
Ankh: Heart of Osiris
Írta: ]{redenc
A végigjátszás elején megismétlem az első rész hasonló anyagának bevezetőjét, hiszen minden ott leírt érvényes erre a játékra is. Irány tehát ismét Ó-Egyiptom!
| Végigjátszás |
|
Egy kis útmutató
Az Ankh egy klasszikus, külső nézetes point ’n’ click játék, teljes egészében egérrel irányítható tehát. Bal klikk valahová: hősünk odamegy, dupla kattintással odafut. Bal klikk egy tárgyon: vizsgálat, jobb klikk rajta: a képernyő alján kiírt tevékenység, azaz használat, felvétel, és a többi. A képernyő tetején látható a készlet, az itt lévő cuccokon ballal kattintva hősöd elmondja róla az információkat, jobbal lehet manipulálni (például egy dobozt kinyitni), felvenni, és akciózni vele, azaz például egy másik, a készletben lévő tárggyal vagy a játéktér egy elemével kombinálni. Egy karakternél ugyanez érvényes, jobb egérgombbal tudsz beszédbe elegyedni vele, a szövegét ugyancsak jobb klikkel tudod léptetni.
A Tab billentyű lenyomásával előjön a teendők listája (újabb lenyomásra vagy Esc gombra eltűnik), ez egyfajta mankó, hogy mit kell még elvégezned, erre fogok hivatkozni a leírásban, mindig, ha megkapod, és akkor is, ha teljesíted. Menteni bármikor tudsz az Esc lenyomásával és a Save menüpontot választva, a mentési helyek száma korlátlan. Ha legközelebb elindítod a játékot, a főmenüben a Continue opciót kiválasztva a kaland a legutolsó mentéstől folytatódik.
A lenti végigjátszás egyfajta megoldást nyújt, igyekeztem a legoptimálisabb, legkevesebb rohangálással járó „itinert” összeállítani, de készülj fel rá, hogy még így is sokat fogsz ide-oda rohangálni. A játékmenet egy részében dialógusalapú, ami azt jelenti, hogy a párbeszédek adott elemét kell kiválasztanod, csak így érhetsz el eredményt, vagy továbblépési lehetőséget. Épp ezért a leírásban ezen eseteknél azt fogod megtalálni, melyik sorra kell kattintanod, hogy a lehető leggyorsabban továbbhaladhass. Természetesen aki ért angolul, annak érdemes a többi opciót is kipróbálni, hiszen az Ankh remek humorú cucc, és a dialógusok nagyszerű poénokat rejtenek.
Chapter 1: Chasing the Scoundrels
Némi háttérsztoriért olvasd el a készletedben lévő szerelmes levelet – a fáraó lánya írta, aki hős megmentőjét látja Assilban, és vágyakozik utána, sajnos ezt Tara némileg félreértette, és faképnél hagyta hősünket, így ő kirúgott a hámból. És most persze megint bajban van...
Menj jobbra, a térre, automatikusan beszédbe elegyedsz a jó öreg Take Tut Cashun bátyóval, aki a gaz Dinar standját foglalta el. A beszélgetés első felében megtudod, hogy Assil az Ankh Őrzője, így az élete és egész Egyiptom sorsa múlik azon, hogy visszaszerezze az ékszert. Hát nem meglepő?
Find out who stole the Ankh
Miután ennek a kis közjátéknak vége, ismét beszélj a papával, mégpedig így:
- What are you flogging off in your new store?
- Sounds interesting. So what can I bet on?
- Do you have any hot betting tips for me?
- Don’t you want to make an exception for the Guardian
of the Ankh?
Kapsz egy szelvényt, fogadási tippekkel, tedd el!
Menj ki a térre,
beszélgess Volcanóval (scoundrels opció). Menj le a lépcsőn, a borárustól
megtudhatod, hogy a tolvajok az új bárba mentek, mely az utca végén van, ez az
első részben még nem volt ott.
Look for the scoundrels in the bar
A Wild Mummy bejáratát ismerős koma őrzi, Bulbul, akit a szemetes gödörbe táncoltattunk be annak idején. A „This time I really am a VIP!” kezdetű mondókára kiderül, ő csak simaképű VIP vendégeket enged be.
Get rid of the beard
A bár előtt teve, alatta némi ürülék, tedd zsebre (hm). Menj felfelé, Állj meg Fatima boltjánál, a kalitkában lógó papagájról meg fogod ismerni. Használd a csengőt, a lány megjelenik, kérdez. Az első körben válaszolj, amit akarsz. Ezután próbáld meg eltenni a kalitkát – jön az újabb duma, a lényeg:
- Can I at least just borrow it?
- I want to teach it how to say a few words.
Tovább fel, egykori
szabónk most borbély lett. Ha dumálsz vele kiderül, hogy viaszra van szüksége a
műtéthez. Ha már ott vagy, vedd fel a necczoknit a standjáról, jobbról. Vissza
a bárhoz, majd tovább előre, Assil atyjának házáig – a jó öreg még zabos, így
kihajigálta hősünk holmiját az utcára. Akciózz a kukán, majd vissza a bazárba,
ahol felveheted az orosz Matrjoska-babát (bár itt Nofretete). Nyisd ki a
készletedben! Menj fel ismét a térre, majd jobbra, ahol Olga standja áll. Most
minden kihalt, a baloldali bódé felett egy kampót látsz, akaszd rá a kalitkát -
a végeredmény egy sérült ketrec és egy doboz, vedd fel ezeket, utóbbit nyisd
ki, benne pecsét és viaszt, ezt használd a szétnyitott babával. Vissza a térre,
a viasszal töltött fél babát „használd” Volcanón, barátunk megolvasztja az
anyagot. Ha már itt vagy, fűszerezd meg a tevetrágyával az após vízipipáját
(hookah), és amikor a szegény ember elcammog, nyúld le az eszközt. Mehetsz a
borbélyhoz, add neki az olvadt viaszt (használd rajta) – aú, ez nekem is fájt!
Get rid of the beard
Most már beléphetsz
a bárba!
Look for the scoundrels in the bar
Érdekes játék kezdődik. Beszélj Fatimával, aki vissza akarja kapni a madarát, add át neki – nem lesz túl boldog, konkrétan nem áll szóba veled. Beszélj vele, válaszd az alábbi szálat:
- Come on. This here is an in-crowd bar. The people like me, so you should like me too!
Nos, az emberek nem
fognak pozitívan reagálni erre, mivel mindenkinek van valami nyűgje. A feladat tehát
az, hogy legalább három vendég feje felett zöld, mosolygó smiley jelenjen meg,
ekkor tudsz majd továbblépni (mindet nem tudod boldoggá tenni, mert ütni fogják
egymást a vágyak).
Win the favor of the guest
Vedd fel a datolyalevet a pultról. Jobbra egy kandalló, találsz ott egy parázsfogót és egy seprűt, tedd el. A wurlitzer közelében üldögél Badawi barátod, emlékezhetsz rá az első részből, beszélj vele:
- As a renowned expert on Luxor, you're sure to have some advice for me...
Kapsz tőle egy szórólapot a luxori Sand Beetle kabaréról, miközben a srác panaszkodik, hogy dög meleg idebent. Megoldjuk: menj ki, a teve mögött van egy ablak, használd rajta az imént felvett fogót. Ha visszamész a bárba, láthatod, hogy Badawi boldog.
A következő
„áldozat” a komédiás, a fura maszkban (ő is ismerős, az első részben a fáraót
szórakoztatta). Add neki a szórólapot, ám ez nem jó, pecsét kell rá. Ez is
könnyű: „mártsd bele” a datolyaszörpbe a pecsétnyomót, majd használd a papíron,
majd ismét nyújtsd azt át a komának. Megvan a második „zöld mosoly”!
Sétálj fel a lépcsőn a hátsó traktusba. Újabb régi komák: a tevehajcsárok, a már megint (még mindig?) kómás vezetőjükkel, Red Sea Aquarium mal. Unatkoznak, és valami helyi szórakozásra vágynak.
Get a local distraction
Nos, erre már van megoldásunk, az apóstól kölcsönvett vízipipa, de aki nem gyűjtötte még be, most tegye meg (lásd fent). Add át a srácoknak a cuccot. Legalább már besárgultak... Kapsz egy érmét, Fatima befut a sörrel, a tevések kivirulnak, viszont amint leemeld a takarólapot a kupáról, ismét elszontyolodnak, hiszen a legyek így belepotyoghatnak az italba. Egyelőre tedd vissza a fedőt!
Get a local distraction
Beszélj a pultnál
álló rabszolga-kereskedővel, aki szintén régi haver, és elég morc, mert ugye
lenyúltuk tőle az utolsó emberét, és azóta elég peches. Vidámítsuk fel! A
nemrég kitört ablak előtt találsz egy üvegszilánkot, vedd fel, és menj a
wurlitzerhez. Használd rajta az üvegdarabot, dobd bele a pénzérmét, majd aktiváld
a szerkezetet. A kövér ember hangulata eggyel jobb lett. A „kizöldítés”
egyszerű, add neki a tippszelvényt, amit az öreg jóstól gyűjtöttél be (erről is
fent írtam).
Közben megint változott a helyzet: a komédiás ismét elégedetlen: a hajcsárok pipafüstje és a billegő asztal aggasztja. Vedd el a tevések sörtakarólapját, és használd az asztalon. Ez megvan, viszont Badawi is sárga. Neki a zene nem tetszik, és szomjas. Irány a borárus, a piactérre vezető lépcső fordulójában!
Most egy olyan rész jön, melyben csak azoknak segíthetek, akik megvásárolják a játékot, így kérem, ezzel kapcsolatban senki ne kérdezősködjön, és ne kérjen „alternatív megoldásokat” sem! Tehát: a játék dobozában találtok egy kódtárcsát, ez a régi időket idéző mechanikus védelem – bizony, a hozzám hasonló veteránok jó pár ilyennel találkozhattak az „ősidőkben”, amikor még nem voltak digitális megoldások.
Tehát beszélj az árussal:
- Are you selling
cocktails again?
- Sure!
A koma kirak a
pultra két alapanyagot, egy színes poharat, és a koktél nevét; ez
véletlenszerű, azaz mindig más lesz az alapfelállás. Neked azt kell
megmondanod, a két összetevőből hány cl kell a koktélba, ami elég egyszerű, bár
van benne csavar: a tárcsa három korongot tartalmaz, ezeket kell a megfelelő
sorrendben egymás alá állítani. A külső korongon az első, a középsőn a második
alkotóelem található, belül pedig a színes pohár. Most figyelj! Miután ezek
összeálltak, nem a színes pohár ablakában
látható két értékre van szükséged! Nézd meg a koktél nevét, ezt keresd meg a
belső tárcsán, és az itt lévő, eltérő színű pohárban lévő két számot válaszold
meg a kereskedőnek! (Ha a válasz négynél több, a legalsó „more...” opcióra
kell kattintani, így kapod meg az új számokat.)
Ha a megfelelő két értéket adod meg, megkapod a piát, ezt vidd el és add oda Badawi barátodnak – vagy legalábbis próbáld meg. Fatima, jó kocsmároshoz méltóan (ismerjük már a csaj kalmárvérét alaposan...) ezt nem engedi. Most némi izgalom jön: menj ki a bárból, a lány külső standján használd a csengőt, majd futás vissza, és amíg a csaj távol van, add oda a koktélt a srácnak!
Most ismét dumálj Fatimával, és játszd ki a már ismert ágat:
- Come on. This here is an in-crowd bar. The people like me, so you should like me too!
Ha mindent a fent leírtak szerint tettél, erre már pozitív reakció érkezik, és továbbléphetsz:
- Where did the thieves of the Ankh flee to?
Find the grate to the graveyard
A temető tehát az
új irány. Kapsz egy üres koktélpoharat; menj ki, a fogóddal verd szét a bár
előtti lámpást, és a pohárral gyűjtsd be a szentjánosbogarakat. Irány vissza
oda, ahol a pályát elkezdted, vagyis a palota és a tér közti sikátorba. Vedd
elő a „zseblámpádat” (azaz a bogaras poharat). Balra egy szárítókötél, rajta
megjegyzés, akaszd fel a necczoknit (ez csak poén, a régiek emlékezhetnek, hogy
az első részben ezt a ruhadarabot kikölcsönöztük halászatra, most visszaadjuk a
gazdájának). A temetőbe jobbra, a léckerítésen lévő deszkaajtóféleség vezet,
lépj be!
Find the grate to the graveyard
Nos igen, így teljes a kép: az Ankh Osirisnél van, akinek még valami szüksége van: a szívére...
(A kis közjáték egészen zseniális és önironikus: elkezdődik a stáblista, majd kap egy maflást Assil, aki utolsó szavaival még annyit mond: „De az Ankh 1 olyan rövid volt... mindenki ezt mondta...”)
Chapter 2: Intruders
Tara és három rebellis zsidó haverja újabb forradalmi lépésen töri a fejét: a focikupa serlegét akarják ellopni, Dinar (úgy tűnik, nem tudunk tőle megszabadulni) el is árulta nekik, hogy azt a palotában őrzik. Hajrá!
Find the trophy and steal it
A bal sarokban van
egy fehér cserépben lévő gaz, vedd fel, majd a készletedben akciózva rajta
szedd szét a cuccot. A hátsó falon lévő kúszónövény első, vastag ágát vizsgáld
meg (lásd a képen), ezután letépheted, majd ezt az elülső fal kitört darabjánál használva
előáll egy létraféléség, melyen leereszkedhetsz, a srácok segítségével – ehhez beszélj
bármelyikkel, majd használd a „hágcsót”.
Menj jobbra a fáig, vegyél le róla egy gyümölcsöt, és tovább. A fáraó lánya Assilról álmodozik.
Scare the pharaoh's daughter away from the balcony
A sarkon találsz egy csatornát, benne egy denevért. Akciózz rajta, a dög elrepül. A helyén guanót találsz; vedd elő az ágat, használd az őr feletti fáklyán, majd adj a lánggal a trágyának. Ez megvan!
Scare the pharaoh's daughter away from the
balcony
Get past the guards and into the tower
Menj vissza a „létrádhoz”. A srácok nem figyelnek, az egyiken használd az imént leszüretelt gyümölcsöt, majd ismét akciózz a mászóágon. Indulj el az erkély felé, Schmuel ad egy banánhéjat. Gyűjtsd be a Master Ra tisztítószert (újabb poén, hiszen Rá a napisten volt), mely az ablak előtt hever. Vizsgáld meg az elefántfejet! Ha beszélsz, az alul álló őr azt hiszi, hangokat hall. Érdemes itt menteni, és végigpróbálni a válaszokat, poén! A továbblépéshez az alábbi dialóguságat kell kibontani a fejbe dumálva:
- I am your conscience. Do you have something to
confess?
- I, as the voice of your conscience, tell you: Let
this chump, erh...friend win!
- Why, sure!
(A másik humor, ha az alacsony őr győz, ezt is egyszer próbáld ki!)
Vedd fel a
pezsgősüveget az ajtó mellől. Újabb móka, ha a szobor fején használod az
üveget, ettől Tara kissé jobb kedvre derül (az italkészlet korlátlan). A lényeg
azonban az, hogy a baloldali ablak felső, lenyíló részére lődd ki a dugót, ahol
a denevér dekkol. Ha mindent így csináltál, és a magas őr megy be a fáraó
lányához denevért kergetni, szabad az út a lépcső felé (a leányzó finoman,
magunk között szólva egy cemende...). Menj le, lépj be az ajtón!
Get past the guards and into the tower
Open the door to the kitchen
A folyosón eljutsz egy csomó függönyig. Mindegyiket széthúzhatod, nincs jelentősége, a harmadik egy szobát rejt, benne hortyog az újabb ismerős, Olga, aki a városban a hamburgerstand árusa volt, immár a fáraó szakácsnője. Gratulálunk! Vedd fel a szőnyegről a pecsenyelapátot, valamint a falnál álló szekrény mellől „Főzés szent tízparancsolatát” ('Sacred Ten Don'ts of Cooking”). Menj ki, jobbra, a trónterembe, előre, fel a lépcsőn. Az őr megszólít. Válasz:
- I'm the new kitchen help and I just wanted to chuck out the fishbones.
Cook something for the guard so that he opens the elevator door
Vedd fel a halcsontot, és a trón tetején lévő fémgyűrűt. Ez utóbbit használd az Olga övén lógó kulcscsomóval, így megszerzed azt, és használatával bejuthatsz a konyhába, mely a folyosó bal oldaláról nyílik..
Open the door to the kitchen
Open the dumbwaiter (elevator) door
A mosogatónál lévő
liftet kellene használni, de az nem működik, a feladatod tehát egy jó kaját
főzni az őrnek, aki segíthet ebben, mindehhez a támaszod az imént felvett
pergamen. Ezen tíz pontot találsz, ezek mindegyike egy, a megadott sorrendben
végrehajtható lépés a főzéshez; ha az aktuális lépésed jó, zölden jelenik meg a
lapon. Azoknak, akik próbálkozni akarnak, közlöm a fordítást, melynek
értelmezése után elég könnyű a feladat. Érdemes minden jó lépés után menteni!
- Ne főzz piszkos ételt!
- Ne használj nedves
alapot!
- Ne hagyd, hogy a
szaftos étel kiszáradjon!
- Ne használj rohadt
húst!
- Ne felejts el alázatosan
pityeregni!
- Ne ess túlzásba az
uborkával!
- Ne hagyd figyelmen
kívül az egészséget!
- Ne feledd a
fűszerezést!
- Ne kavarj a szomszéd
fazekába!
- Ne feledd a finom ízt!
Most pedig, akiknek segítségre van szüksége, lássuk az egyes pontokat kibontva!
Menj a tűzhelyhez. Húzd meg a kart, ezzel kiüríted a fazekat (ezt mindig eljátszhatod, ha elszúrsz valamit [ilyenkor zöld füst száll fel az edényből], bár a mentés biztosabb). Használd az edényen a Master Ra tisztítót.
2. Ne használj nedves alapot! (Don’t use a wet base!)
A tűzhelytől jobbra találsz egy zsák fűrészport (sawdust), vegyél belőle, majd rakd a fazékba!
3. Ne hagyd, hogy a szaftos étel kiszáradjon! (Don’t let he juicy food dry out!)
A helyiség bal oldalán van egy mosogató. A készletből vedd elő a cserepet, és használd a vízen, ezzel megtöltöd azt. Öntsd bele a folyadékot a fazékba!
4. Ne használj rohadt húst! (Don’t use rotten meat!)
A középső asztalon sokfajta húst találsz. Ha megvizsgálod ezeket, a sonka (ham) és a sózott hús (salted meat) furcsa szagú („smells funny”). A csirke (chicken) viszont rendben van. Vedd ezt fel, és dobd a fazékba!
5. Ne felejts el alázatosan pityeregni! (Don’t forget to mourn in humbleness!)
A jobb oldali falnál lévő asztalon találsz hagymát (onion). Rakd a kajába!
6. Ne ess túlzásba az uborkával! (Don’t overdo it with the cucumber!)
Az uborkát (cucumber) megtalálod az asztalon, annak sarkán pedig egy zöldségszeletelőt (vegetable cutter). Használd rajta az ubit. Vedd fel a felaprított zöldséget (az asztal melletti zsák tetején lesz), és add hozzá az ételhez.
7. Ne hagyd figyelmen kívül az egészséget! (Don’t neglect health!)
Az asztal mellett egy ételkocsin találsz csukamájolajat (cod-liver oil). Használd a fazékon.
8. Ne feledd a fűszerezést! (Don’t forget the spiciness!)
A tűzhely jobb oldalán egy függő tartórúdon lóg pár csípős pirospaprika (red hot peppers). Fazékba velük!
9. Ne kavarj a szomszéd fazekába! (Don’t stir your neighbor’s pot!)
A paprika mellett egy merőkanál is nyújtózott, vedd fel, használd az ételen.
10. Ne feledd a finom ízt! (Don’t forget the fine taste!)
Valami finomság kell még a kajába. Ez kissé nehezebb dió: a cuccot a galérián álló hűtő rejti, ám ezt egy igen ádáz macska őrzi. Meg kell tőle szabadulni.
Chase away the vile polar cat
A tűzhelytől jobbra két tartály, köztük egy kis tál, vedd ezt fel, és használd a baloldali, olajos amforán. A középső nagy asztaltól balra találsz egy tekerőkart, melyet nem tudsz használni, beragadt. Öntsd rá az olajat, most már aktiválhatod. Előbukkan egy zsák málna, hangyákkal súlyosbítva. Vedd le, akaszd rá arra a kampóra, amely a tűzhely és az amforák között található, és használd a halcsontot a zsákon. Győzelem! (Szegény cica...)
Chase away the vile polar
cat
Nyisd ki a frigót, és vedd ki a pacsirtanyelvet (lark’s tongue). Add hozzá a kajához - készen vagyunk!
Ha elkészültél az
étellel, a mosogatónál találsz egy tányért, vedd fel, és használd a fazékon. Ha
az eredmény egy tál „smells wonderful”
tasty couscous dish, győztél, ha azonban „smelly”, akkor valamit elrontottál, ürítsd ki a fazekat, és kezdd
elölről!
Menj vissza a trónterembe, és nyújtsd át a kuszkuszt az őrnek. „Megjavítja” a liftet (anyád...).
Open the dumbwaiter (elevator) door
Aktiváld a mosogatón lévő tekerőkart, lépj be a felvonóba, és ennek a kezelőkarját is használd, leutazol a raktárba. Balra egy nagy láda, használd rajta a pecsenyelapátot. Vedd fel a kigurult cuccot, a készletedben bontsd ki, kapsz négy vég vásznat, és a trófeát. Éljen!
Find the trophy and steal it
Menj fel, majd már rutinos partizánként hajítsd a banánhéjat a fáraóhoz (kicsit nehéz becélozni). Aú!
Tara a trónterembe kerül. Rohanj a jobb oldalra, és húzd meg a középsőkart. Futás vissza a folyosóra, ki az erkélyre. Adj minden havernak egy-egy vászondarabot. Geronimooooo!
Chapter 3: Into the Palace (Once Again)
Miközben Dinar kinevezi magát fáraónak, és az ismerős két orgyilkost elküldi elintézni a fáraót, Assil barátunk a temetőben ébredezik, egy sírboltban.
Escape from the tomb
Nézz bele a postaládába, találsz benne egy papagájtollat, csiklandozd meg vele a múmia lábát. Beszélj a komával („I have to get out of here...”), kinyitja az ajtót. Lépj be!
Nocsak, csempészek
raktára, benne Fatima madarával. Kezd összeállni a kép a csajról... Az ajtótól
balra láda, távolítsd el a tetejét (lid), és vedd ki belőle Seth szobrát. Vedd
fel az üres ládát, és mögüle a „tevebilincset” is (camel immobilizer). Vedd le a falról bármelyik üzenetet a három
közül, majd az előtérben lévő ládát is nyisd ki, kapd ki a benne lapuló
kókuszdiót, és használd a kakukkos órán. Gyűjtsd be a kártyapaklit és a törött
üveget a szarkofágról, a készletedben lévő üres ládát tedd az asztalra, majd a
törött üveggel vágd el a kalitkát rögzítő kötelet a falnál. Bocs!
A félbevágott kókuszdióval (pontosabban a benne lévő tejjel) magához térítheted a szegény madarat, majd a kártyával kinyithatod a kalitkáját. Vedd magadhoz a tollas lényt, a falról begyűjtött üzenetet add oda neki (teljesen mindegy, melyiket választod), majd odakint tömd be az állatot a postaládába. Kis idő múlva előáll egy kötéllétra, mássz fel. Nocsak, újabb ismerős, gangszta kompos barátunk, úgy tűnik, ő sem a hajókázásból él csak. Beszélj vele, és hagyd el a temetőt!
Escape from the tomb
Get pass the night watchman
Ask the Pharaoh for help
Akit a sztori
érdekel, beszéljen Take Tut Cashummal, majd Volcanóval, az éjszakai őrrel a
palota előtt (közben elolvashatod a szárítókötélen az új üzenetet), Fatimával a
bárban, olvassa el a komédiás levelét az asztalon, és hallgassa ki a
tevehajcsárok beszélgetését. Aki tovább akar lépni...
Irány a bár, használd a „camel immobilizer”-t a tevén. Beszélj a karavánosokkal hátul, adnak némi pénzt. Futás vissza a palotához, és használd a bankókat az őrön:
- How could you think such a thing? This is just a little donation for the coffee break kitty.
Get pass the night watchman
Lépj be a palotába! Dinar kever ezerrel, ami nem túl jó hír nekünk...
Ask the Pharaoh for help
| « Vissza |
|
Ankh: Heart of Osiris
Kaland >>
PC:
2007. május 18.
Deck 13
kiadó:BHV Software
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Ankh: Heart of Osiris kedvcsináló videó
Ankh: Heart of Osiris













