A külcsín

Tudom, fura egy tesztet a képi világgal és a hangokkal kezdeni (hacsak nem NightBagolyról van szó), de a Grid már az első pillanatban lenyűgözi a játékost technológiájával. Az eszméletlen sebesség, a döbbenetesen kidolgozott autók, és az ütközésekkor leszakadó alkatrészek, valamint az autó roncsolódása olyan mértékben felülmúl minden eddigi próbálkozást, hogy az már önmagában sok játékosnál elegendő érvet szolgáltat ahhoz, hogy végigjátssza a játékot.

Igaz, jómagam nem tartozom ebbe a kategóriába, így a demó kipróbálása után meggyőződésem volt, hogy nálam a Grid jó esetben is küzd a 60 százalékért, a cikk végén lévő 85-ös értékeléstől pedig körülbelül olyan messze állt, mint amennyire a Hour of Victory az év FPS-e címtől.

Aztán persze minden megváltozott - a Grid „küldetésmódja" ugyanis nem engedett ki a szorításából. Maga a cél mindössze annyi, hogy a versenyeken a megfelelő mennyiségű pénzt szerezve tovább tudjunk lépni a következő versenyosztályokba. Ennyi, és nem több. Kevés? Igen! Érdekel ez bárkit is, amikor a sebességtől leszakad a feje? Egyáltalán nem!

És a tartalom

A Grid tehát a száguldásról és az adrenalinról szól. Semmi másról. Nincs tuning, nincs autófestés, bejárható városok, sztori vagy gépgyűjtögetés. Mindennek áldozatává vált a fizika, ami majdhogynem nincs is, illetve ami van, az a leszakadó alkatrészekre és a törésmodellre korlátozódik (mondjuk, ott dolgozik rendesen). A cél száguldani, lökdösni az ellenfeleket, elkerülni a hatalmas karambolokat, és egy-két elmért kanyar után 250 km/h sebességgel belerongyolni a falba. Egy átlag versenyjátéknál itt ugye vége is mindennek. A GRID-ben azonban másként történnek a dolgok: a Back gomb lenyomásával ugyanis visszapörgethetjük az elmúlt 15-20 másodpercet, majd a visszajátszás alatt bármikor újra bekapcsolódhatunk az ámokfutásba (á la Prince of Persia, vagy még hasonlóbb opció volt a konzolos Full Auto sorozatban), és a fékre taposva elkerülhetjük az alig néhány pillanattal ezelőtt bekövetkezett karambolt. A visszajátszások száma persze korlátozva van. Normál fokozaton négyszer korrigálhatunk, ám jobban járunk, ha nem élünk az összes lehetőséggel, mivel a végelszámolásnál a program extra pénzzel honorálja ezt a spórolást.

Elképesztően jó érzés az utolsó kör megkezdése előtt egy félig leamortizált járgánnyal, és egyetlen visszajátszási lehetőséggel végigzúzni a pályán az összes kanyarra figyelve, nehogy egy apró hiba miatt végleg elveszítsük a versenyt. Jó dolog, hogy az első 10-15 versenynél nem kell elsőnek lenni, elég a feltételeknek megfelelve a legjobb 3-6 helyezés valamelyikét elfoglalni, így mire az igazán durva versenyekhez érünk, már megszokjuk az irányítást, ráérzünk a kézifékes fordulókra, és elsajátítjuk a driftelés minden fortélyát, amire a külön helyet kapott versenymódokban nagy szükségünk is lesz!

A Race Driver: GRID nagyszerű játék lett. Egyszerű, mint egy facsipesz, ám mindez valamiért nem zavaró. A GRID tipikusan az a játék, ami öt percre is nagyszerű kikapcsolódást nyújt, de arra is képes, hogy egy egész éjjelen át a tévé elé szegezzen. Ha nem mászol a falra a szimulátoroktól messze álló játékoktól, kötelező vétel!

A játékot a Platinumshop biztosította!

A PC-s verzió tesztjét a július 3-án megjelenő PC Guruban találod!