Az új szám megjelenéséig még    nap

Guitar Hero III: Legends of Rock

Tesztplatform: PC

Írta: Stöki

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyvonalúan következő generációsnak nevezett hadonászós konzol, a Nintendo Wii nem egy háromnapos csoda (egy év alatt adtak el belőle annyit, mint Xbox 360-ból két év alatt), a játékszakmai konferenciákon kétszer annyiszor hangzik el a �casual gamer� (vagyis alkalmi játékos) kifejezés, mit korábban. A kiadói tervekből is látszik, hogy az egyszerűen használható családi játékok fejlesztése egyre határozottabb trend. Persze, a döglődő PC-s piac ezt kissé késve követi, de legalább követi: a Guitar Hero legújabb, harmadik része már a jó öreg ócskavasra is megjelent.

A széria első két része csak PS2-re (illetve a második Xbox 360-ra is) jelent meg, és azokat a játéktermi zenegépeket vitte be az otthonokba, amiket a Konami talált ki még a kilencvenes évek végén. A távol-keleti cég DrumMania és GuitarFreaks nevű pénzbedobós automatái egyszerű receptre épültek: a kontroller valamilyen hangszert (esetünkben dobot és gitárt) imitált, a képernyőn pedig valamilyen zene ütemére jelentek meg kis színes bogyók, és minden bogyónál le kellett �játszani� a zenét a kontroller megfelelő színű gombjaival. A Konami sorozata a thaiföldi, japán és egyéb egzotikus játéktermekben azóta is hódít � várható volt, hogy egy leleményes kiadó ezt a műfajt előbb-utóbb meghonosítja az otthoni konzolokon is. Ez a kiadó a Red Octane volt, 2005-ben kiadták a Guitar Herót, 2006-ban pedig a folytatását. Az eredmény másfélmillió, illetve hárommillió eladott példány volt, ami kellően nagy szám volt ahhoz, hogy egy mamutcég is belekavarjon a lecsóba. Az MTV � ki más? � elcsábította a két játék fejlesztőjét, a Harmonixet, és elkészíttették velük a még idén megjelenő �Guitar Hero-killert�, a Rock Bandet (disztribútornak az Electronic Arts is beszállt). A Red Octane ezek után kereshetett új fejlesztőket a sorozat harmadik, Legends of Rock alcímet viselő részéhez. A Guitar Hero III-at végül a Harmonix helyett a leginkább a Tony Hawk-játékokról ismert Neversoft hozta össze, PC-re pedig egy sokat foglalkoztatott konverziógyáros, az Aspyr Media portolta át. A mérce magasan volt az első két rész után, minden valamirevaló kritikus kíváncsian várta, hogyan muzsikálnak (muzsikálnak, éérted) az új fejlesztők.

Csapjunk a húrgombok közé

Egy ilyen játékot egész más szempontok alapján kell értékelni, mint a többi műfajt, ugyanis a játékmenet nagyjából olyan primitív, mint egy gépírást tanító programé: megjelenik egy jelsorozat a képernyőn, és a játékosnak azt kell gombokkal leutánoznia. Nincsenek hagyományos értelemben vett küldetések, cselekmény, dialógusok. Az első hallásra rém unalmas feladat ott kezd izgalmas lenni, amikor dögös rockzene szól a háttérben, a kontroller pedig úgy néz ki, mint egy gitár. A játékélményt ilyenkor szerencsés esetben az az illúzió jelenti, hogy a játékos irányítja, játssza a zenét a gombokkal, illetve a kontrollergitár felrántásával. Ebből következik, hogy egy gitárszimulátort két ponton lehet nagyon elrontani: unalmas dalokkal és a pengetéseket jelző színes bogyók rossz elhelyezésével. A legutóbbi, második Guitar Hero e két problémát nagyon ügyesen kezelte, a számlista kevésbé ismert dalai is jól játszható, lendületes zenék voltak, és a kis színes bogyókat is sikerült úgy ütemre leprogramozni, hogy az ember a színpadon érezte magát egy-egy jól lepengetett szóló után. A harmadik rész csak picit marad el ettől: míg az elődben csak három-négy gyengébb szám volt, most kutyaütő virtuális bandám, a Bad Zeppelin hét-nyolc dalt is fanyalogva játszott el.


Zenebutik

Persze, amikor az ember zenét kritizál, előjönnek a közmondásos ízlések és pofonok. A gitárszimulátorok esetében azonban létezik egy objektívebb szempont: a bogyók elhelyezkedése. Nem feltétlenül igaz ugyanis, hogy az ütős számokat kontrollerrel lejátszani is jó (remek példa erre a Beastie Boystól a Sabotage vagy zenésztársam, Grath kartárs életének egy hónaljszagú szakaszából előbukkant kedves emlék, a Slayer Raining Bloodja). A Guitar Hero III repertoárjába több olyan dal is belekerült, amelyeket monotonitásuk vagy vértelenségük miatt szívesen lecserélnék. Nem értem például, hogy mit keres a listában a Talk Dirty to Me a cicanadrágos metál másodvonalbeli bandájától, a Poisontól, hogy a Hearttól a Barracuda mivel érdemelte ki a készítők választását (nem rossz szám, de a gitártémája dögunalmas), vagy hogy a Kisstől miért pont a minden szempontból közepes Rock and Roll All Nite került a játékba. A gond az, hogy a gyengébb számok az első pályákon, azaz koncerthelyszíneken bukkannak fel, így az első benyomás nem túl kedvező a játékról. De aztán megszólal a Stonestól a Paint it Black és a világ rendje helyreáll. Akad még többek között Welcome to the Jungle abból az ősidőből, amikor Axl Rose még jó arcnak számított, a csodás One a Metallicától és Knights of Cydonia a Muse-tól. Szóval kicsit nehezen induló, de azért jó koncertet hallhatunk a játékban. Külön öröm volt látni, hogy Santanát nyilvánvaló műmájerségből leugató Grath vért izzadt a Black Magic Woman basszusát játszva.

Online gitárcsaták

A legnagyobb móka természetesen a páros játék, a készítők külön kooperatív karrier módot építettek a programba (ilyen nem volt az elődökben). Az már nem akkora öröm, hogy bizonyos számokat csak így lehet elérni � szóló játékos csak cheattel hozhatja elő például a Sabotage-t. Az új Battle mód is a multiplayer törekvéseket támogatja, és vitán felül ez a legjobb ötlet a folytatásban (bár három párbaj a szóló karrierbe is bekerült, egyik ellenfelünk maga Slash). Ebben a játékmódban két játékos pengeti ugyanazt a számot, és bizonyos hangjegyekkel különféle támadásokat gyűjthet, amivel az ellenfél játékát zavarhatja meg. A cél az, hogy ezekkel a válogatott gonoszságokkal (nehézségi fok emelése, a gitár áthúrozása balkezesre, és egyéb galádságok) leégessük ellenfelünket, vagyis azt kell elérni, hogy annyi elrontott hangot produkáljon, hogy a legrészegebb punk is kifütyülje őt (ez egyébként szóló karrierben is rendszeresen előfordul nehezebb szinteken). És ezen a ponton kell eleget tennem egy határozott főszerkesztői utasításnak, és megírnom, hogy szerkesztőségi gameboyunk, Grath � akit úgy is ismernek, mint Az Ember, Aki Kontrollerrel A Kezében Született � csúfos vereséget szenvedett tőlem, hiába adtam neki egy nehézségi szint előnyt.

Nagyszínpad! Nagyszínpad!

GH III top 10

1. Guns N�Roses: Welcome to the Jungle
2. Metallica: One
3. Muse: Knights of Cydonia
4. The Rolling Stones: Paint it Black
5. Santana: Black Magic Woman
6. Bloc Party: Helicopter
7. Red Hot Chili Peppers: Suck My Kiss
8. ZZ Top: La Grange
9. Tenacious D: The Metal
10. Weezer: My Name Is Jonas

A tálalás legfontosabb része a zene, amiről már volt szó, de azt még meg kell említeni, hogy a dalok bő kétharmada eredeti felvétel (hja, az eladások meggyőzőek, egyre kevésbé ciki gitárszimulátorban szerepelni). És persze akárcsak az előző részben, itt is vásárolhatunk 25 bónuszdalt kevésbé ismert zenekaroktól. Pénzt karrier játékmódban kereshetünk (a Bad Zeppelin éppen most nyomott ötcsillagosra minden számot mediumon, most jön a hard), és új zenéken kívül látványelemekre � új gitárosokra, új gitárra, stb. � költhetjük. Már ha akarjuk, a látvány ugyanis nem vert földhöz. A második részhez képest a grafika nem sokat változott, néhány rajzfilmszerű átvezető mozi került a játékba, és a koncerthelyszínek is megújultak. A gitárosok között sok a régi ismerős (továbbra is a blackmetálos Lars Ümlaüt a legjobb arc), de az animációjuk sajnos szegényesebb lett. Igaz, hogy ebben a játékban az ember többnyire egy egyszerű felületet néz, ahol színes bigyók jönnek szembe, de a hátteret is néző esetleges kibicek a Legends of Rockon hamarabb elunják magukat, mint a második rész zseniális animációi közben. Végül, a negatívumok között említhetjük még azokat a prózai okokat, amelyek egy amerikai játékosnak valószínűleg nem okoznak akkora gondot, mint az egyszeri csóró káeurópai játékosnak. Mivel spéci kontroller kell hozzá, a játék sokkal drágább, mint az átlagos programok, ráadásul a bogyók mérete miatt igazából csak nagyobb tévére kikötve élvezhető. Ezzel együtt is melegen ajánlom mindenkinek, különösen az alkalmi játékosoknak, mert ötperces kikapcsolódásra éppúgy alkalmas, mint egy házibuli fő attrakciójának. És biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a sorozat búcsúkoncertje.

A(z) Guitar Hero III: Legends of Rock értékeléséhez be kell jelentkezned!

<1 2

Nekünk meglesz X360ra!! DE Győrben játszottam vele a Saturnban!!!
Meg megvettük a csak a CD-t pc-re!
Szerintem nagyon jó játék!!
Alig várom hogy megkapjuk X360-ra a fullos készlete!
Fullos készlet = Szoftver + Gitár + Matricák + a kötél amivel a nyakba lehet akasztani!:D :D :D

 

Knightos - 2008-08-09 18:42:45 (#18) - Értékelés: 100/100

Kitiltva

Nah' kipróbáltam!
Én majd' 4 éve gitározom!Imádom a rockoté s a metalt illetve a punkot!:D
Komolyan mondom az irányítás az valami szánalom billentyűzetről.:D A kis "fröcsi" gitár egész jó ,de annit nem ér,hogy pénzt is áldozzak rá. Inkább a jó kis Fenderemmel prüntyögök.
A játékot csak a grafika és a karakterek rugdossák előre.
Ezért adok neki 70%-ot. Inkább gitározzatok. Ez a cucc annyit nem ér.
Higyjétek el az az igazi zsirkirályállat mikor megtanuljátok lejátszani a Guns-t, vagy az Ac-t.
Ennyi voltam!

 

Nafrael - 2008-07-08 12:32:29 (#17) - Értékelés: 70/100

Nagyon jó játék lett,legalább is Xbox 360-on, a demo meg unhatatlan, mindegyik zenét végig vittem boxon.

 

RaZe14 - 2008-06-08 22:46:16 (#16) - Értékelés: 100/100

Nagyon szórakoztató játék... pénzt mondjuk nem adnék érte:
25K forint??? annyiért már igazi gitárt veszek és azt játszok rajta amit akarok. de a mediamarktba jó elszórakozni vele mikor épp nincs semmi dolgom.

 

vlad90 - 2008-06-02 22:32:58 (#15) - Értékelés: 90/100

Hardig vittem el aztán meguntam tetszett de azért annyira mégsem jó játék de nem a PC-seknek... szerintem

 

Csompi - 2008-05-03 23:47:33 (#14) - Értékelés: 90/100

hát nem tom ez a játék inkább a konzolosnak jó nem pedig a keyboard-osoknak.

 

miezapont - 2008-04-17 17:34:00 (#13) - Értékelés: 86/100

Nem lett olyan rossz játék szerintem. Jóhír hogy lehet keyboardon is nyomni , bár elég nehézkés igy már mediumon. A karakter , menü dizájn illeszkedik a játékmenethez , a zenékhez. Mindenképp megéri , még lehet hogy egy igazi gitározáshoz is kedvet kap az ember töle.

 

ddaaz - 2008-04-10 17:40:00 (#12) - Értékelés: 89/100

Ja, ebben igazad van! Sztem sokat rádob az, hogy " 'nyád mekkora feeling, gépen gitározok nemááááááár" meg hogy tényleg nagyon jó hangulata van a játéknak. Jó, hát én több mint 1 éve gitározok (rendes gitáron) meg a drága műanyaggitárt a billentyűzetem helyettesíti, a progit meg a torrent (khm), és így ingyen megúszom az egészet, jó kis időtöltés. Aztán ha gyakorolsz, akkor nagyon hamar simán elnyomsz 1 számot hardon (bill. en kicsit necces mert nem szereti ha egyszerre 3-4et nyomunk le, sőt, a le meg a fel nyíl a pengetés...), ami tök jó érzés,és sokat gyorsít az ujjaidon. Amúgy ezen én is sokat gondolkoztam. Jó kérdés, de hiába, lusták vagyunk emberek, nem tanulunk meg gitározni, csak powerkodunk a GHval, hogy "már ezt is el tudom játszani". Meg hát ahol sok a pénz ott nem mind1......? :) REmélem kiveszed/kiveszitek a lényeget, és a GH mellett ráncigáljátok "anyuék" fülét egy igazi gityóért. ;)

 

BmaN - 2008-03-24 21:01:34 (#11) - Értékelés: 91/100

Áruljátok már el h ennyi pénzért mér nem vesztek normális kezdő gitárt?! Garantálom hogy hosszú távon sokkal jobb szórakozás. Egyszerűen nem tudom elhinni hogy ha játékban lebutítanak egy a valódi életben is relatívan könnyen elérhető dolgot mért lesz a butított populárisabb... Lehet h ez a 3-6éves korosztály számára jó abból a szempontból h rászoktatja őket a hangszeres zene szeretetére de miért nagy szám ez egy 10éven felülinek?
Komolyan nagyon kiváncsi lennék a válaszokra.
És most nagyon szenvedtem h ne írjak semmi olyat amivel vkit megbánthatok.

 

R3app3r - 2008-03-23 01:54:27 (#10) - Értékelés: 86/100

Kitiltva

Nagyon jó kis game mert régen is voltak király számok főleg látok itt ZZ Top-t és az nagyon jó kis zenekar.megtetszett :)

 

CJ_19 - 2008-03-22 16:16:02 (#9) - Értékelés: 90/100

Az engem is érdekelne hol lehet megvenni mert itthon sehol nem látom. Így olyan mintha ki sem adták volna pc-re.

 

T4KK - 2008-03-21 19:04:48 (#8) - Értékelés: 90/100

Kitiltva

Nekem igy bejön a játék főleg mert bate-nek is tetszik

 

shevchenko - 2008-03-19 21:04:48 (#7) - Értékelés: 86/100

Egyértelmű, hogy egy bazi nagy tv előtt jobb volna tolni, de hát legalább lehet pc-n is próbálkozni. (ja és köszönjük, hogy Mo.-n nem lehet megvenni...)

 

Matyas - 2008-03-19 18:41:38 (#6) - Értékelés: 91/100

Fantasztikus játék! Nekem nagyon teccett! Remélem a GH 4be már testre szabhatjuk a bandát, a gitárost, és a gitárt is!! 88%

 

Hazafi92 - 2008-03-19 14:08:47 (#5) - Értékelés: 88/100

Nagyszerű játék! És a Disturbed szerintemtem is hiányzik a listából, persze ez csak az én véleményem. Sőt a Cliffs of Dovert is szeretem.

 

muhpet - 2008-03-19 13:57:26 (#4) - Értékelés: 92/100

Csatlakozom az előttem szóló kolegához!
Se több se kevesebb...bár lehet h XBOXon sokkal jobb nyomni vele mint PC-n!

 

reaper.1911 - 2008-03-19 13:13:53 (#3) - Értékelés: 86/100

1. figy.

Szerintem a 86 % nagyon reális érték.Többet nem érdemel.Az igaz hogy kevesebbet sem.Jó játék.

 

Handromed - 2008-03-19 10:51:10 (#2) - Értékelés: 86/100

Kitiltva

Többet érdemel ez a játék 86%-nál.Nem tom ki csinálta a top 10-et de az biztos nagyon keveset hallgat rock zenét.Mert a Disturbed vagy a Slipknot jobb mint egy Bloc Party.

 

skullman - 2008-03-19 08:54:53 (#1) - Értékelés: 95/100

<1 2

Guitar Hero III: Legends of Rock

Szimulátor >>

megjelenés:

PC:  2007. november 23.
PS3: 2007. november 23.
Xbox 360: 2007. november 23.

fejlesztő:

Aspyr Studios

kiadó:

Aspyr

Web Teszt
Galéria Patch
Kapcsolódó galéria:
Játékképek (konzolra)
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Guitar Hero III: Legends of Rock

Tovább az adatlaphoz...
Stöki Ismétli, de nem múlja felül az elődöket. Ami azt jelenti, hogy príma játékkal van dolgunk. Egy sóhajnyival gyengébb, mint a zseniális második rész, de így is korrekt folytatás, és a PC-s megjelenésnek is örülhetünk.
+ dögös zenék
+ ötletes gitárpárbajok
+ remek multiplayer módok
- néhány gyengébb dal
- nem játszható minden szóló karrierben
- drága mulatság
70
80
80
 
1 magos
2800 Mhz
1024 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 128 Mb 6,1 GB
2 magos
2400 Mhz
2048 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 256 Mb 6,1 GB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
Fantasy Wars: Elven Legacy
Damnation
Project Gotham Racing 4 **
Nelson Tethers: Puzzle Agent - The Mystery of Scoggins **
Aquaria **
Up: The Videogame
Transformers: War for Cybertron
Sherlock Holmes vs Jack the Ripper
Call of Juarez: Bound in Blood
Battlestations: Pacific
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
GTR 2
Grand Theft Auto: San Andreas **
True Crime: New York City
Dragon Ball Z: Burst Limit
Fable: The Lost Chapter **
Battlefield 2 **
Star Wars: Knights of the Old Republic **
Legutóbb keresett kifejezések: nyomoz wrc rally prey demonstrácio gay topic nfs undercover telepito kodja price of persia the forgotten children of test drive unlimited key oroszlánkirály teljes verzio necrovision crack fifa bl lord of the kings conquest ser nfs undercover telepito kodja vegigjatszas neverwinter night akcio jateindiana jones lányos játék igyen kocsis játék honositas freedom force chronichles of riddick: assaul lord of the kings conquest cold.war.conflicts championchip manager pirates viking knights mod dragon ball earth special the last mission world of warcraft tippek vegigjatszas neverwinter night full spetrum warrior ten hamme a hercegnő és a béka united indító kód cabelas big hunter empire at war-forces of corrup wanted waepons of fate crack red orchestra - cd-key tom clancis another world ultimate spiderman download rise and fall magyarositas blood.bow price of persia - launch trail cod himnusz vegigjatszas neverwinter night mentes blitzkrieg : iron division euro truck simulator patch let red orchestra telepito kod orosz kém németek ellen haegemonia kodok nvidia forceware windows vista dragonage háttér képek

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Need For Speed ProStreet Mass Effect The Witcher FIFA 08 Assassin's Creed 2 BioShock Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Grand Theft Auto: San Andreas Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force StarCraft II: Wings of Liberty Star Wars: The Force Unleashed Grand Theft Auto 2 Need for Speed: Undercover The Sims 3 Mafia 2 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gears of War FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Mass Effect 2 Crysis Warhead FIFA 09 Medieval II: Total War Spore Colin McRae DIRT The Elder Scrolls IV: Oblivion Pro Evolution Soccer 2008 Test Drive Unlimited Hellgate: London Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes Silkroad Online Battlefield 2142 S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Need for Speed SHIFT Far Cry Diablo 3 Fable 2 Heroes of Might and Magic V BMW M3 Challenge Grand Theft Auto Prince of Persia (2008) Diablo 2 Guitar Hero III: Legends of Rock Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Dragon Age: Origins Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Age of Conan: Hyborian Adventures Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Battlefield 2 Star Wars: Knights of the Old Republic Resident Evil 5 Devil May Cry 4 World in Conflict Sacred 2: Fallen Angel The Settlers: Rise of an Empire The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Prince of Persia: The Sands of Time Battlefield: Bad Company 2 Mount & Blade Lost: Via Domus Tomb Raider: Underworld Batman: Arkham Asylum Crysis 2 Colin McRae: DiRT 2 Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Duke Nukem Forever Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent