
Fable: The Lost Chapter
Tesztplatform: PC
A Lionhead Studios már tapasztalt fejlesztőcsapatnak bizonyult 2005-ben is, hiszen többek között az ő nevükhöz fűződik a Black and White franchise is. Ezek után várható volt, hogy a Fable sem lesz éppen piskóta...
Egyszer volt, hol nem volt...
A sztori itt-ott picit csavaros, de ez pont kellett ide. A hatalmas Albionban járunk, ahol egy bizonyos Oakville nevezetű faluban él egy kissrác. Őt alakítjuk mi, az első küldetés folyamán rögtön tehetünk is megannyi csínytevést vagy éppen gyűjthetünk pénzt a húgunk születésnapjára. Igen ám, de hirtelen banditák törnek rá a békés település lakóira, mi pedig mi mást tehetnénk, mint hogy elbújunk a bokorban. Anyánkat elhurcolják, testvérünk is erre a sorsra jut, míg végül az utolsó családtagot is megtaláljuk: apánk az égő házak között, a földön hever és hamar bizonyosságot nyer a tény: halott. Később Maze varázsló segítségével felvételt nyerünk a Hősök Egyesületébe. Itt éveket töltünk tanulással és fizikai kiképzéssel, míg végül 18 éves fejjel nekivágunk ezen mesés világnak, hogy hőstetteinkről zengjen minden apró terület. Innentől rajtunk áll a történet menete, persze bizonyos momentumait nem tudjuk befolyásolni - mindörökké script -, de öregkorunkig haladhatunk, így van időnk a bizonyításra. Eközben külsőnk is nagy átalakuláson esik át, egyaránt megváltozhat testfelépítésünk, ahogy pl. a hajunk és arcunk szőrzete is. Természetesen ehhez ajánlott egy ügyes fodrász igénybevétele!Jött, látott, győzött
Milyen igaza lett a Lionhead-pártiaknak, akik hittek a nagy cégben, hiszen a Fable: The Lost Chapter briliáns alkotás! Elsőre picit gyermetegnek néz ki, melyet kapásból megilletnénk egy 3+ jelöléssel, de higgye el mindenki: ez azért bőven több annál. Elsőként talán a tökéletes játékmenetet tudnám dicsérni, hiszen valami iszonyat jó hangulatúra sikeredett. Az ember akármerre megy, mindenhol folyik az élet, a nappalokat éjszakák követik, az emberek dolgoznak, szórakoznak, alszanak és mulatnak, például a kocsmában ücsörögve egy jó pofa sör mellett. Hősünk mindenhol elismerést és tiszteletet kap - az előzőt inkább a jó beállítottságúak, míg utóbbit a gonoszabb figurák -, nincs egy olyan helyszín, ahol ne nézne oda valaki férfias külsőnkre. Az pedig csak hab a tortán hogy akár meg is nősülhetünk, elcsábíthatunk kacér lányokat de akár, no de ezt majd meglátjátok. A harcrendszer is elég jóra sikeredett, bár ehhez hozzájárul az is, hogy az irányítás pofonegyszerű. Szó sincs külön kézikönyvről, szinte egycsapásra megtanulhatunk mindent, ez alapján pedig könnyedén felvehetjük a harcot egy halom ellenféllel egyszerre. Maga a fejlődési rendszer is elég értelmesen lett kidolgozva, melyek között vannak megannyi fejleszthető képességek (mint pl . erő-, állóképesség-, gyorsaság- vagy életerő-növelés, íjászat, lopakodás, no meg egy halom varázslat). Ezzel egyetemben karakterünk is sorra viszi véghez a csodákat, egyre népszerűbb lesz, no meg mindinkább szert tesz hatalmas fizikai vagy egyéb erőkre. A küldetésekre külön oldalhegyeket lehetne szánni, ám lényegében igen egyszerűek: adottak az aranyjelzésű főküldetések, ezek elvégzése kötelező, hiszen nélkülük lehetetlen továbbjutni a történetben. Az ezüstjelzésű missziók már kevésbé fontosak, ám még így is komoly XP és egyéb tárgyak lelőhelyei. Végül a bronzzal jelölteket tekinthetjük jelentéktelen próbálkozásoknak, hiszen itt már nem számíthatunk olyan komoly jutalmakra. Apropó, jutalom: a játékban megannyi bolt (legfőképp kocsma, ruha- és fegyverüzlet), és százféle cucc van. Szinte minden a rendelkezésünkre áll, kezdve a teljes lovagi öltözéktől a leghatalmasabb bárdokon át az életitalokig. Felesleges lenne ezekről bővebben írnom, higgyétek el hogy annyi van, mint a nyű!És ahol a rossz dolgok kezdődnek
Mint minden jelentősebb vagy éppen kevésbé jelentős program esetében, itt is akadnak azért olyan tényezők, melyek láttán az ember húzza a száját. Először is az egész játék egy hatalmas útkereszteződés. Persze bizonyos értelemben szabadon mászkálhatunk, de mégis megvan kötve a kezünk, hiszen adott utakon bolyonghatunk csak. Szó sincs arról, hogy letérünk az ösvényről és befutunk egy erdőbe, itt bizony minden egyes léptünk megvan szabva! A másik idegesítő dolog az, hogy frusztrálóan könnyű a játék. Sőt, leginkább maga a küzdelem. Amint beszereztünk egy ügyes fegyvert és harci ruházatot, valamint rendelkezünk több tucat energiaitallal - annyi pénzhez juthatunk egyes küldetések elvégzése után, hogy biztos lesz mód a megvételére -, máris nekifuthatunk egy banditaseregnek. Garantáltan karcolásunk sem lesz, vagy ha mégis, akkor bedobunk egy említett itókát és adunk a pofájukra. Végezetképp pedig maga a terjedelme az egész sztorinak: cingár és kész! Rövid, rövid és rövid! Ha csak a tiszta végigjátszásra hajtunk, akkor órák kérdése maximum az egész - profiknak még talán ennyi sem kell -, és ha a teljes végigjátszás a tét - ezüst és bronzküldetések beleszámítva -, akkor sem lehet több néhány hozzácsapott óránál. Persze még mindig hosszabb egy-egy Call of Duty 2 nekifutásnál, de hát akkor is...Grafika és muzsika
Egyáltalán nem beszélhetünk csúnyácska játékról, hiszen a Fable elég tetszetősre sikeredett. Ha belegondolunk, hogy alapvetően konzolos anyagról van szó, még inkább tapsot érdemel a külseje. Az egész egy az egyben gyönyörű, picit meseszerű képvilággal megspékelve, összességében pont egy ilyen színvilágot raknék bele én is egy ilyenfajta programba. A gépigény sem valami rémisztő, egy átlagos gépen szépen el fog döcögni közepes beállításon. Én totál felhúztam mindent, AMD Athlon 3500+ (2.2 GHz), ATI Radeon X1600-zal és 1 GB RAM-mal (DDR2). Ezek után az ember azt hinné, a muzsikával semmi baj sincs: és tényleg! A zene nagyon odavág, nyugtatólag hat és szó sincs arról hogy hátráltatná az embert. Én annyira hozzászoktam a dallamokhoz, hogy tulajdonképpen néha észre se vettem, hogy szól. Egy negatívum akadt azért - nem tudom hogy nálam van-e végül is a hiba, bár kétlem - , az 5.1-es hangrendszerem igencsak viccesen adta ki néha a hangokat. Miközben az NPC bátran mesélt nekem valamit, közben időnként váltott a kamera és bizonyos nézetből egyszerűen elhalkult a monológ. Nem egy tragikus dolog, pláne hogy nem sűrűn írták máshol is ezt a hibát, tehát nem szándékozom majd levonni ezt a végső értékből.Végezetképp, azaz így utólag rátekintve, a Fable egy igencsak minőségi alkotás, melyről sugárzik a profizmus, az igyekezet és a fejlesztők részéről a tenni akarás. Szó sincs idő előtti kiadásról, ezt a játékot alaposan kidolgozták és ezt így kéne mindenhol csinálni!
A(z) Fable: The Lost Chapter értékeléséhez be kell jelentkezned!
Miután már a 2. részt is többször végigjátszottam, bizton kijelenthetem, hogy az 1. része a legjobb a szériának. Ha lenne benne kutya... fölösleges lett volna a 2. rész! :D |
|
|
Gondi17 - 2010-08-28 13:30:35 (#20) - Értékelés: 92/100 |
Ez az egyik legjobb RPG. Jó játékmenethez, jó történet párosul. |
|
|
Alex23 - 2010-08-15 15:14:31 (#19) - Értékelés: 100/100 |
Nekem úgy ahogy tetszett, de az előttem szólókkal (Ashaniel, den16) egyetértek, kevéske szerepjátéknak. |
|
|
Dethis - 2010-08-10 17:51:49 (#18) - Értékelés: 91/100 |
Hát igen... Abszolút együtt érzek és egyet értek az előttem szólóval. szerepjátéknak ez bizony kevés. Egy nagyszerűen kivitelezett játék, végletekig leegyszerűsítve, kb 10 éves korig ajánlott. |
|
|
Ashaniel - 2010-08-10 10:40:55 (#17) - Értékelés: 75/100 |
Én eléggé szeretem a fable-t, csak egy dolog idegesít. A fablet (és még sok más hack&slash-t stb.) szerepjátékoznak le. Sajnos. Egy emlékezetes dolog volt a sulimban. Az egyik osztálytársam a Diablo 2-nél azonnal megszólalt, hogy rpg... A dante's inferonál pedig , hogy kalandjáték... Szóval ezeknél "kicsit" kiakadok. A fable pedig nem egy szerepjáték. Bár most igy jobban belegondolok ez egy konzolos szerepjáték... Remélem értitek. Ilyen lett az oblivion is a Morrowindhez képest. Sajnos. A fable-re visszatérve. Szerintem 0 párbeszédrendszer (yes vagy no, mint örök klasszikus) 0 item menagment (bezzeg a diabloban...) . Viszont ha nem szerepjátéként nézünk rá akkor viszont egy nagyon jó kis játék. |
|
|
den16 - 2010-08-06 15:06:02 (#16) - Értékelés: 90/100 |
Azonnal megfogott a játék, a helyszínek, a szereplők, a zene, a történet, a játékmenet! |
|
|
DaCaAdmiral - 2010-08-06 01:45:03 (#15) - Értékelés: 97/100 |
Nekem az egyik legmaradandóbb játék ez lesz. Nem hosszú, nagyon rövid. De könnyű, szórakoztató, változatos, ahhoz képest, hogy a tér kicsi. Ha végigviszem a játékot, utána barangolhatok tovább, gyilkolhatok, scinálhatom a megmaradt küldetéseket, fejeleszthetem a jellemem, tanulhatom tovább a képességeket. Nem kell több egy játékba, sajnálom, hogy a 2. részt nem adták ki PC-re, remélem a 3. kijön! 98% |
|
|
sleeepy - 2010-07-14 11:13:26 (#14) - Értékelés: 98/100 |
ez egyszerűen k**rva jó. két hónapig semmi nem volt csak bekapcsoltam és nyomtam!!szerintem a 3 nem lesz ilyen jó. |
|
|
Skunk666 - 2010-06-22 14:32:05 (#13) - Értékelés: 100/100 |
Peti azt várhatod is, egyébként a 2. rész nagyon jó én most viszem épp :) nem azt mondom hogy megéri venni miatta egy Xboxot de azért elég jó, nekem megfelelő mennyiségű újítás van |
|
|
Shooter92 - 2010-06-18 20:13:21 (#12) - Értékelés: 91/100 |
Nagyon jó játék nekem mindig ott lessz a gépen .Feledhetetlen. |
|
|
kdavid1215 - 2010-06-11 07:10:47 (#11) - Értékelés: 100/100 |
Már vagy tucatszor végigjátszottam, ez az egyik kedvenc játékom. Egyetlen kivetnivaló van csak: túl rövid. |
|
|
LordTom - 2010-05-08 11:34:58 (#10) - Értékelés: 99/100 |
A legjobb RPG a világon! Már nagyon várom a 2. részét PC-re. |
|
|
Peti321 - 2010-05-08 07:04:38 (#9) - Értékelés: 95/100 |
|
Egyik nagy kedvenc olyan a hangulata mint ha fű után ki mennétek fakardozni a haverokkal. Fable 4EVER a 2.rész is kiváló boxon. |
|
Xcrew - 2010-04-19 20:51:08 (#8) - Értékelés: 100/100 |
most nyomtam ki .élvezetes game bár elég vicces volt hogy a karim a végére 63 évesen gyapta le a főgonoszt :D a harc könnyű de épp ezért jó. a Sztori is kellemes.És a világ hogy úgymondjam szinte élt remek volt .95 % (azért ne m100% mer akko mi lenne a többivel ? ) |
|
|
oorrkk - 2010-04-06 18:08:21 (#7) - Értékelés: 95/100 |
Annyit mondok,hogy elég jó a Fable 1. része,de aki (pl én) játszott a 2-vel,az csak húzza ajd a száját... |
|
|
matya999 - 2010-04-03 14:25:32 (#6) - Értékelés: 85/100 |
Nagyon jó játék, már legalább 4x végigvittem :) |
|
|
assasinharcos - 2010-04-02 17:53:34 (#5) - Értékelés: 98/100 |
Számomra ez az etalon játék. Már legalább 6-szor végigvittem. Nagyon örülnék ha több része is lenne pc-re. |
|
|
kolizoli - 2010-03-26 19:50:00 (#4) - Értékelés: 91/100 |
Olyan... hmmm ... furcsa hangulata van. |
|
|
Gohan89 - 2010-03-11 21:10:42 (#3) - Értékelés: 78/100 |
Kövezzetek meg, de nekem nagyon nem jött be! |
|
|
Train - 2010-02-25 11:47:15 (#2) - Értékelés: 60/100 |
Ez az a játék amit mindenki ismerés és mindenkinek van valmi véleménye róla,ami nem más mint hogy ez egy fantasztikus játék. |
|
|
eusipio. - 2010-01-27 17:04:45 (#1) - Értékelés: 100/100 |
Fable: The Lost Chapter
Akció/Kaland >>
PC:
2005. szeptember 23.
Lionhead Studios
kiadó:Microsoft
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Fable The Lost Chapters - Easter Egg
Fable: The Lost Chapter
+ egyszerű fejlődési- és harcrendszer
+ hangulatkeltő zene
- egyszerű öldöklés
- rövid
| 88 |
| 93 |
| 92 |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| 1 magos 1400 Mhz |
256 Mb | Shader Model 1.4 - DirectX 8.1 64 Mb | 3 GB |
| 1 magos 2500 Mhz |
512 Mb | Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 128 Mb | 3 GB |













