Az új szám megjelent!

Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Tesztplatform: PC

Írta: Hancu

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

A ’94-ben alapított, Boston egyik külvárosában dolgozó Turbine talán a legnagyobb MMORPG-tapasztalattal rendelkező játékfejlesztő a világon. Első játékuk, az Asheron’s Call 120 ezer előfizetőjével ’99-től három évig stabil harmadik volt az online RPG-k piacán (az Ultima Online és az EverQuest mögött). A folytatás már csak 50 ezer játékost tudott szerezni, most pedig példátlan módon két játékot futtat a csapat párhuzamosan: a D&D Online-t, és az idén karácsonyra tervezett megjelenésű Lord of the Rings Online-t.

Bő 1300 játékórányi World of Warcraft után az ember akaratlanul is hajlamos minden új MMORPG erényeit, újításait, hiányosságait a Blizzard nehézsúlyú bajnokához méricskélni. Ez alapesetben elég kellemetlen lenne, hiszen mégiscsak illene objektivitásra törekedni - azonban az online RPG-k világának sajátosságai miatt most éppen kapóra jön a dolog. A WoW ugyanis olyan szinten tarolta le ezt a piacot, hogy nemcsak a játékosok, de maguk a kiadók-fejlesztők is folyton a Blizzard-úthengeréhez méregetik a maguk portékáját. Ez logikus: hiszen csak úgy reménykedhetnek sikerben, ha sikerül a WoW-tól gyökeresen eltérőt, vagy - legalább bizonyos elemeiben - vonzóbbat alkotniuk, amellyel sikerül új játékosokat is megfogni, és Azeroth földjéről is minél többet átcsábítani. A D&D Online jó eséllyel indult erre a küldetésre: a világ legnagyobb múltú, és máig legnépszerűbb szerepjátékának külsőségeivel, szabályrendszerével, valamint online RPG-től szokatlan akcióközpontúságával, a játékos reflexeire, ügyességére támaszkodással keltette fel a nép érdeklődését.


Stormreach, a világ közepe

A játék természetesen a legújabb kiadású D&D-ből kölcsönzi a szabályrendszert, a fajokat, a kasztokat - ez jó hír az eredeti szerepjáték ismerőinek, de kissé megnehezíti azoknak a dolgát, aki még életükben nem láttak húszoldalú dobókockát (Sasa legalábbis elég rémült képet vágott a karaktergeneráló képernyő előtt…).

Kalandjaink a legújabb D&D világ, Eberron földjén játszódnak (aki csak PC-n foglalkozik a D&D-vel, a Dragonshardból ismerheti), az egyik központi városban, Stormreachben, és annak környékén. Míg a városban hemzsegnek a játékosok, ahogy kitesszük a lábunkat a falakon túlra, szembesülünk az MMORPG-kben mostanában dívó instance-mánia legextrémebb képviselőjével. Stormreach-en kívül az összes helyszín ezzel a technikával van megoldva: minden kalandozó(csapat)nak saját, privát kópiát generál a program minden küldetés helyszínéből - ergo teljesen esélytelen, hogy a csapattagjainkon kívül más játékosokkal összefussunk. Emiatt nincs is igazán MMORPG-érzése a játéknak, jobban emlékeztet arra, mintha Neverwinter Nights modulokat játszanánk kooperatívban a haverokkal.

Maguk a küldetések és helyszíneik jól össze vannak rakva, egy pillanatig sem unatkozunk: szörnyeket vágunk hűvös halomba, csapdákat kerülünk ki (jó esetben…), kincseket lelünk, logikai feladványokat oldunk meg, besöpörjük a jutalmat, és már megyünk is a következő labirintust feltérképezni.

Az egyes karakterkasztok jól kiegyensúlyozottnak tűnnek (bár valami miatt egyelőre elképesztő mennyiségű harcost és lovagot látni, mágiahasználót pedig csak elvétve), mindegyiknek van valami képessége, ami miatt nélkülözhetetlen egy optimális csapatban, és kellemesen változatos velük a játék. Két karakteremmel, a barbár Parkinsonnal, és a mágus Alzheimerrel egészen más hangulatot, élményt adtak a kalandok (azért viszont fekete pont jár a fejlesztőnek, hogy enged ilyen hülye nevű karaktereket indítani). A kezelőfelület egyelőre kicsit döcögős, a térkép túl kicsi, a tárgylistánk előhozása érthetetlen módon nem egy kattintás, hanem hosszabb menü-kotorászást igényel - de ezek a hibák valószínűleg orvosolva lesznek, mire ezek a sorok kijönnek a nyomdából…



Ami van

Érdekes húzás a játék akcióközpontúra hangolása. Ezúttal nem(csak) a karakterünk statisztikáin múlik, hogy egy méretes sallert, vagy akár egy tűzgolyó varázslatot mennyire tudott hárítani, hanem azon, hogy időben nyomtuk-e le (illetve egyáltalán lenyomtuk-e..) a blokkolás vagy ugrás gombját. Hogy ez az újítás áldás vagy átok, személyes ízlés kérdése, mindenesetre az biztos, hogy sokkal pergősebbek, izgalmasabbak lesznek tőle a harcok. Nekem speciel ez a hozzáállás nem jött be (ha a reflexeimet akarom tornáztatni, inkább Tomb Raiderezek, egy MMORPG-től más élményt várok), de el tudom fogadni, ha más eszelős piromán módjára gyújtogatja az örömtüzeket.

Szintén érdekes újítás, hogy az úton-útfélen leölt szörnyekért az égvilágon semmilyen tapasztalati pont nem jár, azt kizárólag küldetések végrehajtásáért kapunk (azokért sem a végtelenségig: az újra és újra kipucolt labirintusokért egyre kevesebb XP jár). Ez a remek megoldás a „grindelés” ellen lett kitalálva, és valóban: itt aztán nem lehet letáborozni a tengerparton és addig mészárolni az ártatlan tekintetű fókabébiket, míg el nem érjük a szintkorlátot. A D&D Online-ban ez egyébként mindössze 10 - de minden szinten belül van négy rang, amiket elérve „enhancementeket“ kapunk, amelyek valamely már meglevő képességünket erősítik (új képességekre csak „rendes” szintlépéskor tehetünk szert). Jó ötlet, hogy az egyes küldetéseknél magunk választhatunk nehézségi fokot - természetesen a sikerért járó jutalom is ennek függvényében változik.


Ami nincs

Nem túl fair egy induló online RPG-nek olyan hiányosságokat felróni, amelyeken esetenként a konkurensek is csak hosszú évek és több kiegészítő csiszolgatása-foltozgatása árán léptek túl; de ettől a tény még tény marad: a D&D Online-ból sok olyan dolog hiányzik, ami már régóta szériatartozék egy MMORPG-ben. Nincs például PvP, azaz játékos-játékos elleni harc. Nincsen játékosok irányította gazdaság és kereskedelem (emiatt a pénznek alig van szerepe és értéke), nincsen „kraftolás”, azaz nem tudunk új tárgyakat készíteni, fegyvereket-páncélokat kovácsolni, varázsitalokat kotyvasztani. Mivel a játéktér a fővárosból és instance-okból áll, gyakorlatilag nincs felfedezni, bebarangolni való világ; s végül nincs olyan küldetés, feladat, vagy bármi, amit szólóban meg tudnánk oldani. Ha nincs csapatunk - lehetőleg optimális összetételű - eláshatjuk magunkat (ehhez azért hozzátartozik, hogy igen kulturált felületen kereshetünk magunknak társakat a kalandozáshoz). Egyelőre akadozik a magas szintű karakterek kiszolgálása is: kevés számukra a kihívás, így sokan fanyalodnak arra, hogy a 10. szint elérése után új karaktert kezdjenek, aztán megint újat, és megint újat…

Persze lehet azt mondani, hogy mindez a D&D-hűség része, hiszen az eredeti szerepjáték sem arról szólt jellemzően, hogy a játékosok egyedül kóborolnak, egymást ütik, az aukciósházban brókerkednek és varázskardokat kalapálnak naphosszat. Ettől függetlenül nem szerencsés, ha egy játék ennyire csak egyfelé koncentrál…



Kalandok és sárkányok

A kivitelezéssel nincs semmi gond: a grafika (főleg a karaktermodellek), a hangok teljesen rendben vannak (különösen hangulatos, ahogy a kalandjainkat a „játékmester” kommentálja); programhibák, lag, kiegyensúlyozatlanságok ugyan akadnak, de hétről hétre javul a helyzet, a Turbine-os fiúk-lányok szemlátomást nem lazsálnak. Annyira nem, hogy máris bejelentették az ingyenes mini-kiegészítők első darabját (1-2 havonta lesznek ilyenek; ezzel a játék egyfajta fordított Guild Wars modellt követ: havidíjas alapjáték, és ingyenes kiegészítők), a májusban érkező Dragon’s Vaultot, amiben a dungeon-dragon arány kissé felborul: előbbiből 15 lesz benne, utóbbiból csak egy, de az nagy, vörös és tüzet fúj.

A(z) Dungeons & Dragons Online: Stormreach értékeléséhez be kell jelentkezned!

Dungeons & Dragons Online: Stormreach

MMOG >> MMORPG >>

megjelenés:

PC:  2006. március 03.

fejlesztő:

Turbine

kiadó:

Atari

Web Teszt
Galéria
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Tovább az adatlaphoz...
Hancu Ha szereted a D&D-t, vagy nosztalgiával gondolsz a szerepjátékos múltad vérpistikés időszakára, amikor a haverokkal tonnaszám vágtátok a szörnyeket a legvadabb „dungeon”-ök mélyén, a Stormreach remek alkalmat nyújt arra, hogy ezt az élményt egy jó társasággal újra átéld. Ha nem, akkor - bár jó játék a D&D Online - minden valószínűség szerint találsz magadnak jobbat is az MMORPG-felhozatalban.
A hagyományos D&D partik hangulatának remek átemelése, újszerű akciódús játékmenettel!
Rengeteg dolog hiányzik belőle, ami ma egy MMORPG-ben már alapnak számít
80
80
70
 

1600 Mhz
512 Mb 32 Mb 3 GB
1 magos
3000 Mhz
1024 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 128 Mb 3 GB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
Velvet Assassin
Dark Sector
Men of War
Tom Clancy's EndWar
Disney's Hercules: Action Game **
Star Wars: Battlefront **
The Godfather II
X-Blades
ShellShock 2: Blood Trails
Tom Clancy's HAWX
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
Grand Theft Auto: San Andreas **
True Crime: New York City
GTR 2
Dragon Ball Z: Burst Limit
Fable: The Lost Chapter **
Battlefield 2 **
Hunting Unlimited 2008
Legutóbb keresett kifejezések: tunnel.rats.steam star.wars.jedi.knight.mysterie evolv king-kongcheat twotrhones god of war sid.meiers.civilization.iv assassins creed brotherhoods nith hitman countrack beta douillet fifa soproni liga playboy: mansion magyaritas dargon age war leaders patch english magyarositás chrome shadowsoftheempire farwest soldier of fortune no-cd crack nascar kart racing nfs mostvanted serial call of juarez bond of boon need for speed carbon serial n szamitogep outcry by dreamcatcher mss max payne film gta san andreas patch the farm magyar patch letöltés star wars empire at wars tiberium wars gta lost and demmend over the cossacks total war csi demo mindenki my sims vegigjatszas delta force task force dagger total club manager teljes download do jogo sexvilla sims inst alan hansens - sports challen hour victory letöltés twilight magyarul just cause pc sins solar empire archlord regisztráció hot p gran ages rome crack nfs nitro

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade