Az új szám megjelent!

Far Cry 2

Tesztplatform: PC

Írta: Chris

Egy jó  akciófilm alapelemei: durva tűzharc, robbanásokkal megtűzdelt látkép, rengeteg fegyver, járművek, brutalitás. Úgy tűnik, a Far Cry 2 is hasonló elv alapján készült, hiszen minden van benne, ami a népnek kell, sőt, még annál is több.


Az akciójátékok kedvelői már hónapok óta fenik a fogukat a karácsony környéki játékfelhozatalra, amiből kiemelkedik a Ubisoft montreali stúdiójában készült Far Cry második része. Voltunk olyan szerencsések, hogy a Lipcsében megrendezett Games Convention kiállításon már majdhogynem kész állapotában próbálhattuk ki a játékot, s ezt követően még nagyobb izgalommal teltek a hetek az októberi megjelenésig, hiszen az ott látottak egy fergeteges program ígéretét vetítették elénk.

Mint azt már jó párszor kifejtettük több előzetesben is, a Far Cry 2-nek nagyjából annyi köze van az első részhez, mint a Call of Duty 4-nek a S.T.A.L.K.E.R.-hez. Először is a környezet ezúttal Afrika, azon belül is egy polgárháborúktól dúlt ország, ahova épeszű ember be nem tenné a lábát. Mi sem önszántunkból tesszük, ugyanis egyfajta kormányügynököt alakítunk, akinek feladata a Sakál nevű fegyverkereskedő megtalálása és likvidálása – a csóka mindkét szembenálló felet felfegyverezte. Megérkezésünk után hamar rájövünk, hogy küldetésünk bizony nem lesz sétagalopp. Pár perccel a leszállás után már a maláriával küzdünk és próbálunk talpon maradni a várost feldúló háborúban: egy szál pisztollyal küzdünk az életünkért.

Itt viszont jobb, ha elfelejtjük, amit a Far Cry első részében megtapasztaltunk! Ezúttal nem csupán egyszerű FPS vár ránk, hanem komoly történet, küldetésrendszer és egy hatalmas, számos járművel bejárható terület, amiben pillanatok alatt elveszhetünk. Ha párhuzamot szeretnénk vonni két játék közt, akkor a Far Cry 2-t leginkább a S.T.A.L.K.E.R.--hez tudnánk hasonlítani. Természetesen itt jóval kevesebb szerepjáték elemet találhatunk, hiszen már inventory-rendszer sincs. Csupán négy helyet kapunk, ahova négyféle fegyvert pakolhatunk. Az első helyen bozótvágó késünk kapott helyet, ami után jönnek az egyszerűbb oldalfegyverek (pisztolyok, géppisztolyok). Ezt követi a harmadik, legtöbbet használt kategória, ahova a különféle karabélyokat, sörétes- és mesterlövész puskákat tehetjük. Végezetül pedig a negyedik helyre kerülnek a lángszórók, rakétavetők, és egyéb nehézfegyverek, mint például egy gyalogsági aknavető. Bár eleinte nem fog szemet szúrni, de a Far Cry 2-ben szép számmal találhatók fegyverek, s ezekből újat többnyire csak akkor kaparinthatunk meg, ha különféle mellékküldetéseket oldunk meg a világban több helyen is felbukkanó fegyverkereskedőknek.

Far Cry 2 JátékképekFar Cry 2 JátékképekFar Cry 2 Játékképek

Haverokkal egy kiküldetésen

És itt jön a képbe a Far Cry 2 legnagyobb sajátossága, ami valójában nem más, mint egy szimpla küldetésrendszer. Az itt található feladatok megoldásával kerülhetünk egyre közelebb a Sakálhoz, s ez az, ami a történet fokozatos kibontakozását biztosítja számunkra. Nincs túlbonyolítva a dolog, nem kell a World of Warcraft szintű küldetésnaplóra gondolni, de mégiscsak ez a játék azon része, ami miatt csak komoly hezitálást követően fogunk rányomni a Quit gombra. Egyszerre csak egyetlen küldetéssel foglalkozhatunk, s az adott kalandot a gép piros négyzettel jelöli a naplónkban. Amint felveszünk egyet a főbb küldetésvonalból, hamar kapunk egy telefonhívást is, amiben az épp aktuális haverunk ajánl fel egy alternatív megoldást a misszió végrehajtásához. Ezeket kék színnel jelöli számunkra a gép, s nagyjából annyiról szólnak, hogy apróbb elő-küldetés bevállalásával társunk könnyebbé teszi nekünk a főbb küldetésszál megoldását. A játék ezen része kicsit sematikus, hiszen általában ugyanazokat a dolgokat kell végrehajtanunk: lopni, ölni, esetleg valamit felrobbantani.

Ilyen küldetésekhez több helyről hozzájuthatunk, melyek közül a legkézenfekvőbbek az APR és az UFLL (a két szemben álló csoport) által adottak, melyek közül sajnos választani nem lehet. Ezután jönnek a fegyverkereskedőktől kapható küldetések, melyekre mindig érdemes lesz időt szánnunk, hiszen ezeknek köszönhetően nyithatunk meg új megvásárolható fegyvereket, illetve egészíthetjük ki menedékházainkat. A pályán található rádiótornyok is rengeteg küldetéssel láthatnak el minket, ezen helyeken egy eltorzított hangú ismeretlen közli, hogy épp kit kell eltennünk láb alól. Emellett fontos eleme a játéknak, hogy a helyi lakosoknak segítünk útlevélhez és egyéb hasznos holmikhoz jutni, jutalmunk pedig az elengedhetetlen, malária elleni gyógyszerünk lesz, amit időről időre be kell vennünk, hogy átmeneti segítséget nyújtson a betegség elleni harcban.

Végezetül pedig úgynevezett haverjaink is feldobhatnak számunkra egy-két megoldásra váró problémát, ezen spanok jelenléte ugyancsak a Far Cry 2 egyik sajátosságát képezi. Ezekkel a haverokkal nagyjából a második küldetésben ismerkedhetünk meg, amikor is ki kell mentenünk egy fogságba esett személyt, akiről csak cellájának felnyitása után tudjuk meg, hogy kicsoda. Ez minden végigjátszásnál véletlenszerű, viszont ami állandó, az a kapott feladatok és az általuk nyújtott segítség lesz. Egyszerre legfeljebb két haverunk lehet, ha pedig elhaláloznak, akkor kénytelenek leszünk újakat beszerezni, mert nem lehet őket visszahozni a sírból. Egyikőjük mindig az épp aktuális küldetésünket egészíti ki különféle másodlagos küldetésekkel, a másik pedig extra életként funkciónál – azaz életerőnk nullára redukálódása esetén kirángat minket a tűzharcból, és visszahoz minket az élők közé.

Far Cry 2 JátékképekFar Cry 2 JátékképekFar Cry 2 Játékképek

Véres gyémánt

Amellett, hogy a küldetések megoldásával egyre közelebb kerülünk legfőbb célunk megvalósításához, egy-egy feladat végrehajtásáért munkaadóink csiszolatlan gyémántokkal jutalmaznak minket, amiket a fent említett fegyverkereskedőnél költhetünk el. A vásárlói lista idővel bővül majd, némi kalandozás után nem csak egyszerű fegyvereket, hanem különféle kézikönyveket vagy kiegészítőket is vásárolhatunk magunknak. Előbbi a fegyverek hatékonyabb működését biztosítja számunkra, utóbbi pedig nagyobb lőszerkapacitást, vagy menedékházaink kibővítését jelentheti. Különösen érdemes lesz az itt vásárolt mordályokkal elindulni, ugyanis az ellenfeleinktől zsákmányolt rozsdás darabok gyakran besülhetnek, beragadhatnak, ami – mondanunk se kell – roppant kínos lehet egy heves tűzharc közepén. Gyémántokhoz nem csak küldetések megoldásával juthatunk, hanem elvétve találhatunk is egy-kettőt. Most persze felmerülhet bennünk a kérdés, mégis hogyan veszünk észre egy apró követ a világban? Szerencsére a készítőknek megvolt a válaszuk erre a fogós, ravasz kérdésre, és mindegyiket egy aktatáskába rejtették, amiken még GPS lokátor is található. Így ha egy ilyen táska közelébe kerülünk, a GPS-en vevőnkön található zöld fény egyre erősebb villogással jelzi, hogy merre is kellene keresgélnünk. E táskák gyakran nehezen elérhető helyeken vannak (háztetőkön, hidak alatt), úgyhogy mi jó pár órát eltöltöttünk felkutatásukkal – egyébként a fejlesztők összesen kétszáz bőröndöt rejtettek el játékszerte.

Far Cry 2 JátékképekFar Cry 2 JátékképekFar Cry 2 Játékképek

Utazni érdemes

A Far Cry 2 világa hatalmas, a tájékozódásban egy térkép és egy GPS készülék lesz segítségünkre, s ezeket használjuk majd a leggyakrabban a játék során. A térképen mindig megfigyelhetjük aktuális helyzetünket, merre találhatók elsődleges és másodlagos feladataink, valamint kirajzolódnak a fontosabb fegyveres ellenőrzőpontok és útvonalak. Mivel a térkép sosem takarja ki a képernyőt és végig a kezünkben van (akár mozgás közben is), elég egyszerűen csak lenéznünk, s máris megtudhatjuk, merre járunk és hova akarunk eljutni. Útmutatónkat az épp aktuális járművünkben is elővehetjük, ilyenkor is fejünk (azaz a kép) függőleges mozgatásával bizonyosodhatunk meg afelől, hogy jó irányba haladunk. Hasonlóan a való élethez, a játékban sem ajánlatos megosztani figyelmünket a térkép és az út figyelése közt, különösképpen úgy, hogy minden 200 méteren terepjárókból tüzelő fegyveresekbe rohanhatunk, nem beszélve a különféle út menti vegetációról – ezeken mi is gyakran akadtunk fel a térkép bogarászása közepette.

A hatalmas bejárható terület miatt a legtöbb időnket utazással fogjuk tölteni, ami csak az első három-négy órában élvezetes, utána már inkább csak felesleges macerának érezzük. A szabadságérzetéhez persze ez is hozzátartozik, amit igyekeztek a készítők a lehető legélvezetesebb és legegyszerűbb módon tálalni számunkra. Számtalan jármű közül választhatunk célunk eléréséhez, közlekedhetünk vízen és szárazföldön egyaránt. Nagyobb távolságok megtétele előtt mindig érdemes figyelembe venni a táj perifériáján végigfutó buszhálózatot is, ami egy rövid töltés után elrepíthet minket célunk közelébe, ahol aztán mindig találunk megfelelő négykerekűt, amivel folytathatjuk utunkat. Érdekes tény különben, hogy ez az egyetlen esemény a játék során, ami töltéssel zavarja meg az amúgy folyamatos játékmenetet.

Far Cry 2 JátékképekFar Cry 2 JátékképekFar Cry 2 Játékképek

Ez a harc a régi

Bár rengeteget fogunk utazni, természetesen a lényeg azért az akción van. Ha másban nem is, ez a rész roppant mód hasonlít a Far Cry első részére. Az épp aktuális küldetéseink általában kimerülnek abban, hogy nyírjunk ki valakit, robbantsunk fel egy gáztartályt vagy épp egy vasúti vagont. Persze mindezt megpróbálták színesíti a Ubisoft szakemberei, de komoly kalandjáték elemekre, lopakodásra, vagy Fallout szerű dialógusokra ne számítsatok. A Far Cry 2 inkább akciójáték, mint RPG. Komoly tűzharcok és rengeteg izgalmas jelenet gondoskodik arról, hogy egy pillanatra se lankadjon figyelmünk a játék iránt. Ez persze sokakat már nem hoz lázba, így előfordulhat, hogy öt-hat óra játék után beleununk az egészbe. Sajnos a küldetések sokszor repetitívek, ráadásul a mesterséges intelligencia sem áll a helyzet magaslatán, így olykor nem biztosít kellő kihívást a program a veterán játékosok számára. Ellenfeleink többnyire mindig ugyanazok a szakadt ruhás egyének lesznek, akikkel már az első öt percben megismerkedünk, csupán fegyvereik javulnak az idő előrehaladtával. Gyakran azt vettük észre, hogy össze-vissza mozognak, illetve nagyobb távolságnál még akkor sem vesznek észre minket, ha egy mesterlövész puskával egy hordót röpítünk mellettük a levegőbe. De szerencsére ez nem túl zavaró, s a legtöbb ilyen nyitott világú FPS esetén adott ez a probléma, ezért mi igyekeztünk elnézni a program ezen hiányosságát. Ugyanis hiába a butácska MI, komolyabb túlerő esetén könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy életerőnk pillanatok alatt nullára esik. Ilyenkor, ha sikerül időben fedezékbe vonulnunk, a H gomb megnyomásával toldozhatjuk be sérüléseinket, ami a sebesülés mértékétől függően jelenthet egyszerű injekciót, vagy gyomorforgató „egy fogóval nekiesünk a combunkba fúródó golyónak” című kisebb operációt.

Far Cry 2 JátékképekFar Cry 2 JátékképekFar Cry 2 Játékképek

Afrika, te csodás!

Végére hagytam a Far Cry 2 legnagyobb erősségét: az elképesztő látványt. Hihetetlen, mit alkottak számunkra a kanadai fejlesztők, ugyanis a játék frenetikusan jól néz ki. Afrika változatos környezetének minden eleme megtalálható a játékban, kezdve a buja dzsungelektől a poros sivatagokon át egészen a sziklás hegyekig, mindez olyan hitelesen ábrázolva, ahogy eddig játékban nem nagyon láthattunk. A növényzeten átszűrődő fény, a lenyugvó nap látványa, mind-mind olyan látványos, hogy percekig nézegettük az állóképet monitorunkon. Ilyen látványhoz persze gyakran hatalmas gépigény is párosul, de a Far Cry 2 esetében minden sokszintűen skálázható, így még a közepes kategóriájú gépeken is könnyedén elfut, ráadásul minőségében sem romlik számottevően. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden idők legszebb PC-s játékát üdvözölhetjük személyében, ami ismét bebizonyította a Crytek motor rátermettségét a grafikai szegmensben.


Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

A(z) Far Cry 2 értékeléséhez be kell jelentkezned!

1

A grafika az valami elképesztő, de a vége felé már nagyon elegem volt belőle csak az achievmentekért vittem végig. De a kb. háromnegyedéig zseniális. Egy végigjátszást megér.

 

molnarbenjamin. - 2010-02-28 00:20:01 (#13) - Értékelés: 85/100

Fantasztikus grafika,jó játékélmény.
1 végigjátszást mindenképp megér.

 

Seashine - 2010-02-26 21:54:16 (#12) - Értékelés: 80/100

Egyedül a Játékban az nem tetszik, hogy akit látsz, az rád lő. Egyedül a Városokban nem. De már akkor is érdekesebb lenne, a játék hogy a barátaid, veled jönnének. Így olyan egyedül érzem magam, nem jó. De a legeslegjobb az lenne ha Co-op mód lett volna benne.

 

steve17 - 2010-02-01 15:24:25 (#11) - Értékelés: 95/100

Nekem nem igazán jött be ez a "műgyanta" grafika. Oké, tényleg nagyon szépen ki van dolgozva, karakterek is ott vannak a szeren, de valahogy nem....

 

m317down - 2010-02-01 13:19:07 (#10) - Értékelés: 86/100

Üdv én ki vittem a játékot 4 és félszer és még mindig nem értem mi a sztoriát ennek a játéknak csak találgatni tudok :)

 

falka - 2010-01-25 19:47:01 (#9) - Értékelés: 97/100

Szerintem is elég jól sikerült a játék, de biztos nem sokan fogják 2-3-szor végigjátszani. Ennek oka a sok utazás, bár busszal gyorsan a "közelébe" lehet kerülni 1-1 küldetésnek. Gyalogosan lehet állatokra vadászni unaloműzés képpen.... A táj nagyon szép, megér egy próbát a játék.
Első végigjátszás alatt, kellemes időtöltés az biztos.

 

Zoleepapa - 2010-01-22 10:24:19 (#8) - Értékelés: 90/100

a graf meg fizika jó, azon kívül tényleg semmi. Ez mutatja hogy jó motorból még nem lesz jó játék. Egyszerűen nincs benne semmi, unalmas, hangulata is alig van. Csak ennyit tudok mondani hogy semleges.

 

aludttej - 2010-01-21 22:06:39 (#7) - Értékelés: 75/100

Nagyon jó kis játék lett az FC2, nekem bejött, ellentétben az első résszel (szvsz túl nagy volt a hype körülötte, én viszont nem éreztem úgy, hogy ezt meg is érdemli, semmi átlagon felüli nem volt benne számomra, a szörnyek aztán végképp kiverték a biztosítékot...).
Na de a FC2: a grafika az valóban lenyűgöző, a Crysis-t minimum megközelíti, ha nem veri, ráadásul sokkal jobb motorral készült. A bejárható terület is elég méretes, ennek hátránya a közlekedés, amivel nincs túl nagy baj, csak egy idő után már tényleg baromi unalmas, főleg nagy távokon. A M.I. se nagy szám, de azt hiszem még belefér az elmegy kategóriába.

 

jedimaster - 2010-01-19 21:09:27 (#6) - Értékelés: 87/100

A játék szép,a játék jó,a játék különleges:D
No de pontosabban:grafika gyönyörű,van élővilág körülötted,fegyók elhasználódása(kétélű dolog),újratermelődő katonák.Az elején jó autózgatni de olyan 47% körül nagyon meguntam,de visszatértem:D
Az M.I. elég érdekes olykor,meg a katonák elhalálozása...

 

Blake11 - 2010-01-18 19:01:51 (#5) - Értékelés: 88/100

A játék tényleg nagyon szép és évezetes is egy ideig, de hamar rá tud unni az ember. Én is először órákat játszottam vele, de aztán mindig csak 1-2 órára vettem csak elő. Hamar meg lehet unni. Főleg a sok utazás és az egyhangú ismétlődő feladatok miatt. Második végigjátszásnál én próbáltam feldobni azzal, hogy elkezdtem megkeresni az összes gyémántot a pályán, de aztán az is unalmas lett. Nem is vittem végig a játékot. Harmadik alkalommal pedig 1 óra után már szedtem is le. Ezt a játékot csak úgy lehet játszani hogy az ember napi 1-2 órát játszik velem mert különben Hamar ráun. Engemet is letaglózott a nagy és szép világ, de ettől függetlenül is unalmassá válhat hamar.

 

lived - 2010-01-18 09:43:20 (#4) - Értékelés: 80/100

A grafika 10/10 üti a Crysist, a játékkal az a baj , hogy ilyen RPG szerűvé akarták megcsinálni. Szerintem nagyon idegesítő ennyi utazgatni , küldetést felvenni.
Meg hát semmi köze az első részhez de ez lényegtelen.

 

Borza2 - 2010-01-17 14:24:14 (#3) - Értékelés: 84/100

Sajnos az egész játékot tönkre vágja a nem lineáris játékmenet ,az állandóan újra termelődő őrposztok rendszere.Unalmas kínszenvedés lesz belőle pár óra játék után.Pedig a grafika szuper,a fegyverek megvalósítása is hangulatos,és a teherautóval való szálguldás hihetetlen élmény.Szerencsésebb lett egy volna egy haladsz a csőben játékmenet.

 

nazgul - 2010-01-16 21:18:01 (#2) - Értékelés: 55/100

gyöngyörű játék, nekem tetszik az is hogy bedöglik a fegyver
90+ot adnék rá, de a multi miatt kevesebb(sztem kevesebb mint 200 ember játszik vele multiban, mondjuk ez a magyar feliratos verzió megjelenésekor volt így, de még így is nyomtam pár jó multis meccsen benne)

 

viktor940 - 2010-01-16 20:07:20 (#1) - Értékelés: 88/100

1

Far Cry 2

Akció >> FPS >>

megjelenés:

PC:  2008. október 24.
PS3: 2008. október 24.
Xbox 360: 2008. október 24.

fejlesztő:

Ubisoft Montreal

kiadó:

Ubisoft

platform:

PC,  XBOX 360,  PS3

Web Fórum Teszt
Galéria Videó Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videoteszt:
Far Cry 2 videoteszt

Tovább az adatlaphoz...
Chris A Far Cry 2 egy hihetetlen grafikai látványorgia, aminél szebbet még nem láthattatok. Ráadásul a látvány nem minden, hiszen a készítőknek sikerült egyszerű lövöldözős játékból egy küldetésalapú, sok újdonságot tartalmazó, maradandó alkotást összehozniuk.


+ Nagyon szép
+ Küldetések, harcok, térkép
+ Szabadon bejárható vidék
- Sokat kell utazni
- Kicsit buta az M.I.

99
80
80
 
1 magos
3000 Mhz
1024 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 256 Mb 6000 MB
2 magos
2600 Mhz
2048 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 512 Mb 6000 MB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
C.S.I.: NY
The Lord of the Rings: Conquest
Dante's Inferno
PAIN!
Saints Row 2
World of Goo
Baldur's Gate II **
Legendary
Rise of the Argonauts
World of Warcraft: Wrath of the Lich King
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
True Crime: New York City
Grand Theft Auto: San Andreas **
GTR 2
Fable: The Lost Chapter **
Dragon Ball Z: Burst Limit
Hunting Unlimited 2008
The Sims 2: Házi kedvenc
FRISS HÍREK
PlayStation Move infóbomba
Monkey Island 2: Special Edition
Júniusban indul az OnLive, 15 dollár a havidíj
Újabb NFS: SHIFT DLC
Battlestar Galactica MMOG érkezik
AVP: Jön az első DLC
Ghost Recon: Future Soldier részletek
Nem tervezik a WoW-ot konzolokra
PoP: The Forgotten Sands fejlesztői napló
Assassin’s Creed II: bazinagy DRM-balhé és hackertámadás
Legutóbb keresett kifejezések: prototype magyarositas antkiller john deere drive green hun painkiller black edition vista vilag haburus landwirchaft simulator demo l warth of transport giant gold edition ice.road.truckers neef for speed most wanted carribean crisys ice crusade restaurant empire vegigjatszas call of duty worl at war lord of the rings: conquer flatout ultimate carnage-reloa crime life readme game hun xfire magyar private detective gta vc mod modern felni warth of m-toy java játék future pin lost planet trainer manele citylife:deluxe paraworld cd kulcs gta-san andreas crack far.cry. tom clancy hawx cheat sex video ingyen vista haegemonia hang szex jatekok ingyen reg kod double dice silver reg army of twon dragon ball gt jatek bolt teszt ingyen szendvicset mindenkinek get a life psp sexy heroes pach europe prince of persia csalás kodok zoo szex creed uber rome total wars spiderman friend of foe fear perseus mondate rome total war crack letoltes mirror magic savage kod

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed Need for Speed: Carbon Call of Duty: World at War (CoD 5) World of WarCraft Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator Medal of Honor: Airborne Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Far Cry 2 Fallout 3 Call of Duty: Modern Warfare 2 Star Wars: Knights of the Force Need for Speed: Undercover Star Wars: The Force Unleashed Assassin's Creed 2 StarCraft II: Wings of Liberty Unreal Tournament 3 Clive Barker's Jericho Grand Theft Auto 2 Vampire: The Masquerade - Bloodlines The Sims 3 Command & Conquer 3: Tiberium Wars FIFA 07 Gears of War Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 09 Crysis Warhead Colin McRae DIRT Pro Evolution Soccer 2008 Medieval II: Total War Spore Silkroad Online Hellgate: London S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Test Drive Unlimited Company of Heroes Far Cry Battlefield 2142 BMW M3 Challenge The Elder Scrolls IV: Oblivion Mafia 2 Diablo 3 Alarm für Cobra 11 - Nitro Fable 2 Team Fortress 2 Prince of Persia (2008) Harry Potter és a Főnix Rendje Need for Speed SHIFT Guitar Hero III: Legends of Rock Heroes of Might and Magic V Command & Conquer: Red Alert 3 Race Driver: GRID Diablo 2 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead Transformers: The Game Half-Life 2 Tomb Raider: Anniversary Grand Theft Auto F.E.A.R. 2: Project Origin World in Conflict LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Devil May Cry 4 18 Wheels of Steel: American Long Haul Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Lost: Via Domus The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Resident Evil 5 The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Battlefield 2 Star Wars: Knights of the Old Republic Tomb Raider: Underworld Dragon Age: Origins Prince of Persia: The Sands of Time World of WarCraft: The Burning Crusade Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Mount & Blade Enemy Territory: Quake Wars Batman: Arkham Asylum Archlord Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción The Sims 2 Wolfenstein
Motor-Presse Online: Motorrevü / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest
PARTNEREINK: www.crysis.hu / www.laptopkalauz.hu / www.magyaritasok.hu / Utazás - Nyaralás / www.c-enter.hu
FIFA Hungary / FM Hungary / GP Hungary / GTA Hungary / NFS Hungary / PES Hungary / Sims Hungary
CD ProjektAn-Tec Kft...::FGCKlan::..Electronic Artsseven m Kft.xstation