Az esténként unalmában a televízió távkapcsoló után nyúló, és azt vadul nyomogató olvasók szinte biztosak lehetnek abban, hogy már találkoztak a Helyszínelők című TV-sorozat valamelyik részével (azokról nem is beszélve, akik szándékosan ülnek le és várják lélegzetvisszafojtva a legújabb részeket). Igen, ez az a sorozat, amelyben civil ruhába öltözött szimpatikus nyomozók kapirgálnak bizonyítékok után kutatva egy-egy gyilkosság helyszínén.

Ők azok, akikre, nem lehet azt mondani, hogy „még időben érkeztél”, hiszen a gyilkosság már megtörtént, azt megelőzni nem lehet, egyetlen feladatuk maradt csak hátra: a tudomány és a technika (na meg persze a fantázia) legmodernebb eszközeit felhasználva hosszas nyomozás után kézre kerítsék az elkövetőt. A CSI: New York-i Helyszínelők játékváltozatában a feladatunk nem más, mint a sorozatban látottakhoz hasonlóan különböző helyszínekről összegyűjteni a számtalan bizonyítékot, megfejteni a rejtélyes számzárakat és egyéb érdekes feladatokat, hogy a laborba visszatérve elemezzük azokat. Az összeszedett okosságok után nincs más hátra, mint a bizonyítékokat felsorakoztatva kézre keríteni a gyilkost. Cikkünk bemutatja, miképp sikerült ezt átültetni a Legacy Interactive programozóinak.

Digitális New York

Töredelmesen bevallom, hogy a Helyszínelők néhány rész után különböző okok miatt kiesett az általam rendszeresen nézett sorozatok listájáról, mégis mindenféle előítélet nélkül ültem le a játék elé. Az első gyanús jel az volt a számomra, hogy maga a játék megközelítőleg 500 MB-osra sikeredett, és a számítógépre installált fájlok sem foglalnak el többet 300 MB-nál a merevlemezemről. A program elindítása után meglehetősen meg van kötve a kezünk: a menüt betöltve létrehozhatunk egy saját profilt, majd válogathatunk a minimális konfigurálási lehetőség közül, amely kimerül az effektek és a zenei aláfestés hangerejének változtatásával, s választhatunk a teljes képernyős beállítás vagy az ablakban futtatás között.

Sajnálatos módon az én széles képernyős monitorommal alapból nem is tudott mit kezdeni a játék, ezért kénytelen voltam megelégedni egy szerény „ablakos” megoldással annak érdekében, hogy ne torzuljon el a kép. Sebaj, ez legyen a legnagyobb gond a játékkal – gondoltam, s bátran kattintottam a „Play” gombra. Ekkor előjött négy, plusz egy bónusz helyszín, amely közül a játék kezdetén természetesen csak az elsőt választhatjuk, a többi csak az előtte látható gyilkosság felderítésével nyílik meg.

Az első gyilkosság helyszínére érve kaptam meg az első, de mindent elsöprő gyomrost: az egész játék teljes mértékben kétdimenziós, ami nem is lenne akkora probléma, hiszen kifejezetten szeretem például a művészi, kézzel rajzolt hátterek előtt játszódó kalandjátékokat, de ahogy a CSI: New Yorki-i Helyszínelők kinéz, az valami döbbenet. Mintha a jó öreg paintet, és pár alulfizetett nyári diákmunkást vettek volna elő a készítők a fiók legmélyéről. A játékhoz az eredeti színészek kölcsönzik mind a hangjukat, mind az arcukat. Ennek megfelelően belebújhatunk a sorozatban is látható főbb szereplők, Mac Taylor, Stella Bonasera és a többi nyomozó bőrébe is, azonban ez csak leheletnyit javít az összképen. A látványvilág hiányosságait csak akkor lehet elnézni a fejlesztőknek, ha szándékosan volt az a céljuk, hogy nosztalgiázásra késztessék a játékost, és eszünkbe juttassák a már szinte kihaltnak hitt point ’n’ click játékok hangulatát.

Esetem az Esettel

Sebaj, fejest ugrottam hát az első gyilkosság helyszínébe, amely egy Sandor névre hallgató agyontetovált, marcona kinézetű ember utcán heverő holttestét tartalmazta. A játékmenet pedig a következőképpen fest: egy teljesen statikus képet, azaz magát a helyszínt bámulva kell összegyűjtenünk a bizonyítékokat a rájuk kattintással, amely után bekerülnek az eszköztárunkba. A nyomozásnak ezen szakaszában az egyetlen adrenalinpumpáló tényezőt az adhatja, hogy nem mindent találunk meg elsőre, hiszen az vagy nagyon kis méretű, vagy teljes mértékben beleolvad a környezetébe. Ebben az esetben vérmérséklettől függően kezdhetünk vad kattintgatásba vagy használhatjuk a képernyő bal alsó részén elhelyezkedő „Tipp” gombot, amely egy célkereszttel utat mutat nekünk a még hátra maradt tárgyak hollétét illetően.

Ehhez a megoldáshoz azonban csak korlátozott mértékben férhetünk hozzá olyan szempontból, hogy ha egyszer felhasználtuk, akkor időt kell hagynunk, hogy ez a lehetőség újra feltöltődjön. A tárgyak összegyűjtésében az alsó részen futó tárgylista is segít, hiszen halványan láthatóvá teszi azokat, amelyeket még be kell szereznünk a továbbjutáshoz. Ezután következik a tanúk illetve a lehetséges gyanúsítottak, hozzátartozók kihallgatása, amely annyiból áll, hogy az illető szintén rajzolt, rezzenéstelen felsőtestét bámulva rá kell kérdeznünk a kiírt szövegen aláhúzott fontosabb dolgokra, majd a helyszínen talált tárgyakat a beszélgetőpartnerünkre húzva bővebb információkkal lehetünk gazdagabbak. Mindeközben egy teljesítménymutató jelzi, hogy mennyi van még hátra a beszélgetésből (ebből lehet következtetni arra, hogy mikre kell még rákérdeznünk), illetve egy hitelességmutató, amely hozzáértésünket hivatott reprezentálni.

Van benne valami...

Ezután következik a játék érdekesebb része: a begyűjtött bizonyítékok és holttestek alapján megkezdődhet a nyomozás érdemi része. Ehhez különféle feladatokban kell helytállnunk, amely valamelyest a fejlesztők kreativitását dicséri: például ujjlenyomatot kell vennünk tárgyakról, s azonosítanunk őket. Ehhez az adatbázisban tárolt különböző ujjlenyomat-töredékeket kell az eredetin megfelelő helyre illesztenünk. Aztán persze a holttest boncolásánál is jelen leszünk. Ebben az esetben általában egy egészséges szerv, és a halottunk ugyanazon szerve között kell észrevennünk adott számú különbséget és egérkattintással jelezni azokat. Ezután irány a mikroszkóp, ahol végezhetünk molekulaanalízist, melynek során egy petricsészéből kell kiválogatnunk az ugyanúgy kinéző molekuladarabokat és elkülönítenünk őket. Ha végeztünk, a nyomok általában új helyszínre vezetnek, ahol az újabb bizonyítékok összegyűjtögetése mellett további feladványokba ütközünk: szavakat kell kiraknunk, párokat kell keresgélnünk, különböző ábrákat kell a megfelelő módón összeállítanunk – ha valóban ez a dolga egy helyszínelőnek, akkor jómagam biztos, hogy pályát tévesztettem.

A rejtvények és a feladatok az első gyilkosság felgöngyölítésében még szórakoztatóak, de utána már csak önmagukat ismétlik, ezért nagyon elhivatottnak kell lenni ahhoz, hogy sokadszor ugorjunk bele ugyanabba a kirakósba. Kellő kitartással és a Tipp gomb sokszori használatával azonban végül fény derül a gyilkos személyére, akit a kihallgatószobában bombázhatunk további kérdésekkel, s a végén összeáll a kép: egy szintén bénán festő, átvezető animáció keretén belül fény derül az elkövető tettére és indítékaira is.

A hiba nem az ön készülékében van

A CSI: NY szörnyű kinézetével és már az elején unalmassá váló játékmenetével csak azoknak ajánlott, akik egyetlen napot se tudnak elképzelni a már jól ismert szereplők és az utánozhatatlan Helyszínelők hangulata nélkül. Mindenki más maradjon a megszokott tv-adagnál...