálltak, akkor a hang hiányzik, ha a hang rendben van, akkor a videók akadoznak. Ugyanez a helyzet az irányítással, a logikai feladványokkal és a kalandelemekkel is. Rengeteg feladat a fizikán alapul. Ilyen például, amikor egy szikrázó vezetéket kell a testünkkel úgy belengetni, hogy az fennakadjon egy kiszögellésen és ne érjen a vezetőként szolgáló drótkerítéshez. Más játékban ez tíz másodperc és ebben már az is benne van, hogy törjük a fejünket a probléma megoldásán. Itt azonban öt-tíz percet is elszerencsétlenkedhetünk, amíg az átkozott madzag végre fennakad a kiválasztott célon. A platformelemek nagyszerűek lennének, ha tudnánk, hogy honnan és hová lehet ugranunk, hol kell kapaszkodnunk, ráadásul elég illúzióromboló, hogy itt semminek sem kell nekifutnunk: álló helyből elrugaszkodva a szuperhősök monumentális ugrásaira hajazó videót vág be a program. Említettem már, hogy a harc is el lett baltázva (és akkor még rendkívül finoman fogalmaztam). Az ötlet alapvetően szuper: a készítők próbálták szimulálni  karunk lengését (legalábbis a kontrollerrel így működött a dolog – érdemes egyébként gamepadet választani a billentyûzet helyett), tehát ha valakit fejbe akarunk vágni, akkor utánoznunk kell a végtagok mozgását és lényegében fel és le kell mozdítani az analóg kart. Mondanom se kell, hogy az egész nyögvenyelősre és erőltetettre sikeredett, a rendszernek köszönhetően az ellenfelek legyűrése kész kínszenvedés, és arról még nem beszéltünk, hogy a leütött áldozatokat fel is kell gyújtanunk, hogy véglegesen jobblétre szenderüljenek. Ezen metódus mikéntjét és hogyanját az olvasó fantáziájára bízom, de annyit már most elárulok, hogy idegességetekben minimum agyvérzést kaptok majd.

Az Eden Games fejlesztőinek legutóbbi játéka a Test Drive Unlimited volt, így biztosak voltunk benne, hogy vezetős résszel is felruházzák majd a legújabb Alone kalandot. Az rendben van, hogy egy valódi „ember szimulátornak” készített programban először be kell törnünk az autó ablakát, majd be kell nyúlnunk azon, hogy kinyissuk a zárt ajtót (a kezünkbe vett tárgy lengetésével beverni egy ablakot szintén érdekes mutatvány), ám a készítők itt nem álltak meg – a gyújtás madzagjait is a kezünkbe kényszerítik, hogy azokat cserélgetve és összeérintve végleg az őrületbe kergessenek minket (mindez autentikus ugyan, de azért nem kis túlzás egy játék részérõl).

A sikeres manővert követő autózás egy agyonszkriptelt jelenetben csúcsosodik ki, amiben egy mélygarázsból indulva el kell jutnunk a Central parkig úgy, hogy a mögöttünk folyamatosan pusztuló utca maga alá ne temessen. Nekem harmadikra sikerült abszolválni a feladatot, de hallottam olyan játékosról is, aki itt, ennél a résznél törte apró darabokra a billentyűzetét.


Alone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) Játékképek

Félelemből jó, hangból csak közepes

Ahogy az elején már utaltam rá, sokak szerint az új Alone egy cseppet sem félelmetes. Szerintem ez egyáltalán nem igaz. A játékos modellek jók, a fény-árnyék hatások nagyszerű atmoszférát keltenek. Az igazat megvallva szerintem a játék kifejezetten szép. Persze nem egy Crysis vagy Metal Gear Solid 4 színvonal, de szép. Annak mondjuk örültem volna, ha több váratlan pillanat során hozzák rám a frászt a készítők, de így legalább nem vesztettük el hír- és bemutató szerkesztőnket Grathet, aki az ilyen típusú játékoknál félpercenként kap a szívéhez. Ide kapcsolódik, hogy a hangok területén sem remekel a program. Az effektek sokszor csúsznak, a főhős szinkronhangja egyáltalán nem karakteres, a zenék ellenben egész jók, nem véletlen, hogy ez az anyag a gyűjtőknek szánt díszdobozban külön CD-n kapott helyet. 

Alone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) JátékképekAlone in the Dark (2008) Játékképek

Lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is…

… ha a készítők kapnak még fél évet és a játék egy alapos tesztelésen is átesik. Ennyi bosszantó hibával és figyelmetlenséggel még kevésbé hangzatos alkotásoknál sem nagyon találkoztam. A végső verdikt így 68% lett. Kevés, roppant kevés, főleg egy olyan programnál, ahol látszik, a készítők megpróbáltak apait-anyait beleadni, Van itt sok ötlet és újító szándék, kétségtelen, hogy a fejlesztők igyekeztek új színt hozni a műfajba. Ha lett volna még idő, ha mindent ki tudtak volna dolgozni rendesen, akkor talán azt mondhatnám, hogy az Alone in the Dark méltóképpen tiszteleg elődei előtt, és gondolkodás nélkül adtam volna rá nyolcvan százalékot, ebben a mostani formában azonban egy kihagyott lehetőség maradt, a játék idegesítő apróságok egész során bukott el. Ha szereted a kalandjátékokat és rajongsz a horrorért, akkor nyugodtan tegyél egy próbát, de feledhetetlen élményt semmiképpen ne várj!


Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

A(z) Alone in the Dark értékeléséhez be kell jelentkezned!

1

Én végigjátszotam,annyira nem rosz azért a játék:) Persze a harc az tényleg idegesítő,talán nem kellett volna az olyan apróságokat beletenni,mint hogy a sav köpő találatától nem látsz semmit,és mire kipislogod,megint köp.Viszont az tetszett,hogy nem csak az ellenfelek termelődnek újra,hanem a muníció is.Kár érte,mert kiváló játék lehetett volna.

 

nazgul - 2010-01-13 13:14:06 (#4) - Értékelés: 68/100

Nagyon sokat vártam a játéktól, nagyon sokat csalódtam benne :( Igen ez egy nagyon jó játék lehetett volna... volna... ha lett volna :(
-Sok bug
-Kezelhetőség
-Befejezetlen
nekem ezek voltak a főbb gondjaim, de főleg a bug, idegesítőek nagyon!
Jó lett VOLNA :( :(

 

damien4080 - 2010-01-11 22:54:36 (#3) - Értékelés: 62/100

Ez gyenge, buta és hibás rész. Szerintem méltatlan a szériához.

 

iverson2 - 2010-01-11 22:00:27 (#2) - Értékelés: 65/100

Volt balszerencsém egyszer kipróbálni és nyugodtan elhihetitek nekem ez a játék nagyon ,nagyon sőt még annál is jobban rontja el a napod. Egyszerűen annyira rossz az irányítás ,hogy bármi más ami benne van tök fölösleges. Nem számít úgyis azzal bajlódsz hogyan mozogj amíg bele nem unsz ,hogy a harcok borzasztóak, mert az életben nem találsz el semmit.

 

Hellboy - 2010-01-11 21:11:26 (#1) - Értékelés: 68/100

1

Alone in the Dark (2008)

Akció/Kaland >>

megjelenés:

PC:  2008. június 20.

fejlesztő:

Eden Games

kiadó:

Atari

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3,  Wii

Web Fórum Teszt
Galéria Videó
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó teszt:
Alone in the Dark (2008)

Tovább az adatlaphoz...
Sasa Az Alone in the Dark egy elszalasztott lehetőség. Jó kis játék lehetett volna, de az év legbugosabb programjaként vonul be majd a köztudatba. A széria valószínűleg a végéhez ért, ám a méltó lezárás elmaradt! 


+ Grafika
+ Hangulat
+ Tárgykombinálás
- Nincs befejezve
- Rengeteg bug
- Tárgymizéria
88
65
69
 
1 magos
2800 Mhz
1024 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 256 Mb 9,5 GB
1 magos
3400 Mhz
2048 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 512 Mb 9,5 GB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
C.S.I.: NY
The Lord of the Rings: Conquest
Dante's Inferno
PAIN!
Saints Row 2
World of Goo
Baldur's Gate II **
Legendary
Rise of the Argonauts
World of Warcraft: Wrath of the Lich King
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
True Crime: New York City
Grand Theft Auto: San Andreas **
GTR 2
Fable: The Lost Chapter **
Dragon Ball Z: Burst Limit
Hunting Unlimited 2008
The Sims 2: Házi kedvenc
FRISS HÍREK
Ghost Recon: Future Soldier részletek
Nem tervezik a WoW-ot konzolokra
PoP: The Forgotten Sands fejlesztői napló
Assassin’s Creed II: bazinagy DRM-balhé és hackertámadás
Fallout: New Vegas képek
Project E:st - Újabb MMOG a CryEngine 2 erejével
BLUR bétateszt
A Metro 2033 3D-s változatban is megjelenik
Jön a Portal 2!
Pure Futbol: Focis játék a Ubisofttól
Legutóbb keresett kifejezések: magyarositas the gun terrorpriest-painkiller spiderman.friend.for.foe the simpsons skateboard star wars kotor ii patch the hell in vitnam star wars kotor crack totaly spies bone modok ai assassin cred crack dark me santa clus again nitro stunt racing mr. risingkindomskodok heoes v patch legyen ön is milliomos gridpacht horgasz jatek vista black edition hsp demo gta san andreaas szona!r hang medall of honor vista patch gta sanandreas videoteszt titan quest gold edition star wars the old republick farm ferzy terrorist takedown: conflict i teh wheelman terrorist takedown: conflict i a stroke of fate trailer star wars the old republick geald war civil war vegigjatszas terrorist takedown: conflict i jőátéko the warden pimmyride star wars the old republick unien tournament star wars the old republick rally berakó program source motors stalker shadowof chernobil dark orbit promocios kodok terrorist takedown: conflict i battlefield vietnam vista patc playstation network havadíj

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed Need for Speed: Carbon Call of Duty: World at War (CoD 5) World of WarCraft Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator Medal of Honor: Airborne Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Far Cry 2 Fallout 3 Call of Duty: Modern Warfare 2 Star Wars: Knights of the Force Need for Speed: Undercover Star Wars: The Force Unleashed Assassin's Creed 2 StarCraft II: Wings of Liberty Unreal Tournament 3 Clive Barker's Jericho Grand Theft Auto 2 Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Sims 3 Command & Conquer 3: Tiberium Wars FIFA 07 Gears of War Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 09 Crysis Warhead Colin McRae DIRT Pro Evolution Soccer 2008 Medieval II: Total War Spore Silkroad Online Hellgate: London S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Test Drive Unlimited Company of Heroes Far Cry Battlefield 2142 BMW M3 Challenge The Elder Scrolls IV: Oblivion Mafia 2 Diablo 3 Alarm für Cobra 11 - Nitro Fable 2 Team Fortress 2 Prince of Persia (2008) Harry Potter és a Főnix Rendje Guitar Hero III: Legends of Rock Heroes of Might and Magic V Need for Speed SHIFT Command & Conquer: Red Alert 3 Race Driver: GRID Diablo 2 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead Transformers: The Game Half-Life 2 Tomb Raider: Anniversary Grand Theft Auto F.E.A.R. 2: Project Origin World in Conflict LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Devil May Cry 4 18 Wheels of Steel: American Long Haul Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Lost: Via Domus The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Battlefield 2 Star Wars: Knights of the Old Republic Tomb Raider: Underworld Dragon Age: Origins Prince of Persia: The Sands of Time World of WarCraft: The Burning Crusade Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Mount & Blade Enemy Territory: Quake Wars Batman: Arkham Asylum Archlord Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción The Sims 2 Wolfenstein
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation