Az új szám megjelent!

Hunting Unlimited 2008

Tesztplatform: PC

Írta: Jatfield

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

A cseh SCS Software engine fejlesztőként kezdte tündöklését, ők szállították a Deer Hunter sorozat néhány részét és a Duke Nukem: Manhattan Projectet mozgató motort is. 1999 óta játékkészítéssel is foglalkoznak, kezük közül főleg vadász- és kamionszimulátor programok kerülnek ki.

Uborkaszezon van. Ilyenkor a játékosok azon része, akik nem valamelyik MMOG bűvöletében tengetik napjaikat, előkotorják régi kedvenceiket, a flashjátékok kusza birodalmának felfedezésébe fognak, vagy fejest ugranak a budget kategória feneketlen mocsarába. Én az utóbbi egy hétben ez utóbbival próbálkoztam, pontosabban az onnan kihalászott Hunting Unlimited 2008-ról törölgettem a piszkot, kiderítendő, hogy van-e valami fényesen csillogó alatta, vagy csak újabb sárréteg.
Sohasem rajongtam se a vadászatért, se a szimulátorokért, mégsem merült fel, hogy visszautasítsam a tesztelést, hiszen jobb alkalom nem kínálkozhat rá, hogy kipróbáljak valamit, amit egyébként eszembe sem jutna. Abban persze egy percig sem bíztam, hogy a valódi élményhez mérhető izgalmakkal szolgálhat a játék, hiszen hol lenne a virtuális vadászat a friss levegőhöz, kutyák csaholásához, a valódi vad hajtása által nyújtott izgalmakhoz, a hajnali kisüstihez vagy az üzleti kapcsolatok ápolásához képest? Persze utóbbiakat mi magunk is szimulálhatnánk a gép előtt, kortyolgatva és egy-egy jó lövést követően a képzeletbeli polgármester úr képzeletbeli vállát veregetve, de per momentán az érdekel bennünket, hogy mit képes a Hunting Unlimited nyújtani. Számok terén egész sokat, hiszen négyféle játékmódban eredhetünk 16 különböző vad nyomába a pulykától a grizzlyn át az elefántig, több mint két tucat fegyverrel, s mindebben 28 különféle segédeszköz könnyíti meg a dolgunkat, melyek között szinte bármit megtalálhatunk a távolságok gyors leküzdését segítő paripától a felfújható ál-állatokon át a szarvasvizeletig.



Az oktatópályákat is tartalmazó Challenge mód majd hetven kihívását elkezdve hamar rájöhetünk, hogy a vadászatban a legnagyobb feladatot nem a vad elejtése jelenti, hanem sokkal inkább annak felkutatása. A valóban hatalmas, de legalább olyan ronda területeken poroszkálva érdemes a vén Karak tanításait figyelembe véve nem megfeledkezni arról, hogy a prédánk érzékszervei is lehetnek legalább olyan kifinomultak, mint a mieink. Széllel szemben, csendben és észrevétlenül kell megközelíteni az áldozatokat, melyek a veszély legkisebb jelére szétrebbenhetnek, ha éppen nem feszíti görcsbe testüket egy programhiba, hogy merev végtagokkal, a talaj fölött pár centivel, lassan lebegve kiváló célpontot nyújtsanak számunkra. Ígéretes lövéseinket lassítva mutatja a program, azonban ezen mód sokkal alkalmasabb a játék hibáinak felderítésére, mint az adrenalinszintünk növelésére. Homályos textúrák, rövid távolságon belül váratlanul megjelenő tereptárgyak között követhetjük a golyó útját egészen az üres tekintettel bámuló áldozatunkig. A kevésbé magatehetetlen vadak esetében ez az extra már nem bizonyul érdekesnek, hiszen mire visszakerül kezünkbe az irányítás, könnyen megeshet, hogy a hegyi oroszlán – ha egy újabb bugnak köszönhetően nem körbe-körbe futkos vadászunk körül –, néhány puha szökkenéssel már letudta a köztünk lévő távolságot és a torkunkat csócsálja. Ezért amint kikacarásztuk magunkat, érdemes kikapcsolni a lassítást, és úgy átadni magunkat a játék által támasztott egyetlen, néhány próbálkozás erejéig valódi izgalmat nyújtó feladatnak.



Játékosként viszonylag magabiztosan kijelenthetem, hogy jóval a Challenge mód végigjátszása előtt elvész a Hunting Unlimited minden varázsa, és ezen a pályaszerkesztő, a céllövölde, a letölthető bajnokságok és a szabadon paraméterezhető Free Hunt mód sem segít, és félek, a vadászok is sokkal jobban járnak, ha felidézik néhány korábbi kalandjukat ahelyett, hogy szezonon kívül ezzel a játékkal próbálják csillapítani vérszomjukat. Vissza vele a mocsárba!

A(z) Hunting Unlimited 2008 értékeléséhez be kell jelentkezned!

12 >

hááát szerintem nagyon gyenge... akkor inkább a CABELA BIG GAME HUNTER
vagy a Deer Hunter 2005 :) a részek közt pedig sajnos tényleg nincs semmi különbség...

 

Legpuska - 2010-05-25 14:36:43 (#20) - Értékelés: 35/100

El lehet vele játszani ha nagyon nincs más és muszáj de szerintem grafika szörnyű a hangulata cö-cö , és nem sok különbség az eddigi részektől... :(

 

Kornak - 2010-05-02 11:30:28 (#19) - Értékelés: 42/100

szerintem elmegy télleg pnzük nem volt rá meg az ötlet nem rossz én 60%-ot adok

 

matrix107 - 2009-12-10 20:08:22 (#18) - Értékelés: 60/100

A Hunting Unlimited 2010 szinte ugyanaz mint ez !!!!

 

horva359 - 2009-07-26 16:18:20 (#17) - Értékelés: 39/100

Grafika el is menne ,de gyenge...

 

ChucK - 2009-07-26 11:19:08 (#16) - Értékelés: 55/100

El lehet vele játszani,bár eléggé érződik a játék minőségén a pénz hiánya, a grafika sem kápráztat el. 52/100

 

iginho - 2009-05-09 17:39:53 (#15) - Értékelés: 52/100

Sztem el lehet lenni a játékkal de lehetett volna jobb is !

 

Arsenal_Blade - 2009-04-05 22:45:43 (#14) - Értékelés: 60/100

nem ismerem az ilyen jellegű játékokat,de ez nekem naon nem jön be

 

LAKERSFAN - 2009-02-18 17:04:34 (#13) - Értékelés: 70/100

én csak azért utálom mert nincs benne izgalom és az állatok sem úgy mozognak ahogy kéne és én 18% adtam rá

 

male - 2009-02-08 14:33:32 (#12) - Értékelés: 18/100

Szerintem ez a játék nagyon szarra sikeredett úgyhogy csak 10%-ot tudok rá adni (sajna).

 

peti10000 - 2009-02-02 21:27:43 (#11) - Értékelés: 10/100

1. figy.

hát ez a rész saja elég gyengécske lett :S a széria egyik legrosszabb darabja szerintem:S

 

Anthony777 - 2009-02-02 18:40:22 (#10) - Értékelés: 55/100

Már Rengetek vadász game-el játszota de a hunting unlimited-ből csak a 3 jött be még a 2-rész meg az elsö rész is jobban tetszet mit ez nagyon rossz lett

 

SziKla55 - 2009-01-04 21:21:07 (#9) - Értékelés: 30/100

Nekem teljesen nem tetszett , a 2003-as verzió sokkal jobb volt

 

alxza - 2009-01-01 02:44:08 (#8) - Értékelés: 20/100

Jó pár éve az EA Sports-os Deer Hunt Challenge volt az igazi, de az Xp-re már nem tudom felinstallálni. Azért ezzel is lehet kicsit szüttyögni, de sokáig nem köt le.

 

Petya84 - 2008-11-22 19:24:35 (#7) - Értékelés: 55/100

Ahogy ezt a játékot nézem, a Deer Hunter Tournament leveri... az is 2008as. Ezzel is lehet játszanom kéne, hogy lássam a különbséget, de így elsőre is úgy tűnik, a DHT jobb ennél. Amúgy meg az összes ilyen vadász játékból a régebbi jobb.

 

MANTiKA - 2008-10-27 23:32:43 (#6) - Értékelés: 55/100

Én kipróbáltam ezt a játékot de nem tetszet annyira mint az előző rész a 2003 meg verte szerintem.

 

domigery23 - 2008-10-24 10:42:54 (#5) - Értékelés: 55/100

szerintem mindenki többet várt el tőle! Kevés benne az újítás! Szerintem 50%

 

kiskover - 2008-09-06 14:36:10 (#4) - Értékelés: 50/100

egynek elmegy, de gyorsan megunható

 

mordosr15 - 2008-09-01 15:27:14 (#3) - Értékelés: 75/100

Kitiltva

UNALMAS!!!grafika ocska,a viz olyan mintha zsele volna!nagyon keves allat orakig mehetsz allat nelkul!loval nekimesz egy vaddisznonak es meghalsz!ebbol csinalhattak volna egy igazi fpst olyan sok allattal mintha allatkert volna s elvezheto grafikaval,ez olyan unalmas hogy inkabb tetris mint ez... borzalom!nagyon gyenge en minusz 200-at adnak neki! udv mindenkinek csa!

 

NikoXXX - 2008-08-12 23:25:37 (#2) - Értékelés: 1/100

nem értem miért csak 55% szerintem egész jó lett.

 

dugoo - 2008-07-26 21:42:45 (#1) - Értékelés: 70/100

12 >

Hunting Unlimited 2008

Szimulátor >>

megjelenés:

PC:  2007. július 16.

fejlesztő:

SCS Software

kiadó:

ValuSoft

Web Teszt
Galéria
Kapcsolódó galéria:
Hunting Unlimited 2008
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Hunting Unlimited 2008

Tovább az adatlaphoz...
Jatfield A Hunting Unlimited 2008 arra alkalmas, hogy szöget üssön fejünkbe, lenne lehetőség az ilyen típusú játékokban, de ez irányú vágyainkat kielégíteni már nem fogja.
+ talán létezik célcsoport
+ rengeteg vadász segédeszköz

- játékosoknak vontatott, vadászoknak érdektelen

50
50
50
 
1 magos
1400 Mhz
256 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 64 Mb 1 GB
1 magos
2000 Mhz
512 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 128 Mb 1 GB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
Aquaria **
Up: The Videogame
Transformers: War for Cybertron
Sherlock Holmes vs Jack the Ripper
Call of Juarez: Bound in Blood
Battlestations: Pacific
The Sims 3
Still Life 2
Avencast: Rise of the Mage **
18 Wheels of Steel: Extreme Trucker **
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
Grand Theft Auto: San Andreas **
GTR 2
True Crime: New York City
Dragon Ball Z: Burst Limit
Fable: The Lost Chapter **
Battlefield 2 **
Star Wars: Knights of the Old Republic **
Legutóbb keresett kifejezések: re uc total war rome true crime: new york city star wars jedi academy full sims cd kulcsok shaun the sheep aktiváló kodok az utolso leghajlito operation blitzsturm crack felnot jatekok the elder scroll iv shivering battleforge gépigény forgottenrealmsdemonstone desperate housewives crack telepito kod dawn of wark operation f karaoke számok letöltése star stable companyheroes cheat amerikai bittorrent gyórsitó hungary trainz world.war zeno chals black siet are tokyo gta san andreas setup exe vagy mortal kombat vs. dc universe grid borító hunuing unlimited magyaritas plenescape hellgate londfon role-playing game devil may cry sex game pc-re assasin creed jerusalem patch ati jedi call of duthy civilization iii conquest egyiptomi ingyen games letőltés halo serial key alan vake play star wars episode i racer virtua fighter gépigény counter strike cd kulcs imperium galactic driving.simulator sims mediavel railroad map editor spider-man launcher

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Crysis Need For Speed ProStreet Mass Effect The Witcher FIFA 08 Assassin's Creed 2 BioShock Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Grand Theft Auto: San Andreas Call of Duty: Modern Warfare 2 Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force StarCraft II: Wings of Liberty Star Wars: The Force Unleashed Grand Theft Auto 2 Need for Speed: Undercover The Sims 3 Mafia 2 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 World of WarCraft: Wrath of the Lich King Gears of War FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mass Effect 2 Medieval II: Total War Spore Colin McRae DIRT The Elder Scrolls IV: Oblivion Pro Evolution Soccer 2008 Test Drive Unlimited Hellgate: London Team Fortress 2 Alarm für Cobra 11 - Nitro Company of Heroes Silkroad Online Battlefield 2142 S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry Need for Speed SHIFT Diablo 3 Fable 2 BMW M3 Challenge Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Prince of Persia (2008) Diablo 2 Guitar Hero III: Legends of Rock Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Dragon Age: Origins Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Age of Conan: Hyborian Adventures Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Battlefield 2 Devil May Cry 4 Resident Evil 5 Star Wars: Knights of the Old Republic World in Conflict Sacred 2: Fallen Angel The Settlers: Rise of an Empire The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Prince of Persia: The Sands of Time Mount & Blade Lost: Via Domus Battlefield: Bad Company 2 Tomb Raider: Underworld Batman: Arkham Asylum Crysis 2 Colin McRae: DiRT 2 Spider-Man 3 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade