Egy családhoz tartozni

A Mafia című cseh alkotást akár ezzel a néhány sorral is könnyedén jellemezhetném, hiszen a hangulata körülbelül ilyen fokú. Mondanom sem kell, hogy az Illusion Softworks többek között ezzel az alkotásával írta be magát a köztudatba. Sajnos rosszkor jött, ugyanis nagyjából ekkortájt debütált a GTA 3 is, emiatt azonban folyton hozzá hasonlították e cseh remeket. Pedig ha jobban belegondolunk, akkor korántsem koppintásról van szó, hiszen már sokkal régebben elkezdték a fejlesztési munkálatokat, mint hinnénk...

De hadd meséljem el a történetét minden idők egyik leghangulatosabb játékának: 1930-ban járunk, ekkortájt még javában tart a gazdasági világválság, ráadásul a szesztilalom is bünteti a hazatérő férfiakat, dúl a szegénység, így hát nem csoda, hogy ezekben az években az emberek elégedetlenek a sorsukkal és az állammal egyaránt. Főhősünk, Tommy Angelo is megérzi ennek hatását, ám valamivel jobban él mint azok, akiknek családjuk is van. Taxizással keresi meg a betevőt, s úgy ahogy, de eléldegél belőle. Ám egy nap váratlanul belecsöppen valami kevésbé jóba, ugyanis két maffiatagot üldözőbe vesznek a konkurens család emberei. Természetesen válaszút elé kerülünk: vagy segítünk újdonsült barátainknak kikerülni a slamasztikából, vagy golyót kapunk a fejünkbe. Miután e gyors eszmecsere lezajlik, első feladatunk rögtön az, hogy lerázzuk üldözőinket, majd Salieri bárjába szállítsuk a tagokat. Hát így történik az, hogy Tommy barátunk első ízben találkozik majdani barátaival, azaz Paulie-val és Sammel. Később a "szomszéd" család el akar tenni minket láb alól, így segítséget kérünk Don Salieritől, aki befogad minket a családba. Ettől a pillanattól fogva tagja leszünk a családnak, s idővel - mondanom sem kell - tovább jutunk a ranglétrán, mint puszta sofőr!

Micsoda hangulat

Istenkém, hát ha valaminek van hangulata, az bizony a Mafia. Itt nem csupán az átvezető videókról beszélek, hanem úgy egészében a városról (Lost Heaven), a karakterek szájmozgásáról, a szinkronhangokról, a kor stílusáról és annak kitűnő lemintázásáról, és még sorolhatnám napestig. Még életemben nem hallottam ilyen jó szinkronhangokat, és amikor Don Salieri kifújja a füstöt a szájából...áhh azt látni kell! Hihetetlen hogy a cseh srácok az ilyen apró kis mozzanatokra is ennyire ügyeltek! Lost Heaven pedig gyönyörűen lett lemásolva, én úgy tudnám jellemezni, mint több '30-as évekbeli város összemontírozása (New York, Chicago, stb.), melyeknek épületei kitűnően lettek lemásolva. És ez halál komoly, én nem nagyon találtam két egyforma házat, pedig itt bizony hatalmas térről van szó, hiszen Lost Heaven 10 városrészből áll, melyeknek mérete összesítve bizony tapsot érdemel. No persze ezekhez jön még a sok-sok fegyver (Thompson, Colt, Shotgun, baseballütő, stb.), és az annál is több autómodell, melyek gyönyörűen vannak lemintázva. Ezek a "csekély" dolgok, a missziók, az átvezetők és más nyalánkságok teszik együttesen naggyá a játékot, és így könnyen bele tudjuk élni magunkat Tommy szerepébe.

A missziók bizony említést érdemelnek, hiszen itt korlátozva van a szabadságérzet bizonyos formája. Ezalatt azt értem, hogy nem GTA-szerű szabadon választott küldetések állnak a rendelkezésünkre, hanem egymás után érkező feladatok. Első hallásra talán ez megrémíti az embert, de higyjétek el, hogy egyáltalán nem olyan rémisztő. Mint már mondtam, a hangulata olyan fokon kárpótol minket, hogy nem is zavar minket ez a "kötelezettség". De kicsit lejjebb még teszek említést ezen korlátozások kárpótlásáról, illetve annak módjáról.

Egy kis grafika, meg egy kis Jazz meg az

Szerintem a grafika megállja a helyét, hiszen ez egy 2002-es játék, és annak meg is felel! Eleve tegyünk újra említést a városról, hiszen Lost Heaven 12 négyzetmérföldes területe gyönyörűen lett lemodellezve, eszméletlen látványt nyújt. A karakterek élethű arcmimikáját, és az egyéb lemodellezett egységeket pedig már nem is tudjuk hova tenni. Egyszóval az LS3D motor a szememben kitűnőre vizsgázott, azt merem állítani, hogy sok mai trehány munkát is megszégyenítene.

A muzsikára sem lehet egy szavunk sem, hiszen egy az egyben megkaptuk a képünkbe a kor kellemes, nyugtató dallamait. Ettől aztán a hangulat még inkább feljavul, ha egyáltalán lehet ezt még fokozni valahogy. Kapunk egyaránt jazz-t és ragtime-t, ahogy dixieland csodákból sincs hiány. Egyetlen problémám volt a zenei aláfestéssel, és az nem a minősége volt, sem a terjedelme, hanem egyszerűen az, hogy túl sokszor ismétlődött. Kellemes, hangulatos dallamok ezek, de egyszerűen megőrjített időnként, és alig vártam hogy kiszállhassak a kocsiból.

Negatívumok, AI és egyéb funkciók

Persze akad itt is azért néhány hiba, vagy negatívum, ami egy picit betett nekem és a játéknak is. Igazából nem is a grafikai bugokkal vagy pixelhibákkal volt problémám, hanem a játékmenet néhány idegesítő megvalósításával. Értem ezalatt pléldául azt, hogy a küldetések ugyan izgalmasak, ráadásul kapunk 20-at is belőlük (mind hosszadalmas), de szinte mindegyik között autókáznunk kell a bártól a célpontig és vissza, minden egyes alkalommal. Ami méginkább zavaró volt számomra az az, hogy a legkisebb hibáért is a nyakamon voltak a "zsernyákok". Ez részben jó, mert élethű ha arcade-fajta autókázás helyett gyorshajtásért, gyilkolásért vagy piroson való áthajtásért is ránk tapad a jó nép, de a folytonos autókázások miatt ez egy idő után már frusztráló tud lenni. Persze módunkban áll lefizetni a zsarukat, de csak kisebb vétségek esetében áll fenn számunkra ez a kiváltság. Ha valami súlyosat tettünk (nyilvánosan elütöttünk valakit, 120-al repesztettünk a kanyarban), akkor ez azonnali letartóztatást von maga után, és felröppen a jól ismert felirat. Ha már a gyorshajtásnál tartunk, hát bizony nem konkrétan negatívum, de szót érdemel az is, hogy az autók 80 felett eléggé labilisak. Szóval itt szó sincs esztelen száguldozásról, egy rosszul vett kanyar végzetes lehet az autó és gazdája számára is.


Az MI egész szépen döcögött a teljes játék során, nem SWAT kommandó-féle mozzanatokat lökött be az ellenség, de szépen fedezékbe vonultak ha a helyzet megkívánta, az életemre törtek ez okból kifolyólag, s ha kifogyott a fegyverük - mert itt bizony kifogy nekik is -, akkor ököllel jöttek nekem. Nem úgy a civilek, akik általában könyörögnek az életükért, ami bizony kiváltotta belőlem a gonosz kacajt... A legdurvább dolog azonban szerintem a Fair Play című küldetés volt, melynek egyik alküldetése során mi magunk vezettünk egy verseny erejéig a '30-as évek F1-es autóját. Gondolom sokatok tisztában van vele, hogy ebben az időben a gumik még elég kezdetlegesek voltak, az ilyen gyorsulási versenyeknél gyakori volt a baleset, ráadásul mint már írtam, a hétköznapi autók is könnyen borultak, pláne egy ilyen típusú! De a Don szava szent, így általában az ember 3 óra kínlódás árán megnyerte a versenyt, s nem sokra rá kivívta "minden idők egyik legnehezebb küldetésével rendelkező program" címet a fejlesztőgárda is.

Az egyéb lehetőségek tárháza is kecsegtető, hiszen ha meguntuk a sztori orientális mókáját, akkor lehetőségünk van alkalmazni a Free Ride módot is, melyben Lost Heaven városában öldökölhetünk szabadon. Persze vannak mazochisták is, ezeknek ajánlott a Free Ride Extreme, amelyben 19 extrém küldetés várja a nagyérdeműt. Itt konkrét bolondozásról van szó, többnyire olyan feladatokra számíthat az ember, mint például likvidálni egy Speedy Gonzales nevű boxeres ürgét, aki 200-zal repeszt ha a közelébe érünk. Multiplayer lehetőség nem áll fenn, de úgy gondolom ennél a játéknál nem is lett volna sok értelme. Egyértelműen nem arra épült, hanem egy történetben gazdag sztorira!

Végszó gyanánt

Nem hiszem, hogy valaha is készült jobb maffiával foglalkozó játék, én úgy gondolom, hogy az Illusion Softworks igazán kitett magáért, és egy olyan alkotást tudhatnak magukénak, amit máig rengetegen játszanak, és hihetetlen mennyiségű rajongótábora van.