Az új szám megjelent!

Night Watch

Tesztplatform: PC

Írta: Tika

Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

A Nival az amerikai menedzsment (főhadiszállás LA-ben) és az olcsó kelet-európai tehetség (moszkvai fő fejlesztőbázis és kisebb stúdiók, mint a jekatyerinburgi) házasságának iskolapéldája. Az Etherlordstól a Silent Stormig és persze a Heroes 5-ig már bebarangolták a körökre osztott stratégia műfaját – most újfent egy ilyen finomság következik.

Évszázadokkal ezelőtt a Fény bajnokai összecsaptak a Sötétség seregével. A csata véres volt, és könyörtelen, ám mivel erőben egyik fél sem múlta felül a másikat, mindkettőre a teljes pusztulás várt volna. Ekkor Nagy Geser, a Fény seregének vezére megállította a harcot, és egyezség köttetett. A fegyverszünet után jó vagy gonosz többé nem tehető a másik tudta nélkül, így a sötétséget a Night Watch (Éjszakai őrség), azaz a Fény harcosainak válogatott egysége, a jókat, pedig a Day Watch (Nappali őrség), vagyis a Sötétség erői tartják szemmel. Jövendölve van még, hogy ezer év múlva, eljön az, aki ezt az egyensúlyt felborítja, de mint az írás mondja, nem a Jóknak hoz diadalt, mert könnyebb a fényt kioltani, mint szétoszlatni a sötétséget...

Az évszázados harc a Szergej Lukjanenko írásán alapuló Night Watch című filmben tárult először a szemünk elé, sőt azóta már a Day Watch is lefutott a mozikban. A Figyelők univerzuma lepusztult moszkvai környezetre épül, amelyben a ’90-es évek kockaházai, Ladái, és figurái elevenednek meg. Itt nincs abban semmi különös, ha a szomszéd srác vámpír, vagy a ZIL teherautó nitróval tép, a dolgok többségét mindenki normálisnak érzékeli, csak a Mások látják, hogy a világ mögött létezik egy másik is, a Homály, ahol a farkasemberek, boszorkányok harcolnak a Fény erőivel. A paktum persze mindenkit köt, de a vér szaga vonzza a fenevadat, és az ártó szándék ott rejtőzik minden gonoszban, miközben a Fénynek sem makulátlan a ragyogása, hisz a törvény betartásáért ölni kell, vagy ártatlanokat felhasználni élő csaliként, így a film és persze a játék is morális kérdések sokaságát veti fel.

       

Stas, the Light Other

A játékban Stast alakítjuk, egy tésztaképű, a film főszereplőjével ellentétben meglehetősen rosszul felskiccelt karaktert. A megjelenése a szőke herceges irányvonalon halad, ami valahogy nem passzol a világképhez. Furcsa módon viszont a szájába adott mondatoktól (pimaszság, sötét humor, jó adag önbizalom) a játék közepétől életre kel a figura. Nem a film szálán vágtázunk végig, hanem a bérgyilkos főhős gondolkodik el egy csinos lány likvidálásán, amikor közbelép a Night Watch. Emberünk belép az Éjszakai Őrségbe, miközben a megkímélt lány körül furcsa dolgok alakulnak. Az Inkvizícióval (amely mindkét oldalt felügyeli) és a Day Watch kötelékével is sikerül összerúgnunk a port, sőt a Virtuális Homályba (megelevenedő történelem) is beléphetünk. Néhány morális döntés, vagy apróbb elágazás akad ugyan a kibontakozó történetben, de tulajdonképpen dialógusok és lineárisan sorakozó pályákon evezünk át, minimális ráhatásokkal az események egészére.

Tigris vagy Mágus

Mivel alapjában véve ez szerepjáték lenne, még a karrierünk kezdetén választanunk kell, hogy milyen szerepkörben képzeljük el a jövőt. A Sorcerer egyfajta alkimista varázstudó, aki köznapi tárgyakból (csoki, energiaital, szemüveg stb.) készít regeneráló szereket, mágikus amuletteket, emellett főleg támogató varázslatokkal operál. A Mage, avagy a mágus a játék legerősebb kasztja, kifejezetten rombolásra (telekinézis, erővarázslatok, tűzlabdák) kihegyezve, és persze a film jellegzetes alakváltói zárják a kört, akik vadállat képében jócskán megnövelt akciópontokkal (nagyobb mozgástér, fizikai támadások) állnak a frontvonalba. A folyamatosan szállingózó, később cserélődő karakterek beállítottságát is meghatározhatjuk, noha háromnál többen egy bevetésen sosem leszünk, így adja magát, hogy képviseltessük mind a három karakterosztályt.

Körökre osztott mágia

A pályákon valós időben szaladgálunk, ám mihelyst belebotlunk az első vérfarkasba, a harcrendszer átvált a körökre osztott időmérésre (mint a Fallout vagy a Jagged Alliance). Ilyenkor egyesével lemozogjuk-lőjük-varázsoljuk a karaktereink akciópontjait, majd átadjuk a kört, és az ellenfél lépései következnek, mindaddig, míg az egyik fél ki nem nyuvad. A párhuzamos dimenzióba belépve (ilyenkor a hétköznapi emberek egyáltalán nem érzékelnek) a kép „tejfölös” lesz, az energiánk pedig folyamatosan fogy, cserébe a varázslataink erősebbek, és az akciópontok is megszaporodnak, jelezve, ez az igazi táptalajunk. Használhatunk hétköznapi fegyvereket (gumibot, pisztoly), de az „éjjeliőrök” hivatalos eszközei a kristállyal működő zseblámpa, a kardként használható neonrúd és a válogatott varázslatok. A 70 különféle varázslatból mindegyik szereplő nyolcat választhat, szintlépésenként egyet-egyet, s mivel minden Más különbözik valamiben a többitől, egyeseknél felbukkanhat teljesen spontán is egy-egy durva képesség. A már megtanult varázslatok önmagukban a hetes szintig fejlődnek, minden egyes lépcsőfoknál nagyobb hatókör és durvább sebzés az önképzés jutalma.

       

Twilight zone

Általában a körökre osztott stratégiák nem a látványvilág netovábbjai, jellemzően minél realisztikusabb a mű, a grafika annál rondább. Nos, a Night Watch a Silent Storm motorját örökölte meg, ami a kategória egyik legjobbja. Természetesen ez sem kelhet versenyre egyik real-time műfajú kortárssal sem, de az átvezető animációknál látható, hogy itt legalább volt törekvés a minőségre. A varázslatokkal járó effektek egész parádésra törekedtek, a karakterek kidolgozása ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de leginkább a Homály – amely aurákkal, misztikus ködbe burkolt élekkel rondít el mindent – miatt érezhetjük puritánnak az alkotást. A fizikai viszonyokat különösen a telekinézis varázslattal eldobott ellenfelek, vagy a fenevadak „nagy tasli” üzemmódja után van módunk szemrevételezni, fákat letaroló testek, megroppanó könnyűszerkezetű elemek, és szétrobbanó üvegek képében. A kezelőfelület letisztult, és végtelenül egyszerű, viszont a kamera mozgatása és az épületek szintjeinek kezelése viszont lehetne jobb, a belső tereken elég nehézkes megfelelő látószöget találni.

Konlúzió

Végeredményben a Night Watch nem kimondottan populáris mű, a film iránti elkötelezettség hiányában nehéz megtalálni benne a helyünket. A legnagyobb probléma, hogy stratégiához mérten túl sok a párbeszéd, szerepjátéknak pedig túl kevés a szabadság és a befolyásunk a dolgok alakulására.

A(z) Night Watch értékeléséhez be kell jelentkezned!

Night Watch

RPG >>

megjelenés:

PC:  2006. szeptember 15.

fejlesztő:

Nival Interactive

kiadó:

CDV

Web Teszt
Galéria
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:
Kapcsolódó teszt:
Night Watch

Tovább az adatlaphoz...
Tika A helyenként humoros dialógusok, és a jó forgatókönyv sem képes pótolni egy komolyabban kiépített világ hiányát (szabad vándorlás, kötetlenebb karakterfejlődés), de azért a harcrendszer hozott néhány órányi önfeledt játékot…
+ körökre osztott harcrendszer
+ Night Watch univerzum
+ a zenét ki lehet kapcsolni…
- szerepjátéknak gyenge
- átlagos kivitelezés
60
40
60
 
1 magos
1000 Mhz
256 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 64 Mb 3 GB
1 magos
2000 Mhz
512 Mb Shader Model 3.0 - DirectX 9.0c 128 Mb 3 GB
A 10 LEGFRISSEBB TESZT
Velvet Assassin
Dark Sector
Men of War
Tom Clancy's EndWar
Disney's Hercules: Action Game **
Star Wars: Battlefront **
The Godfather II
X-Blades
ShellShock 2: Blood Trails
Tom Clancy's HAWX
A HÓNAP LEGNÉPSZERŰBB TESZTJEI
Grand Theft Auto IV
Star Wars: Battlefront 2
Race Driver: GRID
Grand Theft Auto: San Andreas **
True Crime: New York City
GTR 2
Dragon Ball Z: Burst Limit
Fable: The Lost Chapter **
Battlefield 2 **
Hunting Unlimited 2008
Legutóbb keresett kifejezések: szamitogep outcry by dreamcatcher mss max payne film gta san andreas patch the farm magyar patch letöltés star wars empire at wars tiberium wars gta lost and demmend over the cossacks total war csi demo mindenki my sims vegigjatszas delta force task force dagger total club manager teljes download do jogo sexvilla sims inst alan hansens - sports challen hour victory letöltés twilight magyarul just cause pc sins solar empire archlord regisztráció hot p gran ages rome crack nfs nitro open for business telepitokod battle for the middle lord of ardennen offensive háborús játék infinity online cilent legostarwarspcgame grand theft auto - retro colle fallout fan site kit www.riho-line.ru gm rally mark football manager online avatar - legends of the arena true crime : new york city old rebulic gepigeny jack kanes ursula, a faszos nő anderson tropico patch hun open for business lost: via domus trainer rpg maker xp magyarosita!s settlers

Legnépszerűbb játékok: Grand Theft Auto IV Call of Duty 4: Modern Warfare S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl Need For Speed ProStreet Crysis Mass Effect The Witcher FIFA 08 BioShock Assassin's Creed 2 Call of Duty: World at War (CoD 5) Need for Speed: Carbon Assassin's Creed Call of Duty: Modern Warfare 2 Grand Theft Auto: San Andreas Euro Truck Simulator World of WarCraft Star Wars: Jedi Knight - Jedi Academy Medal of Honor: Airborne Far Cry 2 Fallout 3 Star Wars: Knights of the Force Star Wars: The Force Unleashed StarCraft II: Wings of Liberty Need for Speed: Undercover Grand Theft Auto 2 The Sims 3 Unreal Tournament 3 Vampire: The Masquerade - Bloodlines Clive Barker's Jericho Gothic 3 Gears of War World of WarCraft: Wrath of the Lich King FIFA 07 Command & Conquer 3: Tiberium Wars Crysis Warhead FIFA 09 Mafia 2 Colin McRae DIRT Spore Medieval II: Total War Pro Evolution Soccer 2008 The Elder Scrolls IV: Oblivion Mass Effect 2 Hellgate: London Test Drive Unlimited Silkroad Online Alarm für Cobra 11 - Nitro Team Fortress 2 Company of Heroes S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Battlefield 2142 Brothers in Arms: Hell's Highway Far Cry BMW M3 Challenge Need for Speed SHIFT Fable 2 Diablo 3 Prince of Persia (2008) Heroes of Might and Magic V Grand Theft Auto Guitar Hero III: Legends of Rock Diablo 2 Harry Potter és a Főnix Rendje Race Driver: GRID Command & Conquer: Red Alert 3 Alarm für Cobra 11 - Crash Time Mirror's Edge Half-Life 2 Dragon Age: Origins Age of Conan: Hyborian Adventures Left 4 Dead LEGO Star Wars II: The Original Trilogy Tomb Raider: Anniversary Transformers: The Game F.E.A.R. 2: Project Origin 18 Wheels of Steel: American Long Haul Devil May Cry 4 Battlefield 2 World in Conflict Resident Evil 5 The Settlers: Rise of an Empire Sacred 2: Fallen Angel Star Wars: Knights of the Old Republic Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar The Sims 2: Házi kedvenc (Pets) Prince of Persia: The Sands of Time Lost: Via Domus Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Mount & Blade Tomb Raider: Underworld Battlefield: Bad Company 2 Batman: Arkham Asylum Spider-Man 3 Colin McRae: DiRT 2 Crysis 2 Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agent World of WarCraft: The Burning Crusade