Kérjük jelentkezz be!

Levrov üzenetbeküldő

Ebben a topikban a várjuk üzeneteiteket a Levrovban felvetett kérdésekre!
#190634 blarskerin 2008. március. 15. 10:54
blarskerin
Megint két nagyon jó téma.
Hogy fogok-e öreg koromban játszani? Nem tudom. Ötvenéves fejjel még olyan messze van az öregség. De ha abból indulok, ki,hogy mindig találok az új játékok között egyet-kettőt, amelyik valamilyen formában megfogja a fantáziámat, akkor igen.
Egyszer persze abba fogom hagyni a játékot, ha már egy esetleges szemüveggel sem látom rendesen a monitort, vagy nem találom a megfelelő billentyűket. De ez még igen mesze van (remélem!)

Hogy mi az ami idegesít? Tömören az emberek ostobasága, önzése és türelmetlensége. Speciális helyzetem révén volt már részem alaposan kitapasztalni mind a hármat. Ha valahol sorba kell állni a picifiammal, akkor a többiekről pillanatok alatt eltűnik az a vékonyka kultúrális máz.
De a legjobban a hatalomnak a helyzetemhez való hozzáállása tud idegesíteni. Senkinek sem tűnik fel, hogy én a "munkámmal" havonta igen becsületes pénzeket ( több százezret) takarítok meg "állam bácsinak". Cserébe a fiammal ketten alig érünk többet egy minimálbérnél. Ennyit is csak azért, mert a fiam már elmúlt tizennyolc éves és már rokkant járadékot is kap. És ez nem politikai beszólás, hiszen ez a hozzáállás '90 óta pártsemleges.
#190231 Chocho 2008. március. 14. 13:40
Chocho
Hogy fogok-e öreg koromban játszani, az főként az akkor megjelenő játékok stílusától függ majd. A commodore-korban játszók számára pl. egy mai Wii teljességgel elképzelhetetlen volt, s ebből kiindulva én sem tudok teljes választ adni a kérdésre. Amit biztosan tudok, az az, hogy már most is jóval kevesebbet játszom. Ahogy felnövünk, az idő egyre drágább lesz, a játékok pedig, mint szórakozás, jobban és jobban kiszorulnak a hétköznapjainkból. Komolyabb, hardcore játékkal pl. én sem játszom sokat manapság. Egy-egy alkalom van hetente, hogy nekiülök valaminek, de abba is beleunok egy idő után. Pedig még csak 21 éves vagyok. Mi lesz ötven év elteltével, amikor már az unokáim, a lumbágó és a szenilitás is gyötör majd? Bele se merek gondolni.

A második kérdésre esetemben kétféle válasz létezik. Egy összetettebb és egy leegyszerűsített. Mivel nincs ember, akinek türelme lenne végigolvasni egy ötoldalas ömlengést, ezért inkább a második lehetőséget választom, és ledarálom a listámat. Nagyon idegesít és egyenesen utálom, ha a hátam mögött hazugságokat terjesztenek rólam. Hasonlóképp azt, ha szándékosan félreértenek, és mások hülyesége miatt nekem kell szívnom. Nagyon nem szeretem a tisztelentlen viselkedést, és ez alatt különösen értem a vélemény másságának elfogadását. Sok olyan embert láttam már, akik egyszerűen nem tudtak belenyugodni abba, ha nem volt igazuk. Ugyen lehet e mögött pszichológiai és szociológiai okok után kutatni, nem érdemes, hisz az abszolút intoleranciára egyik sem adhat elfogadási faktort. Szintén idegesít és mélységesen elítélem a felesleges erőszakos fellépést, a lehetetlen elvárások támasztását (valaki említette alant a tanárokat, és sajnos egyet kell értenem vele), és azt, ha valaki olyan dologba szól bele, amihez az ég világon semmi köze sincs. Ergo a személyeskedést. Egyébként elég ideges és pesszimista típus vagyok, ezért kérlek, toleráljatok.
Gaming is believing.
#190222 zigil93 2008. március. 14. 13:17
zigil93
Játszani öregkoromban biztosan fogok, ha minden igaz, informatikus leszek, s a kettő valamennyire csak összefügg, nem? Mindig is érdekelt, nem hiszem, hogy meg fogom unni valaha. Persze az is kérdés, hogy akkor milyen számítógép lesz, hogy egyáltalán lesznek-e rajta játékok(vagy egyáltalán elélek-e öregkoromig XD) De attól még az első kérdés megválaszolva igennel.
Hogy mi idegesít mostanában? Úhh, nem vagyok egy ideges ember, de talán nem is az idegesít szó a legjobb, hanem inkább a bosszant szó.Bosszant az osztálytársaim hülyesége, a tanáraim elvárásai, a környezetem nem megfelelősége. Nehogy azt higgyétek, hogy pesszimista vagyok, legtöbbször jó kedvem van. Sajnos észreveszem az apró hibákat, ami nem jó, azon képes vagyok bosszankodni.
#187074 agentk0rn3l 2008. március. 07. 10:26
agentk0rn3l
#185815 :: Gpety (2008. március. 04. 15:41)
Én már két éve befejeztem a tanulmányaimat. Először gépész, majd anyagmérnök lettem. Ha lenne a munka mellet időm és még pénzem is, akkor biztosan tovább tanulnák, mondjuk doktorin.
Egyenlőre az a lényeg, hogy összejöjjön a technikus-vizsgám, ami mondjuk necces, mert asszem picit sok időt töltök PC-játékokkal. Hogy mit kezdek azután? Nehéz kérdés, mert én nem sokat szoktam gondolkodni azon, hogy mi lesz fél év múlva, hogy hol fogok majd dolgozni. Arra gondoltam, hogy megpróbálnék valami számtech bolt vagy egy autószalon eladójaként elhelyezkedni, de az irodai munka sem áll távol tőlem, amúgy egy Yodafon vagy Tí-Móbájl üzlet sem tűnik rossz ötletnek. Más nem nagyon jut eszembe most így hirtelen felindulásból.
#185815 Gpety 2008. március. 04. 15:41
Gpety
Én már két éve befejeztem a tanulmányaimat. Először gépész, majd anyagmérnök lettem. Ha lenne a munka mellet időm és még pénzem is, akkor biztosan tovább tanulnák, mondjuk doktorin.
#183350 domigery23 2008. február. 29. 21:06
domigery23
Hát mi után pont ma vettek fel a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba ,ahol távközlést , elektrotechnikát és még sok más jó dolgot tanítanak.Szeretnék a Műegyetemen villamosmérnöki diplomát szerezni és ezen a pályán elhelyezkedni. De az is lehet hogy média technikumot elvégzem előbb. Ez a szakma is érdekel és úgy hallottam elég jól lehet vele keresni. Én kb igy képzelem el a jövőmet és a mai nap után van rá esélyem ,remélem.
Egyébként a pályaválasztás hihetetlenül nehéz és problémás. Ugyanis nem lehet tudni hogy amire az ember elvégzi az iskolát mennyire lesz telített a pálya. Most pl.azt hallottam hogy a porkohászok havi 300 000 keresnek, Na de ki az aki ilyennek tanul, ha meg ilyennek tanul az ember akkor a legsötétebb emberekkel lesz összezárva mert csak olyanok tanulnak mellette akiket más hova nem vettek fel. De rengeteg ilyen szakma van még ami sok pénz de a fene akarja csinálni.

ui: A pcguru táborral mi a helyzet? Kb időpont?helyszín? Kérlek mondj rá valamit. Előre is kösz.
#183110 Zeroo93 2008. február. 29. 18:05
Zeroo93
Húh, hogy én milyen munkát képzelnék el a jövőben magamnak, abból egy tárházat lehetne csinálni.
Szívesen vízilabdáznék, foglalkoznék játékokkal, fejlesztenék, írnék, de a legideálisabb munka talán a Kreativitás tervező , habár még alapból a kifejezéssel is ismerkedek vagy a filmvágás művészete, a néző figyelmének irányítása foglalkoztat még.
Nektek anno mi volt az álmotok?
#183093 Tenebra 2008. február. 29. 17:51
Tenebra
ELTE-BTK filmszakon vagyok másodéves akármi (én jobban szeretem, ha csak barbár bölcsésznek hívom). Ja, meg mellette esztétika, de az egy vicc (olyan értelemben, hogy nem jó igazából semmire). Mivel egyik nagy szenvedélyem és szórakozásom, hobbim a film, s én azt csinálom, amit szeretek, így gondolom, filmes berkekben is próbálkozhatok, ha esetleg kapok diplomát XD (ami ugye sosem biztos - járni egyetemre és diplomát kapni egyetemről két külön dolog). Ha bejön a film, akkor akár még kamerát is ragadok, mert nekünk filmkészítés is van (már 2 filmet is csináltam idén, igaz, csak 1,5 perces rövidfilmet), ami jó XD. Azt mondják, BA diplomával simán el lehet helyezkedni egy rendező mellett asszisztensnek, vagy valami ilyesminek. Hah!
Vagy videojátékok világába török be valamilyen formában. Konkrétan egy egységes játékesztétika kidolgozásán gondolkodom, ami ugye nincs, vagy csak elég rendszer nélkül. A kritikaírást nem említem, mert hatalmas sztereotípia, na meg lejárt lemez már, hogy mindenki játékkritikát akar írni, illetve újságíró akar lenni egy játékmagazinnál. Az szerencsén múlik főleg, én meg szeretek biztosra menni - vagy legalább úgy tenni.

Ha egyik sem sikerül, akkor megyek apám cégébe, bár ahhoz nagyon nem értek, amit ő csinál. De valahogy biztos lesz, olyan nincs, hogy nem! XD
Post tenebras lux
#183037 oblivion avatarja 2008. február. 29. 16:59
oblivion avatarja
Én játék tesztelö szeretnék lenni de arol hogy ezért hová kéne menem és mit kéne tanulni és milyen tantágybor kell jonak lenni aszem tudom!De mondjuk még csak általánosba járok és 6 odikos vagyok tehát még rá érek ezekre a kérdésekre
#182446 Token 2008. február. 28. 22:45
Token
#182328 :: okros19 (2008. február. 28. 21:23)
Én nem igazán azt választottam amit szerettem volna.Jelenleg közlekedés szakmát tanulok de szeretnék informatikában elhelyezkedni de mindenki azt mondja hoyg már rengetegen vannak és hogy nem kellenek senkinek ez kicsit elszomorít de ki tudja mi lesz 10év mulva mire már elhelyezkedek mi lesz a helyzet és szerintem soha a mostani ésszel kell gondolkodni a jövőre
Én leginkább Orvos akarok lenni. És ezek között is talán sebész (inkább Plasztikai sebész) nem is azért hogy életem végéig cic... melleket tömjek implantátummal. Hanem inkább a baleseteket amik elcsúfítják az embereket azokat javítsam meg. Szeretek segíteni az embereken. Boldoggá tesz. Eléréshez meg csak a gimi kell meg az egyetem. Onnan meg határ a csillagos ég. Bár aztmondják az orvosi egyetem kikészít. Szóval úgy látom itt hatalmas fölényben nyer az informatika. Nekem jó még a Színész is. El tudom adni magam humoristaként is Nekem sok lehetőségem van. Nem akarom fényezni magam. De sok minden dolog érdekel. Az űrutazástól kezdve a történelemig meg minden. Szóval Tessék szurkolni nekem hogy Plasztikai sebész legyek, szurkoljatok másokért hogy beteljesítsék az álmaikat. Azt kell végeznünk amit szeretünk, ha szeretjük a munkákat akkor jól is végezzük. Mindenkiben van érdeklődési kör, szóval ne mondják azt hogy nem tudnak munkát találni. Nekem ez az érdeklődési köröm. Az egészségügy. (Minek filozofálok itt? Elnézést csak elragadott a hangulat.) Amúgy ez még változhat, Lehet hogy történész akarok lenni jövőre. Vagy színész vagy valami. De most, jelen helyzetemben az egészségügy az én piacom és remélem ez is marad.
#182328 okros19 2008. február. 28. 21:23
okros19
Én nem igazán azt választottam amit szerettem volna.Jelenleg közlekedés szakmát tanulok de szeretnék informatikában elhelyezkedni de mindenki azt mondja hoyg már rengetegen vannak és hogy nem kellenek senkinek ez kicsit elszomorít de ki tudja mi lesz 10év mulva mire már elhelyezkedek mi lesz a helyzet és szerintem soha a mostani ésszel kell gondolkodni a jövőre
#179549 Fodri 2008. február. 21. 18:55
Fodri
Sziasztok!
Még nem nagyon tudom,hogy mi szeretnék lenni,jelenleg egy vendéglátóipari szakközépiskolában tanulok.Az érettségit mindenképpen meg szeretném(sőt,akarom... )szerezni(+ nyelvvizsga),de nagyon érdekel a vendéglátás,úgyhogy abszolút nincs kizárva,hogy ilyen vagy hasonló területen helyezkedek majd el.Ha pár év múlva étteremben esztek,gondoljatok rám.
Király az újság,mint mindig.
#179059 @Mézga@ 2008. február. 20. 12:46
@Mézga@
Hmm.. hogy mi szeretnék lenni? Nem tudom valószínűleg bármi ami a kedvenc szabadidő eltöltéseimhez kapcsolódik(gépezés, vezetés) Tehát az űber PC-s szakembertől(hacker,teszter programozó stb), a forma1-es tesztpilótáig minden, és persze sokat keressek vele!

Egyébként jelenleg egy Svájci tulajdonú Borítékgyárban dolgozom .
Elég érdekes Dolognak tartom egyébként ezt az egészet, főleg hogy pár éve még azt sem gondoltam hogy egyátalán létezik olyan hogy "boriték gyár"
Képzeljetek el egy kb. 30 méter hoszzú gépet aminek ez egyik végére felraktok egy közel , ember nagyságú papírtekercset (kb350-60 kiló) és ha ügyes a Gépmester akkor a másik végén percenként akár 1000 vagy több tökéletes, fólia ablakos, enyvezett vagy szilikonos teljesen kész Boríték jön ki. Rengeteg féle boriték létezik és még több a minőségi szabvány és követelmény aminek meg kell felelnie. Ugye ki gondolna ezekre? Kit érdekel a boriték? Feltéped és megnézed mi van benne! Pedig az sem mindnegy pl. mekkora a felvitt festék réteg rajta, esetleg milyen "vastag" az ablakfóliával kérték vagy hogy hány gram enyv van a száján és max 1-2 gram a tűréshatár a megadott értéktől
Naponta átlag (azért átlag mert változó és elég hosszú a gépek átállítási ideje egyik munkáról a másikra, meg hát hogy egyszerűbb vagy összetettebb munkáról van szó) Valamivel több mint 2 millió boriték készül nálunk. Tehát meló ezerrel!


Szóval ha csekket vagy számlát kaptok, akkor lehet hogy nálunk készült a boritékban viszi nektek a postás, és gondoljatok rám, hogy mennyit fáradok miattatok
#179056 lived 2008. február. 20. 12:08
lived
#179053 :: lde (2008. február. 20. 11:47)
Én progamozó szeretnék lenni. Hogy hogyan arról még fogalmam sincs. Most megyek egy szakközépiskolába ahol Műszaki informatika címszó alatt tanítanak programozást. Remélem felvesznek, a mostani info tanárom jól megszívatott ugyanolyan dolgozatra adott nekem 2-est ami egy osztálytársamnak 5-ös lett. Hiába vannak köcsög emberek. Majd év végén már úgy sem fog számítani hogy árthat nekem a tnár ezért el fogom küldeni az anyjába (na mindegy). Egyenlőre még azt sem tudom hogy milyen programnyelvet kéne választanom. Ha esetleg bekerülnék a levrovba akkor légyszi írjátok meg hogy szerintetek mit érdemesebb tanulni?.
Szerény személyem programozó akar lenni.
Sajna az első lépéseket nem jól tettem meg mivel középiskolában nem egy informatikai suliba jártam, hanem egy komunikációsban. Egyedül abban foglalkoztunk az informatikával, hogy letettük az ECDL vizsgát az első évben, majd utolsó évben egy szoftverfejlesző OKJ-s képzést végeztünk el ill. informatikából érettségiztem.
De felő oktatási képzésenkor már jól választottam és megjelöltem az ELTE informatika karát ill. a BMF villamosmérnöki karát.
Reméltem hogy valamelyikre felvesznek. Az ELTE-vel úgy voltam hogy nem lesz elég pontom a felvételire. Az előző évi ponthatárt és éppen hogy elértem.
De szerencsémre, a pont határt lejebb vitték így sikeresen felvettek az ELTE-re.
Jelenleg második évemet taposom. Sajna a tavaj évemben passzívon voltam így mondhatni hogy első éves vagyok.
Hát az iskola nem könnyű. Megkövetelik az embertől a "tudást".
Remélem elvégzek és egy diplomával gazdagabban kezdhetem el az életemet.
Azt még pontosan nem tudom milyen fajta programozást válalnék. Szívesen elmennék egy nagy válalathoz, de akár játékfejlesztőnek is elmennék.
Ez mind a jövő zenéje lesz majd.
#179053 lde 2008. február. 20. 11:47
lde
Én progamozó szeretnék lenni. Hogy hogyan arról még fogalmam sincs. Most megyek egy szakközépiskolába ahol Műszaki informatika címszó alatt tanítanak programozást. Remélem felvesznek, a mostani info tanárom jól megszívatott ugyanolyan dolgozatra adott nekem 2-est ami egy osztálytársamnak 5-ös lett. Hiába vannak köcsög emberek. Majd év végén már úgy sem fog számítani hogy árthat nekem a tnár ezért el fogom küldeni az anyjába (na mindegy). Egyenlőre még azt sem tudom hogy milyen programnyelvet kéne választanom. Ha esetleg bekerülnék a levrovba akkor légyszi írjátok meg hogy szerintetek mit érdemesebb tanulni?.
#179045 laceszgamer 2008. február. 20. 11:08
laceszgamer
#177433 :: fyktyvf (2008. február. 16. 18:04)
Én máris szokatlan munkát végzek, aki olvasta profilomat, ne adja az Isten kicsit jobban ismer, az tudja, hogy vonatkerékpumpálóként végzem dolgos hétköznapjaim . Komolyra véve a szót vannak elképzeléseim a jövőmről, csak éppen elég ködösek. A mostani legvonzóbb számomra, hogy érettségi után a debreceni egyetemre jelentkezek angol szakra, mivel - ezt talán némi szerénytelenséggel állíthatom - átlagon felüli nyelvérzékkel áldott meg az ég. Az angol szak amolyan joli-joker lenne, ami rengeteg helyen hasznos. A diploma megszerzése után pedig jelentkezhetnék valami másféle szakra. Egyik nagy álmom például, hogy csillagászfizikus legyek. Sajnos matematikából illetve fizikából, bár egyáltalán nem vagyok rossz, nincs meg bennem az a velemszületett képesség, ami egy fizikust naggyá tehet a szakterületén. Sajnos, hogy az ember ebből csúcsra jusson, úgy tűnik születni kell.
Én informatikus akrok lenni, igazából már pontosan tudom, hogy hol szeretnék, de addig még le kell rakni az érettségit. Valószínüleg nyártol már ott leszek ilyen gyakornokként vagy miként, de az még közel sem az igazi. Bővebb info: www.mbcomp.hu
Csak a Puffin ad Neked erőt... :D
#177433 fyktyvf 2008. február. 16. 18:04
fyktyvf
Én máris szokatlan munkát végzek, aki olvasta profilomat, ne adja az Isten kicsit jobban ismer, az tudja, hogy vonatkerékpumpálóként végzem dolgos hétköznapjaim . Komolyra véve a szót vannak elképzeléseim a jövőmről, csak éppen elég ködösek. A mostani legvonzóbb számomra, hogy érettségi után a debreceni egyetemre jelentkezek angol szakra, mivel - ezt talán némi szerénytelenséggel állíthatom - átlagon felüli nyelvérzékkel áldott meg az ég. Az angol szak amolyan joli-joker lenne, ami rengeteg helyen hasznos. A diploma megszerzése után pedig jelentkezhetnék valami másféle szakra.

Egyik nagy álmom például, hogy csillagászfizikus legyek. Sajnos matematikából illetve fizikából, bár egyáltalán nem vagyok rossz, nincs meg bennem az a velemszületett képesség, ami egy fizikust naggyá tehet a szakterületén. Sajnos, hogy az ember ebből csúcsra jusson, úgy tűnik születni kell.
#177339 jedimaster 2008. február. 16. 12:43
jedimaster
OFF: jó a téma
ON:
Helló!
Nos, én pillanatnyilag élelmiszer és vegyiáru eladónak tanulók. Még "csak" a 10. osztályt taposom, de már tavaly is tanultunk magáról a szakmáról, és jövőre már gyakorlatra is megyünk. Eredetileg elektronikai eladónak készültem (igaz, még mindig lehetek az), de amelyik suliba felvettek ott csak ez volt. Végülis nem bántam meg, ez is tetszik, jól állok belőle és nem is olyan nehéz, mint elsőre gondoltam, legalábbis eddig. Legnagyobb örömömre úgy néz ki jövőre a gyakorlati időszakban a hozzánk legközelebbi boltban fogok tudni dolgozni, a tulajdonosokkal jóban is vagyok. Még nem döntöttem el 100%-ra, hogy mit fogok csinálni a jövőben, de egyre inkább hajlok affelé, hogy ez lesz az én szakmám. Ezen kívül még szeretnék számítógépekkel is foglalkozni másodállásban. Egy ismerősöm is ezzel foglalkozik és igazából emiatt tetszett meg. Megélni nem nagyon lehet belőle, de hozhat egy kis prémiumot a konyhára.
#177338 Slade93 2008. február. 16. 12:32
Slade93
#177318 :: blarskerin (2008. február. 16. 11:35)
Én most is szokatlan munkát végzek. Napi huszonnégy órában szakképzetlen ápoló vagyok a fogyatékos fiam mellett. Néha olyan feladatokat kell elvégeznem, amit kezdő nővérekre sem bíznának rá. De ha igazán kedvem szerint dolgozhatnék, akkor két dolog közül választanék. Vagy regény írásból tartanám el kis családomat, vagy modellek tervezéséből-eladásából. Sajnos, mint kezdő irónak gyakorlatilag semmi esélyem sincs a hazai rendszerben a megjelenésre. A modell-tervezést már kipróbáltam, amikor három évig sci-fi klubot vezettem két különböző iskolában. Az általam tervezett olcsó és könnyen elkészíthető papir-modellek nagyon tetszettek a srácoknak. A Star Wars modellektől a vitorlás hajókig mindent tudtam csinálni. De sajnos a mai gyerekek lusták egy kicsit. A legtöbbet addig érdeklik az efféle, kézügyességet igénylő dolgok, hogy "mennyiért lehet ezt a kész modellt megvenni?" Nekihasalni a színezésnek, kivágásnak és ragasztásnak már nincs kedvük és türelmük. Pedig a legtöbb modellem egyetlen délután alatt elkészíthető volt. Hogy egy kicsit formabontó legyek, itt egy kis bemutató is: Millenium Falcon TIE fighter X-wing Y-wing B-wing A-wing Bocsi a sok képért!
Wow, na ez érdekes téma! Nos, én nem tagadom, "játék-hegesztő" szeretnék lenni!
Talán nem is olyan különleges egy álom ez, hiszen valószínüleg minden korombeli fiú gyermek (aki "kocka" ), valami ilyesmi szeretne lenni, de én igyekszem tenni is érte valamit! Előszőr talán itthon kezdeném, mondjuk a CD Project-nél, de az én "Ultimate Dream"-em, hogy Amerikában dolgozhassak valamelyik nagyágyúnál, pl. EA vagy a Ubisoft.
Ezen belül valószínüleg programozó téren dolgoznék, bár ezt még nem döntöttem el.
Ehhez nagyjából 3 dologban kell pengének lenni: Angol + minimum egy másik idegen nyelv, Informatika, és a Matek.
Hát, az angol egyértelműen kipipálva, azt olyan szinten tudom, hogy az évfolyam társaimat már rég megelőztem vele, és ezt nem (teljesen) ego-ból mondom. Az órákon unatkozom, 1-2 hibás dogákat szoktam írni, és amikor felvételiztem a 6 osztályos gimimbe, én voltam az egyetlen, aki hibátlan (!) angol felvételit írt! Azon kívül már jóideje angolul nézem kedvenc sorozataimat, pl. Lost és Heroes. A másik idegen nyelv nálam a spanyol lesz, amit jövőre kezdek el tanulni, és alig várom! Hát, ahogy így elnézem ezt az utolsó pár mondatot, eléggé ego-centrikus lett, ezért sorry... XD
Aztán az Informatika: Hát abból is nagyon jó vagyok (mily meglepő...), jövőre lesz az ECDL vizsgám, amire ezerrel készülök!
És végül itt a Matek. Nos, itt kezdődnek a gondok... Az első 6 évemben szín 5-ös voltam matekból, de amióta átjöttem a 6 osztályos gimibe, eléggé leromlottam, nem kicsit...
Példákat hadd ne írjak, de mindesetre ezen gürizek, hogy javítsak.
Szóval, ha ügyesen játszom ki a lapjaimat, akár még teljesülhet is az álmom.
Hehe, már nem egyszer belegondoltam, hogy milyen lenne már ha a Ubisoftnál dolgoznék, és "fordulna a kocka", vagyis én nem az lennék, aki tűkön ülve várja, hogy jelentsék már be mondjuk a legújabb Prince of Persia-t, hanem az, aki már fél éve dolgozik rajta, és a világ még semmit nem tud róla, és elereszthetnék jó pár gonosz kacajt, muhaha!
#177318 blarskerin 2008. február. 16. 11:35
blarskerin
Én most is szokatlan munkát végzek. Napi huszonnégy órában szakképzetlen ápoló vagyok a fogyatékos fiam mellett. Néha olyan feladatokat kell elvégeznem, amit kezdő nővérekre sem bíznának rá.
De ha igazán kedvem szerint dolgozhatnék, akkor két dolog közül választanék. Vagy regény írásból tartanám el kis családomat, vagy modellek tervezéséből-eladásából.
Sajnos, mint kezdő irónak gyakorlatilag semmi esélyem sincs a hazai rendszerben a megjelenésre.
A modell-tervezést már kipróbáltam, amikor három évig sci-fi klubot vezettem két különböző iskolában. Az általam tervezett olcsó és könnyen elkészíthető papir-modellek nagyon tetszettek a srácoknak. A Star Wars modellektől a vitorlás hajókig mindent tudtam csinálni. De sajnos a mai gyerekek lusták egy kicsit. A legtöbbet addig érdeklik az efféle, kézügyességet igénylő dolgok, hogy "mennyiért lehet ezt a kész modellt megvenni?" Nekihasalni a színezésnek, kivágásnak és ragasztásnak már nincs kedvük és türelmük.
Pedig a legtöbb modellem egyetlen délután alatt elkészíthető volt.

Hogy egy kicsit formabontó legyek, itt egy kis bemutató is:
Millenium Falcon
TIE fighter
X-wing
Y-wing
B-wing
A-wing
Bocsi a sok képért!
#177292 frosty D 2008. február. 16. 10:31
frosty D
Hát először elkéne végezni a Műszakit, aztán a mostani elképzeléseim szerint robbantásira szeretnék menni.Itthon nem sok esélyt látok erre a lehetőségre hogy normális állást lehessen kapni ilyen téren.De mondjuk egyes északi országokban biztos van kereslet Robbantási mérnökökre.Gondolok itt Svédországre és hasonlókra.Enyhe piromániában szenvedek ugyhogy pont letudnám vezetni ezt egy-két hegyoldal lerobbantásával.
Osztálytársan nagy ötlete hogy Olajmérnöknek készül és Dubai-ba szeretne menni.
#176056 Goldman94 2008. február. 12. 12:42
Goldman94
Best of 2007

Call of duty 4
. Az új ati radeon 2600xt-s videókártyám megvétele. A hitman 2,blood money ötdszöri újrajátszása. Na és persze az a 13 nap melyeken megjelentek az új pc guru-k
#171665 Nyesö 2008. január. 28. 21:05
Nyesö
Best of 2007.
Nah hol is kezdjem. Az év első igazán nagy élménye az volt amikor a gépem teljes cserére kényszerült egy felhős napon bekövetkezett villámlás következtében. Na de ennyi rossz hír elég mára.

Legjobb multy:COD4. Mert zseniális.Egyszrüen azért.

LegjobbFPS: Moh Airbone. Tetszett a fegyverek fejlődés és az ejtöernyös érkezés.

Legjobb sportjáték: Na ebben aztán nem vagyok otthon, de haverom szerint a PES idén jó lett.

Legjobb autóverseny: Na ide az idei NFS csak azért nem került fel, mert egyszerüen irtozatosan gagyi lett.Ugyhogy az idei legjobb a Colin Mcrae Dirt.

Legjobb film: Transformers. Mert idén számomra más kiemelkedő film men volt.(bár jó lenne ha csinálnának egy élőszereplös Starcraft filmet is)

Legjobb album: Gorillaz D-sides.

legjobb kieg: Company of Heroes-Opposing Fronts. A legrealisztikusabb stratégia amivel játszottam idén, várom a folytatást.

Legjobb szerepjáték: Oblivion-Shivering Isles. Igaz, hogy kiegészítö de nálam bejött mit bélszin a rotinál.

Legjobb könyv: Starcraft Nova. Aki ismeri a világot amiben játszódik annak ez a könyv kötelező darab.

Legjobb TCG. Star Wars Pocettmodel. A kártya és figurajátékot ötvörve olyan rendszert hozott létre ami a legjobbá tette ebben a müfajban.

Legjobb MMORPG: LOTR Online. Amig a Stargate nem jelenik meg addig viszi a pálmát.

Legjobb kalandjáték: Rayman Raving Rabbids. Mert eléggé beteg ahhoz, hogy a gagyi irányítás ellenére is sokat játtszon vele az ember.

Legjobb Graf.: Crysis. Csak ez az egy volt pozitív benne.

Legjobb sztori: S.T.A.L.K.E.R. .Érdekes volt a több végkifejlet és a sok meglepetés.

Legjobb zene: The Witcher.Illett a játékhoz és nem nyomta el a hangulatot.

Legjobb Fejlesztö: Irrational Games.

Legjobb kiadó: EA

Citromdíj: Na ítt sokat gondolkodtam de végül két játék érdemelte ki: Crysis, Clive Barker's Jericho.

Top 5:
5. Moh Airbone
4. S.T.A.L.K.E.R.
3. PCG Camp,na az tényleg jó vóóóót
2. Fehér karácsony volt!!!
1. COH Opposing Fronts


Kicsit hosszú lett de ez van. Na süppedek.